A megbocsátás
egy döntés, hogy elfogadjuk a másik személyt annak ellenére, amit tett.
Hogyan tanítsuk ezt meg gyermekeinknek? Példamutatással, sok
beszélgetéssel.
A kicsi lélek meséje
Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki
ezt mondta Istennek, “Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten
Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. – Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már
az összes lélek tudott.
Pompás! – mondta – Ez igazán király!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és
most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami
nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi
önmaguk legyenek) és azt mondta:
– Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
– Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.
– Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy
másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek
lenni!
– De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.
– Igen, de meg akarom érteni milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.
– Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te
mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.
– Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.
– Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki
te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg
nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.
– Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
– Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te
vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng
együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak
lenni a gyertyalángjai nélkül.és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem
ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a
kérdés.
– Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, – Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni
magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
– Mi az a sötétség? – kérdezte a Kicsi Lélek.
– Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod – válaszolta Isten. -Nincs ott semmi, amitől igazán
félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi
találjuk ki. Csak színlelünk.
– Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni,
pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta
Isten – mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a
Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül,
a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát – foglalta össze Isten – mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az
öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a
Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy
Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon,
ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
– Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges
vagyok?
– Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a
“különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a
saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni,
hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek
lenni.
– Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és
ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
– Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált
és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
– Miben akarsz különleges lenni?
– Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.
– Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. – Fénynek és különlegesnek
lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni.
Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek
lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle
módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog
segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges
előzékenynek lenni másokkal!
– Igen! – értett egyet Isten, – és bármelyik pillanatban, bármi vagy
bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti
Fénynek lenni.
-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek
nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak.
Ugye, különleges a megbocsátás?
– Ó, igen.- biztosította őt Isten – Ez nagyon különleges.
– Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék
lenni. Szeretném megtapasztalni.
– Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi
komplikáció.
Mi az? – sóhajtotta.
– Nincs senki akinek megbocsájthatnál.
– Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.
Senki! – válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész
teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult
köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják
a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek
egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé
pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan
testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
– Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.
– Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném
tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen
“különlegesnek” lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán
egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
– Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta – Én segítek neked.
– Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?
– Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!
– Tudsz?
– Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő
életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.
– De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira
abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni,
hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád
megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon
annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél
képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a
gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az
életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
– Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepetnek tűnt a válasz hallatán.
– Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt
értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg
ezer éven keresztül, és korokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor
játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már
Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most
és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat
és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és
tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik
Vagyunk Valójában.
És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő
életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni,
és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.
– De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon
szörnyű lesz?
– Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy
dolog felől biztosítanod kell.
– Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem
ezt a “nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint
amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
– Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és
énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben
maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy
hajlandó vagy megtenni ezt értem!
– Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. –
Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a
Barátságos Lélek kérésének.
– Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.
– Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban,
amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.
– Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen.?
– Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
– Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig
emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
– Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom,
és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én
magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én
elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten
elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és
emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
– Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én,
emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a
lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe,
izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak
hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a
Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel
a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg ha
szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten
mondott.
– Mindig emlékezz – mosolygott Isten – Soha nem küldtem mást, csak
angyalokat.
/Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap/
Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki
ezt mondta Istennek, “Tudom ám, hogy ki vagyok én!”
Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten
Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. – Te vagy a Fény.
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már
az összes lélek tudott.
Pompás! – mondta – Ez igazán király!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és
most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami
nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi
önmaguk legyenek) és azt mondta:
– Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?
– Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.
– Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy
másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek
lenni!
– De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.
– Igen, de meg akarom érteni milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.
– Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te
mindig a kalandvágyók közül való voltál.
Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.
– Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.
– Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki
te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg
nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.
– Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.
– Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te
vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng
együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak
lenni a gyertyalángjai nélkül.és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem
ragyogna olyan fényesen.
Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a
kérdés.
– Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, – Te vagy Isten. Találj ki valamit!
Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni
magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.
– Mi az a sötétség? – kérdezte a Kicsi Lélek.
– Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.
Csak ha azt választod – válaszolta Isten. -Nincs ott semmi, amitől igazán
félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi
találjuk ki. Csak színlelünk.
– Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.
Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni,
pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta
Isten – mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.
Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a
Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül,
a Most állapotát a Később nélkül.
Így tehát – foglalta össze Isten – mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az
öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a
Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy
Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon,
ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!
– Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges
vagyok?
– Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a
“különleges” nem azt jelenti, hogy “jobb”. Mindenki különleges, mindenki a
saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni,
hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek
lenni.
– Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és
ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
– Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált
és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.
– Miben akarsz különleges lenni?
– Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.
– Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. – Fénynek és különlegesnek
lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni.
Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek
lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?
A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle
módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog
segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges
előzékenynek lenni másokkal!
– Igen! – értett egyet Isten, – és bármelyik pillanatban, bármi vagy
bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti
Fénynek lenni.
-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek
nagyon izgatottan.
A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak.
Ugye, különleges a megbocsátás?
– Ó, igen.- biztosította őt Isten – Ez nagyon különleges.
– Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék
lenni. Szeretném megtapasztalni.
– Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.
A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi
komplikáció.
Mi az? – sóhajtotta.
– Nincs senki akinek megbocsájthatnál.
– Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.
Senki! – válaszolta Isten.
Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész
teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.
A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult
köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják
a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.
Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek
egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé
pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga.
Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan
testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.
– Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.
– Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném
tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen
“különlegesnek” lenni.
És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán
egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.
– Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta – Én segítek neked.
– Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?
– Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!
– Tudsz?
– Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő
életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.
– De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira
abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni,
hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád
megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon
annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél
képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a
gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az
életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?
– Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.
A Kicsi Lélek meglepetnek tűnt a válasz hallatán.
– Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt
értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg
ezer éven keresztül, és korokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor
játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már
Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most
és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat
és cselszövő is.
Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és
tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik
Vagyunk Valójában.
És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő
életedben, és most én leszek a “rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni,
és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.
– De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon
szörnyű lesz?
– Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.
Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy
dolog felől biztosítanod kell.
– Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.
Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem
ezt a “nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint
amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.
– Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és
énekelni.
Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!
Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben
maradt.
Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy
hajlandó vagy megtenni ezt értem!
– Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. –
Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!
Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a
Barátságos Lélek kérésének.
– Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.
– Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban,
amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni.
– Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen.?
– Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.
– Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig
emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!
– Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom,
és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én
magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én
elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten
elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és
emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.
– Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én,
emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a
lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.
Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe,
izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak
hívnak.
És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a
Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.
Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel
a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg ha
szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten
mondott.
– Mindig emlékezz – mosolygott Isten – Soha nem küldtem mást, csak
angyalokat.
/Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap/
(forrás:azeletajandeka.hu)