Az angyali kommunikáció a lélek nyelve, nem a szavaké. A szavak sok mindent összezavarnak. Megbántanak, félreértelmeznek, magyarázkodnak, tévútra terelnek.
Égi üzenetek, halk súgások, megérzések, bizonytalan bizonyosságok. Mik ezek? Angyali súgások? Az angyalok akkor segítenek, ha kéred őket. "Istenem, segíts!" - sóhajtod, ha bajba kerülsz. Önkéntelen sóhaj lelked mélyéről, de mindig eljut a címzetthez.
Isten elküldi hozzád hírnökeit.
Az angyali válaszok a hatodik érzéken át jönnek, azon a csatornán, melynek hullámhosszát a tudatos agy nem képes befogadni. Nem lehet rajta erőszakot tenni. Ezek a válaszok csak úgy jönnek, egyszerűen megtörténnek. Egyszerre csak itt vannak. Mint kész válaszok. Látod, hallod, tudod és megcselekszed. Működik az isteni igazságszolgáltatás, dolgoznak az angyalok.
ÉGI PERSPEKTÍVA
Onnan fentről minden sokkal könnyebbnek látszik.
Észrevehető az, amit innen csak sejteni vélsz.
Miért nem érzékelünk úgy, ahogy az égiek? Ha őket kérded, visszakérdeznek: miből tanulnál, ha mindig tudnád, mi a helyes lépés?
Tanulás, helyes lépés, nyitva hagyott kérdések, és halkan suttogó válaszok… mennyi feladat, nehézség, teher,
kínlódás. Miért olyan nehéz minden egyes nap, miért kell annyi csatát megvívnod, annyi nevetségesen felesleges csatát?
Mind érted van, miattad van, sőt benned van – mondják. Ha úgy akarsz látni, ahogy az égiek, figyelj. Ne másra, csak magadra. Folyton folyik a belső kommunikáció, de túl erős a benned zendülő zaj ahhoz, hogy hallj, láss, érzékelj ebből valamit.
Az angyali kommunikáció a lélek nyelve, nem a szavaké. A szavak sok mindent összezavarnak.
Megbántanak, félreértelmeznek, magyarázkodnak, tévútra terelnek.
A lélek tudja: egy út létezik számára, melyre nem könnyen lel rá, elkanyarodni viszont rendkívül egyszerűen tud onnan.
Úgy gondolod, ez a belső hang útja? Lehet, hogy jól gondolod.
Hogy a belső hangot hol keresd – testeden belül, fent az égben, a templomok gigászi méreteiben vagy a szobád sarkában –, oly mindegy. Találj neki egy biztos helyet, és tartsd fenn vele az élő kapcsolatot.
Mert onnan fentről – bentről – minden sokkal könnyebbnek tűnik. Láthatóvá válnak az összefüggések, a miértek, amiért egész életeken át bolyongunk e földi létben, sokszor válaszok és befejezettségek nélkül. Aztán
jövünk újra, kapunk újabb feladatokat, és ismételjük azokat, melyeket előzőleg nem sikerült megoldanunk.
Most éled azt az életet, melynek feladatait előzőleg nem tudtad teljesíteni. Milyen jó lenne tudni, mik ezek a feladatok.
És meg is tudod, ha figyelsz. Úgy mondják: ha éber vagy. Vagy még inkább: tudatos. Tudatosság alatt nem az állandó készenlétet, nem önmagad görcsös felügyeletét értem. Tudatosság számomra az, amikor felismerem a
láthatatlanul szövődő összefüggéseket; amikor érzékelem, hol a helyem a világban. Nem a múltban élek, nem is
csak a mában, de nem is a jövőben. Akkor hol is? Mindenütt. Csak úgy: vagyok. Nem szövök hálókat, melyekbe
pár év múlva jól belegabalyodhatok, s nem tépkedem a múltam fátylait, mintha akkor és ott nem én lettem volna jelen. Látod, azt mondjuk, jelen voltam. A múltban, most, és a jövőben is jelen vagyunk, vagyis mindig a jelenben vagyunk.
A tudatosság még sok minden mást is jelent, ahogy bizonyára számodra is, de most nem erről akarok
beszélni.
A lényeg a feladat. Azok a feladatok, melyeket a korábbi életeid során nem sikerült megoldanod. A feladat pedig azért feladat, mert teljesíteni kell, s ez nem mindig szórakoztató. Ej, hát miért élünk, ha mindig csak feladatokat teljesítünk? – morogsz hangosan.
A vicces az egészben, hogy a feladatok nehézségi foka is csak rajtad áll. Nincsenek ugyanis könnyebb és nehezebb feladatok. Csak feladat van. Hogy számodra mennyire könnyű, vagy mennyire nehéz egyik-másik, kizárólag rajtad múlik.
Most nagyot sóhajt a benned munkáló kisfickó. Engedd. Talán ezt mondják saját sorsnak, egyéni vállalásnak, saját adottságoknak, eredendő úti csomagnak. Tudod, amit az indulásnál magunkkal hoztunk. Mi akartuk, mi választottuk, csak elménk (egónk) egy hajszálnyit sem emlékezik erre. Nem is emlékezhet, mert nem volt ott.
Azt a testünkkel együtt kaptuk, ez az életben maradás feltétele. Nagyon érdekes valaki ez az egopajtás: maga a kísértés, mert sajátos jellemzője, hogy amit megízlelt, és tetszik neki, abból nem elég az elég.
A földi lét csapdája, hogy nagyon szép tud lenni. Vonz magához a számtalan földi gyönyör, a finom ételek, italok, a szerelem kábulata, a test élvezetei, a birtoklás öröme. Ez mind olyan szépség, mely csapdába csal. Bele szabad esni, de ki kell onnan mászni.
Van egy mondás, nem tudom, hallottad-e már. Így szól: öleld magadhoz, élvezd ki, engedd el és menj
tovább! Ha megtalálod értelmét e mondatnak, már jó nyomon jársz.
S hogy valóban nyomot kell-e követned, ezen érdemes elgondolkodnod egy kicsit. Van út, melyen haladnod kell, van ösvény, melyet számodra tapostak? Kik, mikor és miért?
Talán csak ösvények vannak választási lehetőségekkel, millió alternatív megoldással. Hogy melyiken
haladsz, rajtad múlik. Ettől függ, hogy teljesíted-e életed feladatait, vagy elmulasztván, jönnöd kell újra, új testben, új helyzetet teremtve.
Végső soron lehet, hogy egyetlen feladat van mindenki számára, csak más-más megoldási lehetőségekkel.
Tudni akarod, mi ez?
Ami a legnehezebb dolog a világon. Ezer válasz tolakszik elmédben, valld be. Neked ez nehéz, neki meg más – mondod. De most komolyan.
Ha fentről (belülről) nézel e kérdésre, hamar megjön a válasz: az elfogadás
Nincs nehezebb dolog a világon, mint mások alázatos elfogadása. Mit gondolsz?
A másik véleménye, hozzáállása, életmódja, nemi hovatartozása, öltözködési stílusa, haja színe… Soroljam?
Úgyis tudod, miről beszélek. Na jó, egy kicsit folytatom.
Szóval nem tetszik, ahogy a „másik” neveli a gyerekeit, ahogy berendezi a lakását, ahogy beszél, ahogy hallgat, ahogy véleményez, ahogy vásárolni szokott, ahogy barátot választ magának. Az élet csupa nem tetszikek tömege. Csupa nem elfogadás. Mert miért más a másik, miért nem gondolkodik ugyanúgy, mint én, miért olyan
földhözragadt, vagy miért olyan istenhívő a szentem? Miért lett ennyire más a gyerekem, mint szerettem volna;
hogy lehet ilyen, meg nahát egyáltalán… ne arra menjen, sokkal többre is vihetne… Igaz, mindannyian többre vihetnénk, de nem ez a cél. Mindenkiben ott a cél, a saját célja, melyről másnak halvány fogalma sem lehet.
Senki nem mondhatja meg a gyerekének, mi legyen belőle, senki nem kényszeríthet senkit semmire, mivel az irány mindenkiben ott lapul. Amelyik gyermekben hagyják ezt kirajzolódni, az a gyermek rátalál természetes
módon, és boldog lesz, bármit tesz is élete folyamán. Ki mondhatja meg, hogy ne bárpincérnek vagy
táncoslánynak állj, ha neked ott van dolgod? Senkinek nincs joga útirányt szabnia, egyedül bensőd, a benned élő kisfickó (Isten) igazíthat el. Akkor is, ha ez a környezetednek nem tetszik. Ez az elfogadás. És ez a nehézség az életben. A legnagyobb nehézség. Úgy is szeretni a családtagjaidat, munkatársaidat, szomszédjaidat, a bolti eladókat, a vezetőidet, hogy egészen más szokások közt élnek.
Akik ha nem olyanok, mint te, inkább elfordulsz, mert ez sokkal könnyebb és egyszerűbb, mint megérteni, de legalább elfogadni, hogy a világ annyiféle, ahány ember lakja. Mert a szálak kibogozása sokkal több energiát
követel, mint az elfordulás. Hát ezért tartunk ott, ahol.
Nem a különbözőségekkel van a gond, hanem azok nem elfogadásával.
Ezért vagyunk annyira betegek. Testileg és lelkileg. A gyógyulás pedig itt kezdődik.
Amikor rájössz, hogy minden belőled indul, és ér vissza oda.
Mert ugyanolyan szeletke vagy a lélektengerben, mint párod, gyereked, az utcán kolduló ember, beosztottad,
főnököd, orvosod, a nagy tudású hatalmasságok, vagy a ma született csecsemő. A lelkek nem rangsorolhatók.
Nincs kevésbé értékes, vagy sokkal fontosabb.
Miért írom ezeket a gondolatokat bevezetőként?
Mert mindannyian ugyanazt a játékot játsszuk, s mindannyian érezzük, hogy egyedül nem csak győzni képtelenség, de végigjátszani is. Mert olyan piszkosul nehéz néha felkelni is, szólni hozzá, netán rámosolyogni arra a másikra. És ha ez nehéz, mennyire az a többi…?
Mert értelmét keresed a mindennapjaidnak, helyednek, munkádnak, családodnak, ennek az egyáltalán nem könnyű, életjátéknak nevezett micsodának, melyben egyszer csak jelen lettél.
Azt mondod, nem kérted, nem akartad, pedig de. Ha megpróbálsz emlékezni erre, csak görcsös akarásba gubancolódsz. Emlékeid nem segítenek, mert korlátozva vagy eme képességedben. Eleve kódoltak a születés előtti emlékek. Hogy néha felsejlik valami, amiről tisztán érzékeled, hogy nem a te életed, mégis átélted valaha
(netán átéled majd a jövőben)?
Fogadd el ezeket az érzékleteket! Furcsa, mert lehet, hogy álomkép formájában találsz rá, lehet, hogy hallani véled, talán látni, talán gondolataidban fénylenek fel különös pillanatok. Vagy csak érzed, hogy ez így van.
ÉS EZ ÍGY VAN
Hol vagy ilyenkor? Milyen álomkép, hang, kép, gondolat vagy érzés varázsolja eléd a furcsa érzékleteket? Ki súg, ki láttat, ki furakszik be gondolataidba?
Vannak kérdéseid? Jó.
EGYEDÜL
Mi az élet legfélelmetesebb érzése? Az egyedüllét.
Abban a pillanatban, amikor beléptünk a földi szférába, anyagi testet öltve kaptunk egy földi segítőt, az egót.
Mi az élet legfélelmetesebb érzése? Az egyedüllét.
Abban a pillanatban, amikor beléptünk a földi szférába, anyagi testet öltve kaptunk egy földi segítőt, az egót.
Ő azért van, hogy védje fizikai valóságunkat, életben tartson, hogy feladatainkat el tudjuk látni.
Ez rendben is,
énünk fontos tartozéka, életben tartónk. Ego nélkül hamar martalékká válnánk, ez nem is kérdés. Ha nem lenne,
nem lennél képes elfutni, ha kővel dobálnak, mindent elhinnél, amit mondnak, és mindened odaadnád, ha kérik –
szóval buta, naiv lélek lennél.
Viszont.
Egód egyben el is szakít forrásunktól. Ezért leszünk magányosak.
Különös – mondod –, régóta bujkál benned egy érzés, csintalan módon hol kidugva fejét, hol gyorsan eltűnve
a kavargó gondolatok között. Ez az érzés valami olyasmi, mintha nem idevaló volnál. Mintha ez a Föld egy
állomás lenne a végtelen úton, mintha valakik csak idepottyantottak volna nagyon messziről, s majd egyszer el is visznek innen. Hm!
Úgy érzed, itt minden olyan kemény és határozott, merev és szigorú. Nem ez az eredeti állapotod. Nem ez az
eredeti otthonod. Hiába erőlteted agyad, semmi, de konkrétan semmi nem villan fel, nincs emlékképed, csak vágyad.
A vágyad pedig húz az egység felé. Ez így túl misztikusan hangzik, és… olyan földtől elrugaszkodott. Vagy mégsem az?
Egységet pedig a Földön hol találsz? Csak ott, ahol az ég összeér a Földdel. Vagyis magadon belül. Hiszen az
összekötő kapocs mindig az ember. Ha pedig magadon belül találod, akkor gyorsan rájössz, hogy nincs
szükséged másokra, nem kell a boldogsághoz egy másik ember szeretete, mert azt csak te tudod magadból
felszínre hozni. Ha nem teszed, hiába a világ összes együttérzése, ha pedig megteszed, ki másra is lenne valójában szükséged?
Furcsa egy gondolat – mondod –, de ne csak a fekete betűket lásd, mikor olvasol!
A magány rossz érzés, és állítom: senki nincs a földön, aki szívesen él benne. S mégis hányan teszik?
Magányosan az él, aki haragot táplál, aki féltékeny, aki sértődékeny, aki megbántott, aki fél, aki figyelmetlen,
aki lehangolt, aki dühös, aki agresszív, aki szomorú, aki szorongó. Ez a sok negatív érzés mind elszakít önmagadtól, saját lényegedtől.
Elszakítanak a forrástól, melyből a lélek táplálkozik. És sokan élnek negatív érzésekkel, igaz? Az ő lelkük az egóval él szoros barátságban, s valóságos világukat lezárt kapuk őrzik jó erősen.
Miért vagy magányos ezekben a helyzetekben? Mert a belső világ ekkor nem ér el hozzád. Angyalaid csak
akkor tudnak megérinteni, ha kinyitod számukra a kaput. A negatív érzések egytől egyig bezárják azt.
Azt kérded, miért jó az neked, ha nyitva tartod ezt a kaput? Hidd el, mindannyian feltesszük ezt a kérdést a keresés ösvényén, később jót mosolyogsz majd rajta, ha eszedbe jut.
Mert csak akkor érzed magad biztonságban, ha segítőid jelenléte tudatja veled: a védelem örök. Sosem lehetsz magányos, ha tudod, honnan származol.
Onnan jössz, ahol minden lélek egy, ahol nem vagy kiszakítva s magányra kárhoztatva, emberi testbe
szorítva.
Keserűen szép az emberi küldetés. Szétválva egymástól, egyenként kell megtapasztalnunk a fizikai élet minden gyötrelmét. Köszönöm – mondod –, jöhetne már egy kis öröm is a gyötrelmek után. Jön is, meglásd, csak tárd jó szélesre azokat a kapukat!
énünk fontos tartozéka, életben tartónk. Ego nélkül hamar martalékká válnánk, ez nem is kérdés. Ha nem lenne,
nem lennél képes elfutni, ha kővel dobálnak, mindent elhinnél, amit mondnak, és mindened odaadnád, ha kérik –
szóval buta, naiv lélek lennél.
Viszont.
Egód egyben el is szakít forrásunktól. Ezért leszünk magányosak.
Különös – mondod –, régóta bujkál benned egy érzés, csintalan módon hol kidugva fejét, hol gyorsan eltűnve
a kavargó gondolatok között. Ez az érzés valami olyasmi, mintha nem idevaló volnál. Mintha ez a Föld egy
állomás lenne a végtelen úton, mintha valakik csak idepottyantottak volna nagyon messziről, s majd egyszer el is visznek innen. Hm!
Úgy érzed, itt minden olyan kemény és határozott, merev és szigorú. Nem ez az eredeti állapotod. Nem ez az
eredeti otthonod. Hiába erőlteted agyad, semmi, de konkrétan semmi nem villan fel, nincs emlékképed, csak vágyad.
A vágyad pedig húz az egység felé. Ez így túl misztikusan hangzik, és… olyan földtől elrugaszkodott. Vagy mégsem az?
Egységet pedig a Földön hol találsz? Csak ott, ahol az ég összeér a Földdel. Vagyis magadon belül. Hiszen az
összekötő kapocs mindig az ember. Ha pedig magadon belül találod, akkor gyorsan rájössz, hogy nincs
szükséged másokra, nem kell a boldogsághoz egy másik ember szeretete, mert azt csak te tudod magadból
felszínre hozni. Ha nem teszed, hiába a világ összes együttérzése, ha pedig megteszed, ki másra is lenne valójában szükséged?
Furcsa egy gondolat – mondod –, de ne csak a fekete betűket lásd, mikor olvasol!
A magány rossz érzés, és állítom: senki nincs a földön, aki szívesen él benne. S mégis hányan teszik?
Magányosan az él, aki haragot táplál, aki féltékeny, aki sértődékeny, aki megbántott, aki fél, aki figyelmetlen,
aki lehangolt, aki dühös, aki agresszív, aki szomorú, aki szorongó. Ez a sok negatív érzés mind elszakít önmagadtól, saját lényegedtől.
Elszakítanak a forrástól, melyből a lélek táplálkozik. És sokan élnek negatív érzésekkel, igaz? Az ő lelkük az egóval él szoros barátságban, s valóságos világukat lezárt kapuk őrzik jó erősen.
Miért vagy magányos ezekben a helyzetekben? Mert a belső világ ekkor nem ér el hozzád. Angyalaid csak
akkor tudnak megérinteni, ha kinyitod számukra a kaput. A negatív érzések egytől egyig bezárják azt.
Azt kérded, miért jó az neked, ha nyitva tartod ezt a kaput? Hidd el, mindannyian feltesszük ezt a kérdést a keresés ösvényén, később jót mosolyogsz majd rajta, ha eszedbe jut.
Mert csak akkor érzed magad biztonságban, ha segítőid jelenléte tudatja veled: a védelem örök. Sosem lehetsz magányos, ha tudod, honnan származol.
Onnan jössz, ahol minden lélek egy, ahol nem vagy kiszakítva s magányra kárhoztatva, emberi testbe
szorítva.
Keserűen szép az emberi küldetés. Szétválva egymástól, egyenként kell megtapasztalnunk a fizikai élet minden gyötrelmét. Köszönöm – mondod –, jöhetne már egy kis öröm is a gyötrelmek után. Jön is, meglásd, csak tárd jó szélesre azokat a kapukat!
SZÉLESRE TÁRT KAPUK
Milyen kapu?
A kapu az átjáró a dimenziók között. Ez így megint túl misztikus – mondod –, és azon gondolkodsz, mi az,
A kapu az átjáró a dimenziók között. Ez így megint túl misztikus – mondod –, és azon gondolkodsz, mi az,
hogy dimenzió; létezik, vagy mese az egész a láthatatlan világról. Aztán jön a következő gondolat: valaminek
lennie kell. Isten túl messze van, és túl megfoghatatlan, de hogy létezik valami rendezőelv, az tuti – mondod –, és komolyan elgondolkodsz…
Á, megvan – kiáltod örömmel –, az a számtalan véletlen! Mennyi éppen pont-jó helyen-jó időben esemény
történik veled mostanában! Megannyi véletlen egybeesés, megannyi szerencsés pillanat. Az ég veled van – mondod –, meg aztán elég szerencsés is vagy, naná.
Legyen, ahogy gondolod – válaszolja az ég.
Akaratod szabad, azért vagy itt, hogy megtapasztald ezt. Eldöntheted, melyik utat választod. Vonz a
magányos test kielégülésének minden öröme, vagy észreveszed, hogy a dolgok mindig minden ponton
összefüggnek, s egy felsőbb rend igazgatja a világot. Előbbi alacsony frekvencián égeti életed, utóbbi a tanulás folyamatában egyre emeli tudatosságod.
A test csupán a vivőanyag, és a lényeget, az örök szellemet kell láthatóvá tennie. Örök szellemed ugyanis
minden életében tanulni akar. Ha elég sokat tanult már, a kapu szépen elkezd nyílni. Mostani életedben jött el az
idő arra, hogy végre tudatosan is részt vegyél a kapunyitás eseményeiben. Erre akkor van módod, amikor az egót aludni küldve társalgásba kezdesz a kapu másik oldalán levő világgal.
Nos igen, egód ezt nem szereti, gyorsan vissza is rángat ebbe a világba. Nem szereti, ha máshol jársz, azzal vádol: megbolondultál.
Végül is gondoljon, amit akar, örök lényeged itt van már a felszín közelében, nem fog rajta a földi én
visszahúzó ereje.
Gondban vagy, valld be. Itt állsz a jelenben, emelkedő tudatosságod fényében, és minden vágyad, hogy
másoknak is megmutasd: amit itt látnak maguk körül, csak egy furcsa, vibráló, zűrzavaros leképezése a nagy rendnek. Meg akarod mutatni, hogy ez itt egy nagy semmi. Mert üres, szétszakított, ultramodernizált elmagányosítás, semmi más. Nincs benne a lényeg.
És éppen a lényeg az, amiért itt vagyunk. Az, amiért jöttünk, de nem találjuk, mert nincs itt. Nem a látható
világban van. Amikor megérted, hogy őrült vágyad, az emberként megszületés csak egy furcsa illúziója annak a
jólétnek, amiben azelőtt voltál, s ahova innen mész.
Akkor leszel nyugodt, ha ráébredsz arra, hogy a tiszta lelked az, ami egyedül számít, mert semmi más nem ad
boldogságot. Jó, hát azt gondolod, az új autód majd nagyon boldogít, hiszen lelked tisztaságával nem lehetsz sikeresebb a mai piacon.
Szóval keresed a kaput. Jobb lenne, ha nem keresnéd, hanem egyszerűen eldöntenéd, hogy az pedig ott van,
ahol, és gondolataid kivetítenék eléd, ahogy kinyílik odabent, és keresztülárad rajta végre az a rengeteg segítség, mely életed első percétől kezdve erre várt.
Tudsz utazni az időben? Akkor menj és nyisd ki az ajtót, mely gyerekkorod eseményeit rejti maga mögött!
Emlékszel? Voltak apró, láthatatlan barátaid, nevük is volt, tudod-e még?
Láttál fényes gömböket, virágokat, fehér fényeket, érezted a melegséget, hallottad a kacagást, mely téged is
nevetésre késztetett. Zavaró volt néha, mert tudtad, hogy szüleid nem látnak ebből semmit, testvéred kinevet, ha
róluk beszélsz. Mennyire jó is volt akkor, igaz? Aztán ahogy keményedtél bele a földi létbe, egyre nőtt a távolság közted és láthatatlan kis társaid között, mígnem elveszítetted képességedet arra, hogy észleld őket.
Most aztán itt állsz egyedül, pedig tudván tudod, hogy nincs ez jól így, és nem is vagy egyedül, ám a segítőket már nem leled.
Nem csoda, hogy nem leled. Bezártad, lezártad az utat előttük. Egód életre kelt. Tiszta és érzékeny lelked
hozzászilárdult testedhez, látásod beszűkült fókusszal csak a sűrű anyagot fogja már. Kik voltak e fénylő pontok, gömbök, virágok, eleven kis lények, barátok?
Ők azok az angyali segítők, akik veled együtt indultak születésedkor, és veled vannak most is, de semmit
nem tehetnek érted, ha a kapcsolatot nem tartod velük.
Furcsa? Szokatlan, hogy a világ nem csupán annyi, amennyit látsz belőle? Bizony, elég zsúfolt a láthatatlan tér…
Ez, tudom, néha ijesztő. De azt is tudnod kell, hogy csak azok számára, akik „bűnökkel” élnek. Ez a bűn
fogalom nagyon zavaros, most nem is tartozik ide, de annyit azért jó tudni, hogy az őszinte ember számára nincs
félnivaló. Az önzetlen szeretetben élők számára ez a helyzet maga az ősi nyugalom, a biztonság, az otthon.
Mit is kezdtem pár mondattal előbb?
Megkértem angyalaimat, rendezzék össze gondolataimat, mert nem fogod érteni, amit mondani akarok. Vagy ők akarják mondani? Már nem is egészen vagyok tisztában ezzel – a lényeg, hogy néhány értelmes mondatot össze tudjak szedni segítségükkel.
Csak addig, míg e könyv tart.
VÉLETLEN
A véletlenek hatalmáról kezdtem beszélni az előbb.
Hát jobb, ha tudod, hogy ilyen fogalom az angyali szótárban még véletlenül sincs.
Tehát szándékosan nincs, hogy értsük egymást. Mert semmi nem történik véletlenül. A véletlen azt jelenti,
hogy nem véled, nem gondolsz rá, mégis megtörténik. Tehát rajtad kívül álló tényezők okozzák. Igen, ezek azok
a bizonyos összefüggések. Ezeknek meg kell történniük azért, hogy továbbléphess. Hú, ez nagyon bonyolult –
mondod –, és igazad van, de csak azért, mert meg akarod érteni. Ne akard megérteni, csak fogadd el! Minden,
ami történik, okkal történik veled. Ha nyitott vagy a történésekre, semmi nem válik ártalmadra.
Mondd, miért van az, hogy egyesek szinte sose találkoznak gonosz emberekkel, nem történnek velük
„véletlen” szerencsétlenségek, nem esnek bele a leépítésekbe, nincsenek nem várt baleseteik, nem kerülnek
vitába, peres ügyekbe, nem vesznek össze az eladóval, a szolgáltatóval, a nem tudom, kivel. S miért van, hogy
mások folyton szerencsétlenül járnak, ezer a vitájuk, mindig van rosszakarójuk, mindig történik velük valami negatív. Tudod a választ?
Mi lehet a különbség? A tudatosság. Önmagad tudatában levés. Hogy se több, se kevesebb nem vagy
senkinél.
Az égi hatalmak addig terelgetnek, míg végül megtalálod önmagad: azt az embert, akinek ebben az életben
lenned kell. Hogy kinek kell lenned, azt csak te tudhatod, és meg is fogod tudni, mikor eljön az ideje. Nálam is megtörtént, hogy eljött az ideje.
A sokkos időszakokban az ember nem gondolkodik, mert nincs is egészen magánál. És ez a jó. Mert ilyenkor
visszahúzódik az ego, utat enged a lélek a belső hatalom színre lépésének. Csak így képes rá. El kell veszíteni az
emberi tudatot, a racionális elmével való kapcsolatot, hogy ez a mélyebb tudat előtörhessen. Ilyenkor valami
álomszerű, kábult állapotban élsz, visszaemlékezve nem is érted, hogyan voltál jelen a világban, hiszen
valójában nem is voltál ott. Ködös emlékképek, pedig ennek köszönheted a változást.
Nem dolgod, hogy értékelj, miérteket fogalmazz meg. A dolgod csupán annyi, hogy elfogadd, ami veled
történik. Ennyi. És itt be is fejezhetném az írást, mert tényleg ennyi az egész. Fogadd el az életed, engedd, hogy
az történjen, aminek kell, ne kontrollálj, ne állj ellent akkor sem, ha elméd erre késztet. Csak légy nyitott, keresd
mindig a jó megoldást, a szeretet cselekedjen kezeiddel!
Az ég csak a tiszta gondolatoknak segít, ez – gondolom – nem is kérdés számodra. A dolgok előmenetelét, a megoldást mindig rábízhatod.
Tudom, azt mondod, ha mindig rábízod magad az égre, hol maradsz te, a gondolkodó ember, aki előre lát,
tervez, átgondol, kitalál. Nos igen, tervezz, találd ki, gondold át, láss előre, de eme képességek elég rövid távon működnek.
Nyilván át kell gondolni, mit akarsz főzni, mert ha nem mész boltba, hogy megvedd a hozzávalókat, abból bizony nem lesz ebéd.
Amikor azt mondjuk, hogy figyeld az angyalok súgását, figyeld a késztetéseidet. Érzed már azt a belső
fenéken taszítást, hogy indulj már? Érzed, hogy most nagyon nem jó neked, és muszáj tenned valamit? Nem akarsz megbántani, de a birka mód se az emberi lét célja – mondod –, és igazad van. Tudnod kell lépni magadért,
különben az élet kiszelektál.
Na szóval. Nem lehet mást mondani, mint azt, hogy légy nyitott! Ha érzel valamit, engedj neki! Mindaddig
helyes a súgás, míg nem kell megkérdőjelezned. Tiltott lépéseid mellett nem kapsz támogatást, s ezt is érezni
fogod, vagy már érzed is. Ilyenkor szólal meg a lelkiismeret, aki ismeri lelked útját, és figyelmeztet, hogy épp tilosban jársz.
Tudom, a szerelem. A heves érzelmek úgy nyakon ragadnak, hogy még…! Azért jó tudni, hogy nem minden
– emberi mércével mért – emberi kapcsolat tiltott. Vannak sors-szerűek, melyeknek be kell következniük. Ezt is
érzed majd. Minden apró és titkos kérdésedre választ kapsz angyali segítőidtől, csak kérdezd őket. Aztán persze halld is meg, mit mondanak!
Beszélünk még bővebben az angyali súgások fajtáiról, de most a mesélős szakaszban vagyunk.
Véletlenek. Ezek növelik belső tudatosságod. Engedd át magad nekik! Simulj bele az életbe! Nehéz erről
beszélni, mert ezt megélni kell, megélni viszont úgy lehet, ha előbb beszélünk róla, és talán rájössz, hogy
ismered ezt az érzést, csak eddig nem ismertél rá. A bizonyosságot várod arról, hogy jól gondolod, jól érzed. És ezt meg is kapod.
Merthogy semmi nem történik ok nélkül, csak úgy. Minden, ami történik – még akkor is, ha nem látsz benne
abszolút semmi jelentőset – elvezet egy másik, nagyobb történés felé.
Mire gondolok?
Vezeted az autód, mész hazafelé. Nem történik semmi. Látszólag. Azonban beáll a kocsisor, és nem tudsz
gyorsan haladni. Jó, rendben – mondod –, hisz úgysem tudsz mit tenni. Közben hallgatod a rádiót, vagy tervezed
az estédet. Nincs ebben semmi különös. Aztán megállsz a sarki boltnál egy kis elemózsiát venni, s mit látsz?
Éppen akkor jön ki a boltból egy rég látott kedves ismerős, akit hetek óta nagyon el szeretnél érni, de valahogy
nem tudtál. Ha korábban jössz, még nincs ott, ha később, már nincs. Azt mondod, jó volt az időzítés. Pedig hát
nem véletlen, hogy ez pontosan így történt, hogy nem előbb és nem később értél oda. Kiváló alkalom arra, hogy átértékeld kapcsolatod a felsőbb hatalmakkal.
Vagy mást mondok.
Nem lesz pozitív példa, viszont ezeket hívjuk figyelmeztető jeleknek, nagyon sok van belőlük. Szóval
párodat hívod, mikor ér haza, pedig nem szokásod őt hívogatni. Zavartan rebegi: be kell még ugrania valahová,
de siet. A háttérben furcsa hangokat hallasz, hirtelen felismered, hogy a drága nem a munkahelyén van. Női hangokat hallasz. Furcsállod a dolgot, és bár a gyanakvás nem pozitív érzés, felbukkan benned egy gondolat
párod hűségéről, szavahihetőségéről. Nem folytatom, a bizonyosság jelei ezek után világosan körvonalazódnak
szemed előtt. Jó alkalom arra, hogy tisztába tedd kapcsolatodat. Éppen jókor telefonáltál, éppen jó helyzetben.
Miért nem előbb, és miért nem később?
Ne csodálkozz ezeken az egybeeséseken! Nem véletlen, hogy azzal beszélsz éppen, akivel; hogy azt mondod
éppen, amit – pedig csak egy futó találkozás egy ismeretlennel. Elejtesz egy mondatot, nem illik a képbe, mégis mi lesz belőle? Új munkát találtál régóta munkanélküli párodnak. Akár.
Vagy régi vágyad teljesül egy annyira banális helyzet kapcsán, és a legtöbb, amit tenni tudsz, hogy nevetsz az
egészen. Egy rég nem látott ismerősnek arról beszélsz, hogy kutyát szeretne a lányod. Csak úgy mellékesen.
Azt mondja erre, éppen most hirdeti a kutyáját. Rendben – mondod –, na de ami neked kell, az legyen kicsi, nyugodt,
simogatni való, gyerekszerető. Mit gondolsz, milyen kutyát akar eladni ismerősöd? Kicsit, nyugodtat, simogatni valót, gyerekszeretőt. Véletlen?
S ez a kutya nem csupán egy kutya. A gyermeki lélek megmentője. Egy hű kis társ, akivel egymásra vártak már rég.
Példát tudunk százával sorolni.
Ami a lényeg, hogy égi szemmel nézve ezekben semmi csoda nincs. Fogadd
el a történéseket, és nyitott szívvel várd, hogy átélhesd! Meglátod, elkerülnek a nagy gondok. Vagy ha nem,
olyan magabiztossággal kezeled a kellemetleneket is, hogy magad is csodálkozol rajta. Addig lesznek ezek
igazán kihívások, míg csodálkozol rajtuk. Amint mosolyogni tudsz bármilyen, bosszúságnak nevezett
eseményen, érezni fogod, hogy csak egy újabb feladatot kaptál, és irány a megoldás. És meg fogod oldani.
Úgy mondják ezt, hogy belesimulsz az élet dolgaiba, a helyzetekhez illeszkedsz. Nehéz? Gyakorold! Amíg bosszankodsz és felháborodsz, addig van elég dolgod.
Egyet jó, ha tisztázunk. A dolgokat nem tudod megváltoztatni, a történéseket nem tudod meg nem történtté tenni. Nincs befolyásod mások tetteire. A bosszúságok bizony utolérnek. Ez a dolguk.
Egy dolgot tudsz tenni a váratlan és kellemetlen szituációkkal, ha nem akarod elveszíteni nyugalmadat.
Együttműködsz a helyzettel.
Két módon lehetséges ez:
1. Belépsz abba a helyzetbe, a részévé válsz. Aktív közreműködőként hatásod lesz rá, nem csak kívülállóként mérgelődsz. Tehát dolgozol a megoldáson. Ilyen egyszerű. Ekkor munkálnak benned a problémamegoldás
angyalai. Nagyon erős a hatásuk, jelenlétük megsokszorozza az erődet.
2. Ha nem lehetsz hatással a történésekre, maradsz kívül az egészen, de most sem mérgelődsz.
Miért tennéd?
Ugyanakkor nem is akarod megoldani, sem ellenállni neki, hanem csak hagyni, hiszen változtatni rajta úgysem tudsz.
A lényeg, hogy pozitív maradj. Tudom, fárasztó, mert néha mindenkinél elszakad a cérna, de még a kötél is…
(Berente Ági - Angyalok könyve)
lennie kell. Isten túl messze van, és túl megfoghatatlan, de hogy létezik valami rendezőelv, az tuti – mondod –, és komolyan elgondolkodsz…
Á, megvan – kiáltod örömmel –, az a számtalan véletlen! Mennyi éppen pont-jó helyen-jó időben esemény
történik veled mostanában! Megannyi véletlen egybeesés, megannyi szerencsés pillanat. Az ég veled van – mondod –, meg aztán elég szerencsés is vagy, naná.
Legyen, ahogy gondolod – válaszolja az ég.
Akaratod szabad, azért vagy itt, hogy megtapasztald ezt. Eldöntheted, melyik utat választod. Vonz a
magányos test kielégülésének minden öröme, vagy észreveszed, hogy a dolgok mindig minden ponton
összefüggnek, s egy felsőbb rend igazgatja a világot. Előbbi alacsony frekvencián égeti életed, utóbbi a tanulás folyamatában egyre emeli tudatosságod.
A test csupán a vivőanyag, és a lényeget, az örök szellemet kell láthatóvá tennie. Örök szellemed ugyanis
minden életében tanulni akar. Ha elég sokat tanult már, a kapu szépen elkezd nyílni. Mostani életedben jött el az
idő arra, hogy végre tudatosan is részt vegyél a kapunyitás eseményeiben. Erre akkor van módod, amikor az egót aludni küldve társalgásba kezdesz a kapu másik oldalán levő világgal.
Nos igen, egód ezt nem szereti, gyorsan vissza is rángat ebbe a világba. Nem szereti, ha máshol jársz, azzal vádol: megbolondultál.
Végül is gondoljon, amit akar, örök lényeged itt van már a felszín közelében, nem fog rajta a földi én
visszahúzó ereje.
Gondban vagy, valld be. Itt állsz a jelenben, emelkedő tudatosságod fényében, és minden vágyad, hogy
másoknak is megmutasd: amit itt látnak maguk körül, csak egy furcsa, vibráló, zűrzavaros leképezése a nagy rendnek. Meg akarod mutatni, hogy ez itt egy nagy semmi. Mert üres, szétszakított, ultramodernizált elmagányosítás, semmi más. Nincs benne a lényeg.
És éppen a lényeg az, amiért itt vagyunk. Az, amiért jöttünk, de nem találjuk, mert nincs itt. Nem a látható
világban van. Amikor megérted, hogy őrült vágyad, az emberként megszületés csak egy furcsa illúziója annak a
jólétnek, amiben azelőtt voltál, s ahova innen mész.
Akkor leszel nyugodt, ha ráébredsz arra, hogy a tiszta lelked az, ami egyedül számít, mert semmi más nem ad
boldogságot. Jó, hát azt gondolod, az új autód majd nagyon boldogít, hiszen lelked tisztaságával nem lehetsz sikeresebb a mai piacon.
Szóval keresed a kaput. Jobb lenne, ha nem keresnéd, hanem egyszerűen eldöntenéd, hogy az pedig ott van,
ahol, és gondolataid kivetítenék eléd, ahogy kinyílik odabent, és keresztülárad rajta végre az a rengeteg segítség, mely életed első percétől kezdve erre várt.
Tudsz utazni az időben? Akkor menj és nyisd ki az ajtót, mely gyerekkorod eseményeit rejti maga mögött!
Emlékszel? Voltak apró, láthatatlan barátaid, nevük is volt, tudod-e még?
Láttál fényes gömböket, virágokat, fehér fényeket, érezted a melegséget, hallottad a kacagást, mely téged is
nevetésre késztetett. Zavaró volt néha, mert tudtad, hogy szüleid nem látnak ebből semmit, testvéred kinevet, ha
róluk beszélsz. Mennyire jó is volt akkor, igaz? Aztán ahogy keményedtél bele a földi létbe, egyre nőtt a távolság közted és láthatatlan kis társaid között, mígnem elveszítetted képességedet arra, hogy észleld őket.
Most aztán itt állsz egyedül, pedig tudván tudod, hogy nincs ez jól így, és nem is vagy egyedül, ám a segítőket már nem leled.
Nem csoda, hogy nem leled. Bezártad, lezártad az utat előttük. Egód életre kelt. Tiszta és érzékeny lelked
hozzászilárdult testedhez, látásod beszűkült fókusszal csak a sűrű anyagot fogja már. Kik voltak e fénylő pontok, gömbök, virágok, eleven kis lények, barátok?
Ők azok az angyali segítők, akik veled együtt indultak születésedkor, és veled vannak most is, de semmit
nem tehetnek érted, ha a kapcsolatot nem tartod velük.
Furcsa? Szokatlan, hogy a világ nem csupán annyi, amennyit látsz belőle? Bizony, elég zsúfolt a láthatatlan tér…
Ez, tudom, néha ijesztő. De azt is tudnod kell, hogy csak azok számára, akik „bűnökkel” élnek. Ez a bűn
fogalom nagyon zavaros, most nem is tartozik ide, de annyit azért jó tudni, hogy az őszinte ember számára nincs
félnivaló. Az önzetlen szeretetben élők számára ez a helyzet maga az ősi nyugalom, a biztonság, az otthon.
Mit is kezdtem pár mondattal előbb?
Megkértem angyalaimat, rendezzék össze gondolataimat, mert nem fogod érteni, amit mondani akarok. Vagy ők akarják mondani? Már nem is egészen vagyok tisztában ezzel – a lényeg, hogy néhány értelmes mondatot össze tudjak szedni segítségükkel.
Csak addig, míg e könyv tart.
VÉLETLEN
A véletlenek hatalmáról kezdtem beszélni az előbb.
Hát jobb, ha tudod, hogy ilyen fogalom az angyali szótárban még véletlenül sincs.
Tehát szándékosan nincs, hogy értsük egymást. Mert semmi nem történik véletlenül. A véletlen azt jelenti,
hogy nem véled, nem gondolsz rá, mégis megtörténik. Tehát rajtad kívül álló tényezők okozzák. Igen, ezek azok
a bizonyos összefüggések. Ezeknek meg kell történniük azért, hogy továbbléphess. Hú, ez nagyon bonyolult –
mondod –, és igazad van, de csak azért, mert meg akarod érteni. Ne akard megérteni, csak fogadd el! Minden,
ami történik, okkal történik veled. Ha nyitott vagy a történésekre, semmi nem válik ártalmadra.
Mondd, miért van az, hogy egyesek szinte sose találkoznak gonosz emberekkel, nem történnek velük
„véletlen” szerencsétlenségek, nem esnek bele a leépítésekbe, nincsenek nem várt baleseteik, nem kerülnek
vitába, peres ügyekbe, nem vesznek össze az eladóval, a szolgáltatóval, a nem tudom, kivel. S miért van, hogy
mások folyton szerencsétlenül járnak, ezer a vitájuk, mindig van rosszakarójuk, mindig történik velük valami negatív. Tudod a választ?
Mi lehet a különbség? A tudatosság. Önmagad tudatában levés. Hogy se több, se kevesebb nem vagy
senkinél.
Az égi hatalmak addig terelgetnek, míg végül megtalálod önmagad: azt az embert, akinek ebben az életben
lenned kell. Hogy kinek kell lenned, azt csak te tudhatod, és meg is fogod tudni, mikor eljön az ideje. Nálam is megtörtént, hogy eljött az ideje.
A sokkos időszakokban az ember nem gondolkodik, mert nincs is egészen magánál. És ez a jó. Mert ilyenkor
visszahúzódik az ego, utat enged a lélek a belső hatalom színre lépésének. Csak így képes rá. El kell veszíteni az
emberi tudatot, a racionális elmével való kapcsolatot, hogy ez a mélyebb tudat előtörhessen. Ilyenkor valami
álomszerű, kábult állapotban élsz, visszaemlékezve nem is érted, hogyan voltál jelen a világban, hiszen
valójában nem is voltál ott. Ködös emlékképek, pedig ennek köszönheted a változást.
Nem dolgod, hogy értékelj, miérteket fogalmazz meg. A dolgod csupán annyi, hogy elfogadd, ami veled
történik. Ennyi. És itt be is fejezhetném az írást, mert tényleg ennyi az egész. Fogadd el az életed, engedd, hogy
az történjen, aminek kell, ne kontrollálj, ne állj ellent akkor sem, ha elméd erre késztet. Csak légy nyitott, keresd
mindig a jó megoldást, a szeretet cselekedjen kezeiddel!
Az ég csak a tiszta gondolatoknak segít, ez – gondolom – nem is kérdés számodra. A dolgok előmenetelét, a megoldást mindig rábízhatod.
Tudom, azt mondod, ha mindig rábízod magad az égre, hol maradsz te, a gondolkodó ember, aki előre lát,
tervez, átgondol, kitalál. Nos igen, tervezz, találd ki, gondold át, láss előre, de eme képességek elég rövid távon működnek.
Nyilván át kell gondolni, mit akarsz főzni, mert ha nem mész boltba, hogy megvedd a hozzávalókat, abból bizony nem lesz ebéd.
Amikor azt mondjuk, hogy figyeld az angyalok súgását, figyeld a késztetéseidet. Érzed már azt a belső
fenéken taszítást, hogy indulj már? Érzed, hogy most nagyon nem jó neked, és muszáj tenned valamit? Nem akarsz megbántani, de a birka mód se az emberi lét célja – mondod –, és igazad van. Tudnod kell lépni magadért,
különben az élet kiszelektál.
Na szóval. Nem lehet mást mondani, mint azt, hogy légy nyitott! Ha érzel valamit, engedj neki! Mindaddig
helyes a súgás, míg nem kell megkérdőjelezned. Tiltott lépéseid mellett nem kapsz támogatást, s ezt is érezni
fogod, vagy már érzed is. Ilyenkor szólal meg a lelkiismeret, aki ismeri lelked útját, és figyelmeztet, hogy épp tilosban jársz.
Tudom, a szerelem. A heves érzelmek úgy nyakon ragadnak, hogy még…! Azért jó tudni, hogy nem minden
– emberi mércével mért – emberi kapcsolat tiltott. Vannak sors-szerűek, melyeknek be kell következniük. Ezt is
érzed majd. Minden apró és titkos kérdésedre választ kapsz angyali segítőidtől, csak kérdezd őket. Aztán persze halld is meg, mit mondanak!
Beszélünk még bővebben az angyali súgások fajtáiról, de most a mesélős szakaszban vagyunk.
Véletlenek. Ezek növelik belső tudatosságod. Engedd át magad nekik! Simulj bele az életbe! Nehéz erről
beszélni, mert ezt megélni kell, megélni viszont úgy lehet, ha előbb beszélünk róla, és talán rájössz, hogy
ismered ezt az érzést, csak eddig nem ismertél rá. A bizonyosságot várod arról, hogy jól gondolod, jól érzed. És ezt meg is kapod.
Merthogy semmi nem történik ok nélkül, csak úgy. Minden, ami történik – még akkor is, ha nem látsz benne
abszolút semmi jelentőset – elvezet egy másik, nagyobb történés felé.
Mire gondolok?
Vezeted az autód, mész hazafelé. Nem történik semmi. Látszólag. Azonban beáll a kocsisor, és nem tudsz
gyorsan haladni. Jó, rendben – mondod –, hisz úgysem tudsz mit tenni. Közben hallgatod a rádiót, vagy tervezed
az estédet. Nincs ebben semmi különös. Aztán megállsz a sarki boltnál egy kis elemózsiát venni, s mit látsz?
Éppen akkor jön ki a boltból egy rég látott kedves ismerős, akit hetek óta nagyon el szeretnél érni, de valahogy
nem tudtál. Ha korábban jössz, még nincs ott, ha később, már nincs. Azt mondod, jó volt az időzítés. Pedig hát
nem véletlen, hogy ez pontosan így történt, hogy nem előbb és nem később értél oda. Kiváló alkalom arra, hogy átértékeld kapcsolatod a felsőbb hatalmakkal.
Vagy mást mondok.
Nem lesz pozitív példa, viszont ezeket hívjuk figyelmeztető jeleknek, nagyon sok van belőlük. Szóval
párodat hívod, mikor ér haza, pedig nem szokásod őt hívogatni. Zavartan rebegi: be kell még ugrania valahová,
de siet. A háttérben furcsa hangokat hallasz, hirtelen felismered, hogy a drága nem a munkahelyén van. Női hangokat hallasz. Furcsállod a dolgot, és bár a gyanakvás nem pozitív érzés, felbukkan benned egy gondolat
párod hűségéről, szavahihetőségéről. Nem folytatom, a bizonyosság jelei ezek után világosan körvonalazódnak
szemed előtt. Jó alkalom arra, hogy tisztába tedd kapcsolatodat. Éppen jókor telefonáltál, éppen jó helyzetben.
Miért nem előbb, és miért nem később?
Ne csodálkozz ezeken az egybeeséseken! Nem véletlen, hogy azzal beszélsz éppen, akivel; hogy azt mondod
éppen, amit – pedig csak egy futó találkozás egy ismeretlennel. Elejtesz egy mondatot, nem illik a képbe, mégis mi lesz belőle? Új munkát találtál régóta munkanélküli párodnak. Akár.
Vagy régi vágyad teljesül egy annyira banális helyzet kapcsán, és a legtöbb, amit tenni tudsz, hogy nevetsz az
egészen. Egy rég nem látott ismerősnek arról beszélsz, hogy kutyát szeretne a lányod. Csak úgy mellékesen.
Azt mondja erre, éppen most hirdeti a kutyáját. Rendben – mondod –, na de ami neked kell, az legyen kicsi, nyugodt,
simogatni való, gyerekszerető. Mit gondolsz, milyen kutyát akar eladni ismerősöd? Kicsit, nyugodtat, simogatni valót, gyerekszeretőt. Véletlen?
S ez a kutya nem csupán egy kutya. A gyermeki lélek megmentője. Egy hű kis társ, akivel egymásra vártak már rég.
Példát tudunk százával sorolni.
Ami a lényeg, hogy égi szemmel nézve ezekben semmi csoda nincs. Fogadd
el a történéseket, és nyitott szívvel várd, hogy átélhesd! Meglátod, elkerülnek a nagy gondok. Vagy ha nem,
olyan magabiztossággal kezeled a kellemetleneket is, hogy magad is csodálkozol rajta. Addig lesznek ezek
igazán kihívások, míg csodálkozol rajtuk. Amint mosolyogni tudsz bármilyen, bosszúságnak nevezett
eseményen, érezni fogod, hogy csak egy újabb feladatot kaptál, és irány a megoldás. És meg fogod oldani.
Úgy mondják ezt, hogy belesimulsz az élet dolgaiba, a helyzetekhez illeszkedsz. Nehéz? Gyakorold! Amíg bosszankodsz és felháborodsz, addig van elég dolgod.
Egyet jó, ha tisztázunk. A dolgokat nem tudod megváltoztatni, a történéseket nem tudod meg nem történtté tenni. Nincs befolyásod mások tetteire. A bosszúságok bizony utolérnek. Ez a dolguk.
Egy dolgot tudsz tenni a váratlan és kellemetlen szituációkkal, ha nem akarod elveszíteni nyugalmadat.
Együttműködsz a helyzettel.
Két módon lehetséges ez:
1. Belépsz abba a helyzetbe, a részévé válsz. Aktív közreműködőként hatásod lesz rá, nem csak kívülállóként mérgelődsz. Tehát dolgozol a megoldáson. Ilyen egyszerű. Ekkor munkálnak benned a problémamegoldás
angyalai. Nagyon erős a hatásuk, jelenlétük megsokszorozza az erődet.
2. Ha nem lehetsz hatással a történésekre, maradsz kívül az egészen, de most sem mérgelődsz.
Miért tennéd?
Ugyanakkor nem is akarod megoldani, sem ellenállni neki, hanem csak hagyni, hiszen változtatni rajta úgysem tudsz.
A lényeg, hogy pozitív maradj. Tudom, fárasztó, mert néha mindenkinél elszakad a cérna, de még a kötél is…
(Berente Ági - Angyalok könyve)