Ahogyan az álom
valótlan az ébrenlétben látottakhoz képest, úgy e világ ébrenlétének dolgai is
valótlanok a szellem világához képest, amely az igazi valóság.
Ne hidd tehát, hogy boldogságod abból áll, amit az érzékeknek ebben a világában látsz. Ha mégis itt keresed, akkor olyan vagy, mint aki elaludt, és teljesen megbízik az álmában látott finom és szép dolgokban, majd felébredvén elszomorodik és megdöbben, mert meg kell válnia azoktól. Így van ez a jövés-menés világában maradó lélekkel is, aki ehhez hozzászokik és megelégszik e világ szórakozásainak és örömeinek az észlelésével. Ennek a vágya lenyűgözi őt, mert boldogságát ebben keresi. Ha viszont a lélek már erőlködés nélkül észreveszi e világ nyomorúságát, gondját és baját, akkor ezt a világot örömmel hagyja el, és boldog, hogy belőle kiköltözhet. Mint amikor valaki álmában csúnya és fájdalmas dolgokban részesül, és örül, hogy felébredhet, mert álmától így megmenekül. Sőt, nem is hajlandó többé álomba merülni a fájdalom és a félelem miatt, melyet álmában érzett a szörnyű dolgok láttán.
Amit a világ ajánl, ne fogadd el. Mert csak bolondít. Azt akarja, hogy először nevess egy kicsit, aztán sírjál. Ez a természet menete. Nem alakoskodik, mert anyagi dolog erre nem képes - nem tud hát másnak tűnni. A léleknek viszont megadatott az élet, az intelligencia és a megkülönböztetés képessége. Ő tetszése szerint dönthet, hogy hagyja-e becsapni magát, vagy sem. Ha a lélek átlátja az őt rászedni akarók szándékát, ha elfordul tőlük és óvatos lesz, akkor elkerüli a rossz következményeket. Ha viszont a világi fondorlatokba és csalásba bocsátkozik, akkor ezt is szabad akaratából teszi. Ahogyan tehát képes belemenni, úgy képes megtagadni is. Ha enged, akkor elsüllyed. Ha nem enged, akkor megóvja magát a pusztulástól.
Azzal lépj összeköttetésbe, amit tudsz és amit mindenki tud, bocsásd el viszont, amit nem tudsz és amit senki sem tud. Tudod például a többiekkel együtt, hogy a tűz forró, a dolgokat megégeti és fényt áraszt; a víz hideg, nedves és folyékony, valamint a szomjat oltja. Tudod, hogy az egész nagyobb a részénél, és az egyenes különbözik a görbétől.
Az ember nem szívesen hagyja el, amit kedvel, viszont örül, hogy a gyűlöltet elhagyhatta. Tény, hogy a világot el kell hagynod, ezért természetesen boldogtalan leszel, ha e világot szeretted. De ha gyűlölted, elhagyásakor leszel boldog.
Képzeld el, ó lélek, hogy kivonod magad a durva anyagi világ alól. Vizsgáld meg, hogy saját lényeden kívül találsz-e valami lényegeset! Lényedre tekintve azt fogod mondani: a lélek először is a gondolatokhoz hasonló és azokkal rokon, másodszor más dolgokat és önmagát is mozgásba hozza, megkülönböztető-képességgel rendelkezik, maga irányul az általa kívánt dolgokra, különös és jó tulajdonságokkal van megáldva, mint az igazságosság, nagylelkűség, egyöntetűség és szánalom. Ha belső lényed ilyen, ezek a tulajdonságaid és a jelleged, akkor meg kell hagyni, finom és előkelő lény vagy.
Ha most más dolgokat próbálsz meg leírni, megfelelhet-e ez a leírás tennen belső lényednek? Másképpen szólva: megkerülheted-e ennek során az ő belső lényüket? Ábrázolhatod-e őket a saját jellegüktől idegen tulajdonságokkal?
Ha valamit egyáltalán nem lehet leírni a lényegének megfelelő módon, ha semmi sem jellemzi, akkor meg kell vallanod, hogy élettel sem rendelkezik, és lényegében tétlenségre ítéltetett. Meg kell értened, hogy a lélek a fizikai világban csupán olyan dolgok nyomát hagyja hátra, amelyeket maga a lelkület (a szellemlélek) keltett a lélekben, és a lelkület is csak azt valósítja meg a lélekben, amit maga az első ok vitt véghez őbenne.
Ha két egyforma madár zsinórral van egymáshoz kötve, akkor mindkettő nagyon szenved, és nem nyugodhat. Csak akkor nyugszanak meg, ha elválasztják őket. Még rosszabb a helyzet, ha két különböző jellegű és formájú lényt kötnek össze, például egy tevét a farkassal, bikát egy oroszlánnal, vagy élőlényt halottal. Létezik-e boldogtalanabb állapot, mint amikor bölcs van bolondhoz kötve? A teve nem nyugszik, míg meg nem szabadul az őt a farkashoz fűző kötéltől. Ugyanez áll a bikára és az oroszlánra, a holtra és élőre, meg a bölcs és a bolond esetében is.
A lélek lénye mindezek fölött való, mert különböző világokkal van kapcsolatban, és minden területre elmehet. A lélek bizonyos ideig az anyagvilágban marad. Ebben az állapotban a lélek emberi. Csak azt látja, ami érzékszervekkel észlelhető, étellel, itallal és a durva anyaggal van elfoglalva. Más időszakban a lélek a neki megfelelő világhoz tartozik. Ebben az állapotban a lélek észlel, és megismerkedik a dolgokkal, mozgást okoz, képes megvizsgálni és elgondolkozni. Szabadon dönthet, és akarata is szabad. Ezek a lélek sajátos tulajdonságai.
A lélek ezek után a gondolatvilághoz tartozik, itt megtanulja megkülönböztetni az ősformákat az anyagi formáktól. Megérti a dolgok kezdő elvét, és gondolkodási képességével megkülönbözteti és felismeri az egyszerű és oszthatatlan formákat.
Az utolsó időszakban aztán a lélek az isteni világhoz tartozik. Ebben a legmagasabb állapotban a lélek elérte a jót és a jóságot, és csakis a jót akarja. Minden gonosztól és álnokságtól mentes, és mindennel szembeszáll, ami gonosz, mert bölcs, és elővigyázatosan cselekszik.
A léleknek az első okkal való kapcsolata és rokonsága nyilvánvalóvá válik a lényében gyökerező törekvésből, hogy felfogja az Isten mindenhatóságában foglalt dolgok összességét. A lélek ugyanis nem nyugodhat, és nem elégszik meg teljesen, míg el nem éri a szellem világát, és minden ahhoz tartozónak a birtokába nem jutott. A lélek csakis ekkor hagyja abba a vágyakozást, ekkor békél meg, nyugszik meg és elégszik meg teljesen.
Nincsen nálad boldogtalanabb, ó lélek, hiszen magányos vándorként kerültél a barbárok országába. Saját nyelveden próbálsz beszélni velük és panaszkodsz, de nem értik a nyelvedet. Beszélnek hozzád, de a saját nyelvükön, melyet viszont te nem értesz. Ilyen szerencsétlen az állapotod. Beszélsz, de senki sem hallgat meg. Panaszkodsz, és senki sem szán meg. Lakóhelyétől messze hol talál vigaszra a hazájától elidegenedett, a származásától elválasztott? Ugyanakkor mohó telhetetlenséged rabja vagy, s már arra sem vagy képes rájönni, hogy saját hibáidnak és tévelygésednek a gyümölcsét nyögöd. Halálos vágyak hajszolnak, és az élvezet durva telhetetlensége lelkesít. Nem adsz számot magadnak saját cselekedeteidről, melyek az önmegsemmisítésbe taszítanak. A véghetetlen tengeren hányódsz egy csalóka módon hasznosnak tűnő járműben. Olyan társat választottál, mely cserben fog hagyni. Olyanra bíztad magad, aki félrevezetett és becsapott. Bizony, keserves dolog, ha az embert a barátja megtéveszti és kirabolja, ha a társa cserben hagyja.
Aki édes gyümölcsöt termeszt, az édeset fog enni. Aki értéktelent termel, az értéktelent is eszik. A jótettek eredményei megegyeznek a gyökerekkel, melyekből sarjadtak. Ugyanígy a rossz tettek következményei is a gyökereiknek felelnek meg, amelyekből fakadtak.
Kevés ismeret valóra váltva nagyobb nyereséggel jár, mint sok ismeret, melynek tettekkel való kivitelezését elmulasztod.
Isten legyen kegyes az iránt, aki tud és cselekszik, aki másokat tanít, aki ezt a könyvet elolvassa és megérti, aki másokat is megtanít ennek a megértésére; aki a kitűzött célt eléri, aki másokat is odavezet, miközben a helyes módon közvetít, aki igazat mond és részesül Isten segítségében.
(Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására)