A
halálközeli élményt átélő emberek legtöbbje megszabadul a halálfélelmétől, mert
tapasztalatból tudja, a halál nem zár le mindent. A másik elgondolkodtató
eredménye ennek a jelenségnek az, hogy a túlélők sokkal figyelmesebbé, szeretetteljesebbé
válnak.
Carl Gustav
Jung
Carl Gustav Jung, a neves pszichiáter 1944-ben eltörte a lábát, és
közvetlenül utána szívrohamot kapott. Egy nővér későbbi beszámolója szerint a
testét ragyogó fény vette körül, akárcsak - tapasztalatai szerint - a legtöbb
haldoklóét.
Jung szerencsére mégsem tartozott közéjük. Az űrben lelte magát,
amint a „gyönyörű kék fényben úszó" Földet szemléli. Látta a tengerek
mélyét és a kontinensek körvonalait. A lába alatt Ceylon terült el, előtte
India. Természetesen nem látta az egész bolygónkat, „gömb alakját azonban
tisztán kivehettem, körvonalai ezüstösen csillogtak át a csodás kék fényen".
Rövid szemlélődés után Jung megfordult, és egy hatalmas, lebegő,
meteorithoz hasonló sziklatömböt pillantott meg az űrben. A sziklán volt egy
kis előcsarnok, és a bejárat mellett egy hindu ült lótuszülésben. Jungot béke,
alázat, elégedettség töltötte el, amint a sziklára lépett. „Mindenem megvolt, ami én voltam, és csak ennyit mondhattam a
magaménak."
Jung éppen áthaladni készült egy kivilágított termen, ahol, érezte,
választ kap majd valamennyi, az élet értelmét kutató kérdésére, amikor Dr. H.
megérkezett. Ez az orvos kezelte a kórházban, csak ezúttal „aranylánccal vagy
arany babérkoszorúval övezve" jelent meg. Dr. H. közölte vele, nem szabad
még elhagynia a Földet, vissza kell térnie. Jung mélységesen csalódott, és vonakodva
indult haza, az élők világába - írja Emlékek, álmok, gondolatok című
önéletrajzában.
Jung egyértelműen halálközeli eseményt élt át, ami azonban sokkal
inkább asztrálutazásnak, semmint a szokásos „fény-alagút" élménynek felelt
meg. A halálközeli élményeknek ezek szerint tehát számtalan változata lehet.
Jungnak sok látomása volt még, mielőtt végképp visszanyerte az egészségét. „A
látomások során átélt érzések szépsége és intenzitása minden képzeletet
felülmúlt. A leghatalmasabb élményt jelentették ezek a víziók, amelyben valaha
is részem volt... Soha nem hittem volna, hogy ilyesmit átélhet az ember, hogy
létezik egyfajta töretlen boldogság. A látomások és élmények teljesen reálisak
voltak; nem valami képzelt érzések, hanem minden a legteljesebb objektív
valóság" - írja fent idézett művében.
A halálközeli élményeket sokan hallucinációnak minősítik. Azok a
jelenségek azonban, melyeket előbb tárgyaltunk, a Föld valamennyi országában
közismertek, még a kisgyermekek között is. Dr. Melvin Morse Closer to
the Light (Közel a fényhez) című könyvében olyan gyermekek
tapasztalatait jegyezte fel, akik halálközeli élmények következtében hagyták el
fizikai testüket.
A halálközeli élmények nemzetközileg elismert kutatója Kim Clark,
fiatal pszichológus korában szemléletes bizonyítékokat is szerzett ezeknek az
akarattalan, testen kívüli élményeknek a valódiságáról a seattle-i Harborview
Kórházban.
Éppen egy kórházat elhagyni készülő szívbeteg számára adott
különböző lélektani életvezetési tanácsokat, ám a hölgy közönyösen hallgatta.
Inkább arról akart beszélgetni Kimmel, hogyan hagyta el a testét, miképpen
lebegett fölötte, azt nézegetve, mint próbálják az orvosok kétségbeesett
igyekezettel újraindítani a szívét.
Kim hitetlenségét látva, bizonyságképpen elmondta, egy fél pár cipő
hever a kórházi ablak alatti párkányon. Kim kinyitotta az ablakot, de nem
látott semmit. A hölgy erősködött, Kim tehát kihajolt, de még mindig nem látta
a cipőt. „A sarkon van" - irányította a beteg. A kórház ötödik emeleti
szobájában voltak, de Kim bátran kimászott a párkányra, és természetesen ott
találta a cipőt úgy, ahogyan a hölgy leírta. Ez az eset indította el Kim Clark
karrierjét a halálközeli élmények tanulmányozására.
Dr. Melvin Morse bizonyította be végleg, hogy a halálközeli
élményen csak az esik át, aki valóban az élet peremére kerül, valamint hogy a
jelenség sohasem alvászavar, drog vagy tudat alatti félelem fejleménye. Ő és
kutatótársai összevetették a haldoklók élményeit a súlyosan beteg emberek
tapasztalataival, és megbizonyosodtak róla, hogy csak a halál küszöbéről
visszatérő embereknek vannak úgynevezett halálközeli tapasztalatai.
Eredményeit egy, a gyermekbetegségekkel foglalkozó orvosi szaklapban (American
Journal of Diseases of Children) 1986 novemberében tette közzé.
Dr. Morse az agynak azt a területét is meghatározta, ahol a
halálközeli élmény megjelenik. Feltételezése szerint ez a hely „a lélek trónja".
Nagyon ritkán látják „asztrális hasonmásukat" azok, akik
halálközeli élmény során akaratlanul elhagyják testüket. Rendszerint a
tudatosság szikrájának érzik magukat. Ám ez is testen kívüli élmény. Keith
Harary, akit parapszichológusok csoportja vetett mindenre kiterjedő vizsgálat
alá a hetvenes években, általában szellem, fénysáv, fénygömb, fénycsík alakjában
asztrálutazott, de megesett vele az is, hogy tudatos pontként sodródott az
űrben. Ezek az asztrálutazás járművei. Különböző alakokban lehet útra kelni,
egyetlen módszer sem célravezetőbb a másiknál.
(Richard
Webster – Asztrálutazás)