A legtöbben félünk a haláltól. De mit tudunk róla?
„Vizsgáljuk meg a Pam Reynolds ügyet. Ő egy fiatal nő, akit egy agyműtét során teljesen gépekre kötöttek. Megállították a szívét, a légzését, megállítottak minden elektromos aktivitást az agyában. Minden ma ismert orvosi definíció szerint halálélménye volt, nem halálközeli élménye. Ennek ellenére el tudta mesélni, hogy mi történt a műtőben. Látta a testét, visszamondta a beszélgetéseket, látta hogyan nyitják fel a koponyáját, hogy hozzáférjenek az agyához. Később elhunyt rokonokkal találkozott. Bizonyítható, hogy a műtőben akkor hangoztak el ezek az információk, amikor a klinikai halál állapotában volt. Ez egy olyan tudat létére utal, ami sokkal nagyobb annál, mint eddig gondoltuk.”
Pam Reynolds története:
http://dszilvia.blogspot.hu/2014/07/a-halal-nem-vegallomas.html
Sok ijesztőnek is misztikusnak nyilvánított történet válik logikussá és hétköznapivá, ha megértjük, hogy tudatunk átlépi agyunk és testünk korlátait. A tudat számára a halál örömteli esemény, csupán egy szakasz vége a fejlődési folyamat során.
Az ember számára a halál személyes élmény, gyakran magányos folyamat, amely többféleképp is bekövetkezhet. Minden halál ismeri a saját történetét. A haldoklás csaknem minden formája bekövetkezett már a tudat egy korábbi állapotában.
Saját valóságunkat gondolataink teremtik meg, a halál után ez a valóság még erőteljesebb valósággá válik. Ennek a folyamatnak köszönhetően az emberiség a felelős mindenért, ami megtörténik. Attól függően, hogyan értelmezzük földi életünket, haldoklásunkat és halálunk következményét, az lesz a valóságunk.
Természetes halál esetén minden ember hasonlóképpen tapasztalja meg az életből a halálba vezető utat.
A körülményektől függően az energiatest elszakadása megtörténhet lassan, vagy hirtelen. Ahogy az energia változik, az ember megtapasztalja a tudat különböző szintjeit, és gyakran egyszerre látja a két világot. Az esemény időtartama változó lehet. Lehet, hogy egyik oldalon gyászoló szeretteinket látjuk, a másik oldalon pedig meleg, örömteli találkozásra készülünk.
Az elhunyt gyakran a család közelében marad a temetésig vagy a hamvasztásig. Gyakran igyekszik a hátrahagyottak tudtára adni, hogy van élet a halál után. Végül átlép a tudat energiamezején, ami az utolsó kapcsolata a gravitációval. A legtöbben alagútnak látják ezt a területet, amelyben – akár egy házi videó – lejátszódik az egész életük, a születésük pillanatától kezdve. Minden eseményt, minden gondolatot újraélhet, rálátást nyerve ezzel földi életére. Az alagút végén a lélek fénye világít, amely egy pillanatra eszünkbe juttatja eredetünket és örökkévalóságunkat.
Ezután tovább lépünk tudatunk energiaállapotába, amelyben környezetünket ismét saját gondolataink teremtik meg. A tartomány, amelyet túlvilágnak nevezünk, olyan hely, amit maga az ember teremtett, olyan, amilyennek gondoljuk. Miközben az emberiség a földi körforgásban fejlődik tovább, a túlvilág egy mérhetetlen energiamező, amelyben kivetített gondolataink azonnal valósággá válnak. Ez egyfajta álomterület, de kézzel foghatóan valóságos az elhunyt számára, aki ebbe a mezőbe került.
Az emberi gondolatok sokasága így rengeteg különböző birodalmat teremt. Mi teremtjük meg saját mennyországunkat vagy poklunkat.
Ezek a birodalmak az emberi tudat hét fő állapotán belül helyezkednek el, amelyeken a reinkarnációs ciklust járva áthaladunk. Színei is az emberi tudat hét fő állapotát tükrözik, mint egy szivárvány. A vöröstől a liláig, kintről befelé. Miután mind a hét színt megláttuk, létrejön a rezonancia a lélek fehér fényével, amely attól a perctől fogva megvilágítja tudatunkat.
A legtöbb ember valahol e hét tudatállapot között tartózkodik, megteremti önmaga környezetét. Számukra a kilátás még nagyobb és gyönyörűbb lesz, amint megismerik ezt a tisztább és tágabb gondolkodásmódot.
Az eltávozottak kb. egy hetede erős vágytól vezérelve, ragaszkodik a fizikai világhoz, így továbbra is a földön maradnak. Olyan helyet keresnek fel, ahol reményeik szerint részesei lehetnek a földi életnek. Az emberek 10%-a egy önmaguk által létrehozott gondolati szituációban ragad. Ez olykor saját, nyomasztó emlékű haláluk pillanata. Ez a folyamat bizonyos esetekben hasonlít a sokkos állapothoz. Az esemény újraismétli önmagát, majd újra, újra, és újra. Csak gondolataik tudatos megváltoztatásával képesek megoldani a helyzetet, és ezt követően fejeződhet be a haldoklás rendes folyamata. Ezután az ember csupán kellemetlen álomként emlékszik az ott ragadásra. A halottak egy része nincs tudatában annak, hogy meghalt, érzik a változást, de saját képzeletükben még mindig részt vesznek a mindennapi életben.
Dr. Pim Van Lommel, A szike című tanulmány szerzője
„A kérdés az, hogy mivel magyarázzuk a halálközeli élmények bekövetkezését, illetve a halálközeli élmények tartalmát és okát. Az orvosi, fiziológiai, pszichológiai és farmakológiai* magyarázatok hamisnak bizonyultak. Így egyetlen magyarázat marad, a folyamatosság elmélete, amit egyesek úgy neveznek, Transzcendencia elmélet.
Ez azt jelenti, hogy az egyén eszenciája, vagyis a tudata nem a testen belül található, hanem a testen kívül.„
(Forrás: Staya Erusa – Út a tudás könyvéhez - kicsibudoar.hu - Holics-Mester Marianna)
- - - - - - -
Staya Erusa - Út a tudás könyvéhez 2006. - teljes film:
Élet és halál - a legnagyobb kérdések: honnan jövünk, hová megyünk, és mi létezésünk célja itt a Földön?
