Itt élünk a Földön, több milliárd más embertársunkkal együtt. Az, hogy élünk, számunkra egy megcáfolhatatlan tapasztalati tény, és az, hogy a többi ember is él, szintén tapasztalati tény. Azonban nem csak élünk, hanem mindannyian vagyunk is valakik. Valakik, akik egyes területeken hasonlítanak, más területen jelentősen különböznek egymástól.
Az, hogy mi valakik vagyunk és a többiek egy tőlünk különböző valakik, szintén tapasztalati tény számunkra. E két tapasztalatunk közül azonban csak az egyik igaz, a másik megtévesztés. Csak az egyik tény, a másik csupán illúzió, mégpedig a világ legnagyobb illúziója.
Vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a kettő közül vajon melyik tapasztalatunk igaz és melyik csupán illúzió.
Az illúzió kezdete
Az életünk ebben a világban akkor kezdődött, amikor megszülettünk. Ekkor bizonyíthatóan éltünk, de még nem voltunk valakik. Csak a jelen, a létezés egyszerűsége és nagyszerűsége létezett számunkra.
Valakivé az a társadalom, az a kultúra alakított bennünket, amelybe felnevelkedtünk. Valakivé válásunk az ego megszületésével kezdődött bennünk. Ez egy elkerülhetetlen lépés volt a Tudat evolúciós fejlődésmenetében, tehát ebben nincs is semmi rossz.
Megszületik az ego, az elkülönült kis én, mint az öntudatnak egy fókusza. Ez a kis én szerez aztán tapasztalatokat önmagáról és a világról. A Tudat evolúciós fejlődésmenetében ezeknek a tapasztalatoknak eredményeként aztán az ego visszalép, hogy teret engedjen annak a folyamatnak, amely során az emberi formán keresztül a Tudat önmaga tudatára ébredhet.
Ennek az evolúciós folyamatnak kibontakozását azonban megakadályozza egy illúzió, a valakivé válás illúziója. Valakivé válásunk pedig akkor kezdődik, amikor elkezdünk azonosulni az egoval, ezzel az elkülönült kis énnel.
Ennek az azonosulásnak a hatására pedig úgy érezzük, hogy az ego a valóság, mi az egóval vagyunk azonosak és az elkülönült kis én fejlődése adja a személyes fejlődésünk alapját.
Ezt az illúziót napjainkban már nem is tudjuk elkerülni, mert az emberiség már évezredek óta él ebben az illúzióban. A hazugság önállósította magát és így vált az ego illúziója valósággá az emberiség és így számunkra is.
Az illúzió természete
Az egoval való azonosulásunk tesz tehát bennünket valakivé. Ez az egoval való azonosulás lesz aztán minden illúzió és ezzel együtt minden problémánk és szenvedésünk forrása is.
Mivel mindenki körülöttünk az egot tekinti élete legfontosabb középpontjának, ezért bennünket is úgy neveltek a szüleink, hogy felnőttként lehetőleg egy erős középponttal, egy erős egoval rendelkezzünk.
Erre azért is van szükség, mert a társadalom és a kultúra körülöttünk az erős egoval rendelkezőket isteníti, azoknak kedvez. Így szüleink és tanáraink belénk nevelték azt az állandó törekvést, hogy egy erős valakivé váljunk, valaki más legyünk, mint akik most vagyunk (többek, nagyobbak, fontosabbak legyünk, mint a többi ember).
Ezért mindig másokra figyelünk, állandóan összehasonlítjuk magunkat a többiekkel. Mindeközben igyekszünk tetteinket a mások elvárásaihoz, mások véleményéhez igazítani.
Így állandóan a múlttal és a jövővel foglalkozunk, soha sincs elég időnk arra, hogy megálljunk és meglássuk ezt az életünk mögött meghúzódó hatalmas illúziót.
Az illúzió vége
Egy illúzió azonban csak akkor maradhat fent, ha folyamatosan táplálják azt. Ha ártatlan tekintettel (tehát minden véleménytől mentesen) nézünk szét a világban, akkor megláthatjuk azt, hogy minden társadalom a különböző intézményein keresztül hogyan táplálja folyamatosan az elkülönült erős kis én, a valakiség illúzióját bennünk és a többi emberben.
Teszi mindezt azért, mert minden társadalom és kultúra valakikre épül, és ha ezek a valakik eltűnnek, felébrednek a valakiségből, akkor az a társadalom addigi működési módjának a végét is jelenti.
Ezért tökéletesen igaza van Eckhart Tollének, amikor azt mondja, hogy a világ csak belülről változhat meg. Ez a belső változás pedig azt jelenti, hogy felébredünk a valakiségből és megértjük azt, hogy mi a rendeltetésünk a Tudat evolúciós fejlődésmenetében.
Fel kell tehát ébrednünk a valakiség illúziójából, hogy figyelmünket a valóságra fókuszálhassuk. Ez a valóság pedig nem más, mint a legelső tapasztalati tény az életünkben: az, hogy élünk, s hogy egy élettel teli vibráló tudatosság vagyunk.
Ez az az igazság, amit az illúzió eltakart eddig előlünk azzal, hogy minden figyelmünket a valakiségre és annak fenntartására összpontosította.
Ha az illúziót nem tápláljuk tovább, akkor az egy idő után önmagától szertefoszlik. Ahhoz, hogy megszüntessük az illúzió táptalaját, meg kell tanulnunk észrevenni a jelen pillanat életteliségét és szépségét.
Ha el tudjuk fogadni a jelen pillanatot, akkor el tudjuk fogadni önmagunkat és élvezni tudjuk a létezés egyszerűségét, nyugalmát és békéjét. A valakiség tapasztalata és az ego ekkor eltűnik, már csak tiszta vibráló energia, maga az Élet vagyunk.
(Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója - csendesforradalom.wordpress.com)