AZ EMBERI TESTET
ILLETŐEN A MODERN ORVOSTUDOMÁNY ÉS AZ EGYETEMES GNOSZTIKUS TANÍTÁSOK
MEGKÖZELÍTÉSE KÖZÖTT JELENTŐS ELTÉRÉS MUTATKOZIK. NÉHÁNY VONATKOZÁSBAN A KÉT
SZEMLÉLETMÓD OLYANNYIRA KÜLÖNBÖZŐ, HOGY AZT GONDOLHATNÁNK, NEM IS UGYANARRÓL A
TESTRŐL BESZÉLNEK. MÁS ESETEKBEN VISZONT A GONDOLKODÁSMÓDOK ROKONSÁGOT
MUTATNAK.
Ez utóbbi esetet példázza, hogy a mai
szakemberek is kiemelik a testmozgás és -gyakorlás fontosságát az erőnlét
fenntartása érdekében, és ugyanezt a gondolatot lelhetjük fel Pitagorasz Arany
verseinek ezoterikus tanításaiban is. Ugyanez áll a táplálkozásra is: a
szamoszi bölcs azt mondja, hogy nem szabad megvonni a testtől az ételt és italt
valamint a mozgást, amelyre szüksége van. Ám amikor történetesen egy közönséges
megfázás kezeléséről van szó, a vélemények már nagyban különbözhetnek. Az
alapvetőbb kérdések tekintetében pedig, mint például a gyermekkori betegségek
megelőzése, homlokegyenest ellentétes álláspontra is helyezkedhetnek.
Az utóbbi évek bulvár- és tudományos sajtója elutasítja a homeopátiás, az alternatív és az úgynevezett ösztönös gyógymódokat, azok képtelenségére hivatkozva. Más részről a holisztikus és alternatív gyógyászattal foglalkozó kiadványok is kíméletlen kritikával nyilatkoznak a spekulatív, gyógyszeres orvoslással szemben. Mindkét megközelítés egyformán helytálló, önmagában véve mégis mindegyik elégtelen. Egy komplikált lábtörést például nem lehet csupán gyógynövényekkel kezelni. A makacs allergiákra viszont úgy tűnik, nincs elfogadott és igazán hatékony gyógyszer, a megfelelő virágokból készült orvosságokkal azonban jelentős eredményt lehet elérni ezekben az esetekben.
NINCS ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG
Akár „egészséges” az ember, akár rendszeres orvosi kezelésre szorul, alapvető betegsége – úgy tűnik – megmarad, erre pedig nincsen nyilvánvaló gyógyír. Ez a szenvedés azzal a ténnyel magyarázható, hogy „a testet olyan elemek alkotják, melyek elkerülhetetlenül feloszlanak, és így a testnek is szükségszerűen meg kell halnia”.
A fentebb említett gyógymódok különbözőnek, sőt akár egymással ellentétesnek is tűnhetnek, alapjában véve azonban nincs közöttük különbség: mindegyik a szenvedés csökkentésére irányul. Ha a két oldal szakértői azt állítják is, hogy a másik csak a – valódi vagy képzelt – tüneteket gyógyítja, mégis mindannyian csak azon igyekeznek, hogy a testet a lehető legegészségesebben és legtovább tartsák fenn.
„Létezik-e hát más test, mint amelyik a természetben van?” Ezt a kérdést teszi fel Jan van Rijckenborgh, a gnosztikus transzfigurista szerző Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben c. könyv negyedik részében. Az örömteli felelet igenlő! Hermész Triszmegisztosz arról a testről beszél, mely a szellemlélekből, a Sophia-ból, a lélek és a szellem közötti egyesülésből születik. Ez az alapja a harmadik megközelítésmódnak, amelyben a szemlélet nem korlátozódik csupán az anyagi formára. A tudomány az embert egy hímivarsejt és egy petesejt termékének tekinti, mely állandóan változik egyrészt azáltal, ami vele született, másrészt azáltal, amit később elsajátít. Az eredmény egy tudattal rendelkező emberi lény, aki gondolkodik, érez és határozott szándékkal cselekszik.
ISMERETLEN-E AZ EMBERI LÉNY IGAZI TERMÉSZETE?
Többek között a holisztikus szemlélet is foglalkozik a reinkarnáció témájával, sőt leírja még az asztráltestben, az éteri járműben és a tudatban lezajló folyamatokat is. A két megközelítésmód azonban e vetületében is alapvetően ugyanaz. Bármennyire éles elméjűek is elemzéseik és szemléletmódjuk, a két oldal tudósai és kutatói mégsem veszik figyelembe az emberi lényben meglévő halhatatlan elvet.
A harmadik megközelítés kiindulópontja merőben más. Ebben a szemléletben ugyanis a test önmagában nem cél, csupán eszköz: egy folyamatosan változó jelenség, amely egy három részből álló, nagyon finom szerkezetű, élő és lángoló egésznek az egyik összetevője. A fizikai testet a háromszög egyik oldalához lehetne hasonlítani. A másik két oldalt a lélek és a szellem alkotja, melyek a szellemlélek nézetei. Ha a három oldal egyenlő oldalú háromszöget képez, akkor azt mondhatjuk, hogy a test az eredeti élet egyik tökéletes vektorává vagy függvényévé vált.
A baj csupán az, hogy a XXI. század kezdetén ez szinte egyáltalán nem fordul elő. Az itt szóba jöhető lélek ugyanis rendkívül ritka. Anyagelvű korszakunkban a szellemmel való közvetlen kapcsolat csupán illúzió, majdhogynem az egész emberiség számára. Ennek következtében a mai fizikai testnek egészen más a szerkezete, mint az eredetié, mely az éter- és anyagtestek finom és áttetsző ötvözete. Ez indokolja tehát témaválasztásunkat, miszerint „a test a lélek eszköze”. Jóformán alig találni olyan kiegyensúlyozott embert, aki a lélek és szellem tökéletes összhangjában él. Szokványos tudatunk még csak el sem tud képzelni egy ilyen lényt. A mai ember teste más törvényeknek van alávetve, mint az eredeti emberé.
Az olvasó, aki kész a tényeket a maguk valójában látni, arra az ijesztő következtetésre jut, hogy a test nem szolgál egyéb célt, csupán önmagát, vagy – ahogyan napjaink embere megfogalmazza – a test nem más, mint egy gép, amely végtelen mennyiségű gént termel, hogy önmagát reprodukálja. A tudat oly mértékben fejlődött, ahogyan a „gép” kibontakozott, ahogy különféle tapasztalatokra tett szert, és így természetes módon olyan földi tudattá alakult, amely bizonyos fokig finomabb befolyásokra is fogékonnyá vált. Ez a tudat rendelkezik egy irányító szerkezettel – az aggyal –, mely lehetővé teszi számára, hogy gondolkodjék. Ám mielőtt a fejlődésnek ez az útja kijelöltetett, a „gondolkodás” nem volt más, mint a szellem és a lélek közötti együttműködésből születő cselekedet.
A FORRÁS NEM HAL MEG
A materialista ember és az egyetemes bölcsesség a „szellem” és a „lélek” fogalmát merőben különbözően látja. A köznapi tudománynak teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy lélek önállóan nem létezik. Amint a fizikai test eltűnik, feloszlik a lélek is, és végül a tudatnak a homlok mögött lévő gyújtópontja is kialszik. Ezért a fizikai testet nem tekinthetjük többé az eredeti élet függvényének vagy eszközének, hiszen egy ilyen eredeti eszköz ismertetőjele az, hogy nem hal meg.
A tudományos nézőpont azonban ebben az esetben megint csak nem helytálló, mivel a test igenis képvisel egy lehetőséget. Kétségkívül igaz ugyan, hogy nem elégíti ki a halhatatlan testtel szemben támasztott követelményeket, viszont rendelkezik olyan szervekkel, melyek nem távolodtak el túlzottan eredeti működésüktől. Egy átalakulási folyamat során ezek a szervek képesek olyannyira megváltozni, hogy többé-kevésbé az eredeti élet céljait szolgálhassák. Sem a földi test, sem a földi lélekminőség, sem pedig a földi gondolkodás nem léphet be az eredeti háromság, a szellem, lélek és test magasztos, derűs életterületére. Mégis ezek képezik a kiindulópontot – ez minden, amink van. Bár a test nincs tudatában eredeti feladatának, mindazonáltal kezében van a hatalmas lehetőség, hogy a fejlődés felfelé ívelő útjára térjen.
Ez az esély az ember kettős természetében áll. Jan van Rijckenborgh ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „E valóság tudatos felismerésének a lélekfejlődéssel kell kezdődnie, ez pedig a mikrokozmosz által keltett magsugárzásból ered, amely megragadja és betölti az ember teljes testét (összes testi járművét).”
EGYETLEN SZIKRA HATÁROZZA MEG A CÉLT
Ez mindenekelőtt a monád sugárzásának eredménye, amely folyamatosan szétzúzza a megkristályosodást, és új lendületet ad az embernek, hogy az megtalálja a visszatérés ösvényét. Csupán egyetlen szikra okozza tehát a különbséget aközött, hogy a testet zsákutcának vagy pedig egy új kezdet testének tekintjük. A Pentagram ezen kiadványának cikkeiben arra szeretnénk rávilágítani, hogy a visszatérés ösvényére vállalkozó személy teste ezen az ösvényen új és fontos szerepre tesz szert:
•először mint a szellemszikra-atom hordozója;
•másodszor, az ösvény kezdetén, mint a növekedő lélek ezen új alapelvének befogadója és oltalmazója;
•harmadszor mint próbakő, amelyben az új lélek minden eleme megnyilvánulhat;
•negyedszer pedig mint eszköz, mint munkatárs abban a feladatban, melyet a küldöttek és az emberiség szolgái vállalnak – és vállaltak korszakokon keresztül.
Napjainkban így újra megjelenik az érték és az igazság az építmény négyzetére vonatkozóan, mely a teljes életmegújítás alapja, és amely alapról elrugaszkodva az ember újabb lépést tehet a fejlődés spirálján. Az új mentáltest és a tudatos éteri-anyagi lélektest akkor csodálatos ragyogással borítja majd fénybe az illető mikrokozmoszát, akárcsak egy aranyló ötszög, egy arany pentagram.
Az utóbbi évek bulvár- és tudományos sajtója elutasítja a homeopátiás, az alternatív és az úgynevezett ösztönös gyógymódokat, azok képtelenségére hivatkozva. Más részről a holisztikus és alternatív gyógyászattal foglalkozó kiadványok is kíméletlen kritikával nyilatkoznak a spekulatív, gyógyszeres orvoslással szemben. Mindkét megközelítés egyformán helytálló, önmagában véve mégis mindegyik elégtelen. Egy komplikált lábtörést például nem lehet csupán gyógynövényekkel kezelni. A makacs allergiákra viszont úgy tűnik, nincs elfogadott és igazán hatékony gyógyszer, a megfelelő virágokból készült orvosságokkal azonban jelentős eredményt lehet elérni ezekben az esetekben.
NINCS ALAPVETŐ KÜLÖNBSÉG
Akár „egészséges” az ember, akár rendszeres orvosi kezelésre szorul, alapvető betegsége – úgy tűnik – megmarad, erre pedig nincsen nyilvánvaló gyógyír. Ez a szenvedés azzal a ténnyel magyarázható, hogy „a testet olyan elemek alkotják, melyek elkerülhetetlenül feloszlanak, és így a testnek is szükségszerűen meg kell halnia”.
A fentebb említett gyógymódok különbözőnek, sőt akár egymással ellentétesnek is tűnhetnek, alapjában véve azonban nincs közöttük különbség: mindegyik a szenvedés csökkentésére irányul. Ha a két oldal szakértői azt állítják is, hogy a másik csak a – valódi vagy képzelt – tüneteket gyógyítja, mégis mindannyian csak azon igyekeznek, hogy a testet a lehető legegészségesebben és legtovább tartsák fenn.
„Létezik-e hát más test, mint amelyik a természetben van?” Ezt a kérdést teszi fel Jan van Rijckenborgh, a gnosztikus transzfigurista szerző Az egyiptomi ős-Gnózis és hívása az örök jelenben c. könyv negyedik részében. Az örömteli felelet igenlő! Hermész Triszmegisztosz arról a testről beszél, mely a szellemlélekből, a Sophia-ból, a lélek és a szellem közötti egyesülésből születik. Ez az alapja a harmadik megközelítésmódnak, amelyben a szemlélet nem korlátozódik csupán az anyagi formára. A tudomány az embert egy hímivarsejt és egy petesejt termékének tekinti, mely állandóan változik egyrészt azáltal, ami vele született, másrészt azáltal, amit később elsajátít. Az eredmény egy tudattal rendelkező emberi lény, aki gondolkodik, érez és határozott szándékkal cselekszik.
ISMERETLEN-E AZ EMBERI LÉNY IGAZI TERMÉSZETE?
Többek között a holisztikus szemlélet is foglalkozik a reinkarnáció témájával, sőt leírja még az asztráltestben, az éteri járműben és a tudatban lezajló folyamatokat is. A két megközelítésmód azonban e vetületében is alapvetően ugyanaz. Bármennyire éles elméjűek is elemzéseik és szemléletmódjuk, a két oldal tudósai és kutatói mégsem veszik figyelembe az emberi lényben meglévő halhatatlan elvet.
A harmadik megközelítés kiindulópontja merőben más. Ebben a szemléletben ugyanis a test önmagában nem cél, csupán eszköz: egy folyamatosan változó jelenség, amely egy három részből álló, nagyon finom szerkezetű, élő és lángoló egésznek az egyik összetevője. A fizikai testet a háromszög egyik oldalához lehetne hasonlítani. A másik két oldalt a lélek és a szellem alkotja, melyek a szellemlélek nézetei. Ha a három oldal egyenlő oldalú háromszöget képez, akkor azt mondhatjuk, hogy a test az eredeti élet egyik tökéletes vektorává vagy függvényévé vált.
A baj csupán az, hogy a XXI. század kezdetén ez szinte egyáltalán nem fordul elő. Az itt szóba jöhető lélek ugyanis rendkívül ritka. Anyagelvű korszakunkban a szellemmel való közvetlen kapcsolat csupán illúzió, majdhogynem az egész emberiség számára. Ennek következtében a mai fizikai testnek egészen más a szerkezete, mint az eredetié, mely az éter- és anyagtestek finom és áttetsző ötvözete. Ez indokolja tehát témaválasztásunkat, miszerint „a test a lélek eszköze”. Jóformán alig találni olyan kiegyensúlyozott embert, aki a lélek és szellem tökéletes összhangjában él. Szokványos tudatunk még csak el sem tud képzelni egy ilyen lényt. A mai ember teste más törvényeknek van alávetve, mint az eredeti emberé.
Az olvasó, aki kész a tényeket a maguk valójában látni, arra az ijesztő következtetésre jut, hogy a test nem szolgál egyéb célt, csupán önmagát, vagy – ahogyan napjaink embere megfogalmazza – a test nem más, mint egy gép, amely végtelen mennyiségű gént termel, hogy önmagát reprodukálja. A tudat oly mértékben fejlődött, ahogyan a „gép” kibontakozott, ahogy különféle tapasztalatokra tett szert, és így természetes módon olyan földi tudattá alakult, amely bizonyos fokig finomabb befolyásokra is fogékonnyá vált. Ez a tudat rendelkezik egy irányító szerkezettel – az aggyal –, mely lehetővé teszi számára, hogy gondolkodjék. Ám mielőtt a fejlődésnek ez az útja kijelöltetett, a „gondolkodás” nem volt más, mint a szellem és a lélek közötti együttműködésből születő cselekedet.
A FORRÁS NEM HAL MEG
A materialista ember és az egyetemes bölcsesség a „szellem” és a „lélek” fogalmát merőben különbözően látja. A köznapi tudománynak teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy lélek önállóan nem létezik. Amint a fizikai test eltűnik, feloszlik a lélek is, és végül a tudatnak a homlok mögött lévő gyújtópontja is kialszik. Ezért a fizikai testet nem tekinthetjük többé az eredeti élet függvényének vagy eszközének, hiszen egy ilyen eredeti eszköz ismertetőjele az, hogy nem hal meg.
A tudományos nézőpont azonban ebben az esetben megint csak nem helytálló, mivel a test igenis képvisel egy lehetőséget. Kétségkívül igaz ugyan, hogy nem elégíti ki a halhatatlan testtel szemben támasztott követelményeket, viszont rendelkezik olyan szervekkel, melyek nem távolodtak el túlzottan eredeti működésüktől. Egy átalakulási folyamat során ezek a szervek képesek olyannyira megváltozni, hogy többé-kevésbé az eredeti élet céljait szolgálhassák. Sem a földi test, sem a földi lélekminőség, sem pedig a földi gondolkodás nem léphet be az eredeti háromság, a szellem, lélek és test magasztos, derűs életterületére. Mégis ezek képezik a kiindulópontot – ez minden, amink van. Bár a test nincs tudatában eredeti feladatának, mindazonáltal kezében van a hatalmas lehetőség, hogy a fejlődés felfelé ívelő útjára térjen.
Ez az esély az ember kettős természetében áll. Jan van Rijckenborgh ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „E valóság tudatos felismerésének a lélekfejlődéssel kell kezdődnie, ez pedig a mikrokozmosz által keltett magsugárzásból ered, amely megragadja és betölti az ember teljes testét (összes testi járművét).”
EGYETLEN SZIKRA HATÁROZZA MEG A CÉLT
Ez mindenekelőtt a monád sugárzásának eredménye, amely folyamatosan szétzúzza a megkristályosodást, és új lendületet ad az embernek, hogy az megtalálja a visszatérés ösvényét. Csupán egyetlen szikra okozza tehát a különbséget aközött, hogy a testet zsákutcának vagy pedig egy új kezdet testének tekintjük. A Pentagram ezen kiadványának cikkeiben arra szeretnénk rávilágítani, hogy a visszatérés ösvényére vállalkozó személy teste ezen az ösvényen új és fontos szerepre tesz szert:
•először mint a szellemszikra-atom hordozója;
•másodszor, az ösvény kezdetén, mint a növekedő lélek ezen új alapelvének befogadója és oltalmazója;
•harmadszor mint próbakő, amelyben az új lélek minden eleme megnyilvánulhat;
•negyedszer pedig mint eszköz, mint munkatárs abban a feladatban, melyet a küldöttek és az emberiség szolgái vállalnak – és vállaltak korszakokon keresztül.
Napjainkban így újra megjelenik az érték és az igazság az építmény négyzetére vonatkozóan, mely a teljes életmegújítás alapja, és amely alapról elrugaszkodva az ember újabb lépést tehet a fejlődés spirálján. Az új mentáltest és a tudatos éteri-anyagi lélektest akkor csodálatos ragyogással borítja majd fénybe az illető mikrokozmoszát, akárcsak egy aranyló ötszög, egy arany pentagram.
(forrás:lectorium.hu)