2021. február 12., péntek

Megvilágosító film arról, mi történik velünk halálunk után – Nosso Lar (Otthonunk)


 Mélyen elgondolkodtató film. Ez rendkívül összetett alkotás azt mutatja be, mi vár ránk a halál után. Bemutatja milyen is az a halál, mi zajlik a pokolban, hogy működik az újjászületés és hogy fest az a bizonyos Mennyek Országa. Sokkoló, lélekemelő és megvilágosító erejű tanítást nyerünk a Nosso Lar által. Az Otthonunk című film értékes leckéket tartogat a spirituális embereknek.

A film, egy könyv alapján készült, amit egy brazil médium, Chico Xavier írt. Természetesen nem csak gondolt egyet vasárnap délután jól lakottan, hogy ír egy mesét, hanem az a lélek diktálta le neki, Dr. André Luiz, akiről a könyv és a film is szól. Összesen 92 ilyen könyvet írt, ebből 16 könyv szól az életről a spirituális világban.

A Nosso Lar, vagyis Otthonunk 1944-ben íródott. Chico később összedolgozott egy másik médiummal is, ami úgy kezdődött, hogy 1959-ben Dr. André Luiz elkezdte diktálni Waldo Vieirának a „Fejlődés két világban” című könyvet. Egy fejezetet neki diktált, egyet pedig Chico-nak, ám ők nem is tudtak arról egészen addig, hogy André másnak is diktál, míg Emmanuel, Chico szellemi vezetője azt nem mondta, hogy lépjen kapcsolatba Waldoval és illesszék össze a regényt.

A sztori

Dr. André Luiz, a három gyerekes apuka Rio de Janeiroban él. Aztán meghal és a Pokolban ébred, ahol persze pokolian szenved… a pokolbéli társak pedig kitaszítják, mert nem szívlelik az öngyilkosokat. De hát Luiz nem is lett az! Addig-addig imádkozik, könyörög a megbocsátásért, hogy meg is kapja. Lejönnek érte és felviszik a Mennyekbe, ahol meggyógyítják.

Onnantól kezdve egy hosszú tanítás veszi számára kezdetét, miközben egyre csak látni akarja a családját, és üzenni szeretne nekik. Felépülése után körbevezetik Otthonunkban, ami egyébként egy szépen és rendezetten működő világ, tele különböző minisztériumokkal. Felemelkedés Minisztériuma, Isteni Egyesülés Minisztériuma (ahol a magasabb szférák ügyeivel foglalkoznak), Regenerálódási Minisztérium, Segítségnyújtás minisztérium, akad egy Kormányzói Palota is, illetve a Megvilágosodás és Kommunikáció Csarnoka, ami a Földön maradt családtagok utáni kutatást és a nekik szánt üzeneteket kezeli. Plusz a Reinkarnációs Pavilon. Otthonunkban mindennek értelme és célja van és ez a cél, hogy André is megtalálja ott a helyét. Ugyanis a szolgálat – ami a legszentebb dolog az égiek szemében – sosem ér véget, még a halál után sem.”Amikor a dolgozó felkészül, a munka megjelenik” – mondja Genesio mester. Ugyanis mindent ki kell érdemelni, azt is, hogy a láthassunk a családunkat és ehhez érdemeket kell szerezni, miközben a lelkek tovább tanulnak odafent egymástól.

Mondani sem kell, a végén André megleli odafent a helyét!

Mit tanít a Nosso Lar?

Hogy nem csak úgy lehetünk öngyilkosok, hogy eltesszük magunkat láb alól. Az is öngyilkosságnak számít, ha elhanyagoljuk testi és lelki egészségünket, sőt, akár mérgezzük őket. A spirituális testünk minden tettünket megjegyzi, így vihetünk véghez tudatlan öngyilkosságot. Itt mutatkozik meg csak igazán az ok és okozat törvénye.

 részlet a filmből - videó

„A legjobb dolog az életben, hogy mindig újra lehet kezdeni.” – mondja Clarencio és ez sokkal találóbb, mint hinnénk, mert utal arra, hogy a következő életünkben, de már előtte is, odafent elkezdhetjük jóvá tenni a dolgokat.

Azt hihetnéd, hogy csak itt a Földön létezik az elválás fájdalma. Ezt odafent is megélik, mikor egy szeretett családtag visszatér a Földre, inkarnálódik, hogy a lelke egy újabb leckét tanulhasson, tovább fejlődhessen, hogy magasabb szinteket érhessen el, vagy hogy segítségére legyen egy másik léleknek. Azt is megtudják határozni milyen leckét kívánnak megtanulni vagy miként szülessenek újjá. 

A film, – ahogy a könyv eredeti címe is (Asztrál világ) azt sugallja, hogy a Föld körül létezik egy láthatatlan világ, az Asztrál Világ vagyis az Otthonunk. Ha minden igaz, több ilyen város is lebeg a Föld körül. De vannak ennél is magasabb szférák, ahol a felemelkedett mesteresek, a megvilágosodottak élnek, akiknek már nem kell leszületniük.

Otthonunkban laknak spirituális gyógyítók is. A halálunk után nem gyógyul meg egyből a lelkünk, de ezek a gyógyítók segítenek meggyógyítani. A gyógyulás közben pedig meg kell szabadulni az olyan érzésektől mint a félelem, harag, a büszkeség, ego, birtoklási vágy és a többi földi életünk során magunkra szedett negatív érzéstől. Az is része a leckének, hogy megtanuljunk megbocsátani önmagunknak. Ezek a gyógyítók pedig képesek bennünket, földieket is meggyógyítani. 
 

„Egy egyén képes örökre megváltoztatni a létezésünket”. – ez egy kis anekdotából származik, ami Jézussal való találkozásról szól, de a lényege az, hogy egyes emberek, akik belépnek az életünkbe, képesek lehetnek megváltoztatni az életünket.

 forrás: Wadolowski Balogh Orsolya -arkadia.hu

Kapcsolódó írás
A világhírű brazil médium, aki feltárta nekünk a túlvilágot – Chico Xavier:

https://dszilvia.blogspot.com/2018/09/a-vilaghiru-brazil-medium-aki-feltarta.html 

 Teljes film itt:

https://videa.hu/videok/film-animacio/az-otthonunk-J03Cspzb1m5nExnb?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR0hmD3Rf-xWc_hYk6RXWp7_TIbVa0nXZXqF-XZ8GwJgrd3ts0K637wV06U_aem_AaAf4488NOFOeot9BrMzPlUsISTUsk-e6-M317ZNJtyA9gEOhsuGaGhMe0TcG-osnaLdlh8I6xpY-0_71_DIuYyc