Szeretnék elmesélni egy
történetet, ami velem történt, talán majd egyszer megjelenteted a
blogodon, az a személy akiről szól ez a történet, igazán megérdemli,
hogy elmesélhessem a világ előtt mennyire szeretem, ugyanis ő az én
nagymamám, aki már, (meg vagyok róla győződve) az angyalok közt él, hisz
nagyon jó ember volt.
A nagymamámmal, aki nem is volt az igazi nagymamám,( nevelőapám édesanyja) nem volt túlságosan bensőséges a viszonyunk, tiszteltük -
soha nem bántottuk egymást, de ennyi... valami hiányzott mégis , talán
azért mert nagyon különböztünk egymástól, teljesen más volt a
gondolkodásunk. Ő egyszerű,becsületes parasztasszony volt, én viszont
városon nőttem fel, karrierről álmodtam, ő mezőgazdasággal foglalkozott.
2004 nyarán megbetegedett, kórházba került, tüdőbetegséget állapított
meg nála az orvos, nagyon megdöbbentünk az egész család, hisz egészséges
életmódot élt, nem dohányzott, nem ivott, a táplálkozásra is
odafigyelt, csakis azt fogyasztotta, amit saját kezűleg megtermelt. Én
akkoriban külföldre készülődtem dolgozni, mivel itthon nem túl ragyogó a
helyzet mai napig sem és elmenetelem előtt meglátogattam a kórházban.
Nagyon megörült nekem, az az öröm ami a szemében ragyogott még mai napig olyan elevenen él az emlékezetemben mintha csak ma történt volna. Most, ahogy írom ezeket a sorokat, könnyek gyűlnek a szemembe, csak később értettem meg, mit jelentett számomra és mennyire hiányzik. Búcsúzóul ellátott mindenféle jó tanáccsal, ahogy ez egy nagymamához illik, és még egyszer megölelt.... utoljára. Elmenetelem után két héttel értesített anyukám, hogy sajnos rossz diagnózist állítottak fel nála, és ami még ennél is rosszabb , rákos, utolsó stádiumban. 2 hónap múlva meghalt, már csak a temetésére tudtam hazajönni, nem láthattam többé élve.
Nagyon megörült nekem, az az öröm ami a szemében ragyogott még mai napig olyan elevenen él az emlékezetemben mintha csak ma történt volna. Most, ahogy írom ezeket a sorokat, könnyek gyűlnek a szemembe, csak később értettem meg, mit jelentett számomra és mennyire hiányzik. Búcsúzóul ellátott mindenféle jó tanáccsal, ahogy ez egy nagymamához illik, és még egyszer megölelt.... utoljára. Elmenetelem után két héttel értesített anyukám, hogy sajnos rossz diagnózist állítottak fel nála, és ami még ennél is rosszabb , rákos, utolsó stádiumban. 2 hónap múlva meghalt, már csak a temetésére tudtam hazajönni, nem láthattam többé élve.
Rövid időre rá, a temetést követően, megjelent álmomban, mosolygott és
megfogta a kezem, azt mondta „Van egy pár arany fülbevalóm a
szekrényben, legyen a tied” Azzal szertefoszlott az álom, soha többé nem
láttam. Másnap vidáman ébredtem, hogy láthattam, ha csupán pár röpke
pillanatra is. És mivel egész nap az álmom foglalkoztatott, estefele
rákérdeztem a fülbevaló létezéséről nevelőapámtól. Ő azt válaszolta,
hogy nem tud róla, tudomása szerint a nagyanyám soha nem hordott
ékszert, nem hiszi hogy lenne ilyesmi. Ezzel el is hessegettem magamtól a
gondolatot, hosszú évekig feledésbe merült teljesen. Vagyis jobban
mondva 6 évig. 2010 augusztusában megbetegedett a nagyapám is, már
haldoklott mikor általános nagytakarítást végeztünk a háznál és az
udvaron. Ez így illik, ugyanis nálunk felé faluhelyt a halottat háznál
ravatalozzák fel.
Épp a nappaliban próbáltam rendet rakni egyik szekrényben és mivel én alacsony vagyok, a felső polc pedig túl magasan volt, hát székre álltam. Egy összegyűrt szalvéta akadt a kezembe, amit a szemetesbe irányítottam azonmód, ami ott állt mellettem, mikor hirtelen valami keménységet észleltem a szalvétában. Mikor kigöngyöltem, ott volt előttem a fülbevaló!! Elszédültem, remegtem, majdnem leestem a székről. Nevelőapám holtsápadtan talált rám, szólni sem tudtam, csak annyit hogy „a fülbevaló” és mutattam neki. Ő sem tudott megszólalni, eleredtek a könnyei. Lassan visszatért belém az élet és mosolyogva álltam a tükör előtt , felpróbálva új ajándékomat,amit nagymamám rám hagyott rám halála után. Mai napig hordom, amolyan amuletté vált számomra, szerencsétlennek érzem magam ha nem viselem.
Épp a nappaliban próbáltam rendet rakni egyik szekrényben és mivel én alacsony vagyok, a felső polc pedig túl magasan volt, hát székre álltam. Egy összegyűrt szalvéta akadt a kezembe, amit a szemetesbe irányítottam azonmód, ami ott állt mellettem, mikor hirtelen valami keménységet észleltem a szalvétában. Mikor kigöngyöltem, ott volt előttem a fülbevaló!! Elszédültem, remegtem, majdnem leestem a székről. Nevelőapám holtsápadtan talált rám, szólni sem tudtam, csak annyit hogy „a fülbevaló” és mutattam neki. Ő sem tudott megszólalni, eleredtek a könnyei. Lassan visszatért belém az élet és mosolyogva álltam a tükör előtt , felpróbálva új ajándékomat,amit nagymamám rám hagyott rám halála után. Mai napig hordom, amolyan amuletté vált számomra, szerencsétlennek érzem magam ha nem viselem.
Köszönöm nagymamám az ajándékot! Áldott legyen az élete ott ahol most
van.
Izabella
(forrás:elozoeletek.blogspot.hu)