2014. január 7., kedd

Szinkronicitások




A szinkronicitás fogalma Carl Gustav Jungtól ered, aki felfigyelt arra, hogy bizonyos érzelmi és anyagi események, jelenségek gyakran történnek együtt, egy időben, pedig közöttük oksági összefüggés nem mutatható ki, és a véletlen egybeesés valószínűsége nagyon csekély.




Jung szerint a csillagos ég olyan, mint egy hatalmas óraszámlap, amelyen a Nap, a Hold és a bolygók a mutatók. Minden egyes mutatóhoz tartozik egy-egy körülfordulási ciklusidő,és az emberek testi és lelki folyamataiban hasonló ciklikusság tapasztalható.
Az egész földgolyóra kiterjedő globális szinkronicitás lehetőségét veti fel a NASA egykori légkörfizikus tudósa, James Lovelock által kidolgozott Gaia-elmélet, amely szerint a Föld úgy működik, mint egy élőlény, amelyben önszabályozó mechanizmusok biztosítják a rendszer stabilitását. Lovelock szerint, ha a Földön nem lennének élőlények, a bolygó teljesen megváltozna, lassan még az oxigén is eltűnne a levegőből. Az élőlények pedig éppen az életükkel, aktív tevékenységükkel tartják fenn a bolygó olyan állapotát, hogy az élet fennmaradhasson.
A teljes világegyetem működésére vonatkozik az un. antropikus elv, amely szerint a világegyetem úgy van „megkonstruálva”, hogy abban létre tudjanak jönni élhető bolygók és tudatos élőlények.
Úgy tudjuk, hogy az univerzum működését az összesen 26 független (egymásból nem levezethető) fizikai állandó (gravitációs állandó, fénysebesség, Planck-állandó stb.) és ezek egymáshoz való viszonya alapvetően meghatározza. Ezek az állandók az ősrobbanás pillanatában jöttek létre, úgy összehangolva, hogy kialakulhassanak naprendszerek, körülöttük élhető bolygókkal, rajtuk élőlényekkel. Nem valószínű azonban 26 fizikai állandó precíz, véletlen összehangolódása, mert ha ez tényleg véletlen, akkor ennek a véletlennek kisebb a valószínűsége, mintha valakinek minden héten 5-ös találata lenne a lottón.
Közben a fizikusok arra is rájöttek, hogy a modern fizika két meghatározó elmélete, nevezetesen a relativitáselmélet és a kvantumelmélet között súlyos ellentmondásokat lehet kimutatni, annak ellenére, hogy mind a kettő kifogástalanul működik a gyakorlatban. A logikai ellentmondás azonban feloldható, ha elfogadjuk, hogy a háromdimenziós tér és egydimenziós idő mellett a valóságban további- általunk nem tapasztalható- extradimenziók is léteznek. Ennek alapján dolgozták ki a szuperhúr-, szupergravitációs-, és szupermembrán-elméleteket, valamint azt az elméletet is, amely szerint a tapasztalható négydimenziós téridő egy ötdimenziós univerzum hologramja, amelyben az energia megmaradás törvénye mellett érvényesül még az információ megmaradás elve is.
Ez azt jelenti, hogy bármilyen ismeret, amivel rendelkezünk, nem veszhet el. Nem tűnhet el a tudásunk, nem semmisülnek meg a gondolataink, az emlékeink, a vágyaink, az indulataink, akkor sem, ha ,meghalunk, mert mindent tárolni fog az univerzum A régen élt spirituális bölcsek birtokában lehetett minden olyan tudás, amelyet mostanában kezd a modern tudomány újra felfedezni.
Sok olyan jel mutat arra, hogy a tudomány újabb paradigmaváltás előtt áll, amely új megvilágításba helyezi a fizikai és pszichikai világképünket, ennek elfogadása azonban alighanem óriási ellenállásba fog ütközni, az érvényre jutáshoz idő és türelem kell.
Már Selye János is rámutatott arra, hogy a forradalmian új tudományos felismerések attól újak, mert ellenkeznek a korábban elfogadott is igaznak hitt tudományos felfogással. A Nobel-díjas Max Planck szerint pedig a forradalmian új tudományos felismerés akkor tör utat magának, ha kihal az a nemzedék, amely már nem képes befogadni az új gondolatokat.
Az, hogy távoli dolgok között titokzatos összefüggések, kapcsolatok létezhetnek, nem új, mert az ősidőkben is tudták. Amint azonban a tudomány fejlődött, az ilyen elképzeléseket egyre inkább tudománytalan babonának kezdték tekinteni. Érdemes itt utalni arra, hogy például a kortárs tudósok Newtonnak az égitestek között ható titokzatos vonzóerőről (gravitációról) való elméletét is sötét középkori okkultizmusnak tekintették. A gyanút erősítette, hogy Newton mélyen vallásos ember volt, aki behatóan foglalkozott misztikus, ezoterikus tanításokkal, így alkímiával, asztrológiával, és meg volt győződve arról, hogy a természet működésébe Isten rendszeresen, tudatosan beavatkozik, és ezáltal tartja fenn annak harmóniáját, tökéletes rendjét.
Ugyanakkor Newton volt az, aki felismerte, hogy távoli dolgok között láthatatlan kapcsolatok működhetnek, akkor is, ha azok nincsenek összekapcsolva lánccal, kötéllel, vagy más olyan eszközzel, amellyel erőt lehet közvetíteni. Így bizonyos értelemben éppen Newton lehetett az előfutára a tudomány által fölfedezett olyan kvantumfizikai kölcsönhatási jelenségeknek is, amelyek alátámasztják Jung szinkronicitás-elméletét.

(Dr.Héjjas István)