Az igazi boldogság
olyan állapot, mely nem vezethet túltelítődéshez. Ellenben amivel a lélek a
kikelet, a virulás és pusztulás világában szembesül, az csömörhöz vezet, és
semmiképpen sem lehet igazi örömnek nevezni.
Ha a lélek ezen a
világon keres örömöt, akkor olyasmit keres, ami itt nincsen. E világ sok lakója
keresi szorgosan az örömöt, de hiába keresi. Az ember mindenféle helyzetekbe
bocsátkozik, hogy megítélhesse és megvizsgálhassa azokat, majd elkeseredetten
és megundorodva eláll tőlük. Életállapotával senki sincsen megelégedve.
A lélek keres és tévelyeg ezen a világon egy nyugodt hely reményében, mely egyezne magas származásával és az ő sajátosságával. Mivel ilyet nem talál, ide-oda bolyong, nem leli a helyét, nem tud megnyugodni. A bölcs lélek tehát abbahagyja a kielégítés hajszolását és a szórakozás keresését a kikelet, a virulás és a hanyatlás világában.
E világ minden körülménye, mellyel a lélek szembesül, egy sor gonoszság állhatatos elviselését követeli meg tőle. Ezek keserűk, és amibe bármi keserűség vegyül, az teljesen keserű. Eszerint életét az embernek keserves bolyongással kell eltöltenie itt-ott keresgélve és építgetve - ami nem egy tiszteletre méltó élet -, vagy pedig más életállapotban vesztegelve annak a gonoszságait kell állhatatosan elviselnie. Ha az utóbbi mellett dönt, úgy a lehúzottság keserűségét kénytelen elszenvedni, mert jobb keserű gyümölcsök szedésével magasabb állapothoz és hatalomhoz jutni, mint édes gyümölcsöt szedni, de ezzel megaláztatni és lesüllyedni.
Jobb ha a munkás használja a szerszámot, és nem a szerszám a munkást, a lovas tereli a lovat, és nem a ló a lovast, az uralkodó a népet és nem a nép az uralkodót. Ha ezekben a dolgokban a természetes rend jut érvényre, akkor szépség és összhang az eredménye. Fordítva viszont, ellenkező viselkedés esetén a következmény veszélyeztetés, zavar és pusztulás.
A test a lélek ténykedése által él, ezért képes látni, hallani, szagolni, ízlelni és érezni. A test a lélek eszköze, szerszáma. Minő szégyen, ha a szerszám kormányozza és teszi rabszolgájává a dolgozót. A dolgozónak kell irányítania, nem a szerszámnak.
A tudatlan, ha valamiféle eszköz birtokába jutott, akkor oly szorgosan kezdi azt javítgatni és ápolni, hogy elfelejti használatba venni és vele dolgozni. Így a szerszám rabjává válik. Ez történik a lélekkel is, ha a test ápolására és ékesítgetésére szorítkozik, és nem eszköznek használja. Ekkor a lélek a test rabszolgája lesz. Ami az életben részesül, aminek megadatott a látás és hallás képessége, aminek a tehetsége az intelligencia, és nemes származású, az olyasminek a rabszolgájává válik, ami élettelen, vak, süket, az intelligenciát nélkülözi és csekély értékű. Ha az uralkodón a nép uralkodik, akkor az egy fonák világ. A népnek is meg az uralkodónak is pusztulnia kell. Ha a lelken a test uralkodik, akkor mindkettő tönkremegy.
Teremtmények nem alkalmasak kormányhatalom űzésére. Az ember számára ez egy kísértés. Ha a helyes úton járó bölcs embert azzal a próbával szembesítik, hogy a kormányzás hatalmát adják a kezébe, akkor rájön, hogy ezt ő maga nem képes megállni. Ekkor szerényen segítségért fordul a mindenség urához és első okához, aki az erőt kitölti a jókra, akik erre kérik. Így kapja meg a jót, amilyen mértékben lelke képes a jóval összeköttetésbe lépni. Megkapja az intelligenciát, és Isten segítsége a helyes életvitelhez vezéreli. Arra fog törekedni, hogy a jót tegye, és minden gonosztól távol tartsa magát. Az ilyen lélek a jóság és igazságosság forrásából merít. Az ilyen ember a birtokában lévő értékeket kitölti az ő hatalma alá rendeltekre. Ekkor a kormányzónak is meg a kormányzottaknak is jó dolguk van.
Ha viszont a tudatlant kísértik a kormányzó hatalomra való megbízással, akkor örömmel véli, hogy hatalma saját erejére támaszkodik, és saját lényéből fakad. Emiatt elhanyagolja vezetői feladatát, a szórakozásnak és az élvezetnek szenteli magát. Ennek gyümölcse aztán tudatlanság, vakság, tévedés és vétek. Az ilyen lélek a gonoszság és igaztalanság forrásából merít, s ez az ember ezekkel a tulajdonságokkal önti nyakon a hatalmában lévőket. Ennek eredménye igazságtalanság és pusztulás a kormányzó és a kormányzottak számára is.
Amikor belépsz az áloméletbe, ó lélek, akkor boldogságodat ne ott keresd, sem a számodra ott bemutatott látványosságokban. Nehogy valóságnak tartsd azt, különben ébredésed gúnnyá tesz téged. A jövés-menés világa álomvilág. Aki ezen a világon alszik és álmodik, az valójában kétszeresen álmodik. Ébredéskor mintha álomból riadna fel, majd újra természetes álomra hajtaná a fejét. Ezen a világon szüntelenül alszol. Bármit látsz, az nem egyéb, mint álom. Álmodból felébredvén elhanyagolod az álmodban látottakat, és - mint elalvás előtt - a durva anyagi világ határozott formákból álló dolgait látod. Ezeknek valóságáról ekkor jobban meg vagy győződve, mint az álmodban látottakéról. Így van ez akkor is, amikor evilági természeted alvásából felébredsz, és visszatérsz a szellem világának igazi éberségéhez. Akkor visszakerülsz azokhoz a dolgokhoz és nézetekhez, melyeknek valóságosságáról biztosan jobban meg leszel győződve, mint az anyagvilágéról.
A lélek keres és tévelyeg ezen a világon egy nyugodt hely reményében, mely egyezne magas származásával és az ő sajátosságával. Mivel ilyet nem talál, ide-oda bolyong, nem leli a helyét, nem tud megnyugodni. A bölcs lélek tehát abbahagyja a kielégítés hajszolását és a szórakozás keresését a kikelet, a virulás és a hanyatlás világában.
E világ minden körülménye, mellyel a lélek szembesül, egy sor gonoszság állhatatos elviselését követeli meg tőle. Ezek keserűk, és amibe bármi keserűség vegyül, az teljesen keserű. Eszerint életét az embernek keserves bolyongással kell eltöltenie itt-ott keresgélve és építgetve - ami nem egy tiszteletre méltó élet -, vagy pedig más életállapotban vesztegelve annak a gonoszságait kell állhatatosan elviselnie. Ha az utóbbi mellett dönt, úgy a lehúzottság keserűségét kénytelen elszenvedni, mert jobb keserű gyümölcsök szedésével magasabb állapothoz és hatalomhoz jutni, mint édes gyümölcsöt szedni, de ezzel megaláztatni és lesüllyedni.
Jobb ha a munkás használja a szerszámot, és nem a szerszám a munkást, a lovas tereli a lovat, és nem a ló a lovast, az uralkodó a népet és nem a nép az uralkodót. Ha ezekben a dolgokban a természetes rend jut érvényre, akkor szépség és összhang az eredménye. Fordítva viszont, ellenkező viselkedés esetén a következmény veszélyeztetés, zavar és pusztulás.
A test a lélek ténykedése által él, ezért képes látni, hallani, szagolni, ízlelni és érezni. A test a lélek eszköze, szerszáma. Minő szégyen, ha a szerszám kormányozza és teszi rabszolgájává a dolgozót. A dolgozónak kell irányítania, nem a szerszámnak.
A tudatlan, ha valamiféle eszköz birtokába jutott, akkor oly szorgosan kezdi azt javítgatni és ápolni, hogy elfelejti használatba venni és vele dolgozni. Így a szerszám rabjává válik. Ez történik a lélekkel is, ha a test ápolására és ékesítgetésére szorítkozik, és nem eszköznek használja. Ekkor a lélek a test rabszolgája lesz. Ami az életben részesül, aminek megadatott a látás és hallás képessége, aminek a tehetsége az intelligencia, és nemes származású, az olyasminek a rabszolgájává válik, ami élettelen, vak, süket, az intelligenciát nélkülözi és csekély értékű. Ha az uralkodón a nép uralkodik, akkor az egy fonák világ. A népnek is meg az uralkodónak is pusztulnia kell. Ha a lelken a test uralkodik, akkor mindkettő tönkremegy.
Teremtmények nem alkalmasak kormányhatalom űzésére. Az ember számára ez egy kísértés. Ha a helyes úton járó bölcs embert azzal a próbával szembesítik, hogy a kormányzás hatalmát adják a kezébe, akkor rájön, hogy ezt ő maga nem képes megállni. Ekkor szerényen segítségért fordul a mindenség urához és első okához, aki az erőt kitölti a jókra, akik erre kérik. Így kapja meg a jót, amilyen mértékben lelke képes a jóval összeköttetésbe lépni. Megkapja az intelligenciát, és Isten segítsége a helyes életvitelhez vezéreli. Arra fog törekedni, hogy a jót tegye, és minden gonosztól távol tartsa magát. Az ilyen lélek a jóság és igazságosság forrásából merít. Az ilyen ember a birtokában lévő értékeket kitölti az ő hatalma alá rendeltekre. Ekkor a kormányzónak is meg a kormányzottaknak is jó dolguk van.
Ha viszont a tudatlant kísértik a kormányzó hatalomra való megbízással, akkor örömmel véli, hogy hatalma saját erejére támaszkodik, és saját lényéből fakad. Emiatt elhanyagolja vezetői feladatát, a szórakozásnak és az élvezetnek szenteli magát. Ennek gyümölcse aztán tudatlanság, vakság, tévedés és vétek. Az ilyen lélek a gonoszság és igaztalanság forrásából merít, s ez az ember ezekkel a tulajdonságokkal önti nyakon a hatalmában lévőket. Ennek eredménye igazságtalanság és pusztulás a kormányzó és a kormányzottak számára is.
Amikor belépsz az áloméletbe, ó lélek, akkor boldogságodat ne ott keresd, sem a számodra ott bemutatott látványosságokban. Nehogy valóságnak tartsd azt, különben ébredésed gúnnyá tesz téged. A jövés-menés világa álomvilág. Aki ezen a világon alszik és álmodik, az valójában kétszeresen álmodik. Ébredéskor mintha álomból riadna fel, majd újra természetes álomra hajtaná a fejét. Ezen a világon szüntelenül alszol. Bármit látsz, az nem egyéb, mint álom. Álmodból felébredvén elhanyagolod az álmodban látottakat, és - mint elalvás előtt - a durva anyagi világ határozott formákból álló dolgait látod. Ezeknek valóságáról ekkor jobban meg vagy győződve, mint az álmodban látottakéról. Így van ez akkor is, amikor evilági természeted alvásából felébredsz, és visszatérsz a szellem világának igazi éberségéhez. Akkor visszakerülsz azokhoz a dolgokhoz és nézetekhez, melyeknek valóságosságáról biztosan jobban meg leszel győződve, mint az anyagvilágéról.
(Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására)