Dr. Temple Grandin professzor az állattartást segítő eszközök kifejlesztésével szerezte hírnevét. Kevesen tudják, hogy Grandin az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved. Hároméves volt, amikor az autizmust diagnosztizálták nála. Az orvosok azt javasolták az anyjának, hogy adja intézetbe. Ám ő inkább nevelőt fogadott, aki fáradságos munkával elérte, hogy Temple beszélni és írni kezdjen. Miközben a középiskolában a diákok gúnyolódásának céltáblája lett, néhány tanára rájött, hogy a lányt érdeklik az állatok. Az egyetemen pszichológiát és zoológiát tanult, majd ledoktorált, és a nagyüzemi állattartás szakértője lett.
Dr. Temple Grandin
Miközben fáradhatatlanul járja a világot, és előadásokat tart az
autizmusról, forradalmasította az amerikai állattartást.
Telefonbeszélgetésünk alkalmával nem tettünk egyebet, mint amire a
hamarosan magyarul is olvasható könyvének címe is utal: képekben
gondolkodtunk.
Magyar Narancs: Azt írja, hogy a vizuális gondolkodása úgy működik, mint egy grafikus szoftver. Egy olyan szoftver, mint amit a Jurassic Parkhoz használtak.
Temple Grandin: A Képekben gondolkodom húsz éve jelent meg először, akkoriban mutatták be a Jurassic Parkot, az első olyan filmet, amiben a grafikus szoftvereknek döntő szerepük volt. Ha mond nekem valamit, ahhoz az agyam egy képet hív elő az emlékezetemből. Amikor tervezek valamit, a fejemben mozgóképszerűen jelenik meg, amit épp csinálok. Kezdetben fogalmam sem volt, hogy erre mások nem képesek. Ma már nem a Jurassic Park-os hasonlatot használnám, inkább azt mondanám, hogy a fejem olyan, mint a Google: mond nekem valamit, s az agyam elkezd kutatni az adatbázisomban a képek után.
TG: Csináljuk azt, hogy mond nekem egy kulcsszót, és én megmondom, hogy az agyam milyen képeket hív elő. Arra kérem, valami eredetibbet mondjon, mint például a „ház” vagy az „autó”. Ha lehet, olyasvalamit, amit nem látok magam körül itt az irodámban. Mondja csak…
MN: Egy Monet-festmény?
TG: Valami olyasmit látok, ami jellemző a stílusára. Most pedig a denveri repülőtér galambjait látom, mert írtam egyszer egy kísérletről, amit galambokon végeztek, s ezek a galambok a stílusuk alapján különbséget tudtak tenni két festő között (az egyik festő Monet volt – a szerk.). De váltsunk témát, mert a művészeti adatbázisom jóval kisebb, mint például a szarvasmarha-ismereteim tárháza.
MN: Magyar marha?
TG: Magyarországon sosem jártam. Amit nem tapasztaltam meg, arról nincs kép a fejemben. Egy képet látok most, egy bulgáriai útról, amin húsz éve voltam. Egy bevásárlóközpontban vagyok. Látom az összes boltot, amit megnéztünk. Az étel nagyon unalmas volt. Az egyetlen friss hús a marhaszív volt. Mindezt azért hozom fel, mert egyetlen kép sincs a fejemben a magyar marháról. Ha a brit marháról kérdezne, nos, már jönnek is a képek Angliáról, rengeteg kép, hiszen Angliában már jártam. Olyan a fejem, mint egy adatbázis, minden kép ide kerül. Láthattam ezeket a képeket egy könyvben vagy az utazásaim során. Vagy a tévében, a moziban. Ahhoz, hogy a Google megtalálja a keresett képet, először valakinek fel kell raknia azt az internetre. Az én fejemben egyetlen kép sincs a magyar marháról. Amit olvastam róla, azt tudományos szaklapokban olvastam, és ezekben nincsenek képek.
MN: Az elvontabb kifejezésekhez milyen képeket rendel?
TG: Ha azt mondja például, hogy egy macska felmászott a fára, akkor azt rögtön látom. Jönnek a képek, macskák a magasban, macska a tetőn – ezt sokszor láttam gimnazistaként.
TG: Adjon egy kulcsszót…
MN: Lassú.
TG: Egy autót látok, tegnap a sztrádán kerültem mögé, annyira lassú volt, hogy meg kellett előznöm. Ez a kép jött fel most.
MN: Melyik szót volt a legnehezebb vizualizálnia?
TG: A „the” névelő például ilyen. Hiába láttam leírva, semmilyen jelentése nem volt a számomra.
MN: Amikor az amerikai szarvasmarhatartást kezdte tanulmányozni, azért is ért el egyedülálló eredményeket, mert képes volt az állatok szemével látni. Valóban így volt?
TG: Vizuális gondolkodó vagyok. Teljesen világos volt számomra, hogy mit látnak a marhák, amikor a nekik kijelölt folyosókon haladnak. Megtorpantak, valahányszor árnyék vagy napsugár került a látóterükbe, de egy luk a falban vagy a kerítésen is megállásra ösztönözte őket. Szóval amikor egy-egy részlet elütött a nagy egésztől. Míg az emberek többsége ügyet sem vetett erre, én kifigyeltem, hogy ez így történik. A legtöbb embernek a vizuális részletek nem tűnnek fel. Most csak úgy özönlenek a marhákat ábrázoló képek az adatbázisomból. Képek, amiket PowerPoint-prezentációkon szoktam bemutatni; képek a farmokról, ahol jártam; rengeteg ilyen kép van a fejemben. Ezek mind konkrét képek, amiket gondolatban mozgóképekké tudok alakítani. Nincsenek általános képeim, csakis olyanok, amiket a saját szememmel láttam.
MN: Mindenről van képe, amit valaha is látott?
TG: Én sem jegyzek meg mindent. Nincs képem minden egyes hotelszobáról, ahol életem során megszálltam. Azért nincs, mert nem érdekelnek a hotelszobák. Csak a legrosszabbakat és a legfurcsábbakat tudom felidézni. Nem emlékszem minden hotellobbyra, mert nem érdekelnek a hotelek.
MN: A könyvében nem a Jurassic Park az egyetlen filmes utalás. Ha a hotelek nem is, a filmek nagyon is érdeklik.
TG: Imádtam a 2001 Űrodüsszeiát, amikor gimnazista voltam. Rengeteg képet látok most a filmből. Rövid klipeket a film különböző részeiről. Most épp azt a jelenetet látom, amikor az űrhajó megérkezik az űrállomásra. A Kék Duna keringő megy: pam-pam-pam-pam-pa-pam.. (énekel). Az űrhajó egy Pan Am űrhajó.
MN: Amikor megérkezett a farmokra, hogy az állatokat, az állattartást tanulmányozza, a cowboyok hogy fogadták?
TG: Szkeptikusak voltak, nagyon szkeptikusak. Betolakodó voltam, egy nő a férfiak világában. De a tudomány világa tele van szkeptikusokkal. Főleg azokkal szemben, akik úttörő munkát végeznek. Miután kezdtek megvalósulni az általam tervezett állattartási eszközök, a hangulat megváltozott. De engem amúgy sem a cowboyok szerződtettek, ők ilyet sosem tettek volna, hanem a menedzserek, miután látták, hogy értéke van a munkámnak.
MN: Az amerikai vágóhidak nagy része immár az ön tervei alapján épül. Sosem érzett szomorúságot? Bármennyire is emberséges a módszer, mégiscsak állatok nagyüzemi lemészárlásáról van szó.
TG: A legfontosabb, hogy jó életet biztosítsunk az állatoknak, és amikor eljön az idő, gondoskodjunk a fájdalommentes halálukról. Az általam tervezett rendszerekben a marhák ugyanúgy viselkednek a vágóhídra menet, mint máshol. Ha érdekli, megnézheti az erről készült videókat.
TG: Ki kell mozdítani a gyerekeket. A túlzott védelem nem vezet semmi jóra.
MN: Önt mi segítette át a változásokon?
TG: Nekem minden gondolatom képekből áll. Sokkal jobban megy a gondolkodás most, hogy jóval több weblap van a fejemben. Sokkal több dolog van elraktározva. De amikor középiskolába jártam, még jóval kevesebb kép volt a fejemben. Az „ajtó” jelentette a fogódzót; az ajtó képét használtam, ez volt az egyetlen módja, hogy megértsem a következő lépés elvont fogalmát.
MN: Az internet segít az elvont fogalmak megértésében?
TG: Sok autizmussal élő gyerek szereti a YouTube-videókat. Korlátlan mennyiségben nézik ezeket. És a videojátékoktól is sokan függővé válnak. De fontos, hogy kimozduljanak, és valódi dolgokat tapasztaljanak. És fontos a választás lehetősége. Amikor 15 éves voltam, féltem kimenni a nagynéném farmjára. Pedig itt kezdett el érdekelni a marhatenyésztés. Anyám választás elé állított: vagy egy hétre megyek ki a farmra, vagy egész nyárra. Hogy ne menjek, fel sem merült. És amikor már kint voltam a farmon, imádtam az egészet. Nagyon fontos, hogy megtanítsák a gyerekeket különböző munkákra. Én 15 évesen minden reggel kipucoltam az istálló nyolc bokszát, amit én is felügyeltem.
MN: A kamaszok rendszerint lázadnak. Ön is lázadt?
TG: Tanulni nem sokat tanultam. A legnagyobb problémám a bullying (iskolai zaklatás – a szerk.) volt. A középiskola életem legszörnyűbb szakasza volt. Nekem is vannak érzéseim, nagyon bántott, amikor csúfoltak. Nagyon fontos bevonni a másként viselkedő gyerekeket olyan dolgokba, amit a kortársaikkal együtt végezhetnek. Ez lehet egy iskolai előadás, képzőművészeti tevékenység vagy a sulizenekar is. Lovaglás és elektronika – számomra ez a két tevékenység jelentette a menekülést. Ilyenkor nem bántottak. Azok, akiket velem együtt érdekelt a lovaglás és az elektronika, nem csúfoltak. Így lettek barátaim, a speciális foglalkozásokon keresztül.
MN: A bullying még mindig nagy veszély?
MN: Azt írja, hogy az IT-szakemberek sok hasonlóságot mutatnak az autistákkal.
TG: Nagyon is. A szilícium-völgyi tech-emberekben mind van egy kis autizmus. Ha nem lenne autizmus, nem lenne IT-iparág sem.
MN: Mit szólnak ehhez az IT-szakemberek?
TG: Hát, nem szeretik a címkéket. A nagy dilemma az autizmussal kapcsolatban, hogy a spektrum Einsteintől és a zseniális IT-szakemberektől egészen azokig terjed, akik felöltözni sem képesek. Ma Einsteint is autizmussal diagnosztizálnák. 3 éves koráig egy szót sem beszélt. Óriási a spektrum. Steve Jobs is rajta lenne. Nemrég jelent meg egy új könyv Beethovenről. Valószínűleg ő is rajta volt a spektrumon.
MN: Claire Danes játszotta önt az életéről szóló tévéfilmben. Hiteles a film?
TG: Nagyon pontosan ábrázolták, hogyan gondolkodom vizuálisan.
(forrás:magyarnarancs.hu)
Temple Grandin: A világnak mindenféle elmére szüksége van | TED. com - videó:
https://www.ted.com/talks/temple_grandin_the_world_needs_all_kinds_of_minds/transcript?language=hu
Temple Grandin, akinél gyerekkorában autizmust állapítottak meg, saját agyának működéséről beszél a videóban -- megosztja a "képekben gondolkodás" képességét, ami segítségére van abban, hogy olyan problémákat oldjon meg, amelyeket a neurotipikus agy talán nem vesz észre. Hangsúlyozza, hogy a világnak szüksége van olyan emberekre, akik az autista spektrumon helyezkednek el: vizuális gondolkodókra, mintákban gondolkodókra, verbális gondolkodókra és mindenféle okos, geek gyerekre.
Temple Grandin teljes film (2010):
https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/temple-grandin-teljes-film-2010-rZeX2QAbZDnaFenSAz életrajzi történet Temple Grandin, egy autista nő életéről szól, aki felülkerekedik a saját korlátain és kiváló állattenyésztővé válik. Már gyerekkora óta érdekli a marhatenyésztés, amikor is sok időt töltött el nagynénje és nagybátyja farmján. Négyéves koráig nem tanult meg beszélni, és nehezen végezte el a középiskolát is, mivel iskolatársai és tanárai is furcsán kezelték betegsége miatt, ám édesanyja mindenkinél jobban támogatta őt. Kiderült Temple néhány olyan különös képessége, aminek következtében nagyüzemi állattartáshoz tervezett berendezéseket. Ezek segítségével jobb bánásmódban részesülhettek az állatok, és még a PETA állatvédő szervezet díját is elnyerte. Dr. Temple Grandin jelenleg a Coloradói Állami Egyetem professzora, valamint széles körben ismert, autizmussal élő felnőtt.
