2012. október 18., csütörtök

Egy bölcs vallomása


"Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy."
(Antoine de Saint-Exupery)




Egyszer egy ember elment egy messzeföldről híres bölcshöz, hogy érdeklődjön saját mostoha sorsa felől. Azt kérdezte tőle: - Mondd mester, miért van az, hogy én betartom a törvényt, nem öltem, nem loptam, nem hazudtam, szerettem az embereket, mégis olyan nehéz a sorsom. Miért büntet engem Isten, ha követem a törvényt?
A bölcs ember így válaszolt:
-          Elmondom neked a saját történetemet, majd döntsd el magad, hogy igaz-e amit mondasz nekem:
Amikor nem ismertem Istent, én magam is a törvényre hagyatkoztam, azt gondoltam igaz ember vagyok, mert nem szegtem meg soha, amikor pedig megismertem az Istent rájöttem, hogy illúzióban éltem.
Meg van írva, hogy Istenedet imádd, és csak neki szolgálj. Hetente vittem virágot az oltárra, áldoztam Istennek, amikor csak tudtam, a templomokban ott térdeltem az Isten szobrok előtt imádkozva. Amikor megismertem az Istent, rájöttem, hogy mindennapi gondolataimat a pénzszerzés, a birtokszerzés és a nő kötötte le, mindig boldogtalan voltam ez miatt. Rájöttem, hogy nem Istent szolgáltam, hanem a pénzt, a birtokot és nőt. Meg van írva, hogy ne készíts bálványokat és ne imádd őket, én mégis Isten jelképeket hordtam a nyakamban, azokat helyeztem el az otthonomba és a templomban is azok előtt térdepeltem.
Meg van írva, hogy az úr napját szenteld meg. Én minden vasárnap ott voltam a templomokban, imádkoztam, majd elégedetten hazamentem, otthon pedig munkával folytattam a napot. Amikor megismertem az Istent, rájöttem, hogy megszentelni a napot annyit tesz, hogy azon a napon számot vetek mindazzal, amit egész héten elkövettem, megtisztítom magam lélekben, hogy méltó legyek az ő figyelmére. Az úr napja az úré, ki nem hagynám dicsérni az ő nevét.
Meg van írva, hogy ne mondd ki hiába a te Istenednek a nevét. Én soha nem káromoltam az Istent, azt gondoltam, hogy ezzel megtartom a törvényt. Ma már, hogy Ismerem őt, tudom, hogy Istenről folyton beszélni, de nem cselekedni az ő szellemében is hiábavaló dolog.
Meg van írva, hogy tiszteld apádat és anyádat. Nekem mindig jó kapcsolatom volt a szüleimmel, amíg éltek gyakran találkoztam velük, olyankor beszélgettünk, együtt ebédeltünk, vagy vacsoráztunk. Most, hogy Ismerem az Istent, tudom, hogy valójában soha nem ismertem meg őket, nem tudom, hogy az életükben mi, mi miatt történt velük, így tisztelni sem tiszteltem meg őket azzal, hogy továbbviszem, és ha kell, kijavítom az ő örökségüket.
Meg van írva, hogy ne ölj! Soha nem ragadtam fegyvert senki ellen, most, hogy Ismerem az Istent, tudom, hogy valahányszor félelmet okoztam valakinek, vagy akaratomon kívül bűnbe taszítottam őt, közelebb vittem őt a halálhoz.
Meg van írva, hogy ne paráználkodj. Egész életemben testileg hűséges voltam a feleségemhez, hogy az kedves legyen Istennek. Most, hogy Ismerem őt, azt is tudom, hogy ahányszor vággyal néztem más nőre, hűtlen lettem asszonyomhoz.
Meg van írva, hogy ne lopj. Gyermekkorom óta tiszteltem más vagyonát, mert erre tanított az apám. Most, hogy Ismerem az Istent, tudom, hogy valahányszor, amikor más emberek figyelmének középpontjába akartam lenni, amikor bármely módon versengtem más emberek figyelméért, minden alkalommal elloptam tőlük egy kis szeretetet. Ahelyett, hogy tisztességesen kértem volna, inkább tolvajjá lettem.
Meg van írva, hogy ne kívánd felebarátod birtokát. Én nem kívántam semmit, ami a felebarátomé, helyette szorgalmasan dolgoztam, hogy elérjem saját céljaimat. Most, hogy ismerem az Istent, tudom, hogy mindazokra, amiket megszereztem nincs is szükségem, csak azért dolgoztam értük, mert másnak is van, és azt gondoltam az a helyes, ha nekem is lesz. Így szegtem meg végül ezt a törvényt is.
Meg van írva, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagad! Én is azt gondoltam, hogy szeretem, mindenkivel kedves voltam és soha meg nem bántottam volna senkit. Emiatt inkább hazudtam, hogy fájdalmat ne okozzak. Ma már, hogy ismerem az Istent, tudom, hogy szeretni annyi, mint a másik embernek a legnagyobb szabadságfokot biztosítani, így minden embernek joga van ismerni az igazságot, mert az biztosítja számára a legnagyobb szabadságot. Ha végighallgattad a mondani valómat, akkor el tudod dönteni, hogy szerettem-e az embereket, ha elősegítettem halálukat, ha loptam őket, ha hazudtam nekik, ha megszegtem házastársi fogadalmamat azzal, hogy más nőre vággyal tekintettem.
Az ember elgondolkodott a bölcs mondanivalóján, majd hosszas hallgatás után azt kérdezte: - Én miért nem láttam eddig, hogy a törvénynek van ilyen tartalma is? A bölcs azt felelte: - Aki test szerint keresi az igazságot, test szerint is találja meg, aki lélek szerint keresi az igazságot, az pedig lélek szerint találja meg. Az ember ismét elgondolkodott, majd megkérdezte: - Mi az értelme hát a törvénynek, ha az ember nem tudja megtartani? A bölcs ember látva az ember fájdalmát elmosolyodott: - Most, hogy ismerem az Istent, tudom, hogy nincs törvény. A parancsolatok csupán útjelzők az önvaló útján. Azért vannak, hogy el ne tévedj, ha úgy döntesz, hogy Istent keresed.
Az ember még érthetetlenebbül állt a bölcs előtt, és azt kérdezte: - Mi az értelme az önvalónak? A mester erre csak halkan ennyit mondott: Az önvalónak nincs értelme, az önvaló maga az értelem, minden lény igaz lényege. Boldogságra csak az lelhet, aki az önvaló útját megjárta és célba ért. Képes vagyok én is elérni? – kérdezte az ember. Igen, minden ember képes – felelte a bölcs. Mit kell érte tennem? – érdeklődött őszintén az ember.

A bölcs ennyit válaszolt: Töltsd be a törvényt, keresd annak egyre magasabb értelmezéseit egészen addig, míg meg nem ismered benne a valóságot.