Az asztráltestben töltött életünket a fejlődés fokozatai szerint rétegekre oszthatjuk. E rétegek közül a legalacsonyabb annak az állapotnak az érzelmi színvonala, amikor a szellem már tud önmagáról.
Ekkor kezdődik el a szellem emelkedése. Az ezt követő fokozat a ki nem elégíthető illúziók birodalma. Az asztráltestben megjelennek a vágyak, szenvedélyek, és itt megismerheti a szellem, hogy milyen szegényes dolog szenvedélyeknek élni.
Mert itt a szenvedély lobog ugyan, de kielégülést soha nem talál, mert minden szenvedélyillúziónak meg van a gyötrő ellenszere, ami a kielégülést állandóan akadályozza.
Mi más lenne ez, mint az egyház által megrajzolt purgatórium? Joggal nevezhetjük a szellemnek ezt az önmagában való gyötrődését tisztító tűznek. Minden érzelem, mely földi dolgokhoz tapad, itt gyötrelemnek forrása: vagyoni előnyök, hírnév, hatalom, hiúság, érzékiség, telhetetlenség.
Hosszú idő múlva ezek a gyötrő érzések lassan eltompulnak. A kábult érzéketlenség e rövid időközeit a szellemi vezető arra használja fel, hogy saját rezgéseivel visszhangot ébresszen a meggyötört szívben.
Az enyhülés örömét az ilyen szenvedő szellemek számára mindig kívül álló erők hozzák meg. Most kezdi el igazi szelleméletét az egyéniség. Már képes arra, hogy felkeresse azokat, akiket a földi életben elhagyott. Rosszul esik neki, hogy szól hozzájuk, de nem kap választ: a földi emberek egyszerűen keresztülsétálnak lényének ritkább anyagán.
Gondolatokat szuggerál, és észreveszi, hogy azt az emberek elfogadják. Földi emberek között élve, helyzetének fizikai törvényeit nem ismerve úgy él, mint valami földi ember, holott az ő állapotában evésre, alvásra nem lenne többet szüksége.
Ez már az asztrál -életnek az a fokozata, amelyben a szellem megismerheti fizikai halálának körülményeit ismét csak a szellemi vezető által, aki erős szuggesztív hatásával emlékébe idézi a lejátszódott képeket, ahol földi életét befejezte. Sokakra nézve tragikus pillanat ez, mert akik abban a meggyőződésben éltek, hogy a halál után az életnek nincsen folytatása, szembesülnek azzal, hogy a mulandó élet helyett örökkévaló öntudatot nyertek.
Nagyon különös érzés az, amikor a szellem szabadságának tudatára ébred, a földi testtel levetette az anyag nehéz bilincseit, új erők birtokába jut, minden előnyét élvezi annak a helyzetnek, amit a teljes és tökéletes szabadságérzés nyújt.
Ezt a megismerést a szellemek különböző módon fordítják javukra: Van, aki igyekszik jelt adni az élőknek, gyakran ilyenkor fedezi fel, hogy sokkal jobban szereti hozzátartozóit, mint ahogyan életében érezte.
Ha az élők túlságosan elmerülnek a fájdalomban, magukhoz kötik az elköltözött szellemét, akinek pedig minél nagyobb érdeke, hogy a földiség bilincseitől megszabaduljon, de a visszamaradottak gyásza és sírás a erősen akadályozzák fejlődésében.
A szellem szabadságánál fogva eljuthat olyan helyekre, ahol zenét hallgathat, ismerkedhet, tanulhat, tapasztalatokat gyűjthet. Így ismeri meg a szellem lassanként az asztrál -világ törvényeit. Észreveszi, hogy csak erősen vágynia kell bizonyos helyzetváltozásra s ez a vágy azonnal meghozza a beteljesülést.
Valóban itt értjük meg, hogy a földi élet csaknem semmi egyéb, mint iskola, melyben a szellem akaratának csodálatos erejét mind hathatósabban saját javunkra igyekszünk fordítani. A földiséggel átitatott szellem akarata relatíve nagyon erőtlen, hite csekély, de a földiségtől megszabadult szellem akarata teremtő erő.
Nagy horderejű megfigyelés bűvöli el a szellemet, hogy gondolatai rezgésével tud hatni földi emberekre. Erejét és akaratát kezdi felhasználni, hogy szép és nemes elhatározásokra kedvezően befolyásoljon. Minden fejlett szellem képes önzetlen jó cselekedetekre és sokan vannak, akik erre a fokra már földi életükben elérkeznek.
A szellem tehát fejlődésének ezen a fokán földi emberekhez csatlakozik s igyekszik őket nemes elhatározásokra bírni. Szellemi vezetője segítségére van ebben.
A haladásra képes szellemek csodálkozva figyelik a magasabb szellemegyéniségeket, akikből sugárzik a szépség, erő, boldog öröm, és vágynak olyanokká lenni. Igyekeznek minél több jót tenni, tudatosan neveli, erősítik önmagukat. A szellem fejlődésének magasabb fokán, képességeinek tervszerű kifejlesztése által arról győződik meg, hogy koncentrációja bizonyos teremtő erő birtokába juttatja.
A szellem tehát vágya és akarata által megtanul teremteni, mintegy saját
mulattatás ára tevékenykedik, emelkedett állapotaiban viszont, mint az isteni világ terv odaadó és hû munkása fogja végezni. A szellemvilágban megállás nincsen.
A szellem életének célja az örök cselekvés, nagy és szép feladatokra vállalkozik s ez a vágy emeli az asztrál -világ magasabb fokozatára. Odaadó / önfeláldozással másokat jóra vezet.
A szellem most már egyéniségének teljes tudatára ébred. Megnyílik szellemi látása és megismeri előző földi életeinek sorozatát szomorú tanulságaival együtt, amit az emlékezés feltár előtte.
A szellem vágyik levetni asztrál - testét. Bekövetkezik az asztráltest halála s ezzel a szellem felemelkedik egy magasabb síkra: a mentális világba
Második halál ez. Az asztráltestet tehát a szellem éppen úgy elhagyja, mint annak idején a fizikai testet. Az asztráltest nem semmisül meg azonnal, hosszabb ideig él, mert a szellem benne hagyja önmagának egy parányát.
Olyan az, mint egy levetett ruha, a szellem érzéseinek műszere volt, de amint a szellem kilépett belőle, a rezgések megszűnnek benne. A szellem elhagyja az asztrál - világot, az érzelmek birodalmát, hogy felülemelkedjen egy tisztább, derültebb, boldogabb régióba.
(Forrás:Domonkos László: A szellem élete II. rész)
A szellem rezgésszintje szerint kerül a köztes lét különböző síkjaira
"A szellem élete" című könyv három kérdésre keresi a választ, honnan
jöttünk, kik vagyunk és hová megyünk?
(forrás: angyalszarny.eoldal.hu)