A félelem lehúz, megaláz, leteper,
lelket nyomorító, méltánytalan teher!
Mocskos víz alá nyom, csak fuldokolsz tőle,
s mindig jön egy hullám, hogy ne mássz ki belőle!
.jpg)
Mert a mocsok felett, ott a drága napfény!
Míg nincs a kezedben valós adat, vagy tény,
hazug szemüvegen nézed a világot,
s a fentről megígért, rossz megoldást várod!
Lábadra félelmes hínárszál fonódik,
agyad hazug rezgés-hangra hangolódik,
amely lent, mélyen tart, nem hagy emelkedni,
nem enged a fényben fürödni, lebegni!
Eszedbe sem jut már: – Magadért kell tenned,
felúsznod a fénybe, tisztává kell lenned!
Nem lehet igazán fuldokolva élni,
ha nincs hazug halál, nincsen mitől félni!
Nem veszíthetsz semmit, csak(?!) az igazságot,
te változtathatod meg ezt a világot!
Te és a ma uralt sok milliárd társad,
kiket mélybe nyomtak, s önzőn megaláztak.
Akiket a napfény igaza nem érhet,
lelket nyomorító félelemben élnek.
Levegőre vágynak, tiszta levegőre,
de nincs, ki mutatná az utat előre.
Fentről vársz megoldást és víz alá nyomnak,
iszapba lehúzva, válladon taposnak.
Söpörd le válladról a hazugság-terhet,
fordítsd a fény felé arcodat, figyelmed!
Rugaszkodj el bátran, kezdj el emelkedni,
hagyd közben a szíved őszintén szeretni!
Vigyél másokat is utadra magaddal,
beszélj meg randevút holnapra a Nappal!
Minden félelmedet felejtsd el, hagyd hátra,
legyen mögötted a sötétség határa,
előtted a fény és mögötted az árnyék,
s higgy benne, hogy reád boldog élet vár még!
Mind, akik képesek fejüket emelni,
szívüket kitárva szeretetre lelni,
veled emelkednek egy igaz világba.
Csak a gonosz süllyed a hazug posványba.
Ha kiérsz a fényre, tisztábban fogsz látni,
s rájössz, hogy érdemes a fény útján járni.
Rátalálsz a létre, feloldódsz a fényben,
örök boldogság vár fénylő napsütésben!
Ha emberré lettél, viselkedj emberként,
s emelj fel magadhoz minden szeretett lényt!
Óvd a természetet, tiszteld a világot,
Isten adta jogod, belső igazságod.
Ne az érdek hajtson, csak boldogulj szépen,
s oldódj fel a fényben, teremtőd ölében!
Aranyosi Ervin © 2020-04-02.