Meddig tart még ez, ó
lélek, meddig sürgesselek, hogy lépj az ösvényre, mely a megváltáshoz és a
boldogsághoz visz? Nem vagy hajlandó a vezetésemre bízni magadat! Meddig
kényszerítesz, hogy veled menjek a pusztuláshoz vezető úton? Arra viszont én
nem leszek hajlandó, hogy azt az utat járjam be veled.
Ha ez a nézeteltérés fennmarad közöttünk, ó lélek, akkor nem marad más hátra, el kell búcsúznunk egymástól. Útjaink elválnak, és mindegyikőnk arra megy, amerre kedve van, s amerre belső hajlama viszi.
Nem vagy őszinte, lélek. Nem cselekszel helyesen, sem bölcsen. Atyád oktat és int, s ez megszabadító és pompás eredményekhez vezet, ha szót fogadsz. Te viszont elfordulsz tőle, és a feleségedhez mégy, aki megtéveszt, csábít, hízeleg neked és édesen csalogat. Ennek a gyümölcse aztán aggály, gond és félelem, meg a csillapítatlan vágy fájdalma.
Győződj meg róla, lélek, hogy a fennkölt idegenek az alakulás világával léptek összeköttetésbe, és azt szolgálják. Erre a világra érkezve, mikor ennek a dolgaival megismerkedtek, elfeledkeztek saját világukról, a szellem világáról. Saját anyaglényük tudata elsötétült.
Ha sikerül felidézniük a feledésbe merültet, akkor mindkét életállapotot maguk előtt látják, és megállapíthatják a nagy különbséget, hogy az egyik nemes, a másik alantas. Mivel mindkét életterületet észlelik, szabadon dönthetnek, hogy hol akarnak lakni. Ha igaz gondolkodási képességükkel meglátják az egyik életállapot nagyszerűségét és magasztosságát a másikhoz képest, akkor mégis inkább visszatérnek a velük rokon dolgokhoz, és undorral tépik le magukról az ideiglenes kapcsolatokat.
Intés és dorgálás kisimítja és kifényesíti a lelkeket, megtisztítja őket szégyenfoltjaiktól. Az átmeneti befolyás révén homályossá vált tükröt dörzsöléssel és törléssel tisztítják. Ha azonban egy tükör homályossága ismétlődő befolyás által tartóssá vált, akkor a tükör más jelleget kapott, és elromlott. Az ilyen tükröt csak tisztító tűzzel lehet rendbe hozni. Hacsak nem végzetes folt esett rajtuk, a lelkeket is meg lehet tisztítani intés és dorgálás révén; ez ugyanis felidézi egykori életállapotuk emlékét. Viszont a lényük mélyéig elsötétült lelkeket csak úgy lehet rendbe hozni, ha a nyomorúságba zuhannak, sokáig ott maradnak, és ismételten megélik a siralmas állapotot.
Mennyiszer kell tűzbe tartani a más fémekkel elvegyült aranyat, míg tisztán és fényesen kerül elő belőle? Hányszor kell felizzítani a görbe rudat, míg egyenesre lehet kovácsolni? Hányszor kell a gabonát megszitálni, míg el lehet választani a belekeveredett pelyvától? És mennyiszer kell megélniük a szenvedést és mindenféle fájdalmat a tisztátalanná vált, megdermedt lelkeknek, míg megtalálják a helyes utat, és újra elnyerik eredeti tisztaságukat?
Mennyivel jobban ízlik az édes méz valamiféle keserű gyümölcsnél! Ezt persze csak az tudja, aki mindkettőt kóstolta. A lélek is csak úgy különbözetheti meg az édes boldogságot a fájdalmak keserűségétől, ha mindkettőt megélte. Nagy a különbség aközött, aki valamit elvet és lenéz, miután megvizsgálta, és aközött, akit a megvizsgálás vágya hajt. Aki a fegyverzet súlyát és a fáradalmakat a csatatérről ismeri, az ettől visszavonul. Aki soha nem volt csatában, az lelkesen a megismerésére törekszik.
Ha aztán, ó lélek, számos tapasztalatod után úgy véled, hogy a végére értél, akkor térj vissza legmagasságosabb lehetőségedhez, amelynek egykor birtokában voltál, amelyet elfelejtettél. Törekedj a legnagyobb célra, azon gondolkozz, és ahhoz igazodj, aki sem kezdetet, sem véget nem ismer, mindig jelenvaló a legrégibb múlttól a legtávolabbi jövőig, aki mindent megjelentet és feloszlat, nyit és zár, odaállít és elvesz, aki minden mindenben és minden egyes dolog külön-külön.
Vedd észre, lélek, hogy elválasztott dolgok nem lehetnek állandók és tartósak. Eltűnnek, elveszítik önállóságukat, és visszatérnek az általánoshoz, amelyhez tartoznak. Hasonlóképpen, az általánosságok is megfelelnek az első, örök elv örökös haladásának. Amikor erejük csökken, akkor idejüket múlván elpusztulnak. Tehát az általánosságok is szüntelenül változnak, valóságról mulandóságra váltanak.
Mily különbség áll fenn két barátod között, ó lélek. Az egyik a kirablásod révén gazdagodik meg, valójában gyűlöl és lebecsül, szegénységbe és szükségbe taszít. Fájdalmat és szenvedést hoz rád, megkísérel nevetségessé tenni, becsapni és megszentségteleníteni, hogy elveszítsed a becsületedet; elvakít, ha látni szeretnél, tévútra visz, ha a helyes úton akarsz járni; eláraszt hamis szeretetével, mely igaztalan és alantas, talmi dolgokat kívántat veled. Ennek eredményeként szegénység és szükség görnyeszt, aggály és gond terhel, lehúz a sötétség, bepiszkolódsz, és visszakerülsz a rabszolgaság állapotába.
Valahányszor ezt a barátodat gazdagítod, annál nagyobb lesz a szegénysége. Minél jobban tisztogatod, annál koszosabb és tisztátalanabb. Minél gyakrabban meggyógyítod, annál betegebb és rokkantabb lesz. Azt hiszed, barátsága tartós és állhatatos. De könnyen határoz úgy, hogy megválik tőled és cserben hagy. Ekkor a búcsú fájdalmát zúdítja rád, és megzavarodnak a gondolataid. Végül is azonban te vagy a hibás. Saját figyelmetlenséged, elvakultságod és butaságod sodort ebbe az állapotba.
Mennyire más a másik, aki szintén a barátod lehet. Ez gazdagít, segít a szükségben, a helyes útra vezérel, ha eltévelyegsz, oktat és tanít, amikor tájékozatlan vagy, felnyitja a szemed, ha vak vagy. Ez a barát - a másikkal ellentétben - nem sodor nehézségekbe, nem okoz neked nehéz munkát, se gondot, se feszültségeket. Ezenkívül örökké veled marad, a baráti kapcsolatot sohasem szakítja meg, nem hagy cserben, sem meg nem tagad tégedet. Az ő társaságában mindig is nagy megtiszteltetés ér az ő méltósága miatt, felvilágosulsz az ő világossága révén, élethez jutsz élete által, bölcsességhez és intelligenciához jutsz az ő bölcsessége és intelligenciája révén. Békesség és hatalom a részed az ő békéje és hatalma miatt. Javakkal áraszt el, melyeknek forrása örökké buzog. Igaz örömöt ad néked, melynek semmi köze az érzékekhez. Ha vele vagy, csak nyersz, semmit sem veszítesz. Őt válaszd barátodnak, ó lélek, lépj kapcsolatba és egyesülj vele.
(Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására)