Az ok-okozat törvénye
létezik. Mindenki megtapasztalja, nap mint nap, hogy a tetteinek, sőt a
szavainak, de még a gondolatainak is van következménye.
Mindennek van oka, minden döntésünk
valahová vezet. Oda, ahová egy másik döntés nem vezetne, vagy nem ezen az úton
vezetne. Több döntéssel is eljuthatunk ugyanoda, de a közben megtett út is
számít.
Igaz az is, hogy annál jobb
döntéseket hozunk, minél jobban ismerjük magunkat. Testünk minden sejtje
lecserélődik, maximum 7 év alatt. Az atomok összetevőit alkotó kvantumok is
folyamatos mozgásban vannak. Semmi sem állandó, mint régen hittük. Csak a
változás állandó. Ezért mondom, hogy társnak is változótársat válasszunk. Ne
olyat, aki éppen megfelel, de később lemarad mellőlünk, hanem aki velünk együtt
változik, a megfelelő irányba és ütemben.
Itt van tehát az önismeret, az
állandó változás, és az, hogy mindennek következménye van. Ezekből következik,
hogy a spirituális utat megkezdők – akik tudatosan észlelnek - egy olyan talajra
tévednek, ahol a változás még gyorsabb, sőt kikerülhetetlen. A változás pedig
újra és újra felveti azt a kérdést, hogy kik is vagyunk valójában. Sokan azért
nem lépnek meg fontos dolgokat, mert az azt mutatná, hogy ők már nem ugyanazok,
akik korábban voltak. Nos, az emberi lét szerint, tényleg nem ugyanazok, mert
hiszen az lehetetlen. Az Isteni lét szerint viszont az Isteni részed teljes,
egész, az Istennel egylényegű, és mint ilyen, változatlan.
De maradjunk a mi kis földi
létezésünknél, ahol semmi sem állandó, sőt minden és mindig változik, mi magunk
is. Ebben a körben megállapítható az is, hogy valami vagy előrefelé fejlődik,
vagy visszafelé. Mivel nincs változatlan állapot, így stagnálás sincs.
Így aztán, ha elindulunk a
spirituális úton, akkor azt célszerű jó irányba és jó ütemmel csinálni, mert ha
leállunk, az előre-változásban, bizony visszacsúszunk. Sajnos, ha belekezdtél
az ébredési folyamatba, akkor nem lehet kiszállni. Ugyanis, a változást segítő
szituációk egyre nagyobb arányban jelentkeznek, segítve minket. Ha pedig nem
veszünk róluk tudomást, az már minket magunkat is zavar. Természetesen
ideig-óráig meg lehet pihenni, de kiszállni nem tanácsos. Például, amíg valaki
úgy veteti el a gyermekét, hogy nem tudja, az gyilkosságnak számít, addig könnyebben
teszi ezt. Míg, ha csak hall arról, hogy ez milyen cselekedet – mármint
gyilkosság -, akkor minden elhessegetés mellett is nehezedik a szituáció,
hiszen akaratlanul is fel-felvillan a gondolat, hogy mit tettünk vagy készülünk
tenni.
A folyamatos változás csak annak
megy, aki képes az önvizsgálatra, olyan kegyetlen módon, hogy akár az önmagára
nézve szégyenletes dologra is fény derüljön. Aki ezt megteszi, az nagyon bátor.
Mindig emlékezzünk rá, hogy a legfőbb erény a bátorság! Aki szembenéz magával
és először, ha csak önmaga előtt is, de felvállalja azt a valakit, aki az adott
kérdésben olyan rosszul áll, az bátor. A belátott hibát aztán egy határozott
döntés következtében megváltoztatja, kijavítja. Ezzel már meg is változott.
Aki tisztában van azzal, hogy
mindannyian Istenből valók vagyunk, ezért nincs valódi titok - mert Te és az
Isten már tudjátok -, és elég sokszor nézett már tükörbe, felvállalva önmaga
előtt a hibáit, az egyre nagyobb mértékben meri ezt megtenni mások előtt is.
Miért fontos ez?
Mert aki elindul a saját útján és
változik, az sokszor olyan döntések meghozatalára kényszerül, amely nem nyeri
el a környezete egy részének a tetszését. Hiszen mindig olyan környezet vesz
körül minket, amilyenek éppen vagyunk. Ha változunk, változik a környezetünk
is. Van, aki marad, van, aki elmarad. Attól függően, hogy kivel változunk
együtt, hasonló ütemben és irányban. De csak akkor haladunk, ha ezeket a mások számára
sokszor kellemetlen döntéseket meghozzuk és felvállaljuk.
A spirituális út őszinteséget
követel, először magunkkal, majd a környezetünkkel szemben is. „Az igazság
szabaddá tesz!” – mondta közülünk a legnagyobb. Ha elmeséljük egy stiklinket
valakinek, aki meghallgat és elfogad minket így, szabályosan fellélegzünk,
felszabadulunk, mert vége az alakoskodásnak, a hazudozásnak, a képmutatásnak.
Ezek a tevékenységek rengeteg energiát, erőt emésztenek fel - ha észrevesszük,
ha nem.
Miután erőnk szabadul fel, azt akár
arra is fordíthatjuk, hogy a hibánkat kijavítsuk. De látjuk, hogy ez a pozitív
haladás is úgy kezdődik, hogy felvállaljuk magunkat, először a tükör előtt,
majd a környezetünk előtt is. Persze, ha ügyesek vagyunk, akkor a felismerés
után rögtön rendezhetjük a sorainkat, és így talán a mások előtti beismeréses
rész is elkerülhető. Persze az otthoni tükrünkkel analóg a környezetünk, a
párkapcsolatunk, amelyek türközik jelenlegi állapotunkat.
Abban az esetben, ha
az ember felcsap segítőnek, hatványozottan igaz rá, hogy önmagát vállalnia
kell. Hiszen csak így lehet hiteles. Tapasztalatom szerint egyre többen
kíváncsiak az olyan segítők véleményére, akik maguk is rendelkeznek
problémával, nehézséggel, és ezt nem rejtik véka alá. Nem titkolják, hogy ők is
tanulnak a tőlük kérdezőtől, sőt a segítség legalább olyan mértékű, mint amit
adhat. Lehetséges, hogy a guruk ideje leáldozóban van? A megközelíthetetlen,
tanítványai által körülvett „mesterek” már nem olyan népszerűek, mint régen?
Elkerülhetetlen tehát a spirituális úton, hogy változzunk, mert az élet maga a
változás, amely vagy előre visz vagy visszahúz. Stagnálás nincs. Ezt a
folyamatos, lehetőség szerint pozitív irányú változást viszont csak
őszinteséggel, és önmagunk felvállalásával tudjuk elérni.
Ha elmúlik a félelem, hogy mit
szólnak majd mások, ha a cél nem a megfelelés a környezetünknek vagy egy
korábbi létállapotunknak, akkor önmagunkat vállalva egy szorongásoktól mentes,
esetenként nehéz, de eredményes életutat járhatunk be, amely visszatekintve
elégedettséggel tölt majd el bennünket, a megtanult bölcsességek fényében.
Ki vagy? Hol tartasz? Merre mész?
Miben változol, hogy eljuss oda?
(Somogyi Péter- Huszárvágás)