"Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat."
- Ludwig van Beethoven -
Ludwig van Beethoven 1770-1827
Ludwig van Beethoven az egyik legnagyobb példaképem, aki nem pusztán a szerzeményeivel hagyott maga után halhatatlan örökséget, hanem a kitartás és a végtelen elkötelezettség univerzális szimbólumává vált azzal, hogy siketen sem hagyott fel a hivatásával, sőt korszakalkotó zeneszerzővé vált, mivel ő a totális belső csendben is meghallotta azt, amit a legtöbben két tökéletes füllel sem érzékelünk: a muzsika igaz hangját.
Senki és semmi nem tudta elvenni Beethoventől a zenét, pedig bőven akadt volna rá alkalom, hogy letérjen az Isten által neki rendelt útról. Édesapja gyakran verte, erőszakkal akart belőle Mozarthoz hasonló csodagyereket nevelni. Kisgyermekként már hatalmas tömegek előtt szerepelt a család megélhetése érdekében, otthonról először 10 éves korában szakadt el. Nem volt gyerekkora, ő mégsem utálta meg a zenét, éppen ellenkezőleg annak, s abban élt.
Ezért is volt olyan nagy csapás, amikor 27 éves korában egy tífuszfertőzést követően fokozatosan elkezdett romlani a hallása. Minden egy enyhe fülcsengéssel kezdődött, ami az évek során odáig fajult, mígnem a sikerei teljében lévő zenész már nem játszhatott tovább a nagyközönségnek. Az Erzherzog-trió bemutatóján szerepelt utoljára mint hangszeres zenész, ezután 8 éven keresztül a hallása teljes elvesztéséig karmesterként jelent meg a színpadon.
Ahhoz, hogy ezt egyáltalán megtehesse, egy barátja készített számára egy fejre erősíthető hangtölcsért, ami némileg felerősítette a hangokat, így pedig képes volt a zenekar irányítására. Kritikusai, irigyei persze kiröhögték. Röhögtek rajta éveken át, míg ő egy tölcsérrel a fülében a legszebb hangokat hívta elő estéről estére, s magasról tett azokra, akik azért nevettek rajta, mert a szenvedélyének élt.
Ahogy teltek az évek a mester egyre rosszabb állapotba került. Fizikálisan és lelkileg is megviselte a hallás kincsének elvesztése. Többször az öngyilkosság gondolának szele is megérintette érzékeny lelkét.
Végül mégis maradt, az életet és a zenét választotta!
Utolsó éveiben a külvilággal már csupán írásban, jegyzetfüzetén keresztül kommunikált, a komponálás során pedig a fogai közé egy dobverőt szorított, s azt érintette a zongora fedőlapjához. Így vált számára valamilyen formában „hallhatóvá” a koponyacsont rezgésein keresztül az egyébként fülének már teljesen néma hangszer.
Hangtalan zeneszerzése maga a csoda! Olyan elképesztő belső hallással áldotta meg a Jóisten, amely előtt az utókor még ma is értetetlenül áll, mert ő maga gyakorlatilag megvalósította a lehetetlent.
Beethoven kezei
S hogy mi a tanulság?
Összeszedtem az 5 legfontosabb dolgot, amit érdemes lenne megtanulni Beethoventől, s ami erőt adhat bárki számára a küzdelmes hétköznapokban:
1. Nem számít, hogy ki mit gondol, vagy milyen hangosan nevetnek mások, a saját utunkról soha ne térjünk le! Ha jól érezzük magunkat, ha szeretjük azt, amit csinálunk, ha úgy érezzük, ez a mi utunk, akkor ne más véleménye befolyásoljon, hogy járunk-e rajta!
Ha Beethoven a kritikusai miatt félrevonult volna, ha engedte volna, hogy elnémuljon benne a muzsika, ha a harmincas évei vége felé feladja a küzdelmet, akkor most mennyivel szegényebb lenne a zenei világ…
2. Lehetetlen? Nem létezik! A körülményeket nem befolyásolhatjuk, de arról már mi döntünk, hogy mit kezdünk a kialakult élethelyzettel!
Dobverővel a szájban vagy tölcsérrel a fülön, térden kúszva, mankóval bicegve… bárhogy, a lényeg, hogy haladjon az ember a cél felé!
3. Az élet akkor is szép, ha fáj! A születés ajándékát akkor se dobjuk el, ha éppen a legsötétebb oldalát mutatja a világ!
Ha a siket zeneszerző képes megemészteni a hallásának elvesztését, akkor bárki meglelheti magában a belső erőt a továbblépéshez.
4. A fájdalom egy eszköz, ami a fejlődés, az alkotás lehetőségét hordozza magában! Használjuk bátran a nehéz életeseményeinket mint üzemanyagot a jobb emberré válás felé vezető úton!
Beethoven művészetét alapjaiban befolyásolta a betegsége. Igazi mesterré a legnagyobb vesztesége formálta. Korszakalkotó műveit talán éppen legmélyebb fájdalmának köszönhette.
Hogy nehéz volt-e az út? Minden bizonnyal! Hogy megérte-e végigjárni? Nem kérdés!
5. Az igazi szeretettel, szenvedéllyel, alázattal és áldozatvállalással végzett munka elnyeri méltó jutalmát! Ha elég jól csinálod, ha elég kitartó vagy, ha van benned elég szenvedély és szeretet, akkor nyomot hagyhatsz a világban!
Beethoven halála napjáig alkotott, végső útjára legalább 20.000 csodálója kísérte el, nevét és alkotásait pedig soha nem feledi az utókor!
Ki ő, ha nem egy igazi példakép?
Benned is van egy csepp Beethoven?
- forrás:József Felföldi -
- - - - - -
A Holdfény szonáta története:
Kinek nem voltak az életében nagyon fájdalmas pillanatok?
Kiben nem merült fel soha a feladás gondolata a nagyon nehéz pillanatokban?
Ki nem érezte még magát soha mérhetetlenül magányosnak, amikor
teljesen kilátástalannak látszott az élete?
Még a híres, gazdag és nagy hatalommal bíró emberek sem kerülhetik
el a magányos és szenvedéssel teli pillanatokat.
Pontosan ez történt minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjével.
Ludwig von Beethoven 1770-ben született Németországban, Bonnban,
és 1827-ben Bécsben érte a halál.
Beethoven ilyen fájdalmas, sötét és komor időszakokon ment keresztül. A német herceg
halálakor, aki barátja, jótevője és második apja volt, mély szomorúság és depresszió
kerítette hatalmába.
A fiatal Beethoven nagyon szenvedett a szeretet hiányától.
Apja iszákos volt, aki rendszeresen verte a fiát.
Az utcán halt meg, az alkohol áldozata lett.
Anyja nagyon fiatalon halt meg, és bátyja soha nem állt mellé, nem segítette. Ráadásul
betegsége, hallásromlása felerősödött, s ez egyre jobban kínozta őt. Ideges, ingerlékeny
emberré vált.
Beethoven már csak egy füléhez tartott tölcsér formájú eszköz segítségével tudta hallani a
hangokat. Mindig magával vitt egy füzetet, hogy az emberek beleírhassanak, és így
tudjanak kommunikálni vele. De senkinek nem volt ehhez türelme, sem ahhoz, hogy szájról
olvasva megérthesse őket.
Tapasztalva, hogy senki sem érti meg és senki sem akar segíteni neki, Beethoven
magába zárkózott, és kerülte az embereket. Embergyűlölőnek tekintették.
Mindezek után a zeneszerző mély depresszióba esett. Azon kezdett gondolkodni,
hogy talán az öngyilkosság lenne a legjobb megoldás.
De mivel Isten egy gyermekéről sem feledkezik meg, a Beethoven felé nyújtott segítő kéz
egy vak fiatalasszony személyében érkezett. Ez az asszony ugyanabban a bérházban lakott,
ahova a zeneszerző kellett költözzön, és egyszer azt mondta a férfinak, a fülébe kiabálva:
„Bármit megadnék, ha egyszer láthatnám a holdfényt!”
Ezt hallva Beethoven könnyekben tört ki:
De hát ő mégiscsak lát! Mégiscsak tud komponálni, és azt le tudja írni papírra!
Hatalmas életkedv öntötte el, ami minden idők egyik leggyönyörűbb
zenedarabjának, a „Mondscheinsonate”, a Holdfény szonáta megalkotására késztette.
A zenedarab fő motívumában lassú lépteket idéznek a hangok, talán Beethoven
és mások lépteit, amint a német herceg, barátja és jótevője koporsóját követik.
Felnézve az ezüstszínű holdfényes égre, a világtalan fiatalasszonyra emlékezve,
amint barátja halálának okát kérdezi, és nagyon mély gondolatokba merül.
Egyes zeneiskolák úgy tartják, hogy a szonáta első tételében állandóan ismétlődő
hangok, mintha a „Warum? Warum?” (Miért? Miért?) szavakat idéznék.
Évekkel azután, hogy túljutott a szomorú, szenvedéssel és fájdalommal teli
életszakaszán, elkészült a felülmúlhatatlan zenemű, az „Örömóda”, a 9. szimfóniából.
Ez a remekmű koronázta meg a zeneszerző élete munkáját. 1824-ben maga vezényelte
az első előadást. Mivel addigra már teljesen megsüketült, nem hallotta a tapsot.
Az egyik szólista gyengéden megfogta Beethovent, és a hallgatóság felé fordította, hogy
lássa a termet betöltő, vadul éljenző, tapsoló és kalaplengető közönséget.
Úgy mondják, az Örömóda Beethoven háláját fejezi ki Isten és az Élet felé, hogy annak
idején mégsem dobta el magától az életét.
És ez a köszönet azt a vak fiatalasszonyt illeti, aki arra inspirálta őt kívánságával,
hogy a holdfényes éjszakát hangjegyekbe ültesse át: egy csodálatosan szép melódia édes dallamában a holdfény sugarai hullámzanak…
Érzékenységét felhasználva, Beethoven, a zeneszerző, aki nem hallott semmit,
gyönyörűséges zenéjével lefestette az éj szépségében fürdőző holdfényt
egy olyan nőnek, aki nem látott semmit.
(Enrique Baldovino zenész elbeszélése alapján)
- - - - - - -
Beethoven - Holdfény szonáta - videó
Beethoven IX. szimfónia - örömóda - videó