Bár sokan sokféleképpen is értelmezik - a lényeg azért ugyanaz. A saját erről alkotott véleményem is egy ezek közül, melyet a saját ismereteimre és a mások és saját magam szellemtanításaira alapozva alakítottam ki, s mely a blogom írásaiban is visszaköszön.
A lélek az elsődleges, az isteni minőség, az ősforrásból, annak idején kivált egyéni tudat, egység, mely kiválásakor kezdetleges, de útja bejárnia létezésének folyamát, míg végül a teljes tökéletességet elérve visszaolvad majd abba, amiből született. E folyamat földi elmével felfoghatatlan hosszúságú, években sem lehetne kifejezni. S e folyamatnak, a lélek teljes létezésének egy kisebb része csupán a teremtett fizikai valóság megismerése, az abban eltöltött életek sokasága - más néven a reinkarnációs időszak. Annyi ez csupán a teljes létezésére nézve, mint a mostani életünk iskolás időszaka. A földi típusú fizikai világokon eltöltött életek időszaka pedig nem több, mint az általános iskolának egy része. A léleknek ezt követően kezdődik csak az igazi élete majd a szellemvilágban. Tehát, noha nagyon fontos időszaka ez a léleknek, de a teljes létezését tekintve, viszonylag elenyésző. A léleknek át kell ezen mennie, meg kell ismernie a teremtett fizikai világ minden szintjét, a megfelelő sorrendben. S közben egy dolga van; egy olyan világban, ahol a "rossz" is jelen van, fel kell és meg kell ismernie azt, illetve tudnia kell választani minden esetben közötte és a "jó" között. Minél tökéletesebben és minél maradéktalanabbul végzi e dolgát, annál közelebb kerül ahhoz, hogy túllépjen ezen időszakon. Az egész karma törvénye erre épül tulajdonképpen, minél jobban megtanítani a léleknek, hogy mikor is tesz és tett jót, illetve rosszat másoknak és magának. Aztán a lélek dolga ezeket magában elrendezni, mindezt megérteni. Attól függően, hogy milyen gyorsan teszi ezt, dől el, hogy a reinkarnációs (testet öltésekkel telt) időszaka mennyire nyúlik hosszan. Nem sietteti senki sem, egyik lelket sem erőszakkal, mivel ez valamennyinek ösztönös érdeke, előbb-utóbb minden lélek átesik ezen a folyamaton - úgy, mint ahogy járni is (normál esetben) megtanul előbb-utóbb minden gyermek. A Mindenség szempontjából pedig érdektelen, hogy ez száz élet alatt vagy éppen több ezer alatt megy végbe - az idő csak számunkra, a mostani személyiségünk számára létezik és fontos.
A testet öltések időszaka a következőért fontos lényegében: ahhoz hogy tudjuk értékelni a "jót", meg kell ismernünk annak a hiányát és a "rosszat" is. S amikor ezt az iskolát letudtuk, leszünk jogos lakói véglegesen is a szellemvilág azon szintjeinek, ahol csak a "jó" létezik.
A lelkünk a következőképpen végzi a testet öltéseket. Abban a tudatállapotban, s felsőbb szellemi erők segítségével képes a még meg sem fogant testek lehetséges életútjával tisztában lenni. S tudja azt is, hogy előző élete következményeképpen mit kell megélnie, így mihelyst megtalálja azt a testet, aminek az életútja a lehető legjobban szinkronban van a saját elképzelésével, akkor "szerződést köt", s a megfoganás után nem sokkal el is foglalja azt. (Most nem térek ki azon lelkekre, akik az első életüket tervezik, hiszen jelen témánkhoz nem tartozik szervesen hozzá.) A lélek a teljes energiamennyiségét sosem hozza le, csupán egy részét. Ez fog a testhez kapcsolódni, s annak öntudatra ébredésével ebből alakul ki a testhez kötött személyiség - az az jelen esetben az, akinek most gondoljuk magunkat. Ez a szellem. Ez a személyiség annak megfelelően formálódik, amilyen a test, s amilyenek a megélései, az adott életében szerzett világképe, stb. Amikor a test meghal, a szellem elhagyja a testet, s vissza kell térnie a szellemvilágba, a lelkéhez. Normális esetben, és a legtöbb esetben ez meg is történik - a szellem visszatér, s ugyan egyéniségét örökre megtartja, de egyúttal a lelke újabb része is lesz, gazdagítva őt minden megszerzett pillanatával, tettével, stb. (Hasonlatképpen: a lélek a bélyeggyűjtemény, a szellem a bélyeg benne. Minden egyes beragasztott bélyeg után a bélyeggyűjtemény ugyanaz marad, de már annyival több lesz.) A lélek akkor tud tovább haladni fejlődése útján, ha a szellem visszatér, s annak megéléseit, információit magába tudja integrálni, s el tudja kezdeni tervezni - annak következményeképpen - a következő testet öltését. A lélek és test kapcsolatát ilyen értelemben nehéz elképzelnünk, hiszen földi fogalmaink szűkösek és hiányosak rá, de lényegében a fentiekben részletezettekről van szó.
Azonban bizonyos esetekben a szellem itt ragad a köztes térben, megmakacsolja magát, s nem tér vissza hosszabb-rövidebb ideig a szellemvilágba. Ez nem kellő tudatosságból és/vagy az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez való túlzott ragaszkodása miatt történik meg. Mivel az idő már itt sem számít, ezért ez lehet ugyanúgy pár hónap, mint több száz év is. Ez nem természetes és nem is normális állapot, főként a szellemre nézve, érthető módon. Mivel a szabad akarat itt is szent, ezért erőszakkal nem fognak senkit sem átvinni, az egyetlen megoldás, ha meggyőzzük őt, vagy mi, vagy felsőbb szellemi erők, az átkelés fontosságáról. Valamennyi esetben, ha ezt az adott szellem megérti, és megszületik benne a konkrét elhatározás, akkor a kapu megnyílik előtte és átkelhet. Az itt ragadt szellemek, attól függően, hogy milyen indíttatásból és okból maradtak itt, eltérő erejű és jellegű megnyilvánulásokra képesek, s a szellemi tevékenységek érzékelésekor, döntő többségben őket észleljük. Igazából tehát szellem és kísértet között különbség nincs, hacsaknem annyi, hogy a kísértet, egy itt ragadt és folyamatosan érzékelhető szellemet takar. Tehát minden kísértet egy szellem, de nem minden szellem kísértet.
S hogy maga a kísértet szó miből is ered, már más kérdés. Két lehetőség áll fenn. Az egyik, hogy a kis-értet szóképből, miszerint kis értéssel rendelkezik az olyan szellem, aki nem érti meg, hogy át kell neki kelnie és itt ragad. A másik, amikor folyamatosan kísér bennünket, sőt kísért is bennünket, sarkall is bennünket különböző tettek és gondolatok megszületésére, megtételére, mint ahogy ezt teszik is egyébként, s ebben az esetben a kísér szó az alap. Nekem nem posztom eldönteni, melyik is az igazság, hiszen ez már nyelvészeti kérdés. Azonban a szellemi segítőim ez utóbbit tanítják nekem. Valamint ha belegondolunk, hogy helyesen "kísértet" szóként írjuk le, tehát hosszú í-vel, akkor szintén ez tűnik valószínűnek.
A lélek az elsődleges, az isteni minőség, az ősforrásból, annak idején kivált egyéni tudat, egység, mely kiválásakor kezdetleges, de útja bejárnia létezésének folyamát, míg végül a teljes tökéletességet elérve visszaolvad majd abba, amiből született. E folyamat földi elmével felfoghatatlan hosszúságú, években sem lehetne kifejezni. S e folyamatnak, a lélek teljes létezésének egy kisebb része csupán a teremtett fizikai valóság megismerése, az abban eltöltött életek sokasága - más néven a reinkarnációs időszak. Annyi ez csupán a teljes létezésére nézve, mint a mostani életünk iskolás időszaka. A földi típusú fizikai világokon eltöltött életek időszaka pedig nem több, mint az általános iskolának egy része. A léleknek ezt követően kezdődik csak az igazi élete majd a szellemvilágban. Tehát, noha nagyon fontos időszaka ez a léleknek, de a teljes létezését tekintve, viszonylag elenyésző. A léleknek át kell ezen mennie, meg kell ismernie a teremtett fizikai világ minden szintjét, a megfelelő sorrendben. S közben egy dolga van; egy olyan világban, ahol a "rossz" is jelen van, fel kell és meg kell ismernie azt, illetve tudnia kell választani minden esetben közötte és a "jó" között. Minél tökéletesebben és minél maradéktalanabbul végzi e dolgát, annál közelebb kerül ahhoz, hogy túllépjen ezen időszakon. Az egész karma törvénye erre épül tulajdonképpen, minél jobban megtanítani a léleknek, hogy mikor is tesz és tett jót, illetve rosszat másoknak és magának. Aztán a lélek dolga ezeket magában elrendezni, mindezt megérteni. Attól függően, hogy milyen gyorsan teszi ezt, dől el, hogy a reinkarnációs (testet öltésekkel telt) időszaka mennyire nyúlik hosszan. Nem sietteti senki sem, egyik lelket sem erőszakkal, mivel ez valamennyinek ösztönös érdeke, előbb-utóbb minden lélek átesik ezen a folyamaton - úgy, mint ahogy járni is (normál esetben) megtanul előbb-utóbb minden gyermek. A Mindenség szempontjából pedig érdektelen, hogy ez száz élet alatt vagy éppen több ezer alatt megy végbe - az idő csak számunkra, a mostani személyiségünk számára létezik és fontos.
A testet öltések időszaka a következőért fontos lényegében: ahhoz hogy tudjuk értékelni a "jót", meg kell ismernünk annak a hiányát és a "rosszat" is. S amikor ezt az iskolát letudtuk, leszünk jogos lakói véglegesen is a szellemvilág azon szintjeinek, ahol csak a "jó" létezik.
A lelkünk a következőképpen végzi a testet öltéseket. Abban a tudatállapotban, s felsőbb szellemi erők segítségével képes a még meg sem fogant testek lehetséges életútjával tisztában lenni. S tudja azt is, hogy előző élete következményeképpen mit kell megélnie, így mihelyst megtalálja azt a testet, aminek az életútja a lehető legjobban szinkronban van a saját elképzelésével, akkor "szerződést köt", s a megfoganás után nem sokkal el is foglalja azt. (Most nem térek ki azon lelkekre, akik az első életüket tervezik, hiszen jelen témánkhoz nem tartozik szervesen hozzá.) A lélek a teljes energiamennyiségét sosem hozza le, csupán egy részét. Ez fog a testhez kapcsolódni, s annak öntudatra ébredésével ebből alakul ki a testhez kötött személyiség - az az jelen esetben az, akinek most gondoljuk magunkat. Ez a szellem. Ez a személyiség annak megfelelően formálódik, amilyen a test, s amilyenek a megélései, az adott életében szerzett világképe, stb. Amikor a test meghal, a szellem elhagyja a testet, s vissza kell térnie a szellemvilágba, a lelkéhez. Normális esetben, és a legtöbb esetben ez meg is történik - a szellem visszatér, s ugyan egyéniségét örökre megtartja, de egyúttal a lelke újabb része is lesz, gazdagítva őt minden megszerzett pillanatával, tettével, stb. (Hasonlatképpen: a lélek a bélyeggyűjtemény, a szellem a bélyeg benne. Minden egyes beragasztott bélyeg után a bélyeggyűjtemény ugyanaz marad, de már annyival több lesz.) A lélek akkor tud tovább haladni fejlődése útján, ha a szellem visszatér, s annak megéléseit, információit magába tudja integrálni, s el tudja kezdeni tervezni - annak következményeképpen - a következő testet öltését. A lélek és test kapcsolatát ilyen értelemben nehéz elképzelnünk, hiszen földi fogalmaink szűkösek és hiányosak rá, de lényegében a fentiekben részletezettekről van szó.
Azonban bizonyos esetekben a szellem itt ragad a köztes térben, megmakacsolja magát, s nem tér vissza hosszabb-rövidebb ideig a szellemvilágba. Ez nem kellő tudatosságból és/vagy az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez való túlzott ragaszkodása miatt történik meg. Mivel az idő már itt sem számít, ezért ez lehet ugyanúgy pár hónap, mint több száz év is. Ez nem természetes és nem is normális állapot, főként a szellemre nézve, érthető módon. Mivel a szabad akarat itt is szent, ezért erőszakkal nem fognak senkit sem átvinni, az egyetlen megoldás, ha meggyőzzük őt, vagy mi, vagy felsőbb szellemi erők, az átkelés fontosságáról. Valamennyi esetben, ha ezt az adott szellem megérti, és megszületik benne a konkrét elhatározás, akkor a kapu megnyílik előtte és átkelhet. Az itt ragadt szellemek, attól függően, hogy milyen indíttatásból és okból maradtak itt, eltérő erejű és jellegű megnyilvánulásokra képesek, s a szellemi tevékenységek érzékelésekor, döntő többségben őket észleljük. Igazából tehát szellem és kísértet között különbség nincs, hacsaknem annyi, hogy a kísértet, egy itt ragadt és folyamatosan érzékelhető szellemet takar. Tehát minden kísértet egy szellem, de nem minden szellem kísértet.
S hogy maga a kísértet szó miből is ered, már más kérdés. Két lehetőség áll fenn. Az egyik, hogy a kis-értet szóképből, miszerint kis értéssel rendelkezik az olyan szellem, aki nem érti meg, hogy át kell neki kelnie és itt ragad. A másik, amikor folyamatosan kísér bennünket, sőt kísért is bennünket, sarkall is bennünket különböző tettek és gondolatok megszületésére, megtételére, mint ahogy ezt teszik is egyébként, s ebben az esetben a kísér szó az alap. Nekem nem posztom eldönteni, melyik is az igazság, hiszen ez már nyelvészeti kérdés. Azonban a szellemi segítőim ez utóbbit tanítják nekem. Valamint ha belegondolunk, hogy helyesen "kísértet" szóként írjuk le, tehát hosszú í-vel, akkor szintén ez tűnik valószínűnek.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)