Hogyan lesz az energiából anyag?

A kvantumfizikusok másik zavarba ejtő felfedezése az, hogy a szubatomi részecskék úgy viselkednek, mintha tudathasadásuk lenne.  Néha anyagként, mint nagyon apró billiárd golyók száguldoznak az atomon belül, máskor pedig, óceánon áramló energiahullámokként viselkednek.

Szinte úgy tűnik, ha a tudós részecske után kutat, akkor a szubatomi anyag engedelmesen részecskeként viselkedik, és ha hullámként keresi, akkor hullámként tűnik fel. Ez tehát a következő jelzés arra vonatkozóan, hogy az emberi elme képes hatást gyakorolni „arra a valamire”, amelyből az anyagi világ készül.

Hogyan lehet ezt a kétféle viselkedést értelmezni?  Einstein bebizonyította, hogy az anyag energiából áll, és az atomok keletkezésekor az energia a sűrű anyagnak megfelelő formát ölt magára.  Az energia hullámok viselkedése a tudósok által ismert dolog, azonban az energia fogalmát nem tudják igazán meghatározni.  A legtöbb, amit mondanak az az, hogy az energia egyfajta rezgés.

A következő megállapítás az, hogy az anyag egyfajta tiszta energiából jön létre.  Ha az energia rezgés, akkor a tiszta energia egy olyan fajta rezgés kell, hogy legyen, amelyik az anyag részecskéinek rezgése fölött áll.  Ahogy az energia rezgése csökken, úgy válik sűrűbb anyaggá, vagyis a tiszta energia a sűrű anyagra jellemző megjelenést ölt.  Ezt a tényt támasztja alá a kvantumfizikusok megfigyelése, hogy a szubatomi részecskék egy látszólag üres térben tűnnek fel.  A részecske hirtelen a semmiből tűnik elő, majd további részecskékre osztódik, amelyek egymással ütköznek, végül eltűnik, vagyis visszakerül oda, ahonnan jött.

Honnan tűnhetnek elő a szubatomi részecskék?  A kvantumfizikusok fedezték fel azt, hogy lehetetlen bármely kísérlet eredményét pontosan előre jelezni.  Bizonyos végkimenetelek valószínűsége sejthető.  Ez a tény okozta azt az észrevételt, hogy ameddig valaki a megfigyelést nem végzi, addig a szubatomi részecskék nincsenek jelen az anyagi világban, az anyag világában.  Helyette abban a világban léteznek, amelyet a valószínűség világának nevezhetünk.  Ebben a világban számos lehetősége van bizonyos részecskék megjelenésének bizonyos helyeken.  A megfigyelés ideje alatt az egyik ilyen lehetőség válik valósággá, és a sűrű anyagi részecske megjelenik az anyagi világban, ahol mérhetővé válik.

Világossá válik, hogy a kvantumfizika alkalmazása a filozófiában olyan világképet jelez, amely a következő elemeket foglalja magába:

Kell, hogy legyen valami azon túl, amit a tudósok anyagi világegyetemnek hívnak.  Ezt hívhatjuk a valószínűség világának, kvantum mezőnek, a tiszta energia világának, más dimenziónak, párhuzamos világegyetemnek vagy bármi másnak.  Mindenképpen kell, hogy legyen a magasabb rezgéseknek egy világa, amelyben csak tiszta energia van, de nincs sem fizikai anyag, sem fizikai energia.  Ahogy a tiszta energiahullám rezgése csökken, akkor szubatomi részecskeként jelenik meg a térben, és ezek a részecskék később az anyag építőkockáiként működnek, vagy pedig olyan fizikai energiahullámokként, mint a fény.

A két világ között nincs átjárhatatlanság.  Valójában az anyagi világot egyfajta energiaáramlás hozza létre és tartja fenn minden bizonnyal, amely magasabb valóságból ered, és onnan áramlik az anyagi világba.

A folyamat, amelynek során az energia anyagi formát ölt, úgy tűnik, hogy megkerülhetetlenül feltételezi egy magasabb szintű tudatforma létezését.  A kvantum fizikusok felfedezése alapján anyag nem hozható létre tudatos elme közreműködése nélkül.  Latolgatják, hogy az univerzum létezne-e egyáltalán, ha senkinek a figyelme nem irányulna rá.

 Az emberi elme az anyag legalapvetőbb szintjén működik közre, és látszólag szerepet játszik abban, hogy energiát juttasson a magasabb szintű valóságból az anyagi világba, valamint abban, hogy az energia bizonyos formát öltsön.

Ezeknek a tudományosan igazolt tényeknek az a következménye, hogy a tudomány mostanra egy olyan világképet tár elénk, amely nagyon hasonló ahhoz, amelyet a szellemi tanítások már évezredek óta jeleznek.  Természetesen a szellemi tanítások teljesen más elnevezéseket használtak, amelybe belefoglalták a mítoszok és legendák világát, hozzáigazítva azt a mostani modern kultúrához képest sokkal fejletlenebb kultúrákhoz.  Mostanra úgy tűnik, hogy a fő különbség a tudományos és a szellemi világkép között egyedül a nevezéktan.  Fellelhető-e olyan megközelítés, amely egyesítené a kettőt?

Itt szükséges megjegyeznünk, hogy nincs egyetlen olyan vallás sem, amelyet a tudomány érvényesítene.  Valójában az a világkép, amelyről az előbb szó volt, a legtradicionálisabb vallásoktól kívánná meg azt, hogy szabaduljanak meg a legnagyobb becsben tartott tantételeiktől.  Nagyon sok vallás azon alapszik, hogy Isten olyan magasabb valóságban létezik, ahová emberi lény önmagától nem képes eljutni.

Tehát szükséges a vallás vagy egy megváltó saját magunkon kívül az üdvözülésünkhöz.  Az új világkép azt jelzi, hogy ezen változtatni kell.  Az emberi elme ugyanis önmagában képes hatni az anyagi világon túli valóságra, ami azt jelenti, hogy nincs önmagunkon kívül semmire szükségünk ahhoz, hogy a szellemi valósággal kapcsolatba kerüljünk.  Számtalan szellemi tanító képviselte már ezt a tanítást.  Például Buddha azt mondta, hogy a szenvedés oka az elmében található tudatlanság formájában.  Tehát a szenvedésen való túllépés útja a magasabb szintű tudatosság kialakítása, amely mentes a tudatlanságtól.

 Jézus szintén azt tanította, hogy nincs szükség semmilyen intézményrendszerre ahhoz, hogy Isten országába juthassunk:„az Isten országa ti bennetek van” (Lukács 17,21).  Lehetséges, hogy a tudomány azt az alapvető igazságot fedezte fel az emberi elmével kapcsolatban, amelyet Buddha és Jézus már más-más nyelven korábban kijelentett?

(forrás: jezustanitasok.hu)