Biztos sok kedves olvasó is vágyott már arra, milyen jó is lenne, ha gondolatai által tárgyakat mozgathatna vagy tüntethetne el.
Bizony nagy hatalom és felelősség egy ilyen képesség és kitudja hányan élnénk vele vissza. Ellenben élt egy lány az 1900-as években, akinek valóban meg is adatott ez az adomány. És nem mindig volt elragadtatva tőle…
Eleonore története 1913. május 24-én kezdődött meg, mikor is megszületett a romániai Talpa falujában. 1923 februárjában, mikor 7 éves volt, meglátogatta a nagymamáját Buhaiban, nem messze a lakóhelyüktől. Útban felé talált egy kis pénzt az út szélén és az unokatestvérével édességre költötték.
A nagymama nem mellesleg 105 éves volt és boszorkány hírében állt és mikor megtudta a talált pénzről szóló esetet, azonnal azt mondta az unokájának, hogy azt a pénzt az ördög hagyta el és kísértésben fogja őt vinni és maga is „dracu” avagy ördög lesz.
Ennyi volt, a nagyi kimondta az „átkot”, pálcát tört felette, és már azon az éjjelen különös dolgok történtek a fiatal lánnyal. A semmiből kövek zuhantak le és betörték az ablakokat, a tárgyak repülni kezdtek Eleonora körül. Mi volt minderre a nagy reakciója? A lányt megszállta az ördög és hazaküldte.
A sztori korán sem itt ér véget. Három nappal később, Talpában egy rózsavízzel teli kancsó felemelkedett és néhány lépéssel odébb szállva a tartalma kiömlött a padlóra. Egy zabkásás tál pedig neki repült az egyik látogató fejének fájdalmas sérülést okozva.
Ezután a húzása után a lányt a Gorovei kolostorban küldték, de az erőszakkal járó paranormális események oda is követték. Ám képes volt a gondolataival is megreptetni a tárgyakat, ezért innen három hét után tovább vándorolt egy elmegyógyintézetbe.
Nemsokára avagy szerencséjére a nemzetközi figyelem középpontjába került. Felfigyelt rá az újságokban az osztrák pszichológus Fritz Grunweld a németországi Charlottenburgban, aki Kubi Klein újságíró segítségét kérve elintézték, hogy a lány visszakerüljön a kolostorba.
Grunweld tanulmányozni kezdte a lányt és leírta mindazt a csodálatos megdöbbentő dolgot, amiket 1925. május 9. és 18-a között látott a saját szemével. Eleonore leginkább főként a tárgyak mozgatására volt képes a kisebbtől az egészen nagyobbakig, és ha valakire mérges volt, kedve szerint hajigálta is ezeket.
Továbbá időnként tárgyak jelentek meg a semmiből és különös kopogásokat lehetett hallani, mintha csak egy poltergeist tevékenykedne a lány mellett. Mert a dolog becsapós, akár egy szellem is tevékenykedhetett volna a lány mellett… helyett.
Sajnálatos módon Grunweld 1925 júniusában meghalt egy szívrohamban, így Eleonore megint magára maradt. Szerencsére, még abban az évben talált egy másik védelmezőt. 1925 szeptemberében a fiatal bécsi Zoe Wassilko-Serecki grófnő vette szárnyai alá az addigra teljesen megrémült, félénk kislányt, aki különben részben maga is román volt. Már a kolostorban szemtanúja lehetett számos rendkívüli eseménynek, amelyekből később a Der Spuk von Talpo c. könyve született (Munich, 1926).
1926-ban magához vette a lányt és visszatértek bécsi otthonába, ahol a Eleonore boldogságban és egészségben nevelkedett és fodrásznak kezdett tanulni. Bár érzelmileg kiegyensúlyozott volt és nem érték stresszhatások, a jelenségek tovább folytatódtak, amikről a grófnő részletes naplót vezetett.
A tárgyak továbbra is repültek és eltűntek, néha már Eleonore személyes holmijainak is lába kélt, később pedig előkerültek. De volt egy időszak 1926 márciusától, amikor úgy festett a mintha a poltergeist Eleonore ellen fordult volna és fizikailag kezdte őt bántalmazni. A szellem tárgyakat vágott hozzá, a haját rángatta, kicitálta az ágyból, a cipőjét vízzel töltötte meg és a bőre alól szó szerint tűket lehetett kiszedni. Itt lehetett volna még arra gyanakodni, mégiscsak szellem áll a háttérben.
Majd áprilisban Harry Price hívta el a lányt és a grófnőt a londoni Pszichikai Kutatások Társaságának vizsgálati helyére, miután a grófnő lakásán maga is meggyőződött a lány hitelessége felől, aki tükröt, párnát, acél tárgyakat reptetett. De olyan is volt, hogy harapás és karcolás nyomok jelentek meg a testén. Szeptemberből egészen októberig Londonban tartózkodtak, ahol persze nagy sajtóvisszhangjuk volt.
Eleonore rengeteg időt töltött egyedül is és a grófnővel is a laborban, ahol minden kétséget kizáróan megállapítottak, hogy a lány tényleg ért a telekinézishez és valóban tárgyakat mozgat az elméjével. De az estek többsége után már rendszeresen megjelentek rajta a harapások és karmolások, mintha csak valami stigmatizált jelek volnának. Az egyik döntő bizonyíték az volt, amikor egy zárt, jól őrzött helységből képes volt eltüntetni egy tárgyat. A mindenféle pszichológiai, orvosi és paranormális kutatók fel voltak bolydulva, hogy találtak egy hiteles paranormális képességgel rendelkező embert.
Zoe Wassilko-Serecki grófnő és Eleonore Zugun
Ám érdekes módon, ahogy októberben hazatértek és a lány megközelítette 14. életévet, a képességei gyengülni látszottak. De továbbira is folytak a kutatások és más orvosok vadul próbálták bebizonyítani, hogy akár Eleonore, akár a grófnő, de csalnak. Csakhogy minden vizsgálat szigorúan ellenőrzött volt. Némelyikről még rövid film is készült, amelyeken jól láthatóak a tárgyak lebegése és a lány testén megjelenő ok nélküli sérülések.
Végül 14 évesen, mikor „nagylány” lett megjött első mensturációja. Akkor meg is szűntek a képességei. Később már csak annyit lehetett róla hallani, hogy sikeres fodrász üzlete volt a romániai Czernowitz-ban. De semmi egyebet nem lehet tudni róla.
A kutatások végül azt tárták fel, hogy Eleonore egész biztosan birtokában volt a telekinézés képességének. Mivel fiatal volt, útban a nemi érettség felé és a hányatott gyerekkor miatt számos tudat alatti elnyomott érzése volt, és ez okozta időnként az erőszakosságot, amely saját maga ellen is fordult, mintha küldő támadás – mondjuk egy szellem részéről – érné őt, pedig azt is a saját képességei tették.
Vajon nem a maga is boszorkányos nagyi keltett életre benne valamit, akkor azt mondta rá, hogy „dracu”?
(forrás: Wadolowska Balogh Orsolya – noiportal.hu)