Ha elvonatkoztatod magadat mindattól,
amit lényednek ismersz:
Tulajdonképpen lényed ott kezdődik.
Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld
össze lényeddel, önmagaddal.
Csak segédeszközöd; csak batyú, mely
szükségleteid őrzője is,
görnyesztő teher is.
Tested nem te vagy, hiszen csak anyag,
mely folyton cserélődik:
negyvenéves korodban húszéveskori testedből
egy parányi sincsen.
De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy,
hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél.
Ki vagy? A határtalan, mely fogantatásodkor
a határok közt megjelent.
Ha elhatárolt személyedet tekinted önmagadnak,
végezz copernicusi fordulatot: a határtalan
teljességet tekintsd önmagadnak,
személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek,
puszta tüneménynek, "nem én"-nek.
Ahol megszűnik az érzés, érzéketlenség,
gondolat, gondolattalanság, változás,
változatlanság; ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen:
tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.
(Weöres Sándor)