Azt hiszem nincsen olyan ember, aki ne lenne kíváncsi arra, honnét származik a Lélek, mi dolga itt a Földön és létezik-e a Lélek egyáltalán. Nos, erre ez idáig valódi választ senki nem tudott adni, hiszen aki eltávozott már, azok közül még senki sem tért vissza, hogy beszámoljon a halál után (és a születés előtt) történtekről. Minden, amit tudunk hipotézis, feltételezés, és hogy igaz-e, az attól függ, Te igaznak hiszed-e. Attól függ, milyen tapasztalataid vannak, milyen másfajta energiákat sikerült már megérezned, megtapasztalnod életed folyamán.
A világegyetem egy hatalmas energiarendszer
Ott, ahol nincsen szilárd anyag, ott az ún. Akasha helyezkedik el. Ez egy egyetemes energiamező, amelyben minden energia, gondolat, történés, szó és tett jelen van a világ létezésének legelső pillanatától kezdve. Nem csak a fizikai világban történteket rögzíti, hanem a szellemi világok életét is. Nincsen semmi, ami titokban maradhatna rólad, minden gondolatod, tetted fel van jegyezve és bármikor visszakereshető. Testünk minden elemi részecskéje számon van tartva. Ezt az egyetemes energiamezőt érzékszerveinkkel nem érzékeljük, mert érzékeink nincsenek rá hangolva. Az egész Univerzum ebből az energiamezőből áll.
Az Univerzum hatalmas energiája tart fenn bennünket, és ha ettől elvágjuk magunkat, megbetegszünk, életünk helytelen irányban folyik tovább, gyengének érezzük magunkat. A világegyetem mindenkit ellát energiával, és ha el is szakadtunk tőle, bármikor felvehetjük vele ismét a kapcsolatot. A baj az, hogy számos esetben nem az egyetemes energiához fordulunk, hanem egymástól próbáljuk az energiát elvenni, hogy ismét erőnk teljében legyünk. Úgy gondolom, mindenki hallott már az „energiavámpírokról”.
De most térjünk vissza a Lélek kérdéséhez.
Lelkünk eredendően Istentől származik. A Lélek hallhatatlan, így a fizikai test halála után nem szűnik meg létezni.
Mi készteti a lelket a leszületésre? A tapasztalás.
A világ dolgait csak fizikai testben tudjuk megtapasztalni. Azt, hogy milyen egy érintés, milyen a szerelem, milyen egy napfelkelte, ezeket csak itt a Földön tudjuk átélni, megtapasztalni. A Lélek időn kívül áll, lényegét tekintve nincs alávetve a változásoknak, így az öröklét áll rendelkezésére a tapasztalásra.
A lelkek döntő többsége először nem akar ismét leszületni, végül azonban saját maguk döntenek mégis úgy, hogy újra kezdik földi pályafutásukat. A döntésben gyakran segítenek vezetők, közel álló barátok, de a legtöbb esetben valamilyen karmikus kötelék, feladat az, ami miatt ismét a földi élet mellett adják le legtöbben a voksukat.
Mivel a Léleknek szabad akarata van, ezért önmaga dönt, mások csak tanácsot adhatnak. Senki nem küldi őt vissza a fizikai világba akarata ellenére. Hogy végül mégis a nehéz és megpróbáltatásokkal teli földi élet mellett dönt, annak azaz oka, hogy miután a lélek ráhangolódik a magasabb szféra energiájára, rezgésére, magasabb tudatszintre is emelkedik.
Kapcsolatba kerül Isteni Énjével, és akkor látja tisztán, milyen feladatot is vállalt magára, és abból mennyi az, amit sikerült teljesíteni. Ekkor megérti, hogy a fizikai élet nem valamiféle büntetés, hanem egy nagyszerű lehetőség a továbblépéshez. Azok a tulajdonságok, melyeket az előző életek során kifejlesztett a Lélek, nem vesznek el, hanem a kauzális testben tárolódnak.
A következő inkarnációba a Lélek csak azokat a tulajdonságait viszi magával, amelyekre az elkövetkezendő testet öltés folyamán szüksége lesz. Ezeket azonban ismét életre kell kelteni, felszínre kell hozni.
A megszületés pillanatában a Lélek fájdalmas zavarodottságot érez.
A csecsemő még egy rövid ideig felfogja a körülötte lévők gondolatain, érzelmeit. Még rendelkezik az előző életekből szerzett tapasztalatokkal, ezért akkor még nagyobb tudás birtokosa, mint egy felnőtt ember. Kis idő után azonban ez a tudás elvész a tudatból. A csecsemő teljesen kifejlett Lélek, aki lehet egyidős vagy idősebb is szüleinél. A kisbabákat és a kölyök állatokat azért látjuk olyan aranyosnak, mert ők még nem süllyedtek tejesen bele az anyagi világban, félig még kapcsolatban állnak a Lélek láthatatlan világával.
Gyakori kérdés, hogy miért éppen nőként, illetve férfiként születünk ismét a Földre. A Lélek dimenziójában nincsen nemiség. Leszületéskor mindenki maga választja meg a nemét, ami függ a tanulási folyamattól, az életcéltól.
Mi lehet az életcélunk?
Legfőképp a tapasztalás. Lehet karmikus feladataink megoldása, illetve manapság legnagyobb megtanulandó feladatunk a szeretet adásának és kapásának elsajátítása. Most a XXI. században sokunk feladata az, hogy más lelkeket átsegítsünk ezen az átmeneti időszakon.
Feladat a szellemi fejlődés és mások tanítása is.
A lélekvándorlás (reinkarnáció) tana több ezer éves.
Elmélete szerint a halál pillanatában a Lélek elhagyja a testet, és egy idő után ismét testet ölt. A különböző inkarnációk szorosan összefüggenek egymással, jelenlegi sorsunk előző életeink függvénye. Ezt az információt számos reinkarnációs hipnózis támasztja alá.
Amit a múltban elmulasztottunk, azt jóvátehetjük a jelenben, illetve jelenbeli hiányosságaink következő életünk feladatává válnak. Ezen érdemes elgondolkodnunk.
Amikor testünket elhagyjuk, visszatérünk a köztes létbe, ahol vezetőink segítségével kielemezzük elmúlt életünket, majd elkészítjük a következő életünk tervét. Így előző életünk hibáit jóvátehetjük.
A karma törvénye: szembenézni azzal, amit tettünk és vállalni a következményeket (a karmáról később). Így a lélek folyamatosan tanul, fejlődik.
Annak, hogy nem emlékezünk előző életeinkre, jó oka van. Ha tudatosan ismernénk összes előző életünk tapasztalásait, ép ésszel nem igen tudnánk azt felfogni. Kellő érettség és bölcsesség szükséges a reinkarnációs emlékek feldolgozásához. Néha egyetlen életünk traumáit is nehezen dolgozzuk fel, sok esetben depressziót is okoznak. Több száz élet negatívumait pedig képtelenek lennénk tudatosan elfogadni.
Ezért veszélyes és nem mindenkinek ajánlott a reinkarnációs hipnózis. Egy-egy életünk csupán egy része az időtlen fejlődési folyamatnak. Olyan ez, mint a színészet, mindig más szerepet játszunk. Hol jól, hol rosszabbul. Előző életeink emlékei azonban el vannak raktározva, és néha feltűnhetnek egy-egy álom vagy megérzés formájában. Ez az ún. „deja vu” érzés. A gyermekeknek a hatodik életévükig még vannak emlékeik korábbi inkarnációjukról.
Minden Lélek célja, hogy tökéletes legyen.
A megszerzett tudás újra és újra elvész, ám a spirituális érettség megmarad.
Ezért keresi a Lélek a számára megfelelő szülőket és életkörülményeket, amelynek segítségével fejlődése biztosított. Mindig az egyéntől függ, hogy egy földi élet alatt mennyit tud fejlődni. Gyakran feltesszük a kérdést, hogy miért választ valaki magának keserves, szenvedésekkel teli sorsot. A válasz nem bonyolult.
A legjobb fejlődési lehetőséget az a közeg biztosítja, ahol a legnagyobb az ellenállás.
Ezért a lélekre hatalmas munka vár. Lehet, hogy hatalmas lépést tesz előre, de az is lehet, hogy egyetlen rossz szokását sem sikerül legyőznie, és egyetlen hibáját sem teszi jóvá.
Ki vagyok tehát? Tudat, energia, ami egy testben manifesztálódott.
Fel kell ismernünk, hogy hallhatatlanok vagyunk, mindig is azok voltunk. Buddha útját kell járnunk egészen addig, míg az Én illúziójától megszabadulunk. Akkor rátalálunk valódi, Isteni énünkre.
Az emberiség egyharmada nem hisz a halál utáni életben.
Úgy gondolják, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal ér véget. Előtte és utána nincs semmi. Másik harmaduk nem hisz a születés előtti életben, de hisz a halál utáni túlvilágban, a mennyországban vagy a pokolban. A harmadik harmad pedig hisz a születés előtti és a halál utáni életben is.
A reinkarnációt a tudomány nem képes közvetlenül vizsgálni, és tudósaink félnek is ettől a témától. Számos tudós szerint a haldokló a halál drámai eseménye elől hallucinációkba menekül. Mások az agy oxigénhiányos állapotára utalnak, ami szintén hallucinációt válthat ki.
Meg kell azonban említeni, hogy végeztek már néhány kísérletet, aminek eredményeként a halálból visszahozott beteg olyan dolgokról, beszélgetésekről és eseményekről számolt be, ami a fentiek eredményeképpen lehetetlen lett volna. Néhányan olyan eseményekről számoltak be, amelyek a kórház falain kívül zajlottak. A halál közeli élmények kiemelkedő kutatója Dr. Raymond A. Moody.
Azt tényként könyvelhetjük el, hogy a klinikai halálból visszatértek halálhoz való viszonya megváltozik. Eltűnik a halálfélelem, az illető életvitele megváltozik és megjelenik a végtelen bizalom az Univerzum és Isten iránt. Az sem lehet véletlen, hogy az emberiség nagy tanítómesterei minden korban adtak át ismeretet a halál utáni életről, és minden korban számoltak be emberek reinkarnációs élményekről.
„A világmindenség nem létezik. Csupán illúzió. Egyéni lelkek nem léteznek. Csak Egy, Feloszthatatlan, Tökéletes Abszolút van. Mint ahogy a Nap is mint billió nap tükröződik a billió tóból, pocsolyából, vízcseppből, az egyéni lelkek is csak az Egynek a képei a sok szellem tükréből, amelyekre rávilágít.”
(Sai Baba)
(forrás:Lukács Tünde Természetgyógyász, kineziológus)
A világegyetem egy hatalmas energiarendszer
Ott, ahol nincsen szilárd anyag, ott az ún. Akasha helyezkedik el. Ez egy egyetemes energiamező, amelyben minden energia, gondolat, történés, szó és tett jelen van a világ létezésének legelső pillanatától kezdve. Nem csak a fizikai világban történteket rögzíti, hanem a szellemi világok életét is. Nincsen semmi, ami titokban maradhatna rólad, minden gondolatod, tetted fel van jegyezve és bármikor visszakereshető. Testünk minden elemi részecskéje számon van tartva. Ezt az egyetemes energiamezőt érzékszerveinkkel nem érzékeljük, mert érzékeink nincsenek rá hangolva. Az egész Univerzum ebből az energiamezőből áll.
Az Univerzum hatalmas energiája tart fenn bennünket, és ha ettől elvágjuk magunkat, megbetegszünk, életünk helytelen irányban folyik tovább, gyengének érezzük magunkat. A világegyetem mindenkit ellát energiával, és ha el is szakadtunk tőle, bármikor felvehetjük vele ismét a kapcsolatot. A baj az, hogy számos esetben nem az egyetemes energiához fordulunk, hanem egymástól próbáljuk az energiát elvenni, hogy ismét erőnk teljében legyünk. Úgy gondolom, mindenki hallott már az „energiavámpírokról”.
De most térjünk vissza a Lélek kérdéséhez.
Lelkünk eredendően Istentől származik. A Lélek hallhatatlan, így a fizikai test halála után nem szűnik meg létezni.
Mi készteti a lelket a leszületésre? A tapasztalás.
A világ dolgait csak fizikai testben tudjuk megtapasztalni. Azt, hogy milyen egy érintés, milyen a szerelem, milyen egy napfelkelte, ezeket csak itt a Földön tudjuk átélni, megtapasztalni. A Lélek időn kívül áll, lényegét tekintve nincs alávetve a változásoknak, így az öröklét áll rendelkezésére a tapasztalásra.
A lelkek döntő többsége először nem akar ismét leszületni, végül azonban saját maguk döntenek mégis úgy, hogy újra kezdik földi pályafutásukat. A döntésben gyakran segítenek vezetők, közel álló barátok, de a legtöbb esetben valamilyen karmikus kötelék, feladat az, ami miatt ismét a földi élet mellett adják le legtöbben a voksukat.
Mivel a Léleknek szabad akarata van, ezért önmaga dönt, mások csak tanácsot adhatnak. Senki nem küldi őt vissza a fizikai világba akarata ellenére. Hogy végül mégis a nehéz és megpróbáltatásokkal teli földi élet mellett dönt, annak azaz oka, hogy miután a lélek ráhangolódik a magasabb szféra energiájára, rezgésére, magasabb tudatszintre is emelkedik.
Kapcsolatba kerül Isteni Énjével, és akkor látja tisztán, milyen feladatot is vállalt magára, és abból mennyi az, amit sikerült teljesíteni. Ekkor megérti, hogy a fizikai élet nem valamiféle büntetés, hanem egy nagyszerű lehetőség a továbblépéshez. Azok a tulajdonságok, melyeket az előző életek során kifejlesztett a Lélek, nem vesznek el, hanem a kauzális testben tárolódnak.
A következő inkarnációba a Lélek csak azokat a tulajdonságait viszi magával, amelyekre az elkövetkezendő testet öltés folyamán szüksége lesz. Ezeket azonban ismét életre kell kelteni, felszínre kell hozni.
A megszületés pillanatában a Lélek fájdalmas zavarodottságot érez.
A csecsemő még egy rövid ideig felfogja a körülötte lévők gondolatain, érzelmeit. Még rendelkezik az előző életekből szerzett tapasztalatokkal, ezért akkor még nagyobb tudás birtokosa, mint egy felnőtt ember. Kis idő után azonban ez a tudás elvész a tudatból. A csecsemő teljesen kifejlett Lélek, aki lehet egyidős vagy idősebb is szüleinél. A kisbabákat és a kölyök állatokat azért látjuk olyan aranyosnak, mert ők még nem süllyedtek tejesen bele az anyagi világban, félig még kapcsolatban állnak a Lélek láthatatlan világával.
Gyakori kérdés, hogy miért éppen nőként, illetve férfiként születünk ismét a Földre. A Lélek dimenziójában nincsen nemiség. Leszületéskor mindenki maga választja meg a nemét, ami függ a tanulási folyamattól, az életcéltól.
Mi lehet az életcélunk?
Legfőképp a tapasztalás. Lehet karmikus feladataink megoldása, illetve manapság legnagyobb megtanulandó feladatunk a szeretet adásának és kapásának elsajátítása. Most a XXI. században sokunk feladata az, hogy más lelkeket átsegítsünk ezen az átmeneti időszakon.
Feladat a szellemi fejlődés és mások tanítása is.
A lélekvándorlás (reinkarnáció) tana több ezer éves.
Elmélete szerint a halál pillanatában a Lélek elhagyja a testet, és egy idő után ismét testet ölt. A különböző inkarnációk szorosan összefüggenek egymással, jelenlegi sorsunk előző életeink függvénye. Ezt az információt számos reinkarnációs hipnózis támasztja alá.
Amit a múltban elmulasztottunk, azt jóvátehetjük a jelenben, illetve jelenbeli hiányosságaink következő életünk feladatává válnak. Ezen érdemes elgondolkodnunk.
Amikor testünket elhagyjuk, visszatérünk a köztes létbe, ahol vezetőink segítségével kielemezzük elmúlt életünket, majd elkészítjük a következő életünk tervét. Így előző életünk hibáit jóvátehetjük.
A karma törvénye: szembenézni azzal, amit tettünk és vállalni a következményeket (a karmáról később). Így a lélek folyamatosan tanul, fejlődik.
Annak, hogy nem emlékezünk előző életeinkre, jó oka van. Ha tudatosan ismernénk összes előző életünk tapasztalásait, ép ésszel nem igen tudnánk azt felfogni. Kellő érettség és bölcsesség szükséges a reinkarnációs emlékek feldolgozásához. Néha egyetlen életünk traumáit is nehezen dolgozzuk fel, sok esetben depressziót is okoznak. Több száz élet negatívumait pedig képtelenek lennénk tudatosan elfogadni.
Ezért veszélyes és nem mindenkinek ajánlott a reinkarnációs hipnózis. Egy-egy életünk csupán egy része az időtlen fejlődési folyamatnak. Olyan ez, mint a színészet, mindig más szerepet játszunk. Hol jól, hol rosszabbul. Előző életeink emlékei azonban el vannak raktározva, és néha feltűnhetnek egy-egy álom vagy megérzés formájában. Ez az ún. „deja vu” érzés. A gyermekeknek a hatodik életévükig még vannak emlékeik korábbi inkarnációjukról.
Minden Lélek célja, hogy tökéletes legyen.
A megszerzett tudás újra és újra elvész, ám a spirituális érettség megmarad.
Ezért keresi a Lélek a számára megfelelő szülőket és életkörülményeket, amelynek segítségével fejlődése biztosított. Mindig az egyéntől függ, hogy egy földi élet alatt mennyit tud fejlődni. Gyakran feltesszük a kérdést, hogy miért választ valaki magának keserves, szenvedésekkel teli sorsot. A válasz nem bonyolult.
A legjobb fejlődési lehetőséget az a közeg biztosítja, ahol a legnagyobb az ellenállás.
Ezért a lélekre hatalmas munka vár. Lehet, hogy hatalmas lépést tesz előre, de az is lehet, hogy egyetlen rossz szokását sem sikerül legyőznie, és egyetlen hibáját sem teszi jóvá.
Ki vagyok tehát? Tudat, energia, ami egy testben manifesztálódott.
Fel kell ismernünk, hogy hallhatatlanok vagyunk, mindig is azok voltunk. Buddha útját kell járnunk egészen addig, míg az Én illúziójától megszabadulunk. Akkor rátalálunk valódi, Isteni énünkre.
Az emberiség egyharmada nem hisz a halál utáni életben.
Úgy gondolják, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal ér véget. Előtte és utána nincs semmi. Másik harmaduk nem hisz a születés előtti életben, de hisz a halál utáni túlvilágban, a mennyországban vagy a pokolban. A harmadik harmad pedig hisz a születés előtti és a halál utáni életben is.
A reinkarnációt a tudomány nem képes közvetlenül vizsgálni, és tudósaink félnek is ettől a témától. Számos tudós szerint a haldokló a halál drámai eseménye elől hallucinációkba menekül. Mások az agy oxigénhiányos állapotára utalnak, ami szintén hallucinációt válthat ki.
Meg kell azonban említeni, hogy végeztek már néhány kísérletet, aminek eredményeként a halálból visszahozott beteg olyan dolgokról, beszélgetésekről és eseményekről számolt be, ami a fentiek eredményeképpen lehetetlen lett volna. Néhányan olyan eseményekről számoltak be, amelyek a kórház falain kívül zajlottak. A halál közeli élmények kiemelkedő kutatója Dr. Raymond A. Moody.
Azt tényként könyvelhetjük el, hogy a klinikai halálból visszatértek halálhoz való viszonya megváltozik. Eltűnik a halálfélelem, az illető életvitele megváltozik és megjelenik a végtelen bizalom az Univerzum és Isten iránt. Az sem lehet véletlen, hogy az emberiség nagy tanítómesterei minden korban adtak át ismeretet a halál utáni életről, és minden korban számoltak be emberek reinkarnációs élményekről.
„A világmindenség nem létezik. Csupán illúzió. Egyéni lelkek nem léteznek. Csak Egy, Feloszthatatlan, Tökéletes Abszolút van. Mint ahogy a Nap is mint billió nap tükröződik a billió tóból, pocsolyából, vízcseppből, az egyéni lelkek is csak az Egynek a képei a sok szellem tükréből, amelyekre rávilágít.”
(Sai Baba)
(forrás:Lukács Tünde Természetgyógyász, kineziológus)
Akik visszatértek a halálból… - videó