A fiú, aki nem akart szenzáció lenni

Valahogy azonnal hitelessé válik az a gyógyító, asztaltáncoltató vagy varázsló, aki maga is megdöbben a képességétől, és nem hogy visszaélni nem kíván vele, de leginkább nem is akar tudni róla. Hát Indridi Indridason ilyen volt.

Izlandon született a XIX. század végén, szegény család fiaként. Amikor huszonkét éves lett, könyvnyomtatást akart tanulni, ezért Reykjavikba utazott. Már a fővárosban történt. hogy véletlenül, kíváncsiságból csatlakozott egy asztaltáncoltató társasághoz. Amikor megérintette az asztalt, mindenki hátrakapta a kezét, mert egészen elképesztő dolog történt. Az asztal őrjöngeni, forogni, pörögni kezdett, alig lehetett leállítani. Ekkor derült ki, hogy Indridason valódi médium.

Megvádolták, hogy csaló

A fiú roppant megijedt, hallani sem akart a dologról. Csak barátai hosszas unszolására volt hajlandó további kísérletekben részt venni. Végül átengedte testét a szellemvilágnak, és kis idő után már a különböző elhunytak hangján tudott megszólalni. Nagyon gyorsan terjedt a híre Izlandon, és hamarosan egész Európa ismerte a nevét, főleg azért, mert látványos gyógyításokat is képes volt véghezvinni. Akkoriban már egyre többen fogták rá, hogy csaló, annak ellenére, hogy mások rábeszélésére lett csak médium.

Csak a tenyerét használta

Indridi alakja azért is különleges, mert nagyon ritka, hogy valaki többféle paranormális tevékenységben is egyszerre jeleskedjen. Ő viszont médiumként és gyógyítóként is megállta a helyét, még a rákos daganatokat is képes volt meggyógyítani. ha egy beteg felkereste őt, meg se kellett mondania, mi a diagnózis, mert Indridi felé tartotta  a tenyerét, és máris tudta, mi a betegsége. Ekkor a beteg testrészre tette a kezét, ott tartotta, kissé meg is nyomkodta, és közben minden idegszálát megfeszítve koncentrált. Néhány perces kezelés után a betegek saját lábukon, frissen , és makkegészségesen távoztak a gyógyítótól. Igaz, Indridit roppant kimerítette a gyógyítás, voltaképpen azért, mert nem a kozmoszból nyert energiával, hanem saját erőkészletéből dolgozott. Egy-egy kezelés után ezért akár napokig is regenerálódnia kellett, így nem tudott tömeges gyógyítóvá válni.

Professzorok vizsgálták a tevékenységét

Az Izlandi Egyetem teológiaprofesszora, Haraldur Nielsson tiszteletes megvizsgálva az esetet, megbizonyosodott a fiatalember jóhiszeműsége felől. Nem sokkal ezután, 1908-ban egy kiváló izlandi tudós, a becsületességéről és pártatlanságáról ismert Gudmunder Hannesson “laboratóriumi feltételeket” teremtett a fiatalember tevékenységének megfigyeléséhez. Olyan körülményeket hozott létre, amelyek mellett valóban nagyon nehéz lett volna megtéveszteni bárkit is. Ezzel megindulhattak a komoly kísérletek.

Orvosok, papok meg a szellemidézés

Elhatározták, hogy egy gondosan átvizsgált szobában fogják a szeanszot megtartani, ahol semmi más nem volt, csak a kisérleti személy és a megfigyelők. Indridit ráadásul teljesen pucérra vetkőztették, nehogy a ruhájában bevigyen valami oda nem illő dolgot. jelen volt Hannesson, egy kitűnő szemsebész, Bjorn Olafsson és Nielsson tiszteletes. Erős, sűrű szövésű hálót függesztettek fel a mennyezettől a padlóig, Indridason és egy megfigyelõ pedig az függönyfalon belül maradtak. Hannesson a falon kívül foglalt helyet.

De hiába minden előkészület és bizalmatlankodás, tapasztalniuk kellett, hogy a médium valóban különböző hangokon beszél, és olyan energiákat mozgósít pusztán a gondolatával, hogy száz kilónál nehezebb tárgyak is felemelkedtek a szobában és ide-oda röpködtek. Egy verkli például a levegőbe emelkedve zenélni kezdett. Mindeközben, hogy nehogy mozdulni tudjon, lefogták Indridason kezét.

Szellemek orgiája

A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a sok megfigyelő legszívesebben fejvesztve menekült volna ki a szobából. A szellemek jelenlétét szinte érezni lehetett. Az egyik szellem váratlanul megtámadta a médiumot, és a levegőbe emelte, miközben az őt lefogó Nielsson-t a sarokba lökte. A fiatalember néhány másodpercig levitált, de végül a jelenlévők megragadták és visszarángatták a földre. Indridason már megint a levegőben volt, ám most rajta csüngött Nielsson is, aki megpróbálta visszahúzni. Egy falhoz rögzített nagyméretű dobogó is elmozdult a helyéről, sőt, fából készült darabjai sorban kiszakadtak a padlóból és a falból.

Megesküdtek, hogy nem csalás

Ott ültek a tudósok és vakarták a fejüket. Hogyan lehetséges mindez? Azt viszont már egyikük sem merte megkérdőjelezni, hogy Indridi képessége valódi. Hannesson képtelen volt megmagyarázni, miképpen idézte elő a fiú a döbbenetes jelenségeket. Bár az események sötétben történtek (sok szkeptikus ilyenkor rögtön átverésre gyanakszik), a tárgyakat előzetesen fluoreszkáló anyaggal jelölték meg, így mozgásuk abszolút mértékben követhető volt. Nielsson, aki mindig is feddhetetlen jellemnek számított, végig fogta a médium kezét, és megesküdött rá, hogy valóban megesett mindaz, amiről beszámoltak.

Csakis ingyen gyógyított

Indridason-t mindig is zavarta az a nagy felhajtás, amit körülötte csaptak. Nagyon szerény ember volt, aki sosem kedvelte a társasági összejöveteleket, eléggé magának való ember volt. Leginkább kedvenc kutyájával sétálgatott naphosszat, bármilyen hidegre is fordult az idő. Viszont soha sem tagadta meg a segítségét, ha a rászorulók kérték fel gyógyításra. Soha nem fogadott el pénzt a jótéteményeiért cserébe, még a tehetősebbektől sem. Elvei mellett élete végéig kitartott, és egy idő után már azok is becsülni kezdték méltóságáért és önzetlenségéért, akik nem hittek pszichikus képességeiben.

(Forrás:global-mystery.blogspot.hu)