A Life TV-n futó Utazás a lelked körül című sorozatom legutóbbi vendége Polyák Lilla volt. Lilla édesapja mindössze 35 éves volt, amikor szívinfarktust kapott, és meghalt. Lilla ekkor döbbent rá először arra, hogy a halál után is van valami megfoghatatlan lét. Amikor pedig autóbalesetet szenvedett, egyértelművé vált számára, hogy az égiek vigyáznak rá.
Rólad tudható, hogy hiszel bizonyos dolgokban. De hogyan alakult ez ki nálad?
Ateista családból származom, nem kaptunk semmilyen iránymutatást gyerekkorunkban, amiről most már azt gondolom, hogy hiányzott. Sok félelem volt bennem, mert nem tudtam, mi jön a halál után. Az ember egy idő után keresni kezdi a válaszokat.
Gyerekként féltél a haláltól?
Sokszor felriadtam éjszaka, és nagyon féltem az elmúlástól vagy a nagy feketeségtől, hogy utána nem tudom, mi jön. Vagy, hogy nincs az élet után semmi, de ezt nem akartam, és nem is tudtam elfogadni. Ezt még ma sem tudom elfogadni: hogy fölöslegesen teszünk-veszünk itt, hosszú évekig, és nincs semmiféle folytatás, mint ahogy előzménye is kellett, hogy legyen. Gyerekként ezt még nem fogalmaztam meg, ezért sokáig nagyon féltem a haláltól. Furcsa módon ez addig tartott, amíg az édesapámat 11 évesen el nem veszítettem.
Tragikusan fiatalon, 35 évesen, egy váratlan szívinfarktusban halt meg.
Otthon összeesett, és ennyi volt. A temetése napján mondtam ki először, hogy én eddig féltem a haláltól, de most már nem félek, mert apukám is túlélte.
Ezek szerint akkor megértetted, hogy mi történt vele?
Abszolút, csak ez párosult egy olyan erős érzéssel, hogy ő attól még valahogy, valamilyen formában továbbra is van.
„A temetése napján mondtam ki először, hogy én eddig féltem a haláltól, de most már nem félek, mert apukám is túlélte”
Érdekes, hogy ezt mondod. Érezted az ő közelségét?
Később sokszor éreztem, hogy ott van velem. Sőt, voltak olyan helyzetek, amikor határozottan azt gondoltam, hogy ő segített és vigyázott rám.
Milyen helyzetek?
A legextrémebb egy autóbaleset volt, ami 21 éves koromban történt, és amire mindenki azt mondta, hogy nem lehetett volna ép bőrrel megúszni. Természetesen az öv nem volt bekötve. Elém vágott egy autó a legbelső sávban, mert a belső sávban lazáztam végig az utat. Az ösztönöm azt diktálta, hogy egy hirtelen mozdulattal vágjak át a középső sávba, de túlrántottam a kormányt, és négy sávon keresztül pörögtem le az autópályáról, be a susnyásba. Egyébként azon a helyen most egy nagy bevásárlóközpont áll, az emlékművemnek szoktam nevezni. Akkor még nem volt ott más, csak mocsár.
A következő, amire emlékszem, hogy lábakat látok, és kiabálják, hogy „megtaláltátok?”, „meghalt?”.
Feküdtem a sárban, az autótól 20 méterre. Az oldalablakon estem ki, ami nonszensz, kivertem a fejemmel az ablakot, és valahogy úgy pörgött le rólam az autó, hogy nem történt semmi bajom. Rohammentő vitt kórházba, de végül csak kaptam egy nyakmerevítőt, mert megrántottam a nyakam, és ennyi.
Ateista családból származom, nem kaptunk semmilyen iránymutatást gyerekkorunkban, amiről most már azt gondolom, hogy hiányzott. Sok félelem volt bennem, mert nem tudtam, mi jön a halál után. Az ember egy idő után keresni kezdi a válaszokat.
Gyerekként féltél a haláltól?
Sokszor felriadtam éjszaka, és nagyon féltem az elmúlástól vagy a nagy feketeségtől, hogy utána nem tudom, mi jön. Vagy, hogy nincs az élet után semmi, de ezt nem akartam, és nem is tudtam elfogadni. Ezt még ma sem tudom elfogadni: hogy fölöslegesen teszünk-veszünk itt, hosszú évekig, és nincs semmiféle folytatás, mint ahogy előzménye is kellett, hogy legyen. Gyerekként ezt még nem fogalmaztam meg, ezért sokáig nagyon féltem a haláltól. Furcsa módon ez addig tartott, amíg az édesapámat 11 évesen el nem veszítettem.
Tragikusan fiatalon, 35 évesen, egy váratlan szívinfarktusban halt meg.
Otthon összeesett, és ennyi volt. A temetése napján mondtam ki először, hogy én eddig féltem a haláltól, de most már nem félek, mert apukám is túlélte.
Ezek szerint akkor megértetted, hogy mi történt vele?
Abszolút, csak ez párosult egy olyan erős érzéssel, hogy ő attól még valahogy, valamilyen formában továbbra is van.
„A temetése napján mondtam ki először, hogy én eddig féltem a haláltól, de most már nem félek, mert apukám is túlélte”
Érdekes, hogy ezt mondod. Érezted az ő közelségét?
Később sokszor éreztem, hogy ott van velem. Sőt, voltak olyan helyzetek, amikor határozottan azt gondoltam, hogy ő segített és vigyázott rám.
Milyen helyzetek?
A legextrémebb egy autóbaleset volt, ami 21 éves koromban történt, és amire mindenki azt mondta, hogy nem lehetett volna ép bőrrel megúszni. Természetesen az öv nem volt bekötve. Elém vágott egy autó a legbelső sávban, mert a belső sávban lazáztam végig az utat. Az ösztönöm azt diktálta, hogy egy hirtelen mozdulattal vágjak át a középső sávba, de túlrántottam a kormányt, és négy sávon keresztül pörögtem le az autópályáról, be a susnyásba. Egyébként azon a helyen most egy nagy bevásárlóközpont áll, az emlékművemnek szoktam nevezni. Akkor még nem volt ott más, csak mocsár.
A következő, amire emlékszem, hogy lábakat látok, és kiabálják, hogy „megtaláltátok?”, „meghalt?”.
Feküdtem a sárban, az autótól 20 méterre. Az oldalablakon estem ki, ami nonszensz, kivertem a fejemmel az ablakot, és valahogy úgy pörgött le rólam az autó, hogy nem történt semmi bajom. Rohammentő vitt kórházba, de végül csak kaptam egy nyakmerevítőt, mert megrántottam a nyakam, és ennyi.
Csodával határos módon Lilla túlélte az autóbalesetet
Azt gondolod, hogy édesapád segített neked?
Erősen így érzem, igen. Amikor a baleset történt, ahogy pörögtem az autóban, akkor láttam a síromat, a friss hantot, a beleszúrt fakeresztet, a fejfámat is. Rá volt írva kis fehér betűkkel, hogy élt 21 évet. És az az egy érzés maradt meg, hogy „ezt hogy elcseszted!”. Olyan, mintha akkor visszatekerték volna az életemet, és kaptam volna még egy esélyt.
Azt hiszem, ezt nem kellett volna túlélnem.
Változtatott rajtad ez az élmény?
Igen, elkezdtem úgy gondolni az életemre, hogy van dolgom ezen a világon, és nem lehet csak így bele élni a semmibe, és azt gondolni, hogy ráérünk. Sokkal tudatosabban élem az életemet azóta.
Mikor fordultál először asztrológushoz?
Az elmúlt egy-két évben, mert olyan mélypontra kerültem a magánéletemben, hogy azt éreztem, minden mindegy, mondjon valaki valamit, rosszabb már úgysem lehet. Leginkább az érdekelt, mikor lesz végre vége ennek az időszaknak. Ő pedig pontosan megmondta, mire számíthatok. Amikor pontot tettem a házasságom végére, hirtelen felgyorsultak az események. Most engem is ráz a hideg, mert az új szerelmet is előre megmondta. Sőt, azt is hozzátette, hogy jusson majd eszembe, amikor kopogtat a szerelem, hogy a boldogság kortól független. Azt hittem, ez azt jelenti, hogy ennyi idősen is lehet szerelmes az ember. Három hónapja voltam egyedülálló anya, és közben fél szemmel figyeltem, hogy vajon igaza lesz-e az asztrológusnak. És nem vettem észre, hogy Máté (Gömöri András Máté színész, immár a vőlegénye) szépen lassan, de kitartóan csapni kezdte nekem a szelet. Amikor aztán leesett a tantusz, hamar egymásra találtunk.
Lilla nem először találkozott a védikus asztrológiával, de Gyurkó Katalin még így is tudott neki újat mondani.
GYK: A Holdad a Szűz jegyében van. A Hold az érzelmi múltunkat és minden előző életből hozott képességet, tehetséget is mutatja. Eszerint feladatorientált, ugyanakkor biztonságra törekvő lélek vagy.
PL: Az, hogy a Holdam a Szűzben van, jelentheti azt is, hogy jobban vonzódom a Szűz jegyű emberekhez?
GYK: Ez is elképzelhető, igen, mert velük azonos energiában, azonos hullámhosszon vagy, így könnyebben alakítasz ki velük kapcsolatot.
PL: Az összes komoly kapcsolatom Szűz volt, kivéve a volt férjemet, ő Halak.
GYK: Ez se véletlen. Ez a két jegy ugyanis egymással szemben áll, és azt mutatja, hogy ezen a Szűz–Halak tengelyen mozogsz energetikailag, amikor párkapcsolatról van szó. Tanító jelleggel bírnak ezek a típusú partnerek a számodra. Viszont az látszik a képletedből, hogy a munka terén tökéletességre törekszel, és szinte sosem vagy elégedett magaddal.
PL: Ez is igaz, bár az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerül a család, úgy érzem, most ez a legfontosabb az életemben.
PM: Ez azt jelenti, hogy akár még egy gyereken is gondolkodsz?
PL: Beszélgetünk róla Mátéval, igen. Semmiképpen sem zárkózom el előle. Régóta volt a fejemben, hogy szeretnék majd egy későbbi babát. Ehhez kell egy partner is. Ez sokáig adott volt, aztán nem, most pedig megint igen. Úgyhogy, ha akar jönni, akkor meglátjuk. Lehet, hogy jönni fog.
(forrás: Peller Mariann - life.hu)