Szeretném összefoglalni ezúttal mindazt, amit gondolok a létezésünkről, a testi életek értelméről, céljáról - bízom benne, hogy számos kérdést sikerül ezáltal megválaszolnom. Mint minden írásomat, ezt is az eddigi ismereteim és tapasztalataim alapján fogalmazom meg és foglalom össze. Jelen írásomban különféle gondolatokat más írásaimban bővebben is kifejtettem, s itt is visszaköszönnek. A célom ezúttal az volt, hogy egy viszonylag összefoglaló írást tudjak átadni a létünk legfontosabb kérdéseiről.
Mindannyian lelkek vagyunk tehát, akik jelenleg, a létezésünk úgynevezett reinkarnációs időszakát éljük. Noha ez földi elmével felfogva rendkívül hosszú, több száz, akár több ezer testi életet felölelő időszak, mégis a teljes létezésünkből ez csupán egy viszonylag kisebb szakasz. Nagyjából akkora, mint ebben a testi életünkben mondjuk az általános iskolás időszak.
Ahogy ez esetben délelőtt iskolában vagyunk, délután otthon, aztán délelőtt megint iskolában, úgy a lelkünk számára is hasonlóan, hol testben élünk a fizikai világban, hol test nélkül a szellemvilágban, és így tovább - létezésünk e jelenlegi, reinkarnációs időszakán.
Az iskolás példa, az iskolás hasonlat nem véletlen. Valójában a lélek számára a fizikai világ, a testi életek sokasága egy iskola. Ami egyetlen egy dolgot hivatott megtanítani, s amit bár egy mondatban könnyen meg lehet fogalmazni, a gyakorlatban is alkalmazni már sokkal-sokkal nehezebb és hosszabb folyamat, ezért is nem egy, hanem számtalan testi életünk van. Azt az egy dolgot kell tehát megtanulnunk ezen iskolában, testben létezve is, hogy noha különálló lények vagyunk mindannyian, de Istenben, a Forrásban (ki aminek nevezi) való összekötöttségünk révén egyúttal egyek is, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük.
Odaát, lélekként, energiaként létezve ez a mindenkivel való egység viszonylag egyértelmű számunkra. Ugyanakkor Isten azt szerette volna, hogy ezt az alaptudást (hogy egyek is vagyunk mindenkivel) nehezített körülmények között is megtanuljuk. Hisz minden tudás akkor válik igazán méllyé és teljessé, ha azt nehezített körülmények között is elsajátítjuk. Láthatunk erre példát a testi életben is. Például nézzünk két embert, akik megtanulnak autót vezetni. Egyikük csak vidéki kistelepüléseken, jórészt gyér forgalom mellett, s mindig jó időben tanul meg autót vezetni. Míg a másik mindenféle időjárási körülmények között, a fővárosban is elsajátítja azt. Ha nekünk nincs jogosítványunk, és el kell vigyenek bennünket egy nagyvárosba, s válaszhatunk e két autóvezető között, melyiket választanánk? Noha mindegyik tud autót vezetni de egyértelműen azt, aki a tudását nehezített körülmények között szerezte. Nos, Isten, épp ezért szeretné tehát ha a lelkünk egyik legfontosabb alaptudását is igazán mélyen elsajátítanánk.
Ez esetben a nehezített körülmény maga a test. Ami egy erős látszatát adja annak, miszerint másoktól teljesen különálló lények vagyunk. Hisz testben élve azt láthatjuk valóban, hogy látszólag semmi sem köt össze a másikkal, látszólag semmit sem okoz számunkra, mások mit élnek át általunk. Ugyanakkor ez csak egy látszat tehát.
Így valahányszor itt vagyunk a testi világban, a szabad akaratunkkal bárkivel bármit megtehetünk, ám mivel egyek vagyunk, az a valami, amit másokban okoztunk lelki értelemben, azonnal bennünk is megjelenik. A karma rendszere "csupán" azt szabályozza, hogy ez a valami, ami bennünk is megjelent, mikor öltsön számunkra testet. Másképpen szólva mikor áramoljon vissza, mikor éljük át mi is azt, amit általunk a másik fél élt át.
Mivel a karma nem büntetés, hanem tanítás, így a karmának nem az a célja, hogy mielőbb visszahasson, hanem az, hogy akkor tegye ezt, amikor mi abból a legtöbbet tanulhatjuk. Másképpen szólva, amikor mi is abban a helyzetben vagyunk, mint annak idején a másik fél. Hisz épp ez a lényege: pontosan azt éljük át, mint annak idején a másik fél. Mivel nyilvánvaló, hogy ugyanabba a helyzetbe, mint a másik fél volt, nem feltétlenül tudunk azonnal kerülni, így teljesen változó, hogy az adott karma mikor hat vissza. Törvényszerűen mindig visszahat, de - hogy két szélsőséges példát említsek - van, amelyik egy óra múlva, de valamelyik akár 50 testi élet múlva. Téve mindezt tehát azért, hogy minél inkább felismerjük és megtanuljuk a lelkünk egyik legfontosabb - hanem a legfontosabb - alaptudását.
Természetesen a lélek nem azonnal ismeri fel ezt a folyamatot, nem azonnal tanul mindebből. Azonban minél több testi életen van túl, s minél többet kapja vissza korábbi mind jó, mind rossz tettei visszahatását, idővel annál inkább fel fogja ismerni, hogy mit tanít számára ez. Idővel annyira tudatossá válik majd, hogy ösztönösen is, ha valami rossz történik vele, abból azt szűri le, hogy az rossz, azt nem érdemes, nem jó tenni mással és saját magával sem, ha pedig valami jó történik vele, abból azt, hogy azt jó tenni mással és magával is. Aztán amikor ezt maradéktalanul megtanulta, s a gyakorlatban is maradéktalanul képes alkalmazni - tehát mindig azt teszi mással, amit szeretné, ha hasonló helyzetben mások vele tennének - akkor véget ér számára a testi életek iskolája, akkor már nem szükséges többé leszületnie a fizikai világba, örökre a szellemvilág lakója marad.
Ettől a szinttől persze mi, akik itt lakunk jelenleg ebben a földi világban, még többé-kevésbé messze járunk. Valamelyikünk közelebb van hozzá, mások távolabb, de mindannyian többé-kevésbé azért még alapvetően messze. Noha kinek több, kinek kevesebb testi élet van a háta mögött, de még mindannyiunk előtt is áll jónéhány.
Mivel a testi életeknek tehát az eddig leírtak az egyetlen valódi értelme és célja, ezért minden ennek rendelődik alá. Minden testi életünk arról szól, hogy noha új karmákat is teremtünk folyamatosan, de mindig kapjuk is vissza a múltból azokat, melyeknek most jött el a legmegfelelőbb ideje.
Minden testi élet előtt elkészítjük a leendő testi életünk tervét. Szellemi segítőinkkel közösen - ők olyan lelkek, akik hozzánk képest már jóval magasabb szinten járnak a lélekfejlődésben, s vállalták, hogy bennünket segítenek ebben a folyamatban, létezésünk ezen szakaszán.
A terv mindig úgy áll össze, hogy megnézzük, az addig megteremtett (de még vissza nem áramlott) karmáink közül melyek azok, melyek visszahatásának most lenne a legmegfelelőbb ideje. Ezekből állítunk össze - hogy így fogalmazzak - egy testi életre valót. E terv tehát tartalmazza a leendő testi életünk főbb megéléseit, élethelyzeteit, szereplőit, és nagyon fontos megjegyezni, hogy rögzíti az ide való érkezésünk és az innen való távozásunk időpontját. Ezek sem egy véletlenszerűen vagy hasraütésszerűen kijelölt időpontok, hanem egy nagyon is összetett tervezés eredményei. Csak külön kitérőként jegyezném meg, hogy mitől függenek ezen időpontok. Ugye azt jól tudjuk - az asztrológia foglalkozik ezzel - hogy amelyik hónapban, amilyen napon, órában, percben ide érkezünk, az annak megfelelő bolygóállás (az abból származó energiamintázat) hat ránk, s bizonyos mértékig meghatározza a személyiségvonásainkat. Na most odaát tudjuk, hogy az eltervezett sorsutunkhoz milyen személyiségtípus lenne a legmegfelelőbb, azt milyen személyiségvonásokkal tudnánk a legideálisabban megélni. Ennek megfelelően választjuk tehát ki az ide érkezésünk időpontját, illetve a szülőket is például akikhez érkezünk (odaátról látjuk, kitől, milyen genetikát, milyen személyiségvonásokat, milyen neveltetést kapunk majd, stb.)
A testi távozásunk pedig akkor következik be, amikor azon megtapasztalások véget értek, azokon keresztül haladtunk, amelyekért tulajdonképpen leszületnünk volt szükséges.
E tervünk odaát elkészül, s amint annak megéléséhez megfelelő körülmények állnak fenn a fizikai világban, a leszületés megtörténik.
Amíg itt vagyunk - ezt is szintén tudjuk odaát -, döntően nem lehetnek velünk mindazon információk, melyekkel odaát tisztában vagyunk. Bár bennünk van minden és mindenkor meg is határoznak bennünket (hisz ellenkező esetben minden testi életünkben a nulláról kellene indulnunk), mégis, a földi elménkkel közvetlenül nem férhetünk hozzá. Amíg itt vagyunk, a feledés fátyla van tehát rajtunk. Erre ugyanakkor nagy szükség van, ez nagyon fontos, hogy így legyen. A földi elménk védelme és az itt és most kellő megélése miatt.
Pár példán keresztül szeretném érzékeltetni a feledés fátylának a fontosságát. Gondoljunk csak bele, ha mondjuk este feküdnénk le a párunk mellé, és kristály tisztán emlékeznénk rá, hogy előző életünkben a gyermekünk volt. Nyilvánvalóan frusztrálna bennünket. Vagy ha tudnánk előre, mi fog velünk történni, tudnánk előre egy esetlegesen számunkra negatív esemény. Nyilván megpróbálnánk mindent megtenni, hogy azt elkerüljük. Ám mivel elrendelt esemény, nem tudnánk elkerülni, így teljesen felesleges energiát fektetnénk bele. Vagy ha tudnánk előre, mikor távozunk innen. A legtöbbünket érthető módon ez is frusztrálná. Vagy gondoljunk bele, sokszor egy testi élet traumáit épp elég a földi elménkkel, idegrendszerünkkel magunkkal cipelni, feldolgozni, gondoljunk bele, ha több száz, akár több ezer testi életünk emléke, traumái itt lennének velünk. Egyszerűen a földi elménk, idegrendszerünk nem bírná azt el.
Folytathatnám még a sort, de a lényeg, a feledés fátyla (hogy bár minden információ bennünk van, s meg is határoz bennünket, de a földi elménkkel tudatosan nem férhetünk hozzá) rendkívül szükséges, míg itt vagyunk, az itt és most kellő megélése és a földi elménk védelme miatt.
Mivel viszont ez így van, odaát is tudjuk, hogy akkor itt semmire sem fogunk emlékezni, arra sem, hogy itt merre is, milyen megtapasztalások felé kell induljunk, így mindannyian teljesen másfelé indulnánk el, mint az utunk szerint kellene, így maga a leszületés válna értelmetlenné.
S ezért van úgy megoldva, hogy míg itt vagyunk, az Égiek, a szellemi segítőink (ki aminek nevezi) végig, folyamatosan figyelemmel kísérik az életünket, s mindent segítenek benne úgy alakulni, ahogyan annak a tervünk szerint alakulnia kell. E segítséget kétféle módon végzik. Egyrészt belső sugallatok által. Tehát mindig olyan sugallatokat, gondolatokat közölnek felénk (melyeket mi a legtöbbször a saját gondolatunkként érzékelünk), melyek afelé terelnek bennünket, amerre most mennünk kell. Másrészt pedig a külső körülményeink alakításával. Egyértelmű tapasztalatom, hogy szó szerint bármit képesek a sorsunkban, a körülményeinkben úgy alakítani, ahogyan csak kívánják - ám fontos leszögezni tehát, hogy ezt nem a kényük-kedvük szerint teszik, hanem szigorúan a mindenkor megélni szükséges sorutunkat figyelembe véve.
Mindez nem azt jelenti, hogy egy minden pillanatban kötött sorsúton, egyfajta bábúként haladnánk végig. A szabad akaratunk folyamatosan jelen van, és mindenkor elmondható, hogy bárkivel, bármit megtehetünk. Viszont amit életeken átívelően eddig kiváltottunk, s ezek közül aminek most jött el a legmegfelelőbb ideje, hogy visszaáramoljon, értelemszerűen nem kerülhetjük el. E sorsút-terv bár elkészül a leszületés előtt, mégis fontos megjegyezni, hogy az a testi élet során is alakulhat kisebb-nagyobb (természetesen a legtöbb esetben kisebb) mértékben. Odaátról folyamatosan figyelemmel kísérnek bennünket, s ha olyat teszünk, ami nem teszi már szükségessé egy későbbre elrendelt karmikus visszahatásunkat, akkor az kikerül a sorsútból. Vagy éppen, ha egy olyan karmát teremtünk itt, ami kapcsán úgy látják odaát, annak visszahatása még ebben a testi életben megtörténhet, akkor az pedig belekerül ebbe a sorsút tervünkbe.
Összességében elmondható tehát, hogy bármi is történjék velünk itt, az csak azért történhetett meg, mert odaátról - az előbbiek tükrében - engedélyezték azt, s mert az a jelen sorsutunknak része kell legyen.
Fontos elmondani még, hogy mindez mindannyiunknál így működik. Tehát elmondható az is, hogy itt mindig csak olyan személyekkel találkozhatunk, akikkel kölcsönösen beleilleszkedünk egymás sorsútjába. Akiknek mi is pontosan azt tudjuk adni lelki értelemben, amit nekik kell megtapasztalni, s ők is pontosan azt tudják számunkra adni, amit nekünk kell. Az itt, érdemi kapcsolatban álló lelkek sorsútja tehát kölcsönösen, finomra van hangolva egymással.
Nagyon sokakban - érthető módon - felmerül a kérdés, főleg egy negatív élethelyzet kapcsán, hogy vajon az útjukon lehetnek-e? Nos, az előzőekből látható, hogy igen, mindig az utunkon vagyunk. Nyilván kisebb mértékben olykor engedhetnek bennünket letérni, de lényegi értelemben sosem. Bármi is történjék velünk, biztosak lehetünk abban, hogy annak kell velünk történnie, az elengedhetetlen részét képezi jelen sorsutunknak.
Természetesen fontos, hogy mindig tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a céljainkért (bár ne görcsösen és sosem másokon való átgázolással), de legalább ilyen fontos felismernünk is, ha a sorsunk mégsem engedi azt. S tudnunk, hogy azt mindig okkal teszi. Az tehát most nem része a sorsutunknak. Fontos, hogy a belső érzeteinket és a külső körülményeinket mindig együttesen figyeljük meg és nézzük meg, mi van e kettő között szinkronban. S az a mi utunk mindenkor. Amit tehát a belső érzeteink is és a külső körülményeink is támogatnak (meg persze az, ami tőlünk függetlenül is megtörténik velünk).
Fontos megjegyezni még, hogy bár míg itt vagyunk, nem lehetünk tudatában annak, hogy mi miért történik velünk (ezen összefüggéseket odaát tudtuk és ha újra ott leszünk, ismét tudni fogjuk), nem is ez a lényegi kérdés, míg itt vagyunk. Hisz az történik velünk, ha akarjuk, ha nem, tőlünk függetlenül is. Az egyetlen lényeges dolog valójában számunkra, míg itt vagyunk, hogy miközben éljük, amit kell (mindannyiunknak mást és mást ugye), mit adunk lelki értelemben másoknak és magunknak. S ez első hallásra nem tűnhet nagy dolognak, de mégis a legfontosabb. Hisz gondoljunk csak bele, mindaz, ami most történik, annak a következménye, ahogy eddig (életeken átívelően) viseltettünk lelki értelemben mások és magunk felé, ugyanígy a jövőnket is kizárólag annak megfelelően alakítjuk, teremtjük, ahogy most viszonyulunk lelki értelemben mások és magunk felé. Ez az egyetlen igazán fontos dolog tehát, s bár e képességünk mértéke természetesen például a lélekfejlettségi szintünk kérdése is, de erre mindenkor lehetőségünk illetve szabad döntésünk van.
Amit fontos itt megjegyezni még, hogy a legtöbb ember ezalatt viszonylag nagy dolgokat képzel. Hogy ahhoz, hogy jót tegyen, nagy dolgokat kell véghez vinni. Azonban ez nem így van. A legtöbb esetben éppen hogy olyan dolgokat értünk ezalatt, ami földi szemmel nézve nem tűnik nagynak. Amihez sem különösebb erőfeszítés, sem anyagiak nem kellenek. A teljesség igénye nélkül: egy jó szó, egy mosoly, egy együttérző meghallgatás, egy apró kedves gesztus... és még sorolhatnám. Ezek azok, melyekre mindig van lehetőségünk. S ezek azok, melyekből minél többet adunk másoknak és magunknak, miközben éljük azt, amit élnünk kell, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy helyesen éljük meg mindazt, amiért ide jöttünk. Hogy a lehető legtöbbet tesszük meg, amit csak tennünk kell.
Végül, de nem utolsó sorban, arról szeretnék pár szót ejteni, hogy meglehetősen nagy különbség van - a feledés fátyla miatt - azon gondolkodásmódunk és tudatosságunk között, mellyel itt rendelkezünk és aközött, mellyel lélekként odaát. Odaát egyben látjuk a teljes létezésünket, valamennyi korábbi testi életünket, így látjuk az összefüggéseket is. Míg itt vagyunk, viszont csak a jelen testi életünket láthatjuk. A nagy egészből csupán egy nagyon pici darabot. Minden meg nem értésünk, minden olyan gondolatunk, miszerint bármit is igazságtalannak, értelmetlennek, céltalannak gondolunk, kifejezetten és kizárólag csak azért van, mert a nagy egész csupán rendkívül kis részletét látjuk. Valójában minden teljesen igazságos, mindennek értelme és célja van, minden együtt egy tökéletes egészet ad. De ezt első látásra lehetetlen felismerni, csak egy nagyon pici részt látva.
Erre a következő példát szoktam mondani. Képzeljünk el egy hatalmas, több méterszer több méteres festményt. Egy gyönyörű tájképet. Ha kellő távolságból nézzük, egyben látjuk az egészet. Látjuk a hegyeket, a völgyet, az eget, a fákat, az virágokat, a madarakat és még sorolhatnám. Viszont képzeljük el, hogy nem láthatnánk az egész képet, bekötött szemmel vinnének bennünket egészen közel hozzá, s amikor már szinte az orrunk verné azt, akkor vennék le a kötőt a szemünkről. Ilyen közel állva semmi mást nem látnánk, mint egy apró képkockát. Mondjuk egy piros képkockát. Nos, gondoljunk bele, ezt az apró piros képkockát látva azt mondanák nekünk, hogy egyébként ez egy gyönyörű tájkép, egy gyönyörű festmény... elhinnénk?
Nem, elsőre nem hinnénk el. S így vagyunk ezzel itt, a testi életünkben is. Elsőre nem értjük, mi miért történik velünk, sok mindent értelmetlennek, céltalannak gondolunk. Azonban mégis rendkívül fontosnak tartom, hogy próbáljunk meg - amennyire csak a földi elménkkel lehetséges - egy magasabb perspektívából az életünkre és annak eseményeire tekinteni. Ehhez szeretnénk jelen írásommal (is) segítséget nyújtani. Ha minél inkább felismerjük, kik is vagyunk valójában, miért is vagyunk itt, mi is az értelme és célja a testi életeinknek, egyáltalán a fizikai világnak, akkor annál inkább látni véljük majd a hatalmas és egész gyönyörű festményt, még akkor is, ha jelenleg csak egy kis piros képkockát láthatunk belőle.
- Medek Tamás spirituális író, segítő - tudatostudat.blog.hu -