A halál egy nagyon félelmetesnek tűnő, megfoghatatlan fogalom. Sokan tartanak tőle és szorongva várják eljövetelét.
Igen, valóban furcsa belegondolni abba, hogy egyik nap még itt vagyunk, másik nap pedig magunk mögött hagyjuk a testünket. Ez ijesztő, de ha kicsit más szemszögből is megvizsgáljuk, akkor talán könnyebb elfogadni.
Próbáljuk úgy szemlélni, hogy a testünk csupán egy ruha, melyet erre a bolygóra érkezvén magunkra húztunk, az út végén pedig leveszünk. Miért is ne tennénk, hiszen már bepiszkolódott, elhasználódott és a továbbiakban nem szolgál minket. És végül tovább röppenünk.
Én ezt úgy tudom elképzelni, hogy e világ kapuin átlépvén magamra öltöm a számomra legkényelmesebb ruhát, azt, amelyben jól érzem magam és nem akadályoz a céljaim megvalósításában. Utamat járván kezemben kis batyu van, amelyet megtöltök okosságokkal, élményekkel és tapasztalatokkal. Ahogy halad az idő, egyre nehezebb lesz, így újra és újra át kell néznem a tartalmát, ami pedig nem kell, azt az út szélére dobom, hogy ne húzza a vállamat a súlya. Ilyenkor érdemes alaposabban elgondolkodni azon, hogy mire nincs már szükségünk, nehogy később jöjjünk rá arra, hogy nagy értéket hagytunk magunk mögött. Okosan szabad csak szelektálni.
Előfordul, hogy szembejön vagy elmegy mellettünk valaki. Ha van időnk, kedvünk, megállunk és megismerjük utastársunkat. Lazább, mélyebb kapcsolatok köttetnek. Ilyenkor haladhatunk együtt tovább, egymást segíthetjük vagy hátráltathatjuk, a mi döntésünk. Rajtunk múlik, hogy maradunk-e az úton, hogyan haladunk, milyen buktatókat teszünk magunk elé, eljutunk-e egyáltalán a célig?
Amikor elérkezik az utazás vége, kis batyum kincsekkel teli, én pedig fénylő, aranyló energiagömbként távozok ebből a testből, szállok a kékségben, amíg el nem érem a fényt. Odafent minden nyugodt, nincsen harag, sem bánat, nincsenek érzések. Semmi sem fáj.
Van, aki több időt tölt el itt megpihenve, de az is előfordul, hogy hamarabb visszatérünk a Földre. Miért is ne tennénk?
Mágnesként vonz minket e kék bolygó, hiszen annyi boldog pillanatot megélhetünk itt. Megtapasztalhatjuk, milyen az, ha szeretünk, és ha viszontszeretnek. Milyen érzés, amikor a lágy szellő cirógatja az arcunkat, amikor belefeledkezünk a másik ember tekintetébe, amikor bőrünkön érezzük a hűs vízcseppeket, élvezzük az ízeket, halljuk a dallamokat, látjuk a lenyugvó Napot, amint narancssárgára festi az eget. Csodálatos élmények ezek, melyeket csak itt tapasztalhatunk meg.
Ez legyen számodra is a legfontosabb. Minden napban találj valami szépet, éld át a pillanat varázsát. Sose feledd! Azért jöttél a Földre, hogy boldog legyél. Engedd hát meg magadnak!
(Székely Orsolya - http://kicsibudoar.hu)
Igen, valóban furcsa belegondolni abba, hogy egyik nap még itt vagyunk, másik nap pedig magunk mögött hagyjuk a testünket. Ez ijesztő, de ha kicsit más szemszögből is megvizsgáljuk, akkor talán könnyebb elfogadni.
Próbáljuk úgy szemlélni, hogy a testünk csupán egy ruha, melyet erre a bolygóra érkezvén magunkra húztunk, az út végén pedig leveszünk. Miért is ne tennénk, hiszen már bepiszkolódott, elhasználódott és a továbbiakban nem szolgál minket. És végül tovább röppenünk.
Én ezt úgy tudom elképzelni, hogy e világ kapuin átlépvén magamra öltöm a számomra legkényelmesebb ruhát, azt, amelyben jól érzem magam és nem akadályoz a céljaim megvalósításában. Utamat járván kezemben kis batyu van, amelyet megtöltök okosságokkal, élményekkel és tapasztalatokkal. Ahogy halad az idő, egyre nehezebb lesz, így újra és újra át kell néznem a tartalmát, ami pedig nem kell, azt az út szélére dobom, hogy ne húzza a vállamat a súlya. Ilyenkor érdemes alaposabban elgondolkodni azon, hogy mire nincs már szükségünk, nehogy később jöjjünk rá arra, hogy nagy értéket hagytunk magunk mögött. Okosan szabad csak szelektálni.
Előfordul, hogy szembejön vagy elmegy mellettünk valaki. Ha van időnk, kedvünk, megállunk és megismerjük utastársunkat. Lazább, mélyebb kapcsolatok köttetnek. Ilyenkor haladhatunk együtt tovább, egymást segíthetjük vagy hátráltathatjuk, a mi döntésünk. Rajtunk múlik, hogy maradunk-e az úton, hogyan haladunk, milyen buktatókat teszünk magunk elé, eljutunk-e egyáltalán a célig?
Amikor elérkezik az utazás vége, kis batyum kincsekkel teli, én pedig fénylő, aranyló energiagömbként távozok ebből a testből, szállok a kékségben, amíg el nem érem a fényt. Odafent minden nyugodt, nincsen harag, sem bánat, nincsenek érzések. Semmi sem fáj.
Van, aki több időt tölt el itt megpihenve, de az is előfordul, hogy hamarabb visszatérünk a Földre. Miért is ne tennénk?
Mágnesként vonz minket e kék bolygó, hiszen annyi boldog pillanatot megélhetünk itt. Megtapasztalhatjuk, milyen az, ha szeretünk, és ha viszontszeretnek. Milyen érzés, amikor a lágy szellő cirógatja az arcunkat, amikor belefeledkezünk a másik ember tekintetébe, amikor bőrünkön érezzük a hűs vízcseppeket, élvezzük az ízeket, halljuk a dallamokat, látjuk a lenyugvó Napot, amint narancssárgára festi az eget. Csodálatos élmények ezek, melyeket csak itt tapasztalhatunk meg.
Ez legyen számodra is a legfontosabb. Minden napban találj valami szépet, éld át a pillanat varázsát. Sose feledd! Azért jöttél a Földre, hogy boldog legyél. Engedd hát meg magadnak!
(Székely Orsolya - http://kicsibudoar.hu)