A sámánizmus gyökerei nagyon régre nyúlnak, feltehetően szibériai törzsekhez vezethető vissza. Amikor az oroszok megkezdték Szibéria gyarmatosítását a 17. században, állításuk szerint olyan személyre bukkantak, aki azt állította, hogy kapcsolatban áll a szellemvilággal.
A tunguz (evenki) nyelven beszélő szibériaiak az ilyen egyéneket sámánnak nevezeték. A tudomány jelenlegi állása szerint a sámánizmus a bronzkorban alakult ki a vadászó-gyűjtögető népek között, s elsősorban az Ázsia északi részén élő népcsoportokra jellemző, például a vogulokra vagy az osztjákra. A sámán szó szibériai eredetre vezethető vissza, jelentése: az ember, aki tud. A szót mai értelmében arra az egyénre értik, aki megváltozott tudatállapotában, révülésében is ura tud maradni önmagának. Az irányított tudatállapotban gyakorlottakat, az eksztázis mesterét tekinthetjük sámánnak. A sámán feladata, szerepe igen sokrétű volt: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási fejlődés korai formáival, az animizmussal, és a totemizmussal.
Az “animizmus” szerint minden élőnek és élettelennek lelke van, a kőnek éppúgy mint egy fának. Az animizmus, ezáltal a természettel, a környezettel való szorosabb, egyenrangúbb kapcsolatot segítette elő. A “totemizmus” azt a hitrendszert jelentette, melynek alapján a nemzetség őseként állatot tiszteltek. Úgy tűnik a sámánok az emberi lélek gyógyítói. Mindig értettek ahhoz, hogyan kell a különböző világok között hidat verni. A hatalmuk avatási tapasztalatok eredménye.
A jövendő sámán az avatási próbák során ismeri meg az emberi lelkek törékenységét. Főszerepet játszik a közösség vallási életében, de ez egyáltalán nem tölti ki teljességében. Ezzel szemben pótolhatatlan minden olyan szertartáson, ami az emberi léleknek, mint olyannak élményeit érinti, például a lélek elvesztése vagy a rossz szellemektől való megszállottság.
Amikor az Európából elkezdtek kiáramlani a világba sok emberrel találkoztak, akik azt állították, hogy képesek kommunikálni az szellemekkel, és ismereteik vannak a gyógyításról. A sámán képes a természet szellemeivel tökéletes összhangban élni. Számára a Föld szent, és tudja, hogy a természet és az őket irányító erők tudatosak, intelligensek képesek magukat megvédeni, és kiállni az emberi lélekért.
A sámánizmus egy létforma. Létét az egyensúlyozás határozza meg a bent és a kint, a lent és a fent, az alaktalan és az alakkal bíró, látható és láthatatlan, jó és rossz. Mindig a végletekkel kezdi, hogy később övé legyen a középen járás csodája, ezáltal képes a környezetében is harmóniát, békét teremteni. Amikor érzi, hogy a harmónia felborult benne, visszavonul az általa “épített” szent helyre, hogy újra egyensúlyt tudjon magából sugározni. Megtanítja környezetét is, hogy hogyan állítsák vissza magukban a harmóniát, hogy, ezáltal teljesebb életet éljenek, erősebbek legyenek, és biztosabb léptekkel haladhassanak a Földön.
Az, hogy valaki sámánná válik, nem a saját döntése. Mindig a Sámánok Istenének és az Ős sámán- szellemek döntése, hogy kit jelölnek ki sámánnak. A döntést a jelölt sosem “fellebbezheti” meg, el kell vállalnia ezt a létet. Ilyenkor szinte minden esetben a jelölt egyfajta sámán-betegségbe esik, amíg úgy nem dönt, hogy vállalja a sámánkodást.
A sámánok legfontosabb kelléke egy szertartáshoz a dob. Szibéria egyes területein az új sámánoknak először csak sámánbotjuk volt. Aztán később adtak neki csak dobot mikor már jó sámánná vált. Míg más helyeken a kezdő sámánnak is egyből sámándob járt és nekik sohasem volt sámánbotjuk. A nemzetség sámánőse “írta elő” a sámánnak, hogy annak dobja milyen legyen. Mekkora legyen, milyen állat bőrét feszítse rá, milyen rajzok kerüljenek rá. Majd ezután következett a beavatás. Meg kellet találni a dobra húzott bőr állatának a lelkét. Az állatot nyomom kellet követni és el kellett jutni a születésének helyéig. A lelkét csak itt foghatták meg a születés pillanatában, és bezárták a dobba. Ezáltal a dob feléledt. Végül a dobot be kellett mutatni a sámánősnek és a szellemeknek. A sámánős megvizsgálta, hogy mindent az “előírások” szerint készített e el. Ha elkészült a dob, akkor ezután a sámán már ezt használhatta a szertartásaihoz. A dobok bőre idővel megereszkedik. A bőr nagyon érzékeny a hőmérsékletváltozásra. Melegtől összehúzódik, vagyis megfeszül. Ilyenkor tűz fölé tartja a sámán, és “meghúzza” a tűz felett.
A sámán ruházata meghatározó és könnyen felismerhető, hiszen színesek és feltűnőek. Megállapíthatjuk, hogy minden régióban és területen más jellegűek. A középső területeken például a sámánok minden szertartáshoz különböző köpenyt hordanak, ezzel ellentétben a Joella tartományban egyszerűbb viselet a jellemző, amire egy fehér kabátkaszerű felöltőt vesznek.
A koreai szertartások meghatározó elem a tisztító tánc, az úgynevezett salpuri . Általában akkor használják, amikor a szellem megjelenik és a sámán ezzel üdvözli. A jó szellemeket köszöntik, a rosszakat pedig elüldözik vele. A táncok, az öltözékekhez hasonlóan, régiónként eltérnek. Az északon jellemező a fel-le ugrálás, a déli területeken a kezeket magasba emelve, és jobb-bal irányba csapkodó mozdulatokkal végzik a szertartást. A salpuri szó szerint azt jelenti: megtisztítani a gonosz szellemeket.
Fontos megemlítenünk a sámán tárgyai közül a legyezőt, a csengőt és a kést. A rituálé alatt a sámán a jobb kezében tartja a legyezőt és egy kis csengőt a balban. A szertartást végző akkor használja a legyezőt, amikor magához hívja a szellemet vagy az beleköltözik. A csengőket általában tánc közben használják, hogy felkeltség a túlvilági lelkek figyelmét. Már a meghatározó hangjuk arra hivatott, hogy kommunikációt segítse a két világ között.
A kés, vagy egyes esetekben kard, szimbolizálja az erőt és a hatalmat. A megszentelt kard utat mutat a szellemeknek a rituálé kezdetétől a végéig. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk a tükröt, mely bronzból készült. Eszköz, amely a szibériai sámánizmusban is megtalálható. A tükrök misztikuma és használata már előfordult többek között az ősi Tangun mítoszban is. Megállapíthatjuk, hogy szerepük az, hogy a napot szimbolizálják.
A sámánok lényegi szerepet játszanak a közösség lelki épségének védelmében. Legyőzik a démonokat és a fekete mágiát. Annak a képességének köszönhető, hogy utazni tud a természetfölötti világokban és képes látni a természetfölötti lényeket, a halottak szellemét, a sámán meghatározó módon hozzájárul a halál megismeréséhez. Napjainkban, amikor a technika és a tudomány a mindennapok meghatározója, a világ számos pontján még élnek olyanok, akik sámánizmus titokzatosságában lelik meg a gyógymódot testi és lelki problémáikra.
(forrás: saman.org.hu)
A tunguz (evenki) nyelven beszélő szibériaiak az ilyen egyéneket sámánnak nevezeték. A tudomány jelenlegi állása szerint a sámánizmus a bronzkorban alakult ki a vadászó-gyűjtögető népek között, s elsősorban az Ázsia északi részén élő népcsoportokra jellemző, például a vogulokra vagy az osztjákra. A sámán szó szibériai eredetre vezethető vissza, jelentése: az ember, aki tud. A szót mai értelmében arra az egyénre értik, aki megváltozott tudatállapotában, révülésében is ura tud maradni önmagának. Az irányított tudatállapotban gyakorlottakat, az eksztázis mesterét tekinthetjük sámánnak. A sámán feladata, szerepe igen sokrétű volt: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási fejlődés korai formáival, az animizmussal, és a totemizmussal.
Az “animizmus” szerint minden élőnek és élettelennek lelke van, a kőnek éppúgy mint egy fának. Az animizmus, ezáltal a természettel, a környezettel való szorosabb, egyenrangúbb kapcsolatot segítette elő. A “totemizmus” azt a hitrendszert jelentette, melynek alapján a nemzetség őseként állatot tiszteltek. Úgy tűnik a sámánok az emberi lélek gyógyítói. Mindig értettek ahhoz, hogyan kell a különböző világok között hidat verni. A hatalmuk avatási tapasztalatok eredménye.
A jövendő sámán az avatási próbák során ismeri meg az emberi lelkek törékenységét. Főszerepet játszik a közösség vallási életében, de ez egyáltalán nem tölti ki teljességében. Ezzel szemben pótolhatatlan minden olyan szertartáson, ami az emberi léleknek, mint olyannak élményeit érinti, például a lélek elvesztése vagy a rossz szellemektől való megszállottság.
Amikor az Európából elkezdtek kiáramlani a világba sok emberrel találkoztak, akik azt állították, hogy képesek kommunikálni az szellemekkel, és ismereteik vannak a gyógyításról. A sámán képes a természet szellemeivel tökéletes összhangban élni. Számára a Föld szent, és tudja, hogy a természet és az őket irányító erők tudatosak, intelligensek képesek magukat megvédeni, és kiállni az emberi lélekért.
A sámánizmus egy létforma. Létét az egyensúlyozás határozza meg a bent és a kint, a lent és a fent, az alaktalan és az alakkal bíró, látható és láthatatlan, jó és rossz. Mindig a végletekkel kezdi, hogy később övé legyen a középen járás csodája, ezáltal képes a környezetében is harmóniát, békét teremteni. Amikor érzi, hogy a harmónia felborult benne, visszavonul az általa “épített” szent helyre, hogy újra egyensúlyt tudjon magából sugározni. Megtanítja környezetét is, hogy hogyan állítsák vissza magukban a harmóniát, hogy, ezáltal teljesebb életet éljenek, erősebbek legyenek, és biztosabb léptekkel haladhassanak a Földön.
Az, hogy valaki sámánná válik, nem a saját döntése. Mindig a Sámánok Istenének és az Ős sámán- szellemek döntése, hogy kit jelölnek ki sámánnak. A döntést a jelölt sosem “fellebbezheti” meg, el kell vállalnia ezt a létet. Ilyenkor szinte minden esetben a jelölt egyfajta sámán-betegségbe esik, amíg úgy nem dönt, hogy vállalja a sámánkodást.
A sámánok legfontosabb kelléke egy szertartáshoz a dob. Szibéria egyes területein az új sámánoknak először csak sámánbotjuk volt. Aztán később adtak neki csak dobot mikor már jó sámánná vált. Míg más helyeken a kezdő sámánnak is egyből sámándob járt és nekik sohasem volt sámánbotjuk. A nemzetség sámánőse “írta elő” a sámánnak, hogy annak dobja milyen legyen. Mekkora legyen, milyen állat bőrét feszítse rá, milyen rajzok kerüljenek rá. Majd ezután következett a beavatás. Meg kellet találni a dobra húzott bőr állatának a lelkét. Az állatot nyomom kellet követni és el kellett jutni a születésének helyéig. A lelkét csak itt foghatták meg a születés pillanatában, és bezárták a dobba. Ezáltal a dob feléledt. Végül a dobot be kellett mutatni a sámánősnek és a szellemeknek. A sámánős megvizsgálta, hogy mindent az “előírások” szerint készített e el. Ha elkészült a dob, akkor ezután a sámán már ezt használhatta a szertartásaihoz. A dobok bőre idővel megereszkedik. A bőr nagyon érzékeny a hőmérsékletváltozásra. Melegtől összehúzódik, vagyis megfeszül. Ilyenkor tűz fölé tartja a sámán, és “meghúzza” a tűz felett.
A sámán ruházata meghatározó és könnyen felismerhető, hiszen színesek és feltűnőek. Megállapíthatjuk, hogy minden régióban és területen más jellegűek. A középső területeken például a sámánok minden szertartáshoz különböző köpenyt hordanak, ezzel ellentétben a Joella tartományban egyszerűbb viselet a jellemző, amire egy fehér kabátkaszerű felöltőt vesznek.
A koreai szertartások meghatározó elem a tisztító tánc, az úgynevezett salpuri . Általában akkor használják, amikor a szellem megjelenik és a sámán ezzel üdvözli. A jó szellemeket köszöntik, a rosszakat pedig elüldözik vele. A táncok, az öltözékekhez hasonlóan, régiónként eltérnek. Az északon jellemező a fel-le ugrálás, a déli területeken a kezeket magasba emelve, és jobb-bal irányba csapkodó mozdulatokkal végzik a szertartást. A salpuri szó szerint azt jelenti: megtisztítani a gonosz szellemeket.
Fontos megemlítenünk a sámán tárgyai közül a legyezőt, a csengőt és a kést. A rituálé alatt a sámán a jobb kezében tartja a legyezőt és egy kis csengőt a balban. A szertartást végző akkor használja a legyezőt, amikor magához hívja a szellemet vagy az beleköltözik. A csengőket általában tánc közben használják, hogy felkeltség a túlvilági lelkek figyelmét. Már a meghatározó hangjuk arra hivatott, hogy kommunikációt segítse a két világ között.
A kés, vagy egyes esetekben kard, szimbolizálja az erőt és a hatalmat. A megszentelt kard utat mutat a szellemeknek a rituálé kezdetétől a végéig. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk a tükröt, mely bronzból készült. Eszköz, amely a szibériai sámánizmusban is megtalálható. A tükrök misztikuma és használata már előfordult többek között az ősi Tangun mítoszban is. Megállapíthatjuk, hogy szerepük az, hogy a napot szimbolizálják.
A sámánok lényegi szerepet játszanak a közösség lelki épségének védelmében. Legyőzik a démonokat és a fekete mágiát. Annak a képességének köszönhető, hogy utazni tud a természetfölötti világokban és képes látni a természetfölötti lényeket, a halottak szellemét, a sámán meghatározó módon hozzájárul a halál megismeréséhez. Napjainkban, amikor a technika és a tudomány a mindennapok meghatározója, a világ számos pontján még élnek olyanok, akik sámánizmus titokzatosságában lelik meg a gyógymódot testi és lelki problémáikra.
(forrás: saman.org.hu)