2025. május 13., kedd

A férfi, aki meghalt és a „fénybe” lépett, megosztja, mit látott a túlvilágon - halálközeli élménybeszámolók


Az élet sokszor egy hajszálon múlik, és van, akinek az a hajszál idő előtt elszakad. És olyan is van, hogy bár néhány pillanatra meghalunk, mégis csoda fogytán visszatérünk az életbe – mert még dolgunk van, még tennünk kell valamit, még nem jött el a mi időnk…


Nem hétköznapi esemény átkelni a „fényen” és visszajönni, de élnek köztünk páran, akiknek sikerült. Ezt állítja magáról az a férfi is, aki a közösségi médiában osztotta meg a tapasztalatait.

Elárulta, egy rövid időre meghalt, mielőtt a mentősök visszahozták volna az életbe. Amit a „túlvilágon” látott, az teljes mértékben átírta azt a valóságot, amit addig a nagybetűs életről gondolt.

Nemigen tért ki a részletekre, csupán arról számolt be, a szó szerint túlvilági élménye hogyan változtatta meg az életét, és úgy véli, meghalni az egyik legjobb dolog volt, ami valaha is történt vele!

„Redditorok, akik meghaltatok, majd újraélesztettek titeket, mire emlékeztek, mit láttatok? Mindig is kíváncsi voltam. Továbbá, ha valakinek van története arról, hogyan változtatta meg ez a vallásról alkotott felfogását, kérem, ossza meg” – keringett a kérdés a közösségi platformon, ahová ez a férfi is beküldte a válaszát. Elgondolkodtató, amit látni és tapasztalni vélt…

„Bármilyen közhelyesnek is tűnik, láttam egy ragyogó fényt, és belesétáltam. Odabent megláttam a gyerekkori otthonom és a nemrég elhunyt nagymamámat. Beszélgettünk egy darabig, majd feltett nekem egy kérdést, ami úgy ért, mint egy tonna tégla: ‘csinálsz-e valamit, ami számít, az életeddel?’” – mesélte az érintett, de a beszélgetésnek vége szakadt, ugyanis „visszahozták” őt az életbe.

Így folytatta: „Amikor újraélesztettek, mélységes pánikban tértem vissza, de a legnyomasztóbb dolog, ami a fejemben volt, az a felismerés volt, hogy ha abban a pillanatban meghaltam volna, akkor rosszabbul jártam volna, mintha maradok”.

Bevallotta, gonosz ember volt, és több kárt okozott, mint hasznot. De a halálközeli élménye után úgy döntött, hogy változtat ezen.

„Elhatároztam, hogy megváltozom, és egy kicsit kedvesebbé teszem az életemet. Most tanácsadóként dolgozom, és olyan traumatizált gyerekekkel foglalkozom, akiket bántalmazás ért, és soha nem voltam még ilyen boldog. Azt hiszem, csak meg kellett halnom, hogy újjászülethessek” – mesélte a névtelen válaszadó.

Hozzátette: „Erőteljes élményben volt részem, amit nem igazán tudok megmagyarázni, de ha erre koncentrálnék, akkor csak álmodozásra pazarolnám az időmet ahelyett, hogy azt tenném, ami számít: hogy egy kicsit jobbként hagyjam el ezt a világot, mint ahogyan találtam”.


És nem ő az egyetlen, aki azt állítja, hogy visszatért a halálból. Egy nő, aki 13 éves korában meghalt, is emlékszik rá, hogy látta a „fényt”. Elmesélte, hat percig haldoklott, miután elütötte egy busz – és végül egy kórházi ágyban ébredt fel, a családja körében.

„Először semmiség. Se hang, se szél, se fény, se súly. Olyan, mintha a világ súlya eltűnne, és te a medence mélyén lennél, csak lebegnél. Nem számít, milyen messzire nyúlsz, nem tudsz megragadni semmit. Nem hideg, nem meleg, nem fájdalmas. Abszolút semmi, és úgy éreztem, mintha sokáig ott lennék. Egy idő után egy fény villant körülöttem. Éreztem, hogy egy kis bizsergés lövell végig a testemen, és nem tudom, mi történt, de elkezdtem zuhanni. Mintha hirtelen lezuhantam volna valahonnan magasról. Olyan, mint amikor bízol és ráesel valakire, de az nem kap el. Hosszú zuhanás volt, a fény elhalványult, és én már vissza is kerültem a medence mélyére” – írta körbe a furcsa élményt a nő.

Hozzátette, nem sokra emlékszik, mit látott „odaát”, de „a mentőszolgálat munkatársai azt mondták, hogy hirtelen felébredtem, miután újraélesztettek, majd besétáltam a mentőautóba és elaludtam. Az első dolog, amit mondani tudtam, hogy a nagyim büszke a családunkra” – folytatta a hölgy. Arról, hogy mit érzett az élmény hatására, csak annyit árult el: „az a furcsa, hogy tetszett”.

- forrás:twice.hu -

- - - - - -

Médea halálközeli élménye - videó
Forrás: Élet Az Élet Után (hatoscsatorna)