Szokták mondani, hogy két dologról nem mi döntünk az életben, a születésünk és a halálunk időpontjáról. Nos, ez igaz is, részben. Ugyanis valójában mi döntünk, de itt a 'mi' szó alatt nem azt a személyiségünket kell érteni, akivel most azonosítjuk magunkat, hanem a felsőbb énünket, a lelkünket.
Akik valójában vagyunk.
Korábbi írásaimban már többször is ejtettem szót arról, hogy leszületésünk előtt hogyan és miképpen tervezzük meg leendő életünket, előző életünk következményeképpen, s hogy mitől is függ, hogy mikor és hova születünk le.
A jelenlegi életünk személyiségének főbb vonásai, a születésünk időpontja, az életünk főbb körülményei, a testünk sajátosságai, stb., mind általunk választott (vagy választani kénytelen) dolgok, melyek egymással, természetesen, összefüggésben állnak, s mind azt az egy célt szolgálják, hogy biztosítsák számunkra a megélni kívánt vagy kénytelen életutunkat. A születési időpontunk is tehát egy választott, konkrét időpont, mely a választott testhez kötődik.
A halál időpontjáról is írtam már korábban is, hogy szintén a leszületés előtt már ismert időpont. Kilépési pontnak nevezhetjük őket, melyből általában mindenkinek több is van - olyan időpontok ezek, melyek esetén a születéskor fennálló energiaminták állnak fenn újra, így azon a kapun, melyen annak idején átjöttünk, visszatérhetünk. A test kizárólag ezen időpontok valamelyikén halhat meg biológiai értelemben, hiszen a lélek ezen időpontokban hagyhatja el azt úgy, hogy az ezüstszálat is (mely a testtel összeköti) megszünteti. Minden egyes ilyen pont előtt a lélek maga dönt, hogy visszatér-e (a test meghal), vagy még marad a következő pontig. Döntését a legtöbb esetben annak fényében hozza meg, hogy miként ítéli meg: mennyiben sikerült végrehajtania azt a feladatot, életutat, amiért tulajdonképpen leszületett. Több ilyen kilépési pont is van tehát, de általánosságban elmondható, hogy már a leszületés előtt tudható, hogy melyik lesz az, ami a legnagyobb valószínűséggel lesz a tényleges időpont.
A halál időpontjáról is írtam már korábban is, hogy szintén a leszületés előtt már ismert időpont. Kilépési pontnak nevezhetjük őket, melyből általában mindenkinek több is van - olyan időpontok ezek, melyek esetén a születéskor fennálló energiaminták állnak fenn újra, így azon a kapun, melyen annak idején átjöttünk, visszatérhetünk. A test kizárólag ezen időpontok valamelyikén halhat meg biológiai értelemben, hiszen a lélek ezen időpontokban hagyhatja el azt úgy, hogy az ezüstszálat is (mely a testtel összeköti) megszünteti. Minden egyes ilyen pont előtt a lélek maga dönt, hogy visszatér-e (a test meghal), vagy még marad a következő pontig. Döntését a legtöbb esetben annak fényében hozza meg, hogy miként ítéli meg: mennyiben sikerült végrehajtania azt a feladatot, életutat, amiért tulajdonképpen leszületett. Több ilyen kilépési pont is van tehát, de általánosságban elmondható, hogy már a leszületés előtt tudható, hogy melyik lesz az, ami a legnagyobb valószínűséggel lesz a tényleges időpont.
A lelkünk tehát tudja, hogy mit és miért tesz, s azt is, hogy mikor. A jelenlegi személyiségünknek (a szellemünknek) pedig egy a dolga, hogy ezt megértse, elfogadja és viseltessen az életben úgy, ahogy az egy (értelmes, érző, tudatos) embertől elvárható. Itt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy ilyen értelemben (tehát a lélek szemszögéből) nem létezik véletlen vagy váratlan halál. Csak az hal meg, akinek eljött az ideje, s a lelke úgy döntött, megy. Akinek nem jött el még ez az idő, az nem fog meghalni - egész egyszerűen úgy fog alakulni az élete, ritkán csodával határos módon is, hogy ez ne történjen meg. Természetesen az életminősége már mindenkinek saját magán múlik, a fentiek csupán a test tényleges haláláról szólnak - tehát vigyáznunk magunkra és a testünkre, ennek ellenére is elemi érdekünk.
A lélek nem ritkán nagy nehézségeket is beletervez, bele kell tervezzen az adott életútba. Ilyenkor mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az adott életre szóló személyisége nem bírja majd a megpróbáltatásokat, s öngyilkossággal próbál menekülni a feladata elől. Magát az öngyilkosságot azonban soha nem tervezi meg a lélek, noha a lehetőségével nyilván számol. A lélek mindig bízik abban, hogy a leendő, vállalt személyisége, majd megbirkózik azért valahogy mindezzel. Hiszen ne felejtsük el, bármilyen nehézség leckéje pontosan az, hogy megbirkózzunk vele, s amennyiben nem tudunk rajta változtatni, akkor alázattal viseljük, elfogadjuk, megértsük azt. S sosem az, hogy elfussunk előle. Pláne nem a fizikai életből való önkényes kilépéssel. Mivel erre csak a lelkünk "jogosult", ezt csak ő teheti meg (s természetesen ő is csak meghatározott, szigorú rendszer keretében), a jelen személyiségünk nem, ezért a lehető legrosszabb választás, ha valaki az öngyilkosság mellett dönt. Több szempontból is.
A lélek nem ritkán nagy nehézségeket is beletervez, bele kell tervezzen az adott életútba. Ilyenkor mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az adott életre szóló személyisége nem bírja majd a megpróbáltatásokat, s öngyilkossággal próbál menekülni a feladata elől. Magát az öngyilkosságot azonban soha nem tervezi meg a lélek, noha a lehetőségével nyilván számol. A lélek mindig bízik abban, hogy a leendő, vállalt személyisége, majd megbirkózik azért valahogy mindezzel. Hiszen ne felejtsük el, bármilyen nehézség leckéje pontosan az, hogy megbirkózzunk vele, s amennyiben nem tudunk rajta változtatni, akkor alázattal viseljük, elfogadjuk, megértsük azt. S sosem az, hogy elfussunk előle. Pláne nem a fizikai életből való önkényes kilépéssel. Mivel erre csak a lelkünk "jogosult", ezt csak ő teheti meg (s természetesen ő is csak meghatározott, szigorú rendszer keretében), a jelen személyiségünk nem, ezért a lehető legrosszabb választás, ha valaki az öngyilkosság mellett dönt. Több szempontból is.
Egyrészt mert a visszatérése a szellemvilágba nem feltétlen lesz zökkenőmentes. Külön kaput kell nyitni számára, akár egy itt ragadt szellem esetében, hiszen nem abban az időpontban érkezett vissza, amikor annak ideje lett volna, számára. Ehhez ráadásul segítség is kell, hasonlóan mint egy itt ragadt szellem esetében. Továbbá neki is tudatosnak kell lenni minderre - ami egy öngyilkosságot követően nem biztos hogy egy könnyen vállalható állapot, hiszen sok szellem, érthető módon, zavart ez esetben. Noha a legtöbb öngyilkosságot elkövető ember szelleme a tettét követően hamarosan visszatérhet a szellemvilágba, köszönhetően a segítő szellemi lényeknek, nagyon sokan mégis itt ragadnak, legalább addig az időpontig, amíg a tényleges haláluk be nem következett volna. Addig azonban sok esetben szörnyű kínokat élhetnek át, hiszen abban a tudat- és lelki állapotban vergődnek, mely az öngyilkosság pillanatában jelen volt bennük - kiegészítve sokszor azzal a felismeréssel, hogy valójában nem is tudták magukat megölni. Az öngyilkosságot elkövetett emberek szellemére tehát abban az esetben, ha itt ragadnak, ugyanazok a szabályok és körülmények vonatkoznak, mint a tényleges haláluk után, de nem kellő tudatosságuk miatt itt ragadt szellemekre. Ugyanúgy lehet őket segíteni, ugyanúgy segítségükre sietnek segítő szellemi lények, de a végső döntés is ugyanúgy az adott szellemé.
Másrészt, ha vissza is térnek a szellemvilágba, tudatosodik bennük, hogy e lépésükkel csupán elodázták a problémájukat, de azt meg nem oldották, a legkevésbé sem. A következő inkarnációjukra (testet öltésükre) lényegében ugyanazt a problémát, életkörülményeket kell megtervezniük saját maguk számára, mint ami elől előzőleg elmenekültek. S ezt egész addig ismételniük kell, amíg e leckét sikeresen meg nem oldották. Tehát ha a fizikai élet alatt - amennyiben nem tudnak rajta változtatni -, alázattal viselik a megpróbáltatásokat, ha elfogadják, megértik őket, s főleg, ha nem ők jelölik ki öntörvényűen, szánt szándékkal, a haláluk időpontját.
Végül nagyon fontos megemlíteni, hogy külsőleg senki sem fog büntetést kapni azért, amiért öngyilkosságot követett el! A szellemvilágba való visszatérte után az ítélő tanács elé ugyan neki is járulnia kell, ahol a jelen lévő magas rangú szellemek ugyan nem fogják "váll veregetve" fogadni, de nem is büntetik vagy éppen szidják meg, marasztalják el tettéért. Mint bárki máshoz, hozzá is szeretettel és megértéssel fognak viszonyulni, de elmagyarázzák neki, segítenek rávilágítani számára, hogy milyen hibákat követett el, s hogy legközelebb hogyan tudná őket majd elkerülni. Az igazi "büntetést" maga a lélek fogja saját magának megadni, az ezzel kapcsolatos lelki furdalásával és az elmúlt élete problémájának újra vállalásával. A büntetés szó azért került idézőjelbe, mert a szó legszorosabb értelmében ez sem büntetés. Azon a tudatossági szinten tisztában vagyunk azzal, hogy olyan, hogy bűn és büntetés, nem létezik, ezek csupán földi fogalmak, melyeket különböző érdekcsoportok, különböző érdekek nyomán fogalmaztak meg. Tudjuk, hogy valójában próbálkozásaink vannak, melyekre egy örökkévalóság áll a rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy bármekkorát is hibázzunk, mindig újra és újra jóvá tehetjük azt, ahogy egyre fejlődünk és tökéletesedünk, egyre nagyobb eséllyel.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
Balogh Béla: Kapcsolatteremtés felsőbbrendű éneddel (meditáció) - videó
forrás:Miklós Rajczi-Juhász
"Valahányszor egy félelmet hordozó gondolat felbukkan, vagy felismered, hogy az elmúlt fél órát valami miatt aggodalommal töltötted, keress egy csendes helyet és szánj rá időt, hogy kapcsolatot teremthess felsőbbrendű éneddel."
