Az 70-es években Fred Alan Wolf fizikus használta elsőként az azóta már híressé vált mondást, miszerint „magunk teremtjük valóságunkat”. Az ebből eredő elképzelések azonban később sok csalódást okoztak.
Egyes emberek ugyanis erre alapozva megpróbáltak fura ufókat manifesztálni, mások zöldséges kertet teremteni a sivatag közepén, vagy parkolóhelyet a forgalmas belvárosban. Mindenki nagy lelkesedéssel fogadta a valóság kvantumos teremtésének ötletét, ám a megvalósítás zavaros kimenetelekhez vezetett, hisz a „leendő” teremtők egy fontos dolgot szem elől tévesztettek.
Noha valóban magunk hozzuk létre valóságunk, azonban e mögött a tudatosság egy kifinomult tényezője húzódik.
Valóságunkat nem a hétköznapi tudatosság szintjén, hanem egy nem hétköznapi tudatszinten teremtjük.
Ennek igazsága nyomban nyilvánvalóvá válik, ha alaposan megvizsgáljuk az úgynevezett Wigner barátja néven elhíresült paradoxont. Ezt a paradoxont elsőként a Nobel-díjas fizikus, Wigner Jenő vizsgálta, innen kapta a nevét.
Képzeljük el, amint Wigner Jenő, egy két lehetséges állapotot, a pirosat és a zöldet felvevő kvantumjelzőlámpához közeledik. Ugyanabban az időpillanatban a másik úton, mely Wigner útjára merőleges, Wigner barátja is a jelzőlámpához közeledik gépkocsijával.
Elfoglalt amerikaiak lévén, mindketten a zöld fényt választják. A gond csak az, hogy választásuk ellentmondásos, hisz ha a két választás egyazon időpillanatban materializálódik, akkor ördögi zűrzavar támadna.
Látható tehát, hogy csak az egyikőjük választása ölthet testet, a kérdés csak az, hogy melyiké?
Sok évtizeddel a probléma felvetését követően három fizikus, Ludwig Bass 1971-ben, Ausztráliában, jómagam Oregonban (Goswami, 1989, 1993), valamint Casey Blood (1993, 2001-ben) a New Jersey-i Rutgersben, egymástól függetlenül rájött a fenti paradoxon feloldására:
a tudat valójában egy egységes, nem helyhez kötött, kozmikus természetű valami, mely ott húzódik a két helyhez kötött személy valósága mögött. A két személy választása csak jelképes, hisz valójában mindkettejük esetében az egyedül létező tudat hozta meg a választást, elkerülve ezzel bármiféle ellentmondást.
Ez pedig a kvantumvalószínűségek számítása révén arra az eredményre vezet, hogy az ehhez hasonló kereszteződésekben, Wigner és barátja az idő 50 százalékában kap felváltva zöld fényt; ám ha csak az egyikőjük van jelen a kereszteződésben, abban az esetben a zöld fény mint teremthető valóság, mindkettőjük számára létező nyitott lehetőség.
A választást létrehozó tudat egységessége vagy osztatlansága mint eredmény, a következő kérdésből származtatható: milyen sajátosság révén képes a tudat a fentről lefelé irányuló okozati hatás szabad közvetítő szerepét betölteni úgy, hogy ez nem vezet logikai ellentmondáshoz.
Nos, ez csak úgy lehetséges, ha a tudat egységes, mindenki számára egy és ugyanaz.
Vagyis a tudat egységessége az elmélet jóslatának tekinthető. Miután a most felvázolt előrejelzésem (Goswami, 1989) egy kevésbé ismert fizikai lapban megjelent, a Mexikói Egyetem neurofiziológusa, Jacobo Grinberg-Zylberbaum valahogy felfigyelt rá.
Akkoriban Jacobo embereken folytatott kísérleteket, melynek keretében a közöttük kialakuló furcsa EEG-szignál átmeneteket vizsgálta.
Megérzése azt súgta, hogy elképzelésem magyarázattal szolgálhat azokra a jelenségekre, melyekre a kísérletei során bukkant. Cikkem elolvasása után rögtön fel is hívott. Rövidre fogva a történetet: beszélgetésünk után átrepültem mexikói laboratóriumába, ellenőriztem a kísérleti felállást, megvizsgáltam az adatokat, majd ezek fényében segítettem neki az értelmezésben.
Nem sokkal ezután Jacobo és munkatársai közzétettek egy cikket, melyben kijelentették, hogy a modern tudomány eszközeivel sikerült igazolniuk a tudat egységességének képzetét.
(Fordította: Dienes István - rejtelyekszigete.com)
Egyes emberek ugyanis erre alapozva megpróbáltak fura ufókat manifesztálni, mások zöldséges kertet teremteni a sivatag közepén, vagy parkolóhelyet a forgalmas belvárosban. Mindenki nagy lelkesedéssel fogadta a valóság kvantumos teremtésének ötletét, ám a megvalósítás zavaros kimenetelekhez vezetett, hisz a „leendő” teremtők egy fontos dolgot szem elől tévesztettek.
Noha valóban magunk hozzuk létre valóságunk, azonban e mögött a tudatosság egy kifinomult tényezője húzódik.
Valóságunkat nem a hétköznapi tudatosság szintjén, hanem egy nem hétköznapi tudatszinten teremtjük.
Ennek igazsága nyomban nyilvánvalóvá válik, ha alaposan megvizsgáljuk az úgynevezett Wigner barátja néven elhíresült paradoxont. Ezt a paradoxont elsőként a Nobel-díjas fizikus, Wigner Jenő vizsgálta, innen kapta a nevét.
Képzeljük el, amint Wigner Jenő, egy két lehetséges állapotot, a pirosat és a zöldet felvevő kvantumjelzőlámpához közeledik. Ugyanabban az időpillanatban a másik úton, mely Wigner útjára merőleges, Wigner barátja is a jelzőlámpához közeledik gépkocsijával.
Elfoglalt amerikaiak lévén, mindketten a zöld fényt választják. A gond csak az, hogy választásuk ellentmondásos, hisz ha a két választás egyazon időpillanatban materializálódik, akkor ördögi zűrzavar támadna.
Látható tehát, hogy csak az egyikőjük választása ölthet testet, a kérdés csak az, hogy melyiké?
Sok évtizeddel a probléma felvetését követően három fizikus, Ludwig Bass 1971-ben, Ausztráliában, jómagam Oregonban (Goswami, 1989, 1993), valamint Casey Blood (1993, 2001-ben) a New Jersey-i Rutgersben, egymástól függetlenül rájött a fenti paradoxon feloldására:
a tudat valójában egy egységes, nem helyhez kötött, kozmikus természetű valami, mely ott húzódik a két helyhez kötött személy valósága mögött. A két személy választása csak jelképes, hisz valójában mindkettejük esetében az egyedül létező tudat hozta meg a választást, elkerülve ezzel bármiféle ellentmondást.
Ez pedig a kvantumvalószínűségek számítása révén arra az eredményre vezet, hogy az ehhez hasonló kereszteződésekben, Wigner és barátja az idő 50 százalékában kap felváltva zöld fényt; ám ha csak az egyikőjük van jelen a kereszteződésben, abban az esetben a zöld fény mint teremthető valóság, mindkettőjük számára létező nyitott lehetőség.
A választást létrehozó tudat egységessége vagy osztatlansága mint eredmény, a következő kérdésből származtatható: milyen sajátosság révén képes a tudat a fentről lefelé irányuló okozati hatás szabad közvetítő szerepét betölteni úgy, hogy ez nem vezet logikai ellentmondáshoz.
Nos, ez csak úgy lehetséges, ha a tudat egységes, mindenki számára egy és ugyanaz.
Vagyis a tudat egységessége az elmélet jóslatának tekinthető. Miután a most felvázolt előrejelzésem (Goswami, 1989) egy kevésbé ismert fizikai lapban megjelent, a Mexikói Egyetem neurofiziológusa, Jacobo Grinberg-Zylberbaum valahogy felfigyelt rá.
Akkoriban Jacobo embereken folytatott kísérleteket, melynek keretében a közöttük kialakuló furcsa EEG-szignál átmeneteket vizsgálta.
Megérzése azt súgta, hogy elképzelésem magyarázattal szolgálhat azokra a jelenségekre, melyekre a kísérletei során bukkant. Cikkem elolvasása után rögtön fel is hívott. Rövidre fogva a történetet: beszélgetésünk után átrepültem mexikói laboratóriumába, ellenőriztem a kísérleti felállást, megvizsgáltam az adatokat, majd ezek fényében segítettem neki az értelmezésben.
Nem sokkal ezután Jacobo és munkatársai közzétettek egy cikket, melyben kijelentették, hogy a modern tudomány eszközeivel sikerült igazolniuk a tudat egységességének képzetét.
(Fordította: Dienes István - rejtelyekszigete.com)