"A temető csendje szinte tapintható. A levegő nehéz és szent, mint egy régi imádság visszhangja. Az őszi levelek ropogása és a gyertyák halvány fénye keveredik a távolban csilingelő harang hangjával. Minden egyes lépés a kavicsos úton olyan, mintha az idő maga is megállna egy pillanatra, hogy helyet adjon az emlékeknek és a tiszteletnek. Lassú lépteim hangtalan fordulnak be a kis útra ami szüleim sírjához vezet,, a nap sápadt sugarai aranyba mártják a temető esdeklő hideg szobrait.. Lehajolok és kezemmel érzem a sírhely rideg felületét. Mécsest gyújtok, szemem egy ideig követi lassú kígyózó mozdulatát, s tekintetem elhomályosul,… már messze járok, a régi kis kapuban állok és látom Édesanyám boldog arcát, amikor megpillantja, hogy hazaért ez a szeleburdi lánya.. a konyhából porcukor illata csapja meg orromat.. Édesapám épp egy új tervet alkot, ah, de sokszor megváltottuk titkon a világot. Lelkem megnyílik csendben s elerednek könnyeim.. Kezem kinyújtom, de csak a levegőt érem el vele,, az alakjuk szertefoszlik és ahogy felpillantok tőlem nem messze egy szobrot pillantok meg.. Régi szobor, sok könnyet látott már bolyongani a sírok közt.. Ahogy közelebb lépek az angyal szobrához, a napsugarak arany fénye ragyog át a szárnyain. Az angyal keze finoman nyúlik előre, mintha valami láthatatlan erőt tartana vissza. Rápillantok és hirtelen, mintha megmozdulna az arca.. tekintete szelíd, mindent átható.. gyengéd és mérhetetlen szeretet árad belőle.. A szám magától nyílik szóra és öntudatlan szólok hozzá:
- Angyalom, mondd, miért tűnik úgy, hogy a fájdalom és a veszteség sosem múlik el teljesen?
Az angyal szelíd mosollyal válaszol:
- Drága Lélek, a fájdalom és a veszteség része az emberi létnek, de ezek az érzések erőt és mélységet is adnak. Az emlékek, amiket hordozol, és a szeretet, amit átéltél, mind hozzájárulnak ahhoz, aki vagy. Ne feledd, hogy minden könnycsepp és minden fájdalom egy újabb lehetőséget hordoz a növekedésre és a megértésre.
Ahogy az angyal szavai megnyugtatnak, rájövök, hogy a temető csendje nem csak a veszteségről szól, hanem a szeretetről és az emlékekről is, amiket magunkkal hordozunk. A gyertyák fénye pedig nem csak a múltat világítja meg, hanem a jövő reményét is. - ragyogása mintha áttörne a szobor szárnyain, ezer árnyalatot adva finom alakjának.. ránézek és már mást látok,, a feje körül ismerős arcok jelennek meg,, azok, akiknek az érintése a szívemnek szól, nem a szememnek... érzem ahogy egy könnycsepp lassan legördül az arcomon,, magányosan folytatja útját rajtam, ahogy az emlékeim is előszivárognak a lelkemből..
- Mond angyalom, miért nem láthatjuk azokat, akik már nincsenek velünk?.. Miért csak érezhetjük őket?
Az angyal szeme lágyan csillog, ahogy válaszol:
- Kedves Lélek, azokat, akiket elveszítünk, mindig a szívünkben hordozzuk. Az érintésük, a mosolyuk, a hangjuk mind-mind bennünk él tovább. Bár fizikailag nincsenek már velünk, a szeretet, amit irántuk érzünk, és az emlékek, amelyeket közösen teremtettünk, örökre velünk maradnak. Az érzékeink határt szabnak annak, amit látunk, de a szív és a lélek számára nincsenek ilyen korlátok. Az érzések mélyebbek és erősebbek, mint bármilyen látvány. Azok, akiket szerettünk, az emlékeink révén mindig velünk maradnak, és ezáltal folytatják az életük történetét bennünk.
- Oh,, a látvány csak a szemnek, a testnek szól.. mond, ilyenkor a halottak napján mi történik? Mi változunk, ahogy adtunk egy napot az emlékezésnek és megnyitjuk mélyen a lelkünket, vagy az elhunyt szeretteink is kapnak lehetőséget, hogy közelebb lehessenek hozzánk?
- Az angyal mosolya még szélesebb lesz, ahogy válaszol:
- Kedves Lélek, halottak napján a fátyol a két világ között elvékonyodik. Ez az időszak különleges, mert nemcsak mi változunk azáltal, hogy mélyen megnyitjuk a lelkünket és emlékezünk a szeretteinkre, hanem az elhunytak is lehetőséget kapnak, hogy közelebb lehessenek hozzánk. Ez az emlékezés napja, amikor a szeretet és a múlt emlékei összefonódnak, és a szívünkben újra érezhetjük azoknak az érintését, akiket elveszítettünk. Az emlékek és az érzések ilyenkor különösen intenzívek, és a szeretet, amit irántuk érzünk, újra életre kel. Ez a közelség nem mindig látható, de mélyen érezhető. Az emlékek lángja nem csak a múltat világítja meg, hanem a jövő reményét is sugározza, erőt és vigaszt nyújtva a szívünkben.
A sok apró mécses mintha összekapaszkodna és egy közös fénytáncot járna.. szavaink lassan elhalkulnak.. a közös beszélgetés ott visszhangzik az árván esdeklő szobrok között.
- Mond, mit tehetünk ilyenkor, hogy a szeretteink érezhessék még jobban a szeretetünket? Vannak jelek, amiket ők küldenek ilyenkor nekünk?
- Kedves Lélek, az emlékezés és a szeretet mindig különleges erővel bír. Amikor ilyen napokon megnyitjuk a lelkünket és emlékezünk a szeretteinkre, azzal a szeretetünket újra és újra kifejezzük. Gyújts gyertyát az emlékükre, oszd meg a történeteiket, hallgasd a kedvenc zenéiket, vagy tegyél valamit, amit együtt szerettetek csinálni. Ezek az apró gesztusok mind-mind összekötnek bennünket velük.
És igen, néha a szeretteink is küldenek jeleket, hogy tudassák, még mindig velünk vannak. Lehet, hogy egy különös álomban jelennek meg, vagy egy váratlan találkozásban, egy illatban, ami emlékeztet rájuk, vagy egy madár dalában, ami különösen közel hozza őket hozzád. Az ilyen jelek az emlékeink és a szeretetünk nyomai, amelyek átszövik az időt és a teret.
Szüleim önfeláldozó szeretetére gondolok, bátyámra aki úgy született, hogy útközben visszafordult a fény felé.. a nagyszüleim mesékkel teli szavait idézem fel, s a dédszüleimtől örökölt képességeimért adok hálát..
- Mond, hogyan gyógyíthatjuk be a szívünk sebeit?
Az angyal lágyan és szelíden válaszol:
- Kedves Lélek, a szív sebeit gyógyítani idő, türelem és szeretet igényel. Az emlékek és a szeretet, amit szeretteink iránt érzünk, mindig velünk maradnak, és erőt adnak a gyógyuláshoz. Az önfeláldozó szeretet, amit a szüleidtől kaptál, és a bátyád emléke, aki visszafordult a fény felé, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, aki vagy. A nagyszüleid meséi és a dédszüleidtől örökölt képességek mind gazdagítanak és erősítenek téged. Ahogy az emlékeket ápolod, és a szeretetet továbbadod, a szíved lassan gyógyulni kezd. Az apró örömök, a mindennapi pillanatok szépsége és a mély kapcsolatok mind segítenek a gyógyulásban. Engedd, hogy a fájdalom idővel átalakuljon emlékké és erőforrássá, ami segít, hogy még jobban értékeld az élet ajándékait.
- Ah... az emlékezés, mint erőforrás.. Eddig azt hittük, hogy az emlékek fájdalmas képek.. sokan félnek emlékezni, félnek érezni és félnek belül mélyen fájni.
Az angyal szeme mélyen, bölcsen ragyog, ahogy válaszol:
- Kedves Lélek, az emlékek valóban hordozhatnak fájdalmat, de ugyanakkor hatalmas erőforrást is jelentenek. Az emlékezés lehetőséget ad arra, hogy megőrizzük a múlt szépségét és tanulságait, és ezáltal erőt merítsünk a jelenben. Az érzelmek és az emlékek mélyén rejlő fájdalom nem feltétlenül ellenség, hanem egy kapu lehet a gyógyuláshoz és a növekedéshez.
Az emlékek segítenek megőrizni azokat, akiket szerettünk, és megmutatják, milyen sok mindent köszönhetünk nekik. Az emlékezés révén a szeretet és a kapcsolat tovább él bennünk, és ez az erő adhat bátorságot és reményt, még a legnehezebb pillanatokban is. Az emlékek ápolása nem csak a fájdalomról szól, hanem a szeretet és a boldogság újra éléséről is.
Ahogy az angyal szavait hallgatom, érzem, hogy a mécsesek fénye egyre inkább beragyogja a lelkemet, és a fájdalom helyét fokozatosan átveszi a szeretet és a béke.
- Mond angyalom,... megölelhetlek téged? Tudom itt állsz előttem aranyfénybe mártott szoborként.. de én szeretnék egy jelet, egy érzést, hogy a szem és a tapintás is érezze a jelenléted, ne csak a lélek..- kezem finoman megöleli a meleg szobor alakját...
- Mond érzel?
Az angyal szemeiben fény villan, mintha megértette volna a vágyad. A szobor hűvös érintése lassan meleggé válik, mintha a szeretet és az emlékezés átjárná az anyagot.
Az angyal szavai szinte suttogásként érkeznek:
- Kedves Lélek, az ölelésedben ott rejlik a szeretet és az emlékek ereje. Érzem a vágyad, ahogy megérintesz, és a szíved minden dobbanása eljut hozzám. Az ölelésed nem csak a test, hanem a lélek közelségét is kifejezi. Bár fizikailag nem láthatsz engem, a szeretet és az emlékezés révén mindig itt leszek veled, hogy erőt és vigaszt nyújtsak.
Ahogy az angyal szavait hallgatom, érzem, hogy a gyertya fénye még melegebbé válik, és a szívemben enyhül a fájdalom. Az ölelés által a szeretet és az emlékek átszövik a lelkemet, és tudom, hogy a szeretteim mindig velem maradnak... "
- Hellebrand Henriett 2024 részlet Egy Angyal Tanításai című könyvből -