Az
1920-as években az angol William McDougal arra a belátásra jutott, hogy ha az
élő emberben van valami, amit léleknek nevezünk, vagyis az fizikailag létezik,
kell lennie tömegének is!
Ha
pedig van tömege az élő emberben, akkor a halál pillanatában annak a tömegnek
el kell tűnnie - hiszen, ugye azt tanítja a vallás, hogy a halál pillanatában a
lélek elszáll. McDougal úgy érezte, ez a gondolat voltaképpen zseniális, és
erre kell egy kísérletsorozatot építeni! Hiszen ez akkor is ,,működik", ha
van lélek, és akkor is hoz tanulságos eredményt, ha nincs. Bármi legyen is a
vége, valakik számárra roppant érdekes eredménnyel zárulhat. Vagy van lélek,
vagy nincs!
Az egyetlen gondot az jelenti, hogy 90 évvel ezelőtt nem léteztek még olyan pontos mérőműszerek, amelyek ilyen kis mennyiségeket okvetlenül precízen mértek volna. Ennek ellenére McDougal megtett mindent, amit tehetett. Kórházakban a haldoklók ágyát (persze a megfelelő hatósági engedélyek birtokában) mérlegekre állította, asszisztensei nem mozdultak el a mérlegek mellől, felírták, mit mutat - és amikor a halottak kiadták utolsó leheletüket, feljegyezték a mérleg állását. Mondani sem kell, a halál pillanatát követően a mérlegek mindenütt bizonyos - igazából jelentéktelen - súlyveszteséget mutattak. Körülbelül 20 grammal lett könnyebb a haldokló, miután meghalt.
Sokan vélték úgy, hogy itt egyáltalán nem a lélekről, hanem a haldokló utolsó kilégzéséről van szó. Amikor valaki meghal, a tüdeje összeesik, és kibocsátja a benne lévő levegőt. Nils Olof Jacobson svéd professzor az 1970-es években megismételte McDougal kísérleteit, csak már sokkal pontosabb mérőeszközök birtokában tette ezt. Mint azt nemrégen az erről szóló filmben is láthattuk, a haldoklók a halál pillanatában kivétel nélkül 21 grammot veszítettek testsúlyukból. Mivel egy kistermetű embernek a tüdejében nem ugyanannyi levegő fér el, mint egy nagytermetűnek, nem is szólva mondjuk a gyerekekről - a mindig változatlanul ismétlődő 21 gramm szinte jelképesnek is tekinthető. Jacobson és követői mind a mai napig meg voltak és vannak győződve, hogy a 21 gramm az emberi lélek súlya - és ez az adat egyben a tudományos bizonyíték is arra, hogy az embernek tényleg van lelke. Már akinek - tesszük hozzá...
Az egyetlen gondot az jelenti, hogy 90 évvel ezelőtt nem léteztek még olyan pontos mérőműszerek, amelyek ilyen kis mennyiségeket okvetlenül precízen mértek volna. Ennek ellenére McDougal megtett mindent, amit tehetett. Kórházakban a haldoklók ágyát (persze a megfelelő hatósági engedélyek birtokában) mérlegekre állította, asszisztensei nem mozdultak el a mérlegek mellől, felírták, mit mutat - és amikor a halottak kiadták utolsó leheletüket, feljegyezték a mérleg állását. Mondani sem kell, a halál pillanatát követően a mérlegek mindenütt bizonyos - igazából jelentéktelen - súlyveszteséget mutattak. Körülbelül 20 grammal lett könnyebb a haldokló, miután meghalt.
Sokan vélték úgy, hogy itt egyáltalán nem a lélekről, hanem a haldokló utolsó kilégzéséről van szó. Amikor valaki meghal, a tüdeje összeesik, és kibocsátja a benne lévő levegőt. Nils Olof Jacobson svéd professzor az 1970-es években megismételte McDougal kísérleteit, csak már sokkal pontosabb mérőeszközök birtokában tette ezt. Mint azt nemrégen az erről szóló filmben is láthattuk, a haldoklók a halál pillanatában kivétel nélkül 21 grammot veszítettek testsúlyukból. Mivel egy kistermetű embernek a tüdejében nem ugyanannyi levegő fér el, mint egy nagytermetűnek, nem is szólva mondjuk a gyerekekről - a mindig változatlanul ismétlődő 21 gramm szinte jelképesnek is tekinthető. Jacobson és követői mind a mai napig meg voltak és vannak győződve, hogy a 21 gramm az emberi lélek súlya - és ez az adat egyben a tudományos bizonyíték is arra, hogy az embernek tényleg van lelke. Már akinek - tesszük hozzá...
(forrás:blog.xfree.hu)