1985 augusztusában amikor még csak 5 éves voltam, egy helyi tavon voltam hajóúton. Megcsípett egy szúnyog és agyvelőgyulladást kaptam. “Meghaltam” és sodródtam a kényelem és nyugalom biztonságos fekete semmiben, nem volt fájdalom vagy félelem. Ez volt az a hely, ahol egyből otthon éreztem magam. A távolban láttam egy nagyon kis fényt. Húzott magához. Éreztem, hogy nagy sebességgel sietek a fény fele.
Nem voltam ijedt. Amikor a fénybe értem, békét és örömöt képviselt, de legfőképpen feltétel nélküli szeretetet. A fény egy szikrázó, fénylő felhő volt. Belülről hallottam egy hangot a fejemben és tudtam, hogy Isten volt. Mivel a szüleim sosem beszéltek Istenről vagy vittek el engem a templomba, így nem igazán tudom, hogy honnan tudtam, de tudtam. Továbbá úgy éreztem, hogy ez az igazi otthonom, ez a hely ahol ezzel a csodálatos fénnyel, Istennel voltam. Körülvett a fény és egy voltam vele. Az érzés hasonló csak erősebb volt ahhoz képest, mint mikor apu felkapott és ölelt amikor egy ugató kutya megharapott néhány hónappal korábban.
Egy másik gyönyörű, de kisebb fény csatlakozott hozzánk. Egy kb. 10 év körüli lány volt. Valamennyire hasonlított hozzám. Tudtam, hogy felismert engem. Megöleltük egymást és ő azt mondta,” Én vagyok a nővéred, a nagymamánk után Willamettenek hívnak, aki egy hónappal azelőtt halt meg, hogy én megszülettem. A szüleink Willienek becéztek. Vártak vele, hogy meséljenek rólam neked, amikor készen állsz.” Beszéltem hozzá, és ő hozzám szavak nélkül. Furcsa visszagondolni rá, de akkor teljesen természetesnek tűnt. Megcsókolt a fejemen és éreztem a melegét és a szeretetét. “Most vissza kell menned Sandy”, mondta. “Meg kell mentened anyát a tűztől. Ez nagyon fontos, vissza kell menned, méghozzá most. “Együttérzően és kedvesen mondta a hangján, ahogy gyengéden rám mosolygott. “Nem, nem akarok,” mondtam, “ hadd maradjak itt veled.””Anyának szüksége van rá, hogy megmentsd a tűztől”, ismételte, még mindig puhán és finoman. Mint egy önző kis kölyök, sírtam és a legrosszabb féle hisztit vágtam le. Leestem a földre és zokogtam és csapkodtam és biztos vagyok benne, hogy mindenkiben kényelmetlen érzéseket keltettem.
Mutattak nekem egy mozi féleséget, amiben láttam a szüleim, akik a Földön voltak, ültek a kórházi ágyam mellett és könyörögtek nekem, hogy ne haljak meg.”Kérlek ne halj meg”, sírták. Nagyon szomorú voltam miattuk; de még nem voltam kész feladni a szépséget és a nagyszerű érzéseket, amik jók voltak ezen a helyen, a mennyben. Isten felkuncogott és nagyon együttérzően nézett rám. Nem igazán láttam az arcát, de tudtam, hogy mit gondol. Kuncogott a gyerekes bohóckodásomon.
Utána rámutatott egy másik fényre ami éppen kialakult távolabb. Nagy meglepetésemre a kedves barátom és a szomszédom, Glen, jelent meg és hangosan kiáltotta,” Sandy, menj haza, menj haza most”. Olyan tekintéllyel mondta, hogy azonnal abbahagytam a sírást és egyből visszakerültem a testembe.
Kinyitottam a szemem, és láttam a szüleim örömteli és megkönnyebbült arcát. Amint tudtam elmeséltem nekik az élményemet, amit elöszőr álomnak tartottak. A kórházi tartózkodásom másnapján elmondták, hogy a szomszédunk, Glen, meghalt egy hirtelen szívrohamban. Ő egy nagyon kedves öregember volt, aki mindig áthívta a testvéremet és engem és minden más gyereket a környéken a hátsó kertjébe, hogy játszhassunk az 5 kutyájával. Szerette a gyerekeket, mindig adott nekünk ételt, ajándékokat és édességeket. A felesége néha megunt minket és mondta, hogy menjünk haza. Ilyenkor ő leszidta és azt mondta, “Rose, sose mond Sandynek hogy mennie kell, addig marad amíg csak akar”. Én voltam minden gyerek közül a kedvence, akiket vendégül látott az otthonában. Hatalmas sokk volt nekem hallani, ahogyan rám kiabál és én emiatt feladom a harcot és kicsit szégyellem magam a viselkedésem miatt. Az érzés kicsit bántott akkor. A haláláról csak azután értesültem, hogy elmeséltem a történetem a szüleimnek.
Rajzoltam egy képet az én “angyal nővéremről”, aki köszöntött engem és elmeséltem mindent amit mondott. A szüleimet annyira sokkolta, hogy rémült arcot vágtak. Zavarukban felálltak és kimentek a szobából. Kis idő múlva végre visszatértek. Megerősítették, hogy tényleg elvesztették Willie nevű lányuk. Véletlen mérgezésben halt meg körülbelül 1 évvel a születésem előtt. Úgy döntöttek nem mesélik el nekem és a testvéremnek, amíg meg nem tudjuk érteni, hogy mi is az élet és a halál. Arról, hogy mit jelent az, hogy meg kellene mentenem anyát a tűztől semelyikünknek nincs fogalma.
Anyu segít nekem leírni ezt és megkértem, hogy mondja el milyen lenne az élete, ha meghaltam volna, ha a saját akaratom érvényesül és a mennyben maradok. Ő azt válaszolta,” Hónapokig sírtam miután Willie elhagyott minket, ha téged is elveszítünk olyan lett volna, mintha a pokol tüzén égnénk”. Az idő majd eldönti, de most ez is olyan jó válasznak tűnik mint bármi. Hiszem, hogy egy napon látni fogjuk Williet és meg fogom kérdezni, hogy mire gondolt. Ez megváltoztatta egy egész család életét. Templomba járunk és sok dolgot másképp csinálok mint korábban.
(Forrás: ndref.org - tulvilagrakeszulok.hu)