Szeretném megosztani Önökkel az alábbi történetet, amelyet saját megtapasztalásom által vetettem papírra, hátha tanulságként szolgál valaki számára.
Talán több mint tíz évvel ezelőtt történt, amikor úgy döntöttem, hogy a gyerekek nélkül menjünk el egy hosszú hétvégére, Orfűn kötöttünk ki.
Mivel augusztus huszadika volt, a szálláshelyek zöme már betelt.
Egyetlen szabad szobát, ami aránylag központi helyen volt, egy kis temető mellett álló panzióban találtunk.
Nem tartottam jó ötletnek ezt a helyet, de mivel más lehetőség nem adódott, nem jó érzéssel, de kénytelen voltam bele menni ebbe a megoldásba.
A nap folyamán különösebb dolog nem történt, ez a nap az érdekességét éjszakára tartogatta.
Semmi jelentős dolog nem történt, időben elaludtam. De egész éjjel forgolódtam, nem aludtam jól. Éjfél körül lehetett, mikor arra ébredtem, mintha valami erősen nyomná a mellkasom, amitől alig kaptam levegőt.
Azonnal kinyitottam a szemem, körülnéztem, de közvetlen az ágyam mellett senkit sem láttam. De aztán észrevettem, hogy ágy végénél egy fiatal nő sejtelmes szellemalakja körvonalazódik ki. Régi szabású szürke ruhát viselt, úgy tűnt mintha egy régi korból ragadt volna itt.
Megdöbbentem, nem tudtam mire vélni ezt a dolgot. Láttam a szürke ruhás nőt és mindent megértettem, amit telepatikusan közvetített felém.
Gondolati úton azt kérte, hogy adjam vissza neki az elveszített gyermekét.
Bevallom, nem tudtam mire vélni a kialakuló helyzetet, és azt sem tudtam hirtelen, hogy mit kellene tennem.
Aztán hirtelen eszembe jutott a könyv, amit aznap olvastam.
Arra gondoltam, hogy nem véletlenül olvastam ma pont azt a könyvet, megpróbálok a könyvben leírtak szerint segíteni az asszonyon.
Próbáltam a körülményekhez képest ellazulni.
Behunytam a szemem, vettem egy pár mély lélegzetet, megpróbáltam ráhangolódni a helyzetre és segíteni a szürke ruhás nőnek megkeresni a gyermekét.
A mostani tapasztalatommal már tudom, hogy borzalmasan naiv és felelőtlen voltam egyben, de a tanuló leckét mindenkinek meg kell fizetnie.
A szürke ruhás hölgy hozzám kapcsolódott, vagyis velem tartott...
Én akkor úgy gondoltam, hogy az egészet csak képzelem, erősen akarom, mert nagyon szeretnék rajta segíteni.
„Képzeletben” egy temetőben jártunk és a sírokat nézegettük. Rövid időn belül egy kis tisztásra értünk még a temetőn belül, ahol egy sír mellett megtorpant, tekintetét mereven rá szegezte, és nem akart elmozdulni onnan. Keservesen felzokogott, leborult a sírra, úgy tűnt megtalálta akit keresett.
Hiába kérleltem, hogy jöjjön el onnan, nem tudtam kimozdítani őt abból az állapotból, ami érthető, ha egy anya ily módon szembesül gyermeke elvesztésével.
Pontosan már nem emlékszem rá, hogy mit csináltam, de azt tudom, hogy kértem az Égiek segítségét.
Egy kis idő után fentről egy Fénycsatorna nyílt hídként a két világ közt.
A fenti világ kapujában egy gyönyörű kicsiny fiúgyermek állt, kezével hívogatóan integetett felénk.
Kérleltem az asszonyt, hogy vegye észre a gyermeket, aki már a Fényben él. Azóta sem tudom honnan vettem a bátorságot,(egyetlen lehetséges magyarázatom az akkori tudatlanságom), hogy elkísérjem őt a Fényfolyosó végén lévő Fénykapuig.
Csodálatos és egyben nagyon megható érzés volt, mikor szülő és az elveszettnek hit gyermek egymásra találtak.
Ott maradtak a Fénykapujában összeölelkezve, de még nem lépték át teljesen a Fénybe.
Úgy éreztem mintha egy pillanatra megállt volna az idő. De aztán a következő érzésem az volt, hogy én egyre lejjebb és távolabb kerülök tőlük, - mintha egy mágneses spirál tolt volna fentről lefelé.
Utoljára még egyszer hátra pillantottam, mindketten integettek.
Az anya átlépve a Fénykapuján ölében gyermekével integetett, és azzal búcsúzott el tőlem, hogy - Áldjon meg az Ég!
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el. Olyan volt az egész mint egy álom, vagy mintha a képzeletem játszott volna tréfát velem, valójában nem tudtam megállapítani mi belőle a valóság, - de akkor nagyon is valóságosnak tűnt a dolog.
Egy biztos, borzalmasan kifárasztott a dolog, utána egyhuzamban aludtam reggelig. Másnap hazafelé lelassítottunk a temető előtt.
Kíváncsi voltam, hogy a képzeletem szüleménye-e az a kis tisztás, vagy valójában létezik. És a látvány megdöbbentett, ugyanaz volt a hely, és minden pont úgy helyezkedett el ahogy éjjel láttam.
Gondolhatják, hogy megdöbbentem a felismeréstől, mert ezek szerint nem a képzeletem szüleménye volt ez az egész dolog.
Valójában úgy tekintettem vissza az elmúlt éjszakára mintha egy filmet néznék, csak éppen én voltam benne a főszereplő.
Nem tudtam hová tenni ezt a dolgot, főleg nem tudtam megbeszélni a történetemet érdemben senkivel.
A valódi beavatás még csak hazaérkezésünk után kezdődött, de ezt majd a második részben mesélem el.
A szellemi világ lényeit sokféleképpen érzékelhetünk
A fátyol mögé belátni, amely a látható és a láthatatlan világot választja el egymástól, nem mindig tartozik a legkellemesebb dolgok közé.
Főleg abban az esetben nem, amikor ez felkészületlenül ér bennünket, egyik pillanatról a másikra történik. Ha nincs mellettünk egy szakavatott ember, aki segítséget tudna nyújtani, igen kellemetlenné válhat a helyzet.
Léteznek olyan láthatatlan erők, és jelenségek, ami a fizikai szem számára láthatatlan, és csak érzéken túli érzékeléssel láthatjuk őket. A körülöttünk létező valóság 99%-át, különböző lények sokasága tölti be, aminek mindegy 1%-át, látjuk valójában. Ezt az 1%-ot, nem csak magas rezgésű Fénylények töltik be, hanem olyan alacsony rezgésű lények is (nevezzük őket földhöz kötött szellemeknek, halottaknak), akik a haláluk után nem találták meg a fénybe vezető utat.
Ennek többféle oka lehet:
A legtöbbjük azt sem tudja, hogy meghalt. (például egy tragikus baleset által váltott létformát).
Sok esetben kötődnek az itt hagyott szeretteikhez, otthonaikhoz. Vannak olyan esetek, amikor nem tudja elengedni hozzátartozóját, vagy éppen fordítva, és ilyenkor a szellem a földi szférában bolyong.
Függőséget alakítottak ki az itteni világban (drog, alkohol, kábítószer), és továbbra is ennek kiélésére törekszenek.
Legtöbbjük látja a halálakor elébük siető szellemi segítőket, elhunyt rokonokat, akik szeretnének segíteni az átmenetben, de félnek elfogadni azt, mivel nincsenek tudatában, hogy milyen világba kapnak belépést.
Általában az itt maradottak is megnehezítik a fénybe lépést, mivel az erős kötődés, itt tarthatja a haza készülő lelket. Erős hit, és nagy lelki erő kell hozzá, hogy elengedjük szeretteinket, és az Úr kegyelmébe ajánljuk Őket.
A legtöbb, amit tehetünk, imádkozunk értük, hogy minél előbb találják meg a Fénybe vezető utat.
Ezt szolgálja a gyász, amely a zsidó hagyomány szerint:
- A fájdalom három napját
- A gyász hét napját
- A gyászból fokozatos talpra állásának 11 hónapját foglalja magába.
A gyász hatását az eltávozottakra kitűnően példázza ez a kis történet:
A könny korsócska
„Élt egyszer egy anya, és gyermeke. Az anya teljes szívéből szerette ezt az egyetlen gyermekét, nélküle nem tudott sem élni, sem létezni.
Az Úr azonban nagy betegséget küldött a Földre. Ez a gyermekeket sújtotta, és utolérte ezt a gyermeket is, aki ágynak esett, és halálosan megbetegedett.
Anyja három nap és három éjjel virrasztott, és sírt, imádkozott szeretett gyermeke mellett, de az meghalt.
Ekkor hatalmas és kimondhatatlan fájdalom ragadta el az anyát, aki most egyedül maradt ebben az egész világban. Nem evett, nem ivott, három napon és három éjszakán át szüntelenül sírt, a gyermekét szólongatta.
Amint fájdalommal eltelve így ült azon a helyen, ahol gyermeke meghalt, szinte félájultan a fájdalomtól, és kimerülten a sírástól, csöndben kinyílt az ajtó.
Az anya megrettent, mert elhunyt gyermeke állt előtte. Boldog Angyalka lett belőle, mosolygott, - édesen, ártatlanul és gyönyörűen, - mintha megdicsőült volna.
Kezében azonban egy korsócskát tartott, amely színültig volt.
A gyermek megszólalt:
Drága anyám, ne sírj többet értem! Nézd, ebben a korsócskában a könnyeid vannak, amit értem ontottál, - A gyász Angyala gyűjtötte össze őket ebben az edénybe.
Ha csak egyetlen csepp könnyet is ejtesz még értem, kicsordul a korsócska, és akkor nem lesz nyugalmam a sírban, sem boldogságom az égben.
Ezért drága anyám ne sirass engem tovább, mert fölvétettem az égben, boldog vagyok, és az Angyalok a játszótársaim.
Ezzel eltűnt a halott gyermek, anyja pedig ettől fogva nem siratta, hogy ne zavarja nyugalmát és mennyei békéjét.”
Szellemek pedig vannak 2. rész
Az első rész ott fejeztem be, hogy a valódi beavatás hazaérkezésünk után kezdődött, mivel otthon vettem csak észre, hogy hozzánk csapódott egy pár „potyautas”.
A segíteni akarásom ettől a naptól fogva hónapokig pokollá tette az életünket. Rendszeressé vált, hogy minden éjjel arra ébredtem fel, hogy segítséget kérő lelkek állnak az ágyam mellett. Kérleltek segítsek nekik ebben és ebben a dologban, vezessem haza őket a Fénybe.
Gondolhatják milyen kellemes érzés volt éjjel kettőkor vagy éppen háromkor arra ébredni, hogy már megint nem stimmel valami körülöttem.
Bevallom őszintén először nagyon megijedtem és féltem tőlük.
Nemcsak szelíd lelkek kérték a segítséget, hanem néha megjelentek nagyon haragosak is, akik iszonyú energiákat mozgattak meg.
A Fénybe indulók közt sok olyan lélek volt, akit röghöz kötött szellemként emlegetnek, mert bent ragadt az idő fogságában, és nem tudott átkelni a Fénybe. Többségük a régi korok viseletes öltözékében jelent meg előttem. Némelyik iszonyúan nézett ki, megsebesülve, a ruhája cafatokban lógott rajra. Érzésem szerint azt ruhát viselte amelyben a halálát lelte.
Sebesülten, tele félelemmel, kereste a helyét, valójában azt sem tudta, hogy hol van, de azt sem, hogy már nagyon régen befejte a földi életét.
Többnyire ilyen formában jelentek meg előttem, és könyörögtek, hogy segítsek neki.
Nem tudtam mit tenni, ahogy tudtam segítettem.
Minden egyes alkalommal Mihály Arkangyal segítségét kértem, hogy vezesse őket haza a Fénybe. A kérésem után rövid idő múlva megnyílt a Fénycsatorna a két világ között, és ők beléptek a Fénybe. De sokan voltak közülük olyanok, akik nagyon féltek, őket szintén el kellett kísérnem a Fénykapuig.
Pár nap alatt odáig jutott a dolog, hogy a lakásom már egy átjáróhoz hasonlított leginkább. Nemhogy elfogytak volna a lelkek, hanem inkább megszaporodtak, mintha valahonnan neszét vették volna a többiek is, hogy itt segítséget kaphatnak.
Egyik megdöbbentő élményem közé tartozik a következő eset.
Az egyik vendégemnek pár hónappal azelőtt hunyt el a tizennyolc éves fia, aki egyik éjszaka felvette velem a kapcsolatot. Kérte, hogy adjak át egy üzenetet az édesanyjának.
Bevallom őszintén nagyon megrázott kapcsolatfelvétel. Nehéz volt átélni, ahogy elmesélte mi történt vele. És azt a fájdalmat is elviselni, ami még akkor a részét képviselte.
Mert tudják, amikor kapcsolatot teremtünk egy lélekkel aki befejezte a földi életét, a benne lévő fájdalmak, és érzések még jelen vannak, és ezeket az érzéseket automatikusan mi is megérezzük.
Az Angyalok segítségét kellett kérnem először a fájdalmai feloldására, és utána kértem csak, hogy vezessék őt a Fénybe.
A neheze viszont csak ezután következett. Hiszen tolmácsolnom kellett az elhunyt gyermek üzenetét az édesanyának. De hála Isten az Égiek ebben a segítségemre siettek.
Abban az időben még az eredeti szakmámat gyakoroltam, a fodrászatot.
A Sors úgy intézte, hogy az édesanya, az eset után pár nappal jött hozzám hajat csináltatni. Nagy kihívás volt számomra közölni a tényeket, mivel nem tudtam mennyire nyitott ebben az irányban, és egyáltalán mennyire fogadja el a szellemvilág létezését.
Szívszorító érzés volt szembesülni az anya fájdalmával. A fia által kapott üzenetet elfogadta, sőt, több pontban visszaigazolta gyermeke szokásait, és megígérte hogy amit kért tőle, megpróbálja minél előbb betartani.
A történtek után valójában nem tudtam ki az akinek segítettem.
A gyermeknek aki hazatért a Fénybe, vagy talán a szülőnek?
Vagy talán mindkettőnek?
Most ha visszanézek az akkori időszakomra, nagy hasonlóságot érzek az én történéseim és a Szellemekkel suttogó film között.
Ezután az eset után, több ízben szembesültem közvetlen környezetemben a halál fogalmával. Nem igazán tudtam mire vélni az egészet, és főleg azt, hogy mit tudok tenni ilyenkor.
Mit kíván tőlem Isten ebben az esetben?
A vendégeim családtagjai közül is ebben az időszakban néhányan elhunytak.
Ilyenkor az ember automatikusan kifejezi részvétét, és ennek hatására elindult egy párbeszéd. Elég volt annyi a legtöbb esetben, hogy adtam a figyelmemet az illetőnek, ő pedig kibeszélte magából a fájdalmát, és már ez is egy kis könnyebbséget jelentett számára. De olyanra is volt példa, aki nyitottabb volt ebben az irányban, hogy a tapasztalataimat megosztottam vele, és egy reményt adott számára, hogy a földi sík elhagyásával nem fejeződik be az élet.
Ez a folyamat számomra elég hosszú ideig eltartott, vagy csak a kellemetlensége miatt tűnt annak, igazából már nem is tudom.
De visszakanyarodva a saját otthonomra, ott még mindig nem állt helyre a nagybetűs rend.
Az ismerősök, a szakavatottak többféle praktikákat ajánlottak a „rendtételhez”, de egyikkel sem mentem sokra.
A nyár hátra lévő része így telt el, de közben folyamatosan kértem az Égiek segítségét, hogy találjam meg a megfelelő megoldást a fennálló helyzetre, ami már tarthatatlannak tűnt számomra.
Egy alkalommal aztán az akadémián ajánlott könyvet kerestem az Elixír könyves boltban, mikor megakadt a szemem Szabó Judit: Belső érzékelés kézikönyvén. Ahogy kinyitottam a könyvet tudtam, hogy a kezemben van a megoldás. És valóban így volt, mert rövid időn belül sikerült helyre állítani a rendet.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek aki szellemi útra lép. És óva intek mindenkit, hogy felkészületlenül bele avatkozzon a szellemvilág dolgaiba, még ha a segítő szándék is vezérli tetteit.
Tudomásul kell vennünk, hogy a beavatást mindig az élet adja, az akkori tudatállapotunknak megfelelően.
Én sem véletlen kaptam betekintést ebbe a világba is, ahol szembesülnöm kellett saját félelmeimmel és kétségeimmel, de mindebből tapasztaltam, és ezt a tapasztalást tovább tudom adni.
Később aztán az akadémián tanultak hatására szembesültem vele, hogy szellemi segítőim mekkora védelemben részesítettek ebben az időszakban az alacsony rezgésű szellemi lényekkel szemben.
Tudnunk kell, hogy mindennapjainkban, a szellemi erők hatással vannak az emberekre, „fentről és lentről”egyaránt.
Többnyire segítő szándékkal, támogatással fordulnak felénk, de bizony vannak, akik egy idő után haragossá válnak és támadnak.
Ha körülnézünk a világunkban, és nagyobb figyelmet fordítunk azokra a tényezőkre és erőkre, amik hatással vannak életünkre,- észre vehetjük, hogy mindennap az előbbre jutásunk, és fejlődésünk érdekében meg kell küzdenünk „a háttér világgal,” akik különböző helyekről befolyásolnak minket.
Sugallják a jót, avagy a másik oldalról a bennünket gyengítő dolgokat.
Általában az érzéseinken, a lelkünkön keresztül tudnak a legjobban hatni ránk.
Itt kap nagyon fontos szerepet a pozitív gondolkodás, és nem utolsósorban a hit.
Mennyi, és mi az, amit beengedünk magunkba? Mit fogadok el, és kitől? Kihez fordulok, ha szükségem van segítségre? Ha az embernek megvan az Istenbe vetett hite, és imáival hozzá fordul, ebben az esetben tudnak a mellé rendelt Fény Erői segítséget nyújtani. De ne felejtsük el, ezt minden esetben kérnünk kell!
2003 végétől folyamatosan közvetítek az Égi és Földi világ között.
Közvetítéseimet, írásaimat azért teszem közzé, hogy tőlem telhetően segítséget nyújtsak az Fénytestvéreimnek az útkeresésben, az előrelépésben.
Kérem fogadják szeretettel.
- Feketéné Lendvai Katalin -
Spirituális nevem: ÁhimRé jelentése Csillagfény
Áldás!
- - - - - - -
Ha szellemet látsz:
Kisné Szabó Ágnes beszélő, író, látó és transzmédium - videó