Balogh Béla – A végső valóság – Az asztrális világ

  

A végső valóság talán az első olyan mű, amely áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is. A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új világkép ez, amely a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat.

AZ ASZTRÁLIS VILÁG 

„Való, tévedéstől mentes, biztos és igaz mindenek felett, hogy
ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez,
beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját. Ahogyan pedig az
összes dolog az Egynek az elgondolása szerint lett, úgy minden
ebből az Egyből vette eredetét egyetlen átváltozás által."
(Hermész Triszmegisztosz)

 

Balogh Béla

 

- Az emberek nagy többsége talán úgy gondolja, hogy a halál
utáni életről semmi biztosat nem lehet tudni, pedig az emberiség
nagy tanítómesterei minden korban megkísérelték átadni azt,
amit a halál utáni életről tudtak. 

 

A magasabb szintű beavatottak 

számára egyáltalán nem kétséges, hogy ezek a magasabb szférák
milyenek, és mi az, ami őket egymástól elválasztja. Az első
dolog, amivel tisztában kell lennünk az, hogy több egymást
átitató szféra létezik, és ezeket lényegében csak energiaszintjük
választja el egymástól. Hermész Triszmegisztosz szerint, ami
fent van, hasonló a lentihez, és ami lent van, hasonló a fentihez.

 
Ez annyit jelent, hogy a magasabb szférák világa hasonló az
anyagi világhoz, és a magasabb szférákban zajló élet ugyanúgy
biztosítja számunkra az anyagérzetet, valamint a tér és az idő
érzését, mint az általunk már jól ismert földi környezet. Az
anyagi világhoz energiaszintben legközelebb álló szférákat
általában asztrális szféráknak nevezik. 

Amikor az ember úgymond meghal, és fizikai testét 

elhagyja, rövid átmeneti időszak után behangolódik
az asztrális szférák valamelyikére. 

...És itt következik a dolog izgalmas és sok meglepetést ígérő
része. Emberi szemszögből nézve ugyanis az asztrális szférák
között lényeges különbség van. Létezik olyan asztrális szféra,
ahol az életkörülmények borzalmasak, és olyan is, ami -
jelképesen szólva - paradicsomi állapotokra emlékeztethet. 

- Mi az tehát, ami meghatározza, hogy valaki melyik asztrális
szférára hangolódik be?
- Nos, az asztrális szférák valamelyikére való behangolódás
nem más, mint egy rezonanciajelenség. Ami meghatározó ebben
az esetben, az az egyén gondolat- és érzésvilága, valamint
tudatosságának szintje. Egyes ezoterikus iskolák az asztrális
világot, mint egyetlen szférát említik, de még ebben az esetben is
különbséget tesznek alsó asztrális és felső asztrális világ között.
A különböző asztrális szintek részletesebb leírása megtalálható
Arthur Conan Doyle „Book of the Beyond" (A túlvilág könyve)
c. művében. Sir Arthur Conan Doyle neve a köztudatban
Sherlock Holmes mesterdetektívről szóló regényeihez fűződik.
Ez a könyv azonban több szempontból is más. Egyrészt a témája
tér el a Doyle tollából kikerekedett regényektől, de ez még
hagyján. A könyv szövegét maga Arthur Conan Doyle „mondta
tollba" - két évvel a halála után. Doyle 1930. július 7.-én hagyta
el a földi világot, de mintegy másfél év múlva ismét
„jelentkezett". Egy médium közvetítésével híven beszámolt a
túlvilági élet valóságáról - saját korábbi, túlvilágra vonatkozó
elképzeléseit is cáfolva. Aki e számunkra rendkívül értékes
információt lejegyezte - Grace Cooke -, korunk egyik
legérzékenyebb tisztánlátó médiuma volt. 

 

 
- Grace Cooke volt tehát a közvetítő a két világ között? 

- Igen. Az ülések hét hónapon át folytak, és 1932. június
elsejével értek véget. Az Arthur Conan Doylnak feltett

kérdések néha megtévesztők voltak, de ez inkább annak
tulajdonítható, hogy a Grace Cooke társaságában lévő emberek
az asztrális síkokat saját elképzelésük szerint számozták. Arthur
Conan Doyle mindazon által igyekezett a lehető legpontosabb
módon válaszolni. 

Az itt következő rész a tőle kapott információ rövid kivonata:

 
AZ ALSÓ ASZTRÁLIS VILÁG 

Az asztrális világok talán legfontosabb jellemzője, hogy ahhoz
az energiatesthez képest, amiben a fizikai test halála után
„magunkhoz térünk" az asztrális világot anyagi világként
érzékeljük. Csak a pontosság kedvéért szeretnénk megemlíteni,
hogy a számozásban ezúttal a földi világ energiaszintjétől
indulunk, és fokozatosan haladunk az egyre magasabb
energiaszinten létező szférák felé. 

Az első asztrális szféra 

A legalsó asztrális szféra lényegében a földi, fizikai lét
kiterjesztése. Ezt az illúziók szférájának is szokták nevezni. Ez
az első állomás, vagy tudatállapot, amivel közvetlenül a halál
után találkozhatunk. Ha valaki rendkívüli módon ragaszkodik az
anyagi világhoz, egy időre itt maradhat. Azt mondhatnánk,
továbbra is földi lakosnak számít, de amit lát, az nem a földi
emberek anyagi teste, hanem azoknak asztrális megfelelője. Az
élmény annyira valós, hogy sokan egyszerűen képtelenek
felfogni, hogy „meghaltak". így hát, saját meggyőződésük
rabjaként, képtelenek tovább lépni, és magasabb szintre
behangolódni a Fény által megnyitott úton. Ez a jelenség
tulajdonképpen nem olyan gyakori, mégis említést érdemel, mert
ezek azok a társaink, akiket az érzékenyebb emberek, mint
kísérteteket, vagy szellemeket látnak. A földi világban
megnyilvánuló paranormális

jelenségek egy része szintén az ő számlájukra írható. Néha
megtörténik, hogy rendkívüli módon feldühödnek, ha azt
tapasztalják, hogy nem veszünk róluk tudomást. Egyszerűen
nem értik, hogyan lehetséges, hogy ők látnak és hallanak
bennünket, mi pedig „levegőnek" nézzük őket. 

Azok a társaink, akiknek klinikai halálközeli élményük volt,
szintén gyakran említik beszámolóikban, milyen reménytelen
akadályokba ütköznek, amikor megkísérelnek kapcsolatot
teremteni a „földi" világban élőkkel.
Az első asztrális szférában bolyongó „szellemekre" úgy
kellene gondolnunk, mint testvéreinkre, akiknek szeretetre és
segítségre van szükségük a továbbjutáshoz. 

A második asztrális szféra 

Egyáltalán nem tartozik a kellemes „helyek", vagy
tudatállapotok közé. Önző gondolatokat tápláló, ösztöneiknek és
vágyaiknak, ha kell, erőszakos módon is érvényt szerző társaink
halál utáni „gyülekező helye"ez, habár végső soron nem helyről,
hanem hasonló tudatállapotok közös vagy egyéni kivetítéséről
van szó. Akinek ide szól a „rezonancia-jegye", az földi életében
sem törődött önmagán kívül senki mással. A szeretet fénye a test
halála után is csak alig szivárog át a sűrű asztrális testen. 

A második asztrális szféra durva gondolatok, durva érzések és
fájdalmasan kielégíthetetlen földi vágyak sötét birodalma, tehát
„maga a pokol". A vallásos tanításokban szereplő pokol ilyen
szempontból valóban létezik, annyi különbséggel, hogy az a
bizonyos szurokban való főzés és az egyéb ijesztgetések szinte
elhalványulnak az ide behangolódó testvéreink lelki
szenvedéséhez képest. Nem jelent ugyan vigaszt, de érdekes
megjegyezni, hogy a földi világnál még a „pokol" is magasabb
rezgéstartományban létezik. (A könyvben külön fejezet
szemlélteti a második asztrális szint borzalmait.)

A harmadik asztrális szféra 

Azokban a testvéreinkben, akik erre a szintre hangolódnak be,
már megnyilvánulnak a szeretetnek bizonyos jelei, de ez is
inkább csak a tárgyakhoz való ragaszkodásban, esetleg a
természet iránt érzett szeretetben mutatkozik. Valamivel több a
fény, de - mint minden szférában - itt is a lelki tulajdonságok
határozzák meg, hogy mennyi fény van a kivetített valóságban.
Azt lehetne mondani, hogy az egész környezet leginkább egy
ködös, nyirkos novemberi reggelhez hasonlít. A növényzet
satnya, az emberek ruházata szürke.
Bármennyire kellemetlenek is az alsó asztrális szférák,
vigasztalóul szolgálhat az, hogy jelen időben viszonylag kevesen
hangolódnak be ezekre. Az emberiség magasabb lelki fejlettségi
szintre jutott, és ez a magasabb asztrális világok felé irányítja a
földről távozókat. 

 

A FELSŐ ASZTRÁLIS VILÁG 

A negyedik asztrális szféra 

A magasabb asztrális világban már lényegesen kellemesebb
környezet fogad bennünket. Az ide behangolódó emberekben
már erősebben világít a szeretet fénye. Földi életükben is
szeretettel fordultak társaik, - első sorban családtagjaik - felé, és
a természet iránt is több érdeklődést mutattak. 

Erősen kötődtek viszont bizonyos anyagi tárgyakhoz, vagy
anyagi értéknek tekintett dolgokhoz. A negyedik asztrális szféra
minden esetre már kezd emlékeztetni a megszokott földi
körülményekre, habár a házak némileg elhanyagoltak. A
beavatottak szerint ide hangolódnak be azok is, akik hisznek
Istenben, sőt, rendszeresen járnak templomba is, de az önzetlen
szeretetet és segítségnyújtást nem sikerül alkalmazniuk 

a hétköznapi gyakorlatban. 

Talán meg lehetne kockáztatni azt a kijelentést, hogy a földi emberek
nagy többsége ezen a szinten talál új otthonára. A negyedik
asztrális síkon élő lelkek már erősen törekednek a Fény felé,
helyzetük ezért sokkal reményteljesebb. 

Az ötödik asztrális szféra 

Végre itthon, mondanák közülünk sokan, ha ebben a
szférában találnának túlvilági otthonukra. Az ötödik szféra az
ami leginkább hasonlít a földi élethez. Lényeges különbség,
hogy ez a szféra mentes mindazoktól a gondoktól, amelyek földi
életünket megnehezítették. Gyönyörű a természet, gazdag és
színpompás a növényzet, szépek és ápoltak az épületek. (Olyan
minta lehet ez, aminek megvalósítására a földi környezetben is
szüntelenül törekszünk.) Vannak hangversenytermek és
színházak, kutatólaboratóriumok és könyvtárak. Nagy méretű
előadótermekben folyik a magasabb világokról szóló oktatás,
természetesen olyan szinten, amit az érdeklődők el tudnak
sajátítani. (Talán érdemes itt megjegyezni, hogy bizonyos szintű
oktatás az alacsonyabb szférákban is van.) A családok együtt
vannak, és az élet a földi élet folytatásának tűnik, csak éppen a
hétköznapi gondok hiányoznak belőle. 

A hatodik asztrális szféra 

Minden részletében csodálatos világ. Ragyogó tájak, csillogó
vizek, pazar épületek, gyönyörű templomok és szentélyek
alkotják a környezetet. A létnek azon asztrális szintje ez, ahol az
emberek gondolat- és érzésvilágát a tisztaság, a testvéri szeretet
és a magas erkölcs jellemzi. Itt találkozhatunk azokkal a lelkekkel, 

akik hozzánk nagyon közel állnak, és
ez az a szféra, ami a tökéletes harmónia érzését biztosítja. Az
„Újraegyesülés Kertjének", vagy az „Örök Nyár Kertjének" is
nevezik. 

Az újraegyesülés akkor is lehetséges, ha két, - egymást szerető
- lélek közül csak az egyiknek sikerült ezt a szintet elérnie. Ő
rövid időre magához emelheti társát. Még ha társa nem is
maradhat sokáig ebben a világban, megpillant valamit, ami oly
szép, és oly jó, hogy kitörölhetetlenül bevésődik emlékezetébe,
és később ellenállhatatlan tudat alatti ösztönző erővé válik. 

* 

E rövid áttekintés után talán érdemes lenne elgondolkodni
azon, hogy a fizikai létet elhagyó ember nem megy
nyílegyenesen a különböző vallások által ígért mennyországba,
nirvánába, vagy örök vadászmezőkre, függetlenül attól, hogy
miben hisz. 

Mindenki arra az asztrális szintre hangolódik be,
amit fejlődési szintje, gondolatainak és érzéseinek rezgésszáma
lehetővé tesz. Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy a
vallásos tanítások mégis sok igazságot tartalmaznak. Az asztrális
világ ugyanis sokkal könnyebben és főként gyorsabban
engedelmeskedik a kivetített gondolat erejének, így a kivetített
gondolatok fizikai valóságként jelennek meg (ugyanígy a Földön
is, csak néha sokat kell rájuk várni). Nem különös tehát, ha a
vallásos egyén eleinte úgy érzi, hogy elvárásainak megfelelő
környezetbe került.
Egy kivétellel.
Ez a kivétel, amire talán senki nem tud kellőképpen
felkészülni: a második asztrális szféra... 

 

(Részlet a könyvből)

- - - - - - - -

Balogh Béla – Végső valóság – Az asztrális világ - videó

forrás:Petra Szabó