– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.
Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek.
Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember…
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben.
Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
– Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre.
De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fog csattogtatva!
Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha.
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.
- Wass Albert -
- - - - - -
Íme a bizonyíték: a disznók kifejezetten okos állatok! – videó
forrás:delmagyar.hu
A disznókról nem az intelligencia szó jut eszünkbe elsőként, pedig valójában a legokosabb állatok közé tartoznak. Ez a videó segít, hogy javuljon róluk a véleményünk.
A malacokról valamiért az utolsó dolog, ami eszünkbe jut, hogy okosak. Ezt a malacot ráadásul Moritznak hívják, így – ha Mórickára gondolunk – dupla hátránnyal indul az intellektusának megítélésekor. De Moritz minden előítéletre rácáfol, és gyerekeket megszégyenítő gyorsasággal rakja ki a szín- és formapárosítós játékot (igazából még gyorsabb lenne, ha nem szánna közben időt a jutalomfalatok elfogyasztására).
Igaz, hogy Moritz egy képzett malac, de ettől függetlenül a többi malacnak sincs oka szégyenre: a közelmúltban végzett kutatások szerint a disznók számos kognitív képességüket tekintve megegyeznek az olyan okosnak vélt állatokkal, mint a kutyák, az elefántok vagy a delfinek.
Ne csak két lábon járó hústoronyként tekintsünk a malacokra!
forrás:nlc.hu