A
Fényben a látomás és a valóság egyek. Te ott ülsz, én pedig itt állok. Mondjuk
azt, hogy én vagyok a látomás, és te a valóság. Rád kell néznem, és beléd kell
hatolnom, hogy megismerjelek. De a legmagasabb meditációban a látomás és a
valóság egyek.
Ahol te
vagy, ott vagyok én is, ahol én vagyok, ott vagy te is. Egyek vagyunk. A
legmagasabb meditációban ezért nincs szükségünk gondolatokra. A legmagasabb
meditációban az ismerő és az ismeret tárgya egyek.
Még az
elmélkedés is, ami egyfajta befelé tekintő csendes gondolkodás, messze áll a
meditáció fegyelmezett tágasságától. Amint gondolkodni kezdünk, a
korlátozottsággal és a kötöttséggel játszunk. Gondolataink, bármily édesek és
kellemesek legyenek is az adott pillanatban, hosszú távon fájdalmasak, mert korlátoznak
és megkötnek. A gondolkodó elmében nincs valóság. Minden pillanatban felépítünk
egy világot, a következő pillanatban pedig leromboljuk. Az elmének is megvan a
maga feladata, de a spirituális életben magasan felül kell emelkedni az
értelmen oda, ahol örök béke, örök bölcsesség és örök Fény honol. Csak ha
törekvésünkkel és meditációnkkal túllépünk a gondolkodáson, akkor láthatjuk és
élvezhetjük egyszerre Isten valóságát és Isten látomását.
(Sri
Chinmoy)