Morgan Freemannel beszélgethettem New Yorkban, a véletlennek vagy az
elrendelésnek köszönhetően egy márciusi, havas reggelen egy ideig pont
abban a 42. emeleti hotelszobában lehettem, amelyben ő. Új sorozata, az Isten nyomában Morgan Freemannel, a National Geographic Channel műsorán – ehhez
kapcsolódva próbáltunk közösen választ találni az élet értelmére, talán
sikerült is közelebb jutni hozzá. Szerinte nem olyan nagy ügy, hogy itt
vagyunk, de akkor is mindig, mindig kérdezni kell.
Ne aggódjanak, Morgan Freeman pont az a természetes, közvetlen ember,
akinek gondolnák. Amikor előre elnézést kértem tőle a nem tökéletes
angolomért, csak legyintett egyet, és azt mondta:
"Ugyan, hallaná az én magyaromat!”
"Ugyan, hallaná az én magyaromat!”
Pedig még ismeri is valamennyire Magyarországot, megkérdezte, hogy
Budapesten élek-e – ő is megnézné már a várost, tudja, hogy rengeteg
hollywoodi produkció forog itt mostanság. „Gábor… mint Zsazsa?” –
kérdezte Gábor Zsazsára utalva, amikor bemutatkoztam, kicsit meg is
ropogtattam a kezét, nincsenek már rendben az ízületei.
New Yorkban a Mandarin Oriental Hotelban beszélgettem vele és az Isten nyomában Morgan Freemannel két producerével, Lori McCrearyvel és James Youngerrel, íme:
Eredetileg a teremtéssel kezdték volna a sztorit, a halál utáni élettel foglalkozó epizód, amely most az első, pont az utolsó lett volna. Miért döntöttek úgy, hogy felcserélik a részeket?
Lori McCreary: Ezt találtuk a leghatásosabbnak, olyasminek tűnt, amivel mindenki egyből tud azonosulni. Az emberiség egészére vonatkozik a kérdés, hogy mi történik velünk a halálunk után – úgy gondoltuk, hogy érdemes ezzel kezdeni a történetet.
Mindannyian hisznek a halál utáni életben?
L. M.: Én igen. Voltam is odaát, szóval ez számomra egy igen személyes sztori.
Morgan Freeman: Én is hiszek. Maga nem?
De, csak nem tudom, hogy milyen formában lehet élet a halál után.
M. F.: Az nem számít. Valaminek lennie kell odaát. Én azt gondolom, hogy az élet valamilyen formában mindenképp megy tovább. Az élet és a halál kettős fogalom, az egyik nem létezik a másik nélkül.
James Younger: Mindenki teljesen másképp gondolkodik erről, van, aki a mennyben és a pokolban hisz, más azt gondolja, hogy a többiek emlékezetében fog létezni, és ezért próbál emlékezetes dolgokat véghezvinni, a megfelelő módon tenni a dolgát.
Ha meglenne a lehetőségük arra, hogy inkább mindent megkapnak ebben a földi életben, vagy inkább teljes bizonyosságot kapnak arról, hogy van ezután egy újabb esély, melyiket választanák?
J. Y.: Én boldog vagyok azzal, hogy nem vagyok tisztában mindennel, szerintem nem a tudás a legfontosabb. Ha mindent tudnék előre, elveszne az élet misztériuma.
M. F.: Ha olyan sok jót ígérne az élet, sokan túlságosan is belelovallnák magukat.
Szóval az utazás maga a cél?
L. M.: Szerintem igen.
Ha olyan sokat ígérne az élet, sokan túlságosan belelovallnák magukat
Forrás: National Geographic Channel
Melyik volt a legizgalmasabb forgatási helyszínük?
M. F.: A legizgalmasabb? Talán India, ahol egy hétig voltunk két különböző helyszínen. Ott van Váránaszi, a legszentebb hely a Gangesz mentén, ami a legszentebb folyó az egész világon a hindu gondolkodás szerint. Amit ott megtanultunk például, hogy a hinduk mást hisznek a lélekvándorlásról, mint én. Azt gondoltam, rendben van, arra várnak, hogy újra és újra megszülessenek, éljék az életet, és próbálják meg jobban és jobban csinálni. De nem ez van valójában a hinduknál, ez egy utazás, amelyen nem kell minduntalan részt venned. Csináljuk meg, legyünk túl rajta, nem akarok mindig visszajönni, mondják. Az élet kemény, miért kéne folyton benne lennem?”
L. M.: Van számukra egy kibúvó, egy rövidebb út. Váránasziban kell meghalniuk, és ha elhamvasztják őket a Gangesz partján, akkor vége az útnak.
J. Y.: Vizuális élményként és érzelmi hatásként is sokat adott látni azokat az embereket a Gangesz partján, amint gyertyát gyújtanak, és a vízre engedik a mécseseket. A hitnek egy roppant erős kifejeződése volt, talán a legerősebb, amit láttunk az utunk során.
Mindketten együtt utaztak Mr. Freemannel?
J. Y.: Igen, mindhárman úton voltunk nagyjából negyven napig.
Mennyi ideig készültek a projektre?
L. M.: Már több éve gondolkodtunk rajta.
J. Y.: Körülbelül három éve fogalmazódott meg bennünk, hogy belevágjunk ebbe a projektbe. Aztán, ahogy végigvettük a világ vallásait, megtaláltuk az egyes témákat is.
Végigvették a világ vallásait
Forrás: National Geographic Channel
M. F.: Nagyjából egy év múlva megvolt a fő vonala annak is, hogy milyen történetet akarunk elmondani. Aztán a National Geographic Channel azt mondta, oké, csináljuk.
Sikerült elmesélni a hat epizódban az összes történetet, amit akartak?
L. M.: Dehogy. Ez volt a legnagyobb kihívás, remélem, lesz Isten nyomában 2 is. A legnagyobb probléma az volt, hogy mit ne mondjunk el, mit tudunk elvenni úgy, hogy még így is teljesnek érezzük a történetet. Ez az első merítésünk istenből.
J. Y.: Volt például egy magyar vámpírtörténet is, amit el akartunk mesélni, olyan holttestekről, amelyeken furcsa harapásnyomokat találtak, de végül ez nem került bele. Legközelebb leadjuk.
Dolgoznak most más közös projekten is?
L. M.: Már egy ideje együtt dolgozunk (gyakorlatilag ők a Revelations Entertainment produkciós cég – a szerk.), a következő projektünk a rasszizmusról szól.
J. Y.: Egyébként az Isten nyomában sem csak Istenről szól, hanem a civilizációról, az emberiség egészéről, arról, hogy a különbözőségeink ellenére miként alkotunk mégis egységet.
Remélik, hogy elindul egy párbeszéd
Forrás: National Geographic Channel
New Yorkban a Mandarin Oriental Hotelban beszélgettem vele és az Isten nyomában Morgan Freemannel két producerével, Lori McCrearyvel és James Youngerrel, íme:
Eredetileg a teremtéssel kezdték volna a sztorit, a halál utáni élettel foglalkozó epizód, amely most az első, pont az utolsó lett volna. Miért döntöttek úgy, hogy felcserélik a részeket?
Lori McCreary: Ezt találtuk a leghatásosabbnak, olyasminek tűnt, amivel mindenki egyből tud azonosulni. Az emberiség egészére vonatkozik a kérdés, hogy mi történik velünk a halálunk után – úgy gondoltuk, hogy érdemes ezzel kezdeni a történetet.
Mindannyian hisznek a halál utáni életben?
L. M.: Én igen. Voltam is odaát, szóval ez számomra egy igen személyes sztori.
Morgan Freeman: Én is hiszek. Maga nem?
De, csak nem tudom, hogy milyen formában lehet élet a halál után.
M. F.: Az nem számít. Valaminek lennie kell odaát. Én azt gondolom, hogy az élet valamilyen formában mindenképp megy tovább. Az élet és a halál kettős fogalom, az egyik nem létezik a másik nélkül.
James Younger: Mindenki teljesen másképp gondolkodik erről, van, aki a mennyben és a pokolban hisz, más azt gondolja, hogy a többiek emlékezetében fog létezni, és ezért próbál emlékezetes dolgokat véghezvinni, a megfelelő módon tenni a dolgát.
Ha meglenne a lehetőségük arra, hogy inkább mindent megkapnak ebben a földi életben, vagy inkább teljes bizonyosságot kapnak arról, hogy van ezután egy újabb esély, melyiket választanák?
J. Y.: Én boldog vagyok azzal, hogy nem vagyok tisztában mindennel, szerintem nem a tudás a legfontosabb. Ha mindent tudnék előre, elveszne az élet misztériuma.
M. F.: Ha olyan sok jót ígérne az élet, sokan túlságosan is belelovallnák magukat.
Szóval az utazás maga a cél?
L. M.: Szerintem igen.
Ha olyan sokat ígérne az élet, sokan túlságosan belelovallnák magukat
Forrás: National Geographic Channel
Melyik volt a legizgalmasabb forgatási helyszínük?
M. F.: A legizgalmasabb? Talán India, ahol egy hétig voltunk két különböző helyszínen. Ott van Váránaszi, a legszentebb hely a Gangesz mentén, ami a legszentebb folyó az egész világon a hindu gondolkodás szerint. Amit ott megtanultunk például, hogy a hinduk mást hisznek a lélekvándorlásról, mint én. Azt gondoltam, rendben van, arra várnak, hogy újra és újra megszülessenek, éljék az életet, és próbálják meg jobban és jobban csinálni. De nem ez van valójában a hinduknál, ez egy utazás, amelyen nem kell minduntalan részt venned. Csináljuk meg, legyünk túl rajta, nem akarok mindig visszajönni, mondják. Az élet kemény, miért kéne folyton benne lennem?”
L. M.: Van számukra egy kibúvó, egy rövidebb út. Váránasziban kell meghalniuk, és ha elhamvasztják őket a Gangesz partján, akkor vége az útnak.
J. Y.: Vizuális élményként és érzelmi hatásként is sokat adott látni azokat az embereket a Gangesz partján, amint gyertyát gyújtanak, és a vízre engedik a mécseseket. A hitnek egy roppant erős kifejeződése volt, talán a legerősebb, amit láttunk az utunk során.
Mindketten együtt utaztak Mr. Freemannel?
J. Y.: Igen, mindhárman úton voltunk nagyjából negyven napig.
Mennyi ideig készültek a projektre?
L. M.: Már több éve gondolkodtunk rajta.
J. Y.: Körülbelül három éve fogalmazódott meg bennünk, hogy belevágjunk ebbe a projektbe. Aztán, ahogy végigvettük a világ vallásait, megtaláltuk az egyes témákat is.
Végigvették a világ vallásait
Forrás: National Geographic Channel
M. F.: Nagyjából egy év múlva megvolt a fő vonala annak is, hogy milyen történetet akarunk elmondani. Aztán a National Geographic Channel azt mondta, oké, csináljuk.
Sikerült elmesélni a hat epizódban az összes történetet, amit akartak?
L. M.: Dehogy. Ez volt a legnagyobb kihívás, remélem, lesz Isten nyomában 2 is. A legnagyobb probléma az volt, hogy mit ne mondjunk el, mit tudunk elvenni úgy, hogy még így is teljesnek érezzük a történetet. Ez az első merítésünk istenből.
J. Y.: Volt például egy magyar vámpírtörténet is, amit el akartunk mesélni, olyan holttestekről, amelyeken furcsa harapásnyomokat találtak, de végül ez nem került bele. Legközelebb leadjuk.
Dolgoznak most más közös projekten is?
L. M.: Már egy ideje együtt dolgozunk (gyakorlatilag ők a Revelations Entertainment produkciós cég – a szerk.), a következő projektünk a rasszizmusról szól.
J. Y.: Egyébként az Isten nyomában sem csak Istenről szól, hanem a civilizációról, az emberiség egészéről, arról, hogy a különbözőségeink ellenére miként alkotunk mégis egységet.
Remélik, hogy elindul egy párbeszéd
Forrás: National Geographic Channel
Ehhez képest a világ manapság pont a vallások mentén van nagyon is megosztva. Mit gondolnak, segíthet ez a sorozat a vallásközi párbeszédben?
L. M.: Reméljük, hogy ez valamiféle párbeszédhez vezet a különböző vallású emberek között, a forgatás során én is találtam érdekes dolgokat más vallásokban, valószínűleg a nézők is fognak.
M. F.: A világ tényleg tele van harccal, de ez bizonyos szempontból egy nevetséges vitán alapul, amin a gondolkodó és figyelő emberek könnyen átláthatnak. A konfliktusra okot adó különbség jóval kevesebb, mint amennyi a közös bennünk, mint amennyire közösek a gyökereink.
Észrevettem, hogy teljes természetességgel beszél mindenkivel. Mondhatni, hogy nem változtatta meg a hírnév?
M. F.: Remélem, hogy nem változtatott meg. Azt persze tudom, hogy az embereket megváltoztatja körülöttem. Én nem… Vagyis egy kissé biztosan meg kell, hogy változzunk.
J. Y.: Az emberek megnyílnak neki. Talán a sorozatban is látni, ahogy Morgan az emberekhez beszél – tudják ki ő, egy szívélyes, megnyerő, normális ember. Megnyílnak neki, igazán őszinte beszélgetéseik vannak.
M. F.: Ezt jegyezze meg! Szívélyes. Megnyerő. Normális.
L. M.: Az emberek egy istent, egy legendát várnak, de amikor Morgan hozzád beszél, úgy érzed magad, mintha te lennél egyedül a szobában, még ha százan vagytok is ott. Ez a különleges abban, ahogy Morgan kapcsolatot teremt. Az emberek némelyikét meglepheti, hogy mennyire bevonzza őket.
M. F.: Főleg, ha forog a kamera.
Interjúrészlet Morgan Freemannel - videó
Szóval ezért döntött úgy, hogy nemcsak narrálja a sztorit, de a házigazdája is lesz a sorozatnak?
M. F.: Nem mondanám, hogy én választottam, ők választottak engem. Mármint James, ő az okosabb kettejük közül.
J. Y.: De én nem mutatok olyan jól a kamerán keresztül.
M. F.: Mindig kihúzza magát a dolgok alól.
L. M.: Azt hiszem, ez a kíváncsiságról szól, Morgan megőrizte a kíváncsiságát.
M. F.: Igen, kíváncsi vagyok. Megvan az alapvető kíváncsiságom mindennel kapcsolatban, ami az életről szól, és igazán lenyűgöznek azok a válaszok, amelyeket mi emberek adunk magunknak. Hogy megválaszoljuk a kérdést, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, hová tartunk.
Önöket közelebb vitte ez a projekt a megoldáshoz, a végső válaszhoz?
M. F.: Nem, ez csak ahhoz vitt közelebb minket, vagyis engem – vagyis talán mégiscsak mondhatom, minket –, hogy legyen egy rálátásunk arra, hogy mindannyian ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, és nagyjából ugyanazok a válaszaink. Hogy van élet a halál után. Hogy milyen alakot ölt, az már különbözik. De mégis ugyanaz, mindannyian végtelen, tiszta energiává válunk.
Megvan a személyes válasza is az élet értelmére?
Nézze meg videón is, Morgan Freeman mit válaszolt:
M. F.: Ha követi a tudományos kutatásokat a földön kívüli létformák iránt, az tulajdonképpen egy másik Föld keresését jelenti, egy másik helyét, ahol az élet létezhet. És amennyire mélyre, nagyon mélyre látunk a kozmoszba, nincs semmi. Amit eddig tudtunk igazolni, az alapján semmi nem létezik rajtunk kívül az univerzumban. Ez egyrészt igen rejtélyes, másrészt kijózanító is. Ha mi vagyunk egyedül ebben a hatalmas űrben, az miért van? Alapvető kérdés. Miért?
J. Y.: Amit én kaptam válaszként ettől az utazástól, az arról szól, hogy miben különbözünk az állatoktól, férgektől, méhektől és a többitől. Mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik meg tudja kérdezni, hogy miért. Miért csináljuk ezt az egészet, miért eszünk, miért lélegzünk, miért élünk, miért csinálunk gyereket, miért halunk meg? Ez a hit, bármilyen hit alapja, és ez tesz minket emberré.
M. F.: Talán olyat is teszünk, amit senki más ezen a bolygón: gondolkodunk.
Szóval ez a küldetésünk? Gondolkodni?
M. F.: Igen, de ez talán egy problémává vált. Ha csak a természetet nézed, az életnek nagyon határozott célja van, és ez egy alapvető cél. Megismételni, reprodukálni, ennyi. Reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni. És mi mégsem látjuk ennyire egyszerűnek az életet. Műemléket építünk az örökkévalóságnak, csináljuk a dolgainkat, nem igazán vagyunk érdekeltek abban, hogy csak reprodukáljunk és meghaljunk. Inkább az érdekes számunkra, hogy emlékművet emeljünk magunknak, hogy te is tudd, hogy én itt voltam. Ugyan már, nagy ügy. Itt voltunk mindannyian.
L. M.: Számomra az igazán lenyűgöző abban, hogy ilyen személyesen, különböző módon kötődünk Istenhez, pont az, hogy megfejtsük, miért vagyunk ennyire mások, mi tett minket ennyire különbözővé.
Nem is félnek a haláltól?
L. M.: A haláltól? Nem. És maga?
Egy kicsit. De talán csak mert fiatalabb vagyok.
L. M.: Én sem most akarok meghalni.
M. F.: Én nem a haláltól félek, hanem a folyamattól.
Vagyis nem akar szenvedni?
M. F.: Nem, nem akarok szenvedni.
(forrás:origo.hu)