A Csoda-váró, a tanítvány és az alkimista
Örök kérdés, hogy a spirituális úton feltétlenül szükséges-e kívülről érkező ismereteket elsajátítanunk – például egy szellemi hagyomány iskolájában tanulnunk –, vagy csupán újra felszínre kell hoznunk tudatunk óceánjának mélyéről a szakrális tudás elsüllyedt szigetét, a saját Atlantiszunkat.
Örök kérdés, hogy a spirituális úton feltétlenül szükséges-e kívülről érkező ismereteket elsajátítanunk – például egy szellemi hagyomány iskolájában tanulnunk –, vagy csupán újra felszínre kell hoznunk tudatunk óceánjának mélyéről a szakrális tudás elsüllyedt szigetét, a saját Atlantiszunkat.
A spirituális útkeresők és úton-járók számára ez a kérdés számtalan vita alapját képezi. Vannak, akik esküsznek arra, hogy soha semmilyen külső vezetést vagy oktatást nem szabad elfogadni, mert az csupán megzavarja az ember természetes, belülről fakadó spirituális bölcsességét, míg mások kizárólag azt tekintik spiritualitásnak, ha egy vallást vagy egy szellemi vezetőt követ valaki. A téma ellentmondásossága abból fakad, hogy mindkét tábornak van igazsága: a szellemi úton kell is tanulni, meg nem is. A Mátyás királyról szóló népmesék próbatételeihez hasonlóan, ― ahol a jelölteknek tenniük is kellett valamit, meg nem is, hozniuk is kellett valamit, meg nem is ― a szellemi útkeresők is hasonló talányos kihívással találják szemben magukat.
Az Upanisadok szerint az ember igazi énje, az Átmá maga a tökéletes tudat, akit egyfajta „mindentudás” jellemez, ilyen értelemben szükségtelen bármiféle tanulás, mert az csakis beszűkültebb nézőpontot eredményezhet. Ugyanakkor az emberiség döntő része igen távol áll ettől az emelkedettségtől, mert egyáltalán nincsen kapcsolata saját önvalójával, az Átmával.
Az emberi létforma titka a szándékos felejtés: megfeledkezni a lélekről, hogy belefeledkezhessünk az anyagi testbe. A szellemi lényünkhöz való visszatérés igénye már csak azután következik be, hogy a földi létből kifacsartunk minden ízt vagy éppen a földi élet facsart ki belőlünk minden illúziót.
Ekkorra azonban már olyan erős a felejtés, hogy segítségre szorulunk, ha a labirintusból kivezető utat keressük. Az Átmá, vagyis a lelkünk, időnként váratlanul átragyog a tudatunkra boruló fátylakon és ilyenkor pillanatokra megvilágosodott nézőpontba kerülünk, de ezek a röpke villanások nem elegendőek ahhoz, hogy bevilágítsák az egész útvesztőt. Ilyenkor fordulunk segítséghez, hogy a szakrális hagyomány és annak képviselői támpontokat adjanak, egy-egy útszakaszon átvezessenek bennünket.
A Csoda-váró
Azonban abban sem vagyunk egyformák, hogy miként képzeljük el a szellemi vezetést, eszerint markánsan meg lehet különböztetni a spirituális keresők három archetípusát.
Az Upanisadok szerint az ember igazi énje, az Átmá maga a tökéletes tudat, akit egyfajta „mindentudás” jellemez, ilyen értelemben szükségtelen bármiféle tanulás, mert az csakis beszűkültebb nézőpontot eredményezhet. Ugyanakkor az emberiség döntő része igen távol áll ettől az emelkedettségtől, mert egyáltalán nincsen kapcsolata saját önvalójával, az Átmával.
Az emberi létforma titka a szándékos felejtés: megfeledkezni a lélekről, hogy belefeledkezhessünk az anyagi testbe. A szellemi lényünkhöz való visszatérés igénye már csak azután következik be, hogy a földi létből kifacsartunk minden ízt vagy éppen a földi élet facsart ki belőlünk minden illúziót.
Ekkorra azonban már olyan erős a felejtés, hogy segítségre szorulunk, ha a labirintusból kivezető utat keressük. Az Átmá, vagyis a lelkünk, időnként váratlanul átragyog a tudatunkra boruló fátylakon és ilyenkor pillanatokra megvilágosodott nézőpontba kerülünk, de ezek a röpke villanások nem elegendőek ahhoz, hogy bevilágítsák az egész útvesztőt. Ilyenkor fordulunk segítséghez, hogy a szakrális hagyomány és annak képviselői támpontokat adjanak, egy-egy útszakaszon átvezessenek bennünket.
A Csoda-váró
Azonban abban sem vagyunk egyformák, hogy miként képzeljük el a szellemi vezetést, eszerint markánsan meg lehet különböztetni a spirituális keresők három archetípusát.
Az első archetípus ― de nyugodtan mondhatjuk úgy is, hogy a spirituális érdeklődés első fázisában a legtöbb ember ― olyan lelki vezetőre vágyik, akinek már a puszta személye szavatolja a spirituális fejlődést vagy az üdvözülést.
Ugyanis az ilyen kereső kíváncsi ugyan, de passzív és nem rendelkezik saját szellemi erővel ― legalábbis még nem tudja, hogy azt miként hívja elő magából. Ezért a szellemi erő megnyilvánulása vonzza, arra vágyik, hogy valaki lenyűgözze, lehengerelje „szellemi energiákkal” és helyette cselekedjen. Az fel sem merül benne, hogy neki magának kellene bármit tennie vagy önmagán kellene dolgoznia. Nehezen tesz finom különbségeket így számára egybemosódik a spirituális bölcsesség a babonákkal és gyakran válik áldozatává olyan szélhámosoknak is, akik semmilyen valós értéket nem közvetítenek, csupán felismerték, hogy milyen spirituális mutatványokkal lehet lenyűgözni az erre nyitott, ám tapasztalatlan embereket.
Az útkeresők ezen típusa főleg a „Messiás típusú” szellemi vezetőt keresi, akit követhet, csodálhat, hallgathat és ebben ki is merül a spirituális gyakorlata. A nyugati civilizáció elsősorban ezt a mintát fejlesztette ki, így a nyugati vallásosság és szakrális hagyományok központi témája, hogy egy isteni szinten álló személy vagy egy felsőbb dimenzió küldötte képes üdvözülésben részesíteni a hozzá fordulókat, így azoknak tulajdonképpen nincsen más dolguk, mint ezt kérni és elfogadni.
A Tanítvány
Egy másik archetípus a klasszikus értelemben vett Tanítvány.
Az útkeresők ezen típusa főleg a „Messiás típusú” szellemi vezetőt keresi, akit követhet, csodálhat, hallgathat és ebben ki is merül a spirituális gyakorlata. A nyugati civilizáció elsősorban ezt a mintát fejlesztette ki, így a nyugati vallásosság és szakrális hagyományok központi témája, hogy egy isteni szinten álló személy vagy egy felsőbb dimenzió küldötte képes üdvözülésben részesíteni a hozzá fordulókat, így azoknak tulajdonképpen nincsen más dolguk, mint ezt kérni és elfogadni.
A Tanítvány
Egy másik archetípus a klasszikus értelemben vett Tanítvány.
Ez a típusú ember ugyanis már érzékeli, hogy az őt körülvevő világ láthatatlan törvények szerint működik, megsejti a saját lényében szunnyadó lehetőségeket is és olthatatlan vágya támad arra, hogy minél többet tudjon meg ezekről, tehát érdekli a „spirituális know-how”.
Tehát a kereső felismeri, hogy a spirituális úton lehet is és van is mit tanulni, ehhez „csupán” meg kell találnia a megfelelő forrásokat. Ebben a fázisban az oktató típusú szellemi vezetőt keresi és készséggel köteleződik el mellette. A passzív befogadás helyett nagyon is aktív, a szellemi út egyszerre jelent a számára tanulást, valamint intenzív gyakorlást. Ennek a hagyománya főként keleten fejlődött ki, ahol az egyes guruk nem csupán tanítói, hanem apai szerepet is betöltenek a tanítványaik életében, ami egyúttal arra is rámutat, hogy ez a típusú szellemi úton-járás megköveteli a jelölttől, hogy engedelmeskedjen egyfajta nevelésnek, elfogadja egy felsőbb tekintély kontrollját és saját individuumát háttérbe szorítsa.
Az Alkimista
A harmadik féle szellemi embert az ismeretszerzés és egy szellemi tanító követése helyett más motiválja: emlékezni eredeti kvalitásaira, visszanyerni határtalan tudatát és meghallani a belső guru hangját. Ő az a „vájt-fülű” aki már csak az esszenciális dolgokra kíváncsi, akit zavar a szellemi közhelyek harsogása és felismeri a hamis dallamokat, a jól megkomponált áligazságokat. Azokat a forrásokat, mestereket és benyomásokat keresi, amelyek katalizátorként hatnak rá és intenzív belső átalakító erővel bírnak.
Az Alkimista
A harmadik féle szellemi embert az ismeretszerzés és egy szellemi tanító követése helyett más motiválja: emlékezni eredeti kvalitásaira, visszanyerni határtalan tudatát és meghallani a belső guru hangját. Ő az a „vájt-fülű” aki már csak az esszenciális dolgokra kíváncsi, akit zavar a szellemi közhelyek harsogása és felismeri a hamis dallamokat, a jól megkomponált áligazságokat. Azokat a forrásokat, mestereket és benyomásokat keresi, amelyek katalizátorként hatnak rá és intenzív belső átalakító erővel bírnak.
Ő a harmadik archetípus, az Alkimista, aki megérti, hogy a spirituális munkában ő maga a nyersanyag és tökéletesedve a végcél is.
Az útján egyedül halad, miközben bármikor, bármiben és bárkiben képes felfedezni a mesterét, ami vagy aki katalizálja a bensőjében zajló transzcendens folyamatokat.
Érdekes, hogy a nyugati szakrális hagyomány központi alakja, Jézus Krisztus, milyen harmonikusan egyesítette magában a nyugati és a keleti mester típusát, egyidejűleg a szellemi úton-járók mindhárom archetípusa számára is képes volt spirituális vezetőként megnyilvánulni. Az első típushoz tartozóknak, akik megváltót kerestek, igazi Messiásként jelent meg: csodákat tett, kinyilvánította a lélek anyag felett álló képességeit és saját erejével töltötte fel őket. Az apostolok számára, akik a keresők második archetípusát képviselték, már igaz Mester volt: maga választotta ki majd zártkörben tanította, próbáknak vetette alá őket, feladatokat bízott rájuk és megkövetelte tőlük a saját erőfeszítést is.
Testének feláldozása és az azt követő anyagfeletti visszatérése után pedig misztikus belső katalizátorává vált mindazoknak, akik képesek voltak Őt és az üzenetét magukban felismerni.
Érdekes, hogy a nyugati szakrális hagyomány központi alakja, Jézus Krisztus, milyen harmonikusan egyesítette magában a nyugati és a keleti mester típusát, egyidejűleg a szellemi úton-járók mindhárom archetípusa számára is képes volt spirituális vezetőként megnyilvánulni. Az első típushoz tartozóknak, akik megváltót kerestek, igazi Messiásként jelent meg: csodákat tett, kinyilvánította a lélek anyag felett álló képességeit és saját erejével töltötte fel őket. Az apostolok számára, akik a keresők második archetípusát képviselték, már igaz Mester volt: maga választotta ki majd zártkörben tanította, próbáknak vetette alá őket, feladatokat bízott rájuk és megkövetelte tőlük a saját erőfeszítést is.
Testének feláldozása és az azt követő anyagfeletti visszatérése után pedig misztikus belső katalizátorává vált mindazoknak, akik képesek voltak Őt és az üzenetét magukban felismerni.
Azóta is számos példa van rá, hogy függetlenül tértől és időtől ebben a minőségében érzékelik őt a misztikára hangolt emberek. Nem véletlen, hogy a nyugati alkimista iskolák titokban tartott céljai közt szerepelt a Jézus Krisztussal való belső kapcsolatba lépés, a szellemi egyesülés vagy a jelöltek Krisztussá való átlényegítése is.
Forrás:angyalforras.hu - Egedi-Kovács Melinda - Forrás: Elixír magazin
Szellemi valóság belső utazás - videó
