Minden ember, aki halálközeli élményen ment keresztül, ugyanazt írja le: „valahogyan” elvált vagy kiszívódott a testéből. Testük elhagyása után pedig legtöbbször maguk is csodálkozva állapították meg, hogy még mindig élnek, és még mindig van testük, mely azonban másmilyen természetű, és másfajta képességekkel rendelkezik, mint a hátrahagyott, halandó test.
Mi nem halunk meg, ha a testünk megszűnik működni, és a tudat áthelyeződik a finom anyagú testébe. Mikor a lélek hátrahagyja a sűrű anyagú testet, és ezt követően a finom anyagú burkában él tovább az asztrális világban. Ez az asztrális világ nagyon hasonló, mint a mienk, közvetlenül a mi fizikai világunk körül is van, és átmeneti megállóként szolgál a lélek számára a „hazaútja” során. Ez a világ hét fejlődési szakaszra oszlik, melyek finomságukban és áteresztőképességükben különbözőek. És hogy melyik terület az, ami az újonnan érkezőt az asztrálsíkon várja, ez kizárólag a saját asztrális energiáitól függ, mert a kapcsolat csak rezgésazonosság esetén alakulhat ki. Ezek az egyes síkok nem egymástól elkülönülő helyek, hanem a tudat különböző síkjai által létrejött energiamezők, egymástól eltérő világok, melyeknek az elért érettségi szintje hasonló rezgéseket követel meg.
Mindez azonban még mindig a formák világához tartozik, mert az asztrálsík, amely körbeveszi a Földet, az érzések és a vágyak síkja, ahonnan az út a gondolatok felé, a mentális sík irányába vezet tovább, hogy rezgéseinket minél jobban előkészítse a lélek síkjaira. Mennyivel egyszerűbb és könnyebb azoknak, akik már ismerik a lélek fejlődési útjait. Amikor már magától értetődő, hogy a két földi lét közötti eltöltött idő nem a tétlenség ideje, hanem lehetőség az eddigi életek feldolgozására és egy újra való előkészületre.
A mai emberek nagy részét azonban nem érdeklik a magasabb dimenziójú világok és lények. Csak kevesen is ismerik ezeket a világokat, és azoknak a segítő hatását, akik ezekről a síkokról a nagy szeretetükkel a földön élő embereket támogatják. Így a halálról való tudás ablak lehetne, amin keresztül lehetővé válna a láthatatlan világokba való bepillantás. Az élet magasabb törvényeinek az ismerete pedig szélesebbre tárhatná az önmegismerés felé vezető ajtót, de még napjainkban is ez ellen a tudás ellen küzd nemcsak a tömegmédia, de az uralkodó elméletek is.
És mégis, ez a Föld körül lévő finom anyagú sík igen sűrűn lakott. A legalsó szinteken, vagyis közvetlenül a Föld birodalma fölött találjuk a természeti szellemek sokaságát, akiket csak egy egészen vékony fátyol választ el tőlünk. De már a következő síkokon találkozunk mindazokkal, akik a fizikai halál után ideérve azon vannak, hogy az életüket, amit éppen visszahagytak, annak a fényében, amit itt megélnek, újfajta módon értsék meg.
De itt senki sincs egyedül, ezen a síkon rengeteg segítő tevékenykedik, és mindenkit kísérnek, aki készen áll arra, hogy megértse a „Nagyobb Életet”. De ha valaki az újonnan érkezők közül már egy fejlettebb lélek, annak természetes, hogy mindjárt a segítők közé sorolja be magát. Ezen a síkon sok látogatóval is találkozunk: magasabb síkokról jövőkkel, akik segítő módon ténykednek itt, éppúgy, mint a földi világunkból érkező beavatottakkal. Ők olyan emberek, akik még fizikai testükben élnek, de már megtanulták fizikai burkukat akaratlagosan elhagyni, hogy – teljes tudatossággal asztráltestükben – másoknak segítséget nyújtsanak.
A mi individuális, örök Énünk, a lelkünk, olyan, mint egy örökké élő fa. A különböző személyiségeink, mint levelek nőnek ezen a fán, hogy emberekként lehetőségünk legyen a Földön – tavaszaink, nyaraink és őszeink során – tapasztalatokat gyűjteni. Így mindaz, amit a levelek befogadnak és feldolgoznak, mint értékes esszencia áramlik tovább a fába és ősszel, amikor egy kör, egy tapasztalat, egy élet véget ér, minden visszahúzódik a törzsbe. Aztán az elszáradt levelek lehullnak, de a fa, a lélek nőtt, és érettebb lett. Így minden új tavasz, és minden új levél által a fa egyre erősebb, a lélek pedig egyre magasabb képességű lesz.
(forrás: evagostoni.hu)
Müller Péter író azt mondja, a lélek halhatatlan, de amíg az ember él, ezt nem tudja. A halál közeledtével egy óriási félelemérzet rakódik rá, és alkudozni kezd. Ezért nehéz manapság meghalni, mert az ember nem hiszi el, hogy újra élni fog.
Müller Péter - "Minden emberi lélek halhatatlan" - videó