Mennyire eltervezett a testi halál időpontja?
(egy kedves hozzám forduló kérdése)
Bár erről némileg megoszlanak a szellemi közlések tanításai, de az ismereteim szerint a testi halál időpontja mindenki esetében egy fix, előre elrendelt időpont, mely legtöbbször már a leszületés előtt meghatározásra kerül. Vannak, akik több ilyen - úgynevezett - kilépési ponttal is rendelkeznek, az ő esetükben minden ilyen pontnál a lélek a szellemi segítőivel egyeztet (úgy, hogy a jelen személyiségnek erről nincs tudomása), hogy ezen a ponton távozzon-e a fizikai világból vagy a következőn. E döntést kizárólag az adott személy megélni szükséges sorsútja alapján hozzák meg. Ilyenkor a lélek a szellemi segítőivel mérlegeli tehát, hogy mit végzett el a leszületése előtt vállalni szükséges sorsútjából és mit nem, illetve mit tehetne még, másképpen szólva, egy magasabb, szellemi prespektívából nézve jó-e, ha még marad.
Az, hogy valakinek egy vagy több kilépési pontja van-e tervezve egy testi életére, a lélek fejlettségi szintjétől és főként, a vállalni szükséges sorsútjától függ. Azonban minden esetben elmondható, hogy a testi halál sosem váratlan vagy véletlen a lélek szempontjából. Amikor a testi halál bekövetkezik, az azért történhetett meg, mert a léleknek akkor mennie kellett.
Odaát tisztában vannak ezzel az időponttal, s ez többek között az egyes halál közeli élmények átélőinek beszámolóiból is kitűnik, hisz rendre visszafordítják őket odaát, mondván, még nem jött el az időtök, még vissza kell térnetek, még dolgotok van a testi életetekben.
A testi halál időpontja tehát egy fix időpont, mely mindannyiunknak létezik már a jelenben is, de a legtöbb esetben erről nem szerezhetünk most tudomást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor dacolnunk kellene a sorssal, és túl vakmerően élni az életünket, mondván, a testi halál úgyis akkor jön, amikor meg van írva. Hisz az időpontot nem tudjuk megváltoztatni (de egy több kilépési ponttal tervezett életben még ez is lehetséges), viszont az életmódunk jelentősen befolyásolja, hogy a megírt kilépési pontunkig milyen életminőségben élhetünk. Másképpen szólva, ha túl könnyelműek vagyunk, akkor sem a testi halálunk időpontját változtatjuk meg (kivéve egyes esetekben a több kilépési ponttal rendelkező sorsutakban), hanem azt az életminőséget, amit a megírt időpontunkig élnünk kell.
Az elrendelt testi halál alól csak az öngyilkosság jelent kivételt, melyet a lélek a szabad akaratából hoz meg. Az öngyilkosság nem egy elrendelt halálnem tehát. A lélek ugyan tisztában van vele és az esélyének a mértékével, még a leszületése előtt, azonban mégis bízik abban, hogy azt majd a testi élete során képes lesz elkerülni.
Összességében tehát elmondható, hogy a testi halál időpontja mindenki esetében csak akkor jön el, amikor annak el kell jönnie, és ha eljött, akkor az csak azért történhetett meg, mert annak akkor meg kellett történnie.
- - - - -
Az öngyilkosság a legrosszabb megoldás
(egy kedves hozzám forduló kérdése nyomán)
Sokunk jut el életében legalább egyszer olyan mélypontra, hogy öngyilkos gondolatok fogalmazódnak meg benne. Amikor olyan mély törést érez, hogy azonnal véget szeretne vetni az általa okozott fájdalomnak. Ezzel egyértelműen azt remélve, hogy a problémájától megszabadul.
Nagyon fontos ugyanakkor tudni, hogy bár érthető az ilyen gondolatok születése egy komoly krízis helyzetben, de a lehető legrosszabb megoldás a testi élet eldobása.
Az a probléma, ami elől ezt a menekülést választanánk, nem véletlenül és nem a sors keserű tréfája miatt van velünk. Hanem kifejezett okkal és céllal. Azért, mert annak forrását (életeken átívelően) a múltban kiváltottuk, s most a megfelelő tanulságok és tapasztalatok levonásához feltétlenül szükséges azt megélnünk.
Amennyiben kitérünk előle öngyilkossággal, a probléma megoldatlan marad, s azt tovább kell vinnünk. Más szóval, egy következő testi életünkben lényegében hasonló élethelyzet újra kialakul körülöttünk, mint amiből elmenekültünk. Úgy képzeljük el, mintha az iskolában egy számunkra kötelező feladatot, vagy munkahelyen egy számunkra kötelező munkát nem végeznénk el egyik nap (mert annyira irtózunk tőle), s csupán annyit érnénk el vele, hogy akkor másnap kell megoldanunk.
Ezért nagyon fontos, hogy a testi távozásunk időpontját ne a mostani személyiségünkkel határozzuk meg, hanem elfogadással és alázattal várjuk meg, míg annak odaát elrendelt ideje eljön. Az az idő tehát, amiről odaát, egy rendkívül magas tudatossággal született döntés, s mely pontosan tudja, mikor érnek véget azon feladatok, amikért jelen testi életünkbe érkeztünk.
Amikor nagyon mélyponton vagyunk, sose felejtsük el tehát, hogy egy kötelezően megélni szükséges élethelyzetben vagyunk, amin végig kell mennünk. S ha a megoldásért bármilyen szinten is teszünk, előbb-utóbb nem csak a fájdalmunk tanítását (és sokszor elmúlását) láthatjuk meg, de az életünk azon szépségeit is, melyekért egyébként is érdemes maradnunk.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -