A kreativitás a létező
legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd
nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás mindössze
egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy, a
tömegpszichózis részeként nem tudsz teremteni. A tömegpszichózis nem kreatív;
vánszorgó életet él, nem ismer táncot, sem dalt, sem örömöt; gépies.
Aki teremt, nem
követheti a jól kitaposott ösvényt. Fel kell kutatnia a saját útját, magának
kell keresgélnie az élet dzsungelében. Egyedül kell mennie; ki kell hullania a
tömeg-elméből, a kollektív pszichózisból. A kollektív elme a legalsóbb elme a
világon – még az úgynevezett idióták is felette állnak a kollektív idiotizmusnak.
De a kollektivitásnak megvannak a maga vonzerői: tiszteli az embereket, becsüli
az embereket, ha azok szüntelenül ragaszkodnak hozzá, hogy a kollektív elme az
egyetlen helyes út. Szükségszerűen következett, hogy a múltban minden kreatív
embernek – festőknek, táncosoknak, zenészeknek, költőknek, szobrászoknak – le
kellett mondania a tekintélyről. Egyfajta bohém életet kellett élniük,
csavargóéletet; ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy kreatívak
lehessenek. Ez azt igényli, hogy ne élj annyira a jövőben. Ha érted, amit
mondok, ha érzed, hogy igazság van abban, amit mondok, akkor a jövőben mindenki
egyénként él majd, és nem lesz szükség bohém életre. A bohém élet egy rögzült,
ortodox, konvencionális, tiszteletre méltó élet mellékterméke. Én azon
dolgozom, hogy leromboljam a kollektív elmét, és minden egyént megszabadítsak
önmagától. Akkor nincsenek problémák; akkor úgy élhetsz, ahogyan élni akarsz.
Valójában az emberiség csak azon a napon születik meg igazán, amikor az egyént
a lázadásában tisztelik. Az emberiség még nem született meg; még mindig a
méhben van. Amit emberiségnek látsz, az csupán egy hatalmas szemfényvesztés.
Hacsak nem adunk egyéni szabadságot minden egyes embernek, abszolút szabadságot
minden egyes embernek ahhoz, hogy önmaga legyen, hogy a maga módján létezzen...
És azt, természetesen, hogy ne kelljen beleavatkoznia senkinek az ügyeibe – ez
is a szabadság része. Senkinek nem kellene beleavatkoznia mások ügyeibe. De a
múltban mindenki beleütötte az orrát mindenki más dolgába – még az olyan
történésekbe is, amelyek teljesen magánjellegűek, amelyekhez semmi köze a
társadalomnak. Például ha beleszeretsz egy nőbe, ahhoz mi köze a társadalomnak?
Ez tisztán személyes ügy, nem a piacra való. Ha két ember megegyezik abban,
hogy szerelemben egyesülnek, a társadalomnak nem lenne szabad beleavatkoznia.
De a társadalom beleavatkozik minden lehetséges eszközzel, közvetlen vagy
közvetett módon. A rendőr a szerelmesek közé fog állni, a bíró a szerelmesek
közé fog állni. És ha ez még nem lenne elég, a társadalmak teremtettek egy
szuperrendőrt, Istent, aki vigyázni fog rád. Isten ideája a leselkedő szomszéd
alakja, aki még a fürdőszobában sem hagy magadra, aki a kulcslyukon át
kukucskál, figyeli, mit teszel. Ez undorító! A világ minden vallása azt mondja,
hogy Isten szüntelenül figyel téged – ez undorító, miféle Isten az ilyen? Nincs
más dolga, mint figyelni mindenkit, követni mindenkit? Úgy tűnik, ő a legvégső
detektív! Az emberiségnek új termőföldre van szüksége – a szabadság földjére. A
bohémizmus egy reakció volt, egy szükséges reakció, de ha az én vízióm
megvalósul, akkor nem lesz szükség bohémizmusra, mert nem lesz úgynevezett
kollektív elme, amely uralkodni próbál az embereken. Akkor mindenki békében
lesz önmagával. Természetesen nem kell beleavatkoznod senki dolgába – de ha a
saját életedről van szó, azt a saját elhatározásaid szerint kell élned. Csupán
ekkor van kreativitás. A kreativitás az egyéni szabadság illata."
(Osho)