A magas érzelmi intelligencia 12 jele

Már egy ideje tudjuk, hogy a magas IQ még nem jelent garanciát sem a sikerre, sem a boldog életre. Az érzelmi intelligencia az, ami befolyásolja viselkedésünket, személyes döntéseinket, ez az a titok, ami a vizsgálatok szerint a sikeres emberek 90 százalékának birtokában van.

Mutatunk néhány jelet Travis Bradberry ismert pszichológus, író útmutatása alapján, hogy honnan ismerszik meg a magas EQ-jú ember.

Jókora szótár az érzelmek kifejezésére

Meg tudod mondani, most hogy érzed magad? Jól? Rosszul? Mi van a kettő közti skálán? Minden ember tapasztal érzéseket, de csak kevesen tudják érzékletesen megfogalmazni, hogy pontosan miket, és még kevesebben adnak nevet is nekik. Minél specifikusabban tudjuk megfogalmazni és elmondani másoknak, hogy mit élünk, hogy milyen érzelmet élünk át, annál inkább tudunk rá megoldást is találni – már ha kell.

Kíváncsiság

Függetlenül attól, hogy introvertált vagy extrovertált, a magas érzelmi intelligenciájú ember kíváncsi a körülötte történő, létező dolgokra és emberekre. A kíváncsiság mögött általában nagy adag empátia lapul, ami szintén a magas EQ jele.

Bátorság a változások előtt

Amikor valami változás áll be az életünkben, akkor arra rugalmasan kell reagálnunk ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. A magas érzelmi intelligenciájú embereket ritkán bénítja meg a félelem, ők az akadályokban is a lehetőségeket és a kihívást látják, nem pedig a gátat és a problémát.

Önismeret

Megfelelő önismeret, saját gyengeségeink és erősségeink ismerete nélkül elég nehéz élni ezt az életet. Beismerni, hogy valamiben az átlag alatt teljesítünk, nem jelent belenyugvást, sőt, legalább tudjuk, melyik az a terület, amit fejlesztenünk kéne, az erősségeinket pedig kihasználhatjuk a munkánkban, kapcsolatainkban.

Emberismeret

Nem összekeverendő az előítéletekkel. Nem arról van szó, hogy eleve tudjuk, hogy az adott ember attól, ahogy kinéz, beszél, vagy áll, már azonnal biztosra vesszük, hogy milyen. A már említett empátia és kíváncsiság azonban hosszú távon elvezethet odáig, hogy felismerjük az emberek mozgatórugóit.

Magabiztosság

Ez sem törtetést vagy nagyképűséget takar igazából, hanem azt a képességet, hogy ha sértegetnek, és lekicsinylő kritikákat kapunk, akkor sem veszítjük el az önbecsülésünket, vagy támadunk rá a másikra.

A nemet mondás képessége

Sokkal több stressz éri azokat az embereket, akik nehezen mondanak nemet. A magas EQ-val élő emberek tudják mikor, és hogyan mondjanak nemet, akár önmaguknak is. Ahhoz is értenek, hogy hogy kerüljék el a mérgező, frusztráló, energiavámpír embereket.

A hibák és a harag elengedése

Az érzelmileg intelligens emberek nem rágódnak évekig saját múltbéli hibáikon. Nem felejtik el őket, próbálják elkerülni, hogy újra megtörténjen, de nem ez határozza meg az önképüket és a jövőjüket. Ugyanez érvényes a haragra is. A magas EQ-jú embereket is érik sérelmek, őket is bántják, de nem dédelgetik évekig harcra és bosszúra készen haragjukat, és nem annak alapján élik az életüket.

Spontán adni

Ahhoz, hogy erős érzelmi kapcsolataink legyenek, tudnunk kell feltétel nélkül adni – ez persze nem megy a kíváncsiság, az empátia, és a többi erősség nélkül.

Örülni annak, ami van

Bár folyamatosan törekszünk a többre, jobbra szebbre, azt is észre kell vennünk, ami már a miénk. Sőt, Simone Weil szerint meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. A magas EQ-jú emberek nem kergetik a tökéletességet, mert tudják, hogy olyan nem létezik, közben pedig hálásak azért, amit már elértek, és erőt merítenek belőle. A Kaliforniai Egyetem kutatói kimutatták, hogy azok, akik napi szinten gyakorolják a hálás gondolkodásmódot, energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak, kortizol-szintjük (stresszhormon) is alacsonyabb.

Kikapcsolódás

Hiába sikeres valaki a munkájában, időnként el kell szakadnia a stresszforrástól, pihennie kell, kikapcsolni minden gépet, kütyüt, és ebben az érzelmileg intelligens emberek nagyon jók. Felügyelik saját stressz-szintjüket, és tudják, mikor kell engedniük a gyeplőn.

Negatív gondolatok

Hasonlóan a haraghoz vagy a fájdalomhoz, a magas EQ-val élő emberek nem ragaszkodnak negatív gondolataikhoz. Nekik is éppúgy vannak, mint másoknak, de felismerik, és helyükön kezelik őket ahelyett, hogy eltúloznák jelentőségüket. Boldogságuk egyébként sem mások véleményei, visszajelzései alapján teremtődik, hanem saját magukból, ezért nehéz is elvenni az örömüket.

(Forrás:lemon.hu)

Jankovich István: Túléltem a halálomat (Visszatérés a klinikai halálból)

A hajdani budapesti építészmérnök, Jankovich István, 1964-ben súlyos autóbalesetet szenvedett a luganoi országúton. Hat percet töltött el a klinikai halál állapotában. Ez idő alatt lelke elvált a testétől, és önálló „lényként” szemlélte az odalenn játszódó eseményeket.

Halálkutatás meghalni jó

Ha a halál tagadásának és elutasításának korában élünk is, lassacskán mégis csak utat tör egy újfajta halálszemlélet, amely nem is annyira a teológiából és a filozófiából fakad, sokkal inkább a tudományból. Aki a halált az élet alapvető kérdéseként teszi fel magának, az elképesztő, rendkívül szuggesztív kutatási eredményekre bukkan, amelyeknek igazi jelentősége még nem hatolt be a köztudatba. E kutatási ágat thanatológiának nevezzük
(eredete a görög thanatosz, “halál" jelentésű szó).

Az új tudomány eredményei hihetetlennek, sőt illuzórikusnak tűnnek azok számára, akiknek a halál csak félelem és borzalom. “A halál pillanata összehasonlíthatatlanul szép és felszabadító élmény, amelyet félelem és megrázkódtatás nélkül élünk meg"

mondja Elisabeth Kübler-Ross, a híres tanatológus.

A kérdésre, hogy ő fél-e a haláltól, így válaszol:

“Nem, egyáltalán nem; örömmel készülök rá."

Kübler-Ross pszichiáter, aki több mint húsz éve dolgozik és tanít amerikai kórházakban és klinikákon, 1968-ban megjelent könyvével indította útjára a modern tanatológiát. A könyv címe: “Beszélgetések haldoklókkal". Ezer és ezer órát töltött haldoklók ágya mellett, tapasztalatainak eredményét számos orvosi egyetemen, ápolónőképző iskolában és orvos továbbképző intézetben tanítják az Egyesült Államokban. De más orvosok és pszichológusok figyelme is ebbe az irányba fordítani. Egyre több átfogó tanulmány jelenik meg, és a kutatások fókuszában a “halálélmény" áll.

Nézzünk egy példát: 1964. szeptember 16-án az akkor 44 eves Stefan Jankovich építészmérnök Bellinzona (Svájc) közelében halad az autópályán. Egyszer csak egy teherautót pillant meg, ami egyenesen feléje száguld. Fölkiált, majd szinte kiröpül a kocsiból, és eszméletét vesztve terül el a földön. 18 helyen szenved törést.

 Jankovich István építészmérnök

Ami ezután következik, azt Jankovich “legszebb élményekent" írja le. Mennyei béke és soha nem tapasztalt harmónia tölti el, körülötte hangok és csodás színek. Megállapítja, hogy teljesen eszméleténél van, és körülbelül három méter magasságban lebeg a baleset helyszíne fölött, gyönyörű színekbe és hangokba burkolózva, miközben fehér, csodálatos fény lengi körül. Szinte vidáman szemléli, hogyan sürgölődnek körülötte a mentősök. Az orvos injekciót készít, két férfi leszedi róla a ruhát, a kövezeten vértócsa terül szét. Majd az orvos hangja hallatszik: “Nincs mit tenni, meghalt."

Ám Jankovich számára, aki olyan eleven és élő, mint még soha, nincsen vége az eseményeknek. Fantasztikus, többdimenziós színházhoz hasonlóan pereg le előtte eddigi élete: vissza a balesettől egészen a születéséig. Rádöbben, hogy élete értelme a szeretet volt, és minden cselekedete ebben nyeri el értelmét.

Ekkor azonban valami szörnyű történik: “odalent" az úton újabb orvos jelenik meg, és az élettelen testbe adrenalin-injekciót fecskendez. Jankovichot egy erőszakos mozdulattal rántják vissza elgyötört testébe. Oda a harmónia és a béke, megkezdődik egy súlyosan sérült szenvedéstörténete.

A hiteles beszámoló sok lényeges elemét tartalmazza a halálélménynek, ahogyan számtalan egyéb beszámolóból is ismerjük. Elisabeth Kübler-Ross kutatásaihoz kapcsolódva Raymond Moody amerikai orvos 150 beteg halálközeli élményét értékelte és foglalta össze. Michael B. Sabom amerikai kardiológus 1981-ben tett közzé egy részletes tanulmányt. Vizsgálatai – akárcsak Kenneth Ring amerikai pszichológus professzor tanulmánya – kiemelten foglalkoznak azokkal a hatásokkal, amelyeket a halálélmény a beteg későbbi életére gyakorolt. Mert e hatások igen fontosak: eltűnik a halálfélelem és alapvetően megváltozik az életfelfogás.

A jelenség maga természetesen nem korunk fölfedezése. Régen is voltak ilyen élmények, és be is számoltak róluk. Valószínű azonban, hogy napjainkban egyre több az efféle tapasztalat, hiszen az orvostudomány fejlődésével több embert sikerül visszahozni az ún. “klinikai halálból", abból az állapotból, amikor a beteg már elveszíti az eszméletét, megszűnnek a reflexek, leáll a légzés és a szívműködés.

Egyre több ilyen tudósítás áll rendelkezésünkre, és fölöttébb érdekes megfigyelést tehetünk: a leírt élmények között nagy a hasonlóság. Míg a szellemi zavar és a kábítószerfogyasztás alatt keletkező hallucinációk kifejezetten egyedi jellegűek, alapvetően különböznek egymástól, addig a halálélmények tartalma állandóan ismétlődik. A legkülönbözőbb – keresztény, ateista, amerikai, indiai – embereknél ugyanazok az alapmotívumok lelhetők föl. Ez a csodálatos hasonlóság az élmények “valódiságának" egyik legfontosabb érve. Minden jel arra utal, hogy a halálközeli émények nem “képzelgések", hanem valóban megélt tapasztalatok.

Az ismétlődő elemek a következő öt alapélmény köré csoportosulnak:

1. A fizikai testből való kilépés élménye, miközben az illető személy teljes öntudatánál van, néhány méterre a teste fölött lebeg, és onnan figyeli a “lenti" eseményeket. Ilyen élmények után sokan olyan eseményekről tudósítanak, amit máshonnan nem tudhatnak, például a saját testükön végzett műtét részleteiről. A parapszichológiában régóta ismertek ilyen élmények – és nem csupán a halálközeliséggel kapcsolatosan; testen kívüli tapasztalatoknak is nevezik őket.

2. “Segítő" lények megjelenése: a haldokló halott rokonokkal, barátokkal, “fénylő alakkal" találkozik.

3. Visszatekintés az elmúlt életre, és annak értékelése a szeretet szempontjából.

4. Csodálatos, izzó fény víziója, amely azonos a mindent feloldó harmónia és védettség érzetével.

5. Visszatérés a fizikai testbe, amit mindannyiszor csalódásként élnek meg – mint amikor félbeszakad egy csodálatos utazás, amely még korántsem érte el a célját.

Jikart Wiesenhütter pszichoterapeuta professzor tüdőinfarktus alatt élte át a maga halálközeli élményét; ő így ír:

Mindenki, aki valódi halálélményen esett át és újra magához tér, ezt legelőbb is elviselhetetlen beszűkülésnek érzi. A legtöbben úgy érzik, hogy csak álmodnak, mert a tudat-feletti állapotban sokkal nagyobb világosság volt bennük és körülöttük."

A halálélményeket persze többféle módon lehet magyarázni. Senki sem volt végérvényesen halott, aki ilyen élményről beszámol. Ronald K. Siegel amerikai gyógyszerész a fenti tapasztalatokat a központi idegrendszer bizonyos izgalmi állapotaira vezeti vissza: a haldokló szerinte a halál drámai folyamata elől hallucinációkba menekül.

Más kutatók a sejtek oxigénhiányára utalnak vagy a vér magas széndioxid-tartalmára. Mindkettő válthat ki hallucinációkat.

Itt is ugyanazon probléma előtt állunk tehát, mint a többi határélmény, például a misztikus megvilágosodás vagy a holotróp terápia tapasztalatai esetében: csak “kívülről", tehát a hagyományos tudományos értelmezéssel nem dönthető el a halálközeli tapasztalatok “valódisága".

“Belül"-ről nézve viszont egészen más a helyzet. Akinek már volt halál-látomása, szilárdan hisz a jelenség létezésében, és nevetségesnek tartja, ha hallucinációkról beszélnek neki. Megszűnik a halálfélelme, élete alapvetően megváltozik.

És mégis léteznek tudományos érvek. Először is ott vannak a haldoklás alatti paranormális észlelések. Elisabeth Kübler-Ross olyan vakokkal végzett kísérletet, akik legalább tíz éve elvesztették látásukat, s a következő eredményre jutott: a haldoklás testen kívüli élménye alatt a vakok is hozzájutottak paranormális információkhoz.

Beszámoltak például az őket újra-élesztők ruháinak fazonjáról, színéről, mintájáról, vagyis csupa olyan benyomásról, amelyek vakok számára normális körülmények között nem lehetségesek.

Ám ennél is meggyőzőbb Elisabeth Kübler-Ross beszámolója a gyermekek halálélményéről. A gyermekek általában nagyon ragaszkodnak a szüleikhez. Ha a halálközeli látomások hallucinációk vagy vágyképek volnának, azt kellene föltételeznünk, hogy a halálélményben sokszor megjelenő “segítő lény" a gyermekek esetében az anya vagy az apa. De hosszú évek vizsgálatai során egyszer sem volt úgy. Megjelennek ugyan túlvilági lények, ám sohasem a szülők. Akadtak azért kivételek: olyan szülők jöttek elő a gyermekek látomásaiban, akik már halottak voltak, még ha haláluk – egy baleset következtében például – csak pár perce állt is be.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a haldoklók látomásai minden valószínűség szerint nem hallucinációk. Másfelől a halál utáni lét bizonyítékának sem tekinthetők. Mert a halál titkáról nem lehet lerántani a leplet, különösen nem a tudomány módszereivel.

A vallások szerint a halál átalakulás élmény. Ahogy az anyaméhben és a születés folyamatában húsból és vérből való emberré válunk, úgy a második nagy transzformációt a halál hozza magával.

Pál apostol a khorintosziaknak írt levelében a földbe helyezett mag példáját hozza elénk. Hogy fa vagy virág nőjön belőle, ahhoz a mag eredeti formájának el kell pusztulnia és át kell alakulnia. “De azt kérdezhetné valaki, hogyan támadnak föl a holtak? Milyen testtel jönnek majd elő? Oktalan! Amit elvetsz, nem kel életre, hacsak előbb meg nem hal. Amit vetsz, nem a növény, mely csak azután fejlődik, hanem a puszta mag, például a búzaszem..."

(Hans-Peter Waldrich –Titkos Tanok)

- - - - - -- 

Déri János interjúja Jankovich Istvánnal (Nulladik típusú találkozások) - videó

Túléltem a halálomat

A halottak hangja

A modern magnetofon bizonyíték a halál utáni életre? Ezernyi – a halottaknak tulajdonított – hangot vettek fel, amelyekre nincs ésszerű magyarázat. Hogy is van ez?

 Thomas Edison

Thomas Alva Edison a 19. század egyik legnagyobb gyakorlati tudósa volt. Felfedezései között szerepel a „duplex” távíró tökéletesítése, a fonográf felfedezése, valamint az elektromos világítás bevezetése az Egyesült Államokban. Komoly sikerei ellenére, a 73 éves Edisonról többen azt hitték, hogy megőrült. Nem mást javasolt ugyanis, mint a halottakkal való kommunikáció eszközének kifejlesztését. Az alábbiakat nyilatkozta:

„Ha személyiségünk túléli a halált, akkor logikus és tudományos az a feltételezés, hogy megmarad memóriánk, értelmünk és egyéb, a földön szerzett tudásunk is. Ezért ha a személyiségünk létezik az általunk halálnak nevezett esemény után, akkor ésszerűnek tűnik az a következtetés, hogy akik elhagyták ezt a világot, kommunikálni szeretnének azokkal, akikkel itt hagytak. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezután személyiségünk képes hatni az anyagra. Ha helyes ez az okoskodás, és amennyiben létre tudunk hozni egy olyan érzékeny eszközt, amelyet a másik életben élő személyiségünk meg tud mozdítani vagy hatással lehet rá, akkor ez az eszköz biztosan jelezni fog valamit.”

Edison tehát munkálkodott egy ilyen eszköz kifejlesztésén, de a halottak hangjának rögzítésére tett kísérletei sikertelenül végződtek. 1959-ben azonban nézetei számos, modern tudományos kutató számára beigazolódtak.

Szellemek a gépben

Akkoriban egy ünnepelt svéd festő kivitte hordozható magnetofonját a villája közelébe, a vidék egyik csendes zugába, hogy madárhangokat rögzítsen. Később, amikor lejátszotta a szalagokat, észrevette, hogy nem csak madárdalt vett fel, hanem halk emberi hangokat is, amelyek svédül és norvégul éjszakai madárhangokról beszélgettek. Annak ellenére, hogy a téma véletlenül egyezett, a festő először azt hitte, hogy egy rádióadást fogott. A kísérlet megismétlésekor azonban további hangokat hallott, amelyek ezúttal személyesen hozzá szóltak, azt állítván, hogy az ő elhunyt rokonai, illetve barátai.

Ennek nyomán Hand Bender professzor, egy kutatócsoport vezetője, kiváló tudósokból álló csapatot hozott össze, hogy megismételjék a kísérletet és tudományosan is elemezzék azok eredményeit. A kutatók rájöttek, hogy egy használatlan magnószalag, amelyet csendes környezetben lefuttatnak egy közönséges magnó felvevőjén, a visszajátszáskor felismerhető szavakat mondó hangokat fog tartalmazni. A hangok eredete nyilvánvalóan megmagyarázhatatlan a tudomány mai állása szerint, bár maguk a hangok objektívnek tekintetők, mivel éppen olyan lenyomatuk van, mint a normál hangoknak, azaz látható jelekké alakulnak egy oszcillográfon. A semmiből jövő hangok jelentősége óriási az emberiség számára.

Az 1960-as évek végén megjelent egy könyv, amely kimerítő elemzést ad a kutatók munkásságáról. A könyv előszavát Peter Bander írta, aki később elmesélte, milyen volt, amikor először hallott egy idegen hangot a magnószalagon. Vett egy szalagot és „kapcsolatba lépett” a hangokkal. A felvételen hallható volt az emberi beszédre emlékeztető ritmikus zaj, de kibagózhatatlan volt számára. Aztán kétszer-háromszor lejátszotta a szalagot, és hirtelen rájött, mit is mond a hang: „Mach die Tür mal auf” – azaz „Nyisd ki az ajtót!” – németül. Bander azonnal felismerte halott édesanyja hangját – halála előtt éveken át magnófelvételek útján „leveleztek”. Sőt, a megjegyzés is helyénvaló volt: kollégái gyakran megszidták, amiért be szokta csukni irodája ajtaját. Bander megkért két embert – akik nem beszéltek németül -, hogy hallgassák meg a szalagot, és írják le fonetikusan, amit hallanak. Amit leírtak, pontosan egyezett azzal, amit ő hallott. Dr. Bander így meggyőződött a hangok valódiságáról.


Zárszóként

Noha még ma sem tudjuk hogyan, a lények hangját a szalag rögzíti, és hallhatjuk is, de csak olyankor, ha lejátsszuk a szalagot. Bármilyen szalagos-kazettás magnó megfelel az EVP rögzítés céljára, csak jó, ha tökéletesen új szalagot használunk minden egyes alkalommal, ne is legyen kétség, hátha csak valami rosszul letörölt beszélgetésfoszlány az, amit hallunk.
A kutatók azt is javasolják, próbálkozzunk „fehér”, monoton, de nem zavaró alapzaj rögzítésével. Éles füllel kell az ilyet visszahallgatni, mert vannak olyan szellemhangok, amelyek elég erősek, de a legtöbbjük belemosódik az alapzajba.

Ne add fel a próbálkozást, ha elsőre nem sikerül valami titokzatos hangot rögzítened. A szellemek csak azt várják, valaki végre meghallgassa őket, jelentkezni fognak.

(forrás:megmagyarazhatatlan.network.hu)

Az alábbi  felvételt egy angol hölgy készítette a rádiójával, amin beszélget a lelkekkel. A "mazblondie" nick nevű nő rendszeresen kísérletezik a fehér zaj, vagyis EVP rögzítésével. Nyugaton már eléggé nagy elterjedése van annak a hitnek, miszerint egyes technikai eszközökkel (rádió, TV stb) beszélgetni lehet a túlvilággal, mert a lelkek hatást tudnak gyakorolni a rádióhullámokra. A nyugati világban már külön erre szakosodott tudományos szervezetek és szakértők vannak.

Égi jelenés

2009/03/08 - Sharya város (Oroszország) lakója tanúja lett egy furcsa jelenségnek: Az égbolton, közvetlen a háza felett látott egy ragyogó keresztet. 

Vladimir Rostovcev felvette ezt a kamerájával. 

Kora reggel munkába indulva derült ki, hogy nem tudja elindítani a kocsiját.

Ekkor figyelme egy hihetetlen látvány fele irányult ...

Egy kereszt függött a levegőben néhány percre. Majd eltűnt.

Vladimir ezt mondta: "Furcsa, de ahogy a kereszt eltűnt az autóm elindult minden probléma nélkül ..."

Oroszország - videó

A NASA csinált egy képet az univerzumról, amit ép ésszel szinte felfogni sem lehet

Tudjuk, hogy a világűr nagy, és hogy fogalmunk sincs róla, milyen hihetetlenül, elképzelhetetlenül nagy, de amikor rájöttünk, hogy mik azok a kis pontok, amelyek elsőre akár szemcsésedésnek is tűnhetnének, úgy éreztük magunkat, mintha beraktak volna minket Douglas Adams Telepszichopatikus Turbomixerébe.

Idézet a mestertől: “Amikor betesznek a Turbomixerbe, mindössze egyetlen rövid pillantást kapsz a teremtés elképzelhetetlen végtelenségéből. Valahol az egészben van egy icipici jelzés, egy mikroszkopikus pettyen elhelyezett mikroszkopikus petty, amelyen ez áll: Ez vagy te.”

A NASA is elkészítette a saját Turbomixerét, mégpedig egy 69 535×22 230-es felbontású, 4,3 GB-os kép formájában, amelyet a Hubble-űrteleszkóp lőtt a Tejútrendszerhez legközelebb eső Androméda-ködről. 

Szemcsésnek tűnik? Addig jó, amíg ezt hiszed, mert amikor rájössz, hogy azok a szemcsék valójában a galaxist alkotó nagyjából százmillió csillag fényei, akkor már te is csak egy mikroszkopikus pettynek fogod érezni magadat.

(forrás:player.hu)

Gigapixels Andromeda – videó

 

Egy hatalmas medve és egy férfi különleges barátsága

Jimbo a hatalmas medve különleges barátságot kötött egy férfival, Jim Kowalczik-val, aki hosszú évek óta gondoskodik a fogságban született állatról. Jimbo a New York államban található Otisville-ben él az Orphaned Wildlife Center nevű állatmenhelyen, amit Jim Kowalczik és felesége, Susan alapított évtizedekkel korábban.

A non-profit szervezet vadon élő állatok, főként medvék rehabilitációjával foglalkozik és a céljuk, hogy minél több állatot visszajuttassanak a vadonba. Néhány hozzájuk kerülő medve azonban már túlságosan hozzászokott az emberek jelenlétéhez vagy éppen betegséggel küzd, ezért őket már nem lehet visszaengedni természetes élőhelyükre, róluk életük végéig gondoskodnak.

Jimbóval immár 20 éve foglalkozik Jim Kowalczik és az évek alatt rendkívül szoros barátság alakult ki közöttük. A férfi és a közel 700 kilós kodiak-medve sok időt tölt együtt, közben jókat játszanak és a medve mindig türelmetlenül várja a simogatást és a dögönyözést.

A kodiak-medve (Ursus arctos middendorffi) a barna medve legnagyobb termetű alfaja. A jegesmedve mellett a legnagyobb testű szárazföldi ragadozó emlős a Földön. A hímek tömege általában 360-680 kg, a nőstényeké pedig 225-315 kilogramm között változik.

A legnagyobb, ismert vadon elő kodiak-medve 750 kilogramm, a legnagyobb állatkerti kodiak-medve pedig 966,9 kilogramm volt. A kifejlett hímek felágaskodva elérhetik a 3 métert is. Főleg gyümölcsöket, bogyókat, kisebb gerinceseket eszik, de kiás egyes gumókat és gyökereket is.

Ez a hatalmas medve a Kodiak-, Afognak- és Shuyak-szigeteken őshonos, melyek Délnyugat-Alaszka partjai mentén találhatóak. A kodiak-medve alapvetően kerüli az embert, de hírhedten kiszámíthatatlan viselkedése révén veszélyes lehet az emberekre. Szerencsére élőhelyük viszonylag gyéren lakott terület, így az emberekkel való találkozás lehetősége csekély. Jimbo esete persze egészen más, hisz ő már bocsként hozzászokott az emberek jelenlétéhez.

(forrás: csodalatosallatvilag.hu)

Csodálatos barátságukba enged bepillantást az alábbi videó:

Az örök fiatalság 10 titka egy shaolin szerzetes tollából

Én bezzeg öregszem. Ezt abból szűröm le, hogy egyre inkább képes vagyok a keleti bölcsességek, tanok irányába fordítani az érdeklődésemet. Lenyűgöz az a nyugalom, erő, ami egy-egy buddhista gondolkodó soraiból kiérződik, lelkesen olvasok mozgáskultúrájukról, életükről és egyszerűen nem tudom nem elhinni azt, amit a saját szememmel látok. 

A tűrőképességükről, a vitalitásukról, a nyugalmukról és óhatatlanul kibukik a számból a létező legfontosabb dolog: ezek az emberek szerintem boldogok.

No meg egészségesek, ami szintén nem egy utolsó szempont.

Shifu Yan Lei shaolin szerzetes összeírt tíz aranyszabályt nekünk, ezeket a sorokat mutatom most nektek. Úgy gondolom, egytől-egyig átgondolandó sorok ezek.

1) Ne gondolkodj túl sokat. A gondolkodás és az agyunk nagyon sok energiát emészt fel, ami nem tesz jót az egészségünknek, és öregebbnek is tűnhetünk miatta.

2) Ne beszélj túl sokat. A legtöbben csak a szájukat jártatják, ahelyett, hogy cselekednének. Te is inkább cselekedj!

3) Ha számítógép előtt dolgozol, 40 percenként tarts 10 perc szünetet. (muszáj lesz szólnom a főnökömnek – a szerk.) Ha valamit folyamatosan nézel hosszú ideig, az nem tesz jót a szemednek, és a belső szerveidnek, illetve a lelkiállapotodnak sem.

4) Ha boldog vagy, próbáld meg uralni az érzést. Ha elveszíted az irányítást, azzal károsítod energiáidat.

5) Ne aggódj túl sokat, és ne legyél dühös, mert ezzel a beleid, illetve a májad rongálod. (és még ráncosít is – a szerk.)

6) Amikor táplálkozol, ne egyél túl sokat. Ha úgy érzed, hogy “teleetted magad”, azzal a lépedet károsíthatod. Amikor újra éhes vagy, egyél egy újabb, kisebb adagot.

7) Bármit is csinálsz, csináld lassan, ne kapkodva. Lassan járj, tovább élsz!

8) Ha csak a fizikai gyakorlatokra teszed a hangsúlyt, és soha nem meditálsz, elveszíted az egyensúlyt és türelmetlen leszel. Elveszíted a tested 50 százalékát, vagyis a jint.

9) Ugyanez megfordítva: ha soha nem végzel fizikai munkát, csak meditálsz és puhány módon edzel, akkor saját magadtól vonod el a jang típusú energiát.

10) A shaolin kung fu mindent megad, amire a testnek és a léleknek szüksége van. Edzéseink célja a jin és a jang egyensúlyának fenntartása. Nem számítanak az edzések időtartamai, csak az, hogy tudd, mire van szüksége a testednek.

(forrás: http://bouvet.cafeblog.hu)

Hangok és képek a túlvilágról?

A kutatókat régóta foglalkoztatja a gondolat: lehet, hogy az agy hullámai, a képzelet ereje hatást gyakorolnak evilági létező tárgyakra? Azokon át a már nem élő emberek még mindig közvetíthetik gondolataikat, netán egykorvolt önmagukat is?

Eleinte csak a hangok "jöttek át", mondják azok a tudósok, akik nem félve a hivatalos tudomány megrovásától, átmerészkedtek ezekre a labilis kutatási területekre. Megesett, hogy valaki bekapcsolva felejtett egy magnót, és az felvett valamiféle túlvilági hangokat. Egy idő után a kitartóak elhunyt családtagjaik hangját, rövid mondatait hallották a szalagról, amit a halottakat valaha szintén ismerő barátok is megerősítettek. Aztán a múlt század vége felé valakinek eszébe jutott: mi lenne, ha beindítana egy videokamerát? Lehet, hogy órákkal később egyszer csak megláthat valakit a szalagon?

Klaus Schreiber német amatőr kutató rég elveszítette a családját. Nyugdíjasként hallott először a "túlvilágról érkező" hangokról. Sokáig ő is kísérletezett ezzel, és néhány szót közvetítettek is neki rég elhunyt hozzátartozói. Aztán egyszer mintha a "tükör" szót hallotta volna a szalagról. Akkor kezdett videóval kísérletezni, mégpedig úgy, hogy a kamerát szembeállította egy tükörrel, beindította, és magára hagyta. A felvett filmen órákon át - ameddig a videoszalag tartott - a tükröt látta, amelyben visszatükröződött a kamera. A készülék a tükörben önmagát "látta", majd önmaga megsokszorozódását, a végtelenségig.

Később egy másik német, immár igazi egyetemi professzor, dr. Ernst Senkowski folytatta e kísérleteket, ő nevezte el az efféle tükör-videokamera együttest "instrumentális transzkommunikációnak", másképpen "önmagát felfaló videorendszernek".
Több kutató állítja ma már, hogy ezen a módon be lehet hatolni egy másik világba. Hasonlóképpen, mint amikor egy kis tükörrel a kezünkben állunk egy nagy tükör elé. Végtelen mennyiségben sokasodik meg a látvány. Lehet, ez valóban egy kommunikációs csatorna a más világok felé? Oda is, ahol halottaink most élnek?

1985. szeptember 30-án Schreiber videoszalagján végre megjelent egy halvány alak - a jóval korábban, tizennyolc éves korában elhunyt lánya. Úgy nézett ki, mint amikor meghalt. Később sikerült még két másik kedves halottját is filmre vennie. Aztán megjelentek elhunyt filmszínészek, feltalálók és néhány történelmi alak, főleg a tizenkilencedik századból. Ami érdekes: a halottak nem mindig a saját korukban divatos vagy szokásos ruhát viselték.
Nagyon sokan kezdték utánozni az időközben elhunyt Schreiber kísérleteit. Olyannyira, hogy mára Luxemburgban létre is hozták a CETL rövidítésű intézményt (Telekommunikációs Kutatóközpont, Luxemburg), és ott jelenleg is zajlanak vizsgálatok a régi módszerrel. Közben persze újakkal is kísérleteznek, már csak azért is, mert hisznek abban, hogy létezik csatorna a két világ között.

Ha már megvan a hangok csatornája, kell lennie képek, látványok csatornájának is. Egyelőre csak állóképek formájában jelennek meg az elhunyt ismert és ismeretlen személyek, persze nem tömegesen. Ami eleinte megdöbbentette a luxemburgi kutatókat: pár évvel a halála után már maga Schreiber is fel-feltűnik a filmeken. Mintha csak jelezni akarná, hogy a "másik oldalról" talán tudatosan is lehet kezdeményezni a kapcsolatot - igaz, egyelőre csak ilyen egyszerű formában.
(Nemere István)

Szellemek - videó

Igaznak bizonyult a forrásban lévő folyó legendája

Nem legenda, Amazónia perui vidékén valóban létezik a forrásban lévő folyó, amelynek vize "olyan forró, hogy akár ölni is képes".

A legendának egy perui tudós járt utána, a felfedezésről szóló könyve a héten jelent meg The Boiling River (A forrásban lévő folyó) címmel – írja az MTI.

Andrés Ruzo a BBC spanyol nyelvű adásának elmondta, mindig azt hitte, hogy a forrásban lévő amazóniai folyó nem több legendánál, amelyről ő gyerekként hallott Limában.

"Nagyapám mesélte a spanyol hódításról. Atahualpát, az inka uralkodót elfogták és megölték. Francisco Pizzaro és konkvisztádorai meggazdagodtak, és miután a hódításaikról szóló történetek eljutottak Spanyolországba, még többen keltek útra aranyra és dicsőségre éhezve. Érkezésük után azt kérdezték az inkáktól, hol van még olyan civilizáció, amelyet leigázhatnak, hol van még arany. Az inkák pedig bosszúból azt mondták nekik, menjenek Amazóniába, ott van a világ összes aranya. Van egy város, Paititi – spanyolul El Dorado -, ahol minden aranyból van. A spanyolok neki is vágtak a vadonnak. Azon kevesek, akik visszatértek közülük, nagyhatalmú sámánokról, mérgezett nyílvesszőt használó harcosokról, égig érő fákról, madarakat evő pókokról és olyan kígyókról meséltek, amelyek lenyelnek egy egész embert. És egy folyóról, amelynek forr a vize"

Andrés Ruzónak eszébe jutott a történet amikor doktori disszertációját írta Peru geotermikusenergia-lehetőségeiről, és felvetődött benne a kérdés, mi van, ha a folyó valóban létezik.

Megkérdeztem kutatókat az egyetemen, a kormányt, olaj- és gázkitermelő cégeket, bányatársaságokat, és a válasz egyöntetű nem volt – elevenítette fel.

"Forrásban lévő folyók valóban léteznek, de általában vulkánok közelében, kell ugyanis egy hőforrás, amely előidézi a geotermikus jelenséget. Amazóniában azonban nincsenek vulkánok, mint ahogy Peru nagy részén sincsenek. Következésképpen nem létezhet forrásban lévő folyó sem"
- mondta. Amikor egy családi vacsorán beszélt erről, kiderült azonban, hogy mégis. Nagynénje fürdött is benne.

"Létezik. Heves esőzés után lehet csak úszni benne, és egy sámán őrzi. A nagynénéd barátságban van a feleségével " – idézte nagybátyját a tudós.

Andrés Ruzo fel is kerekedett a nagynénje vezetésével a folyóhoz, amelytől – mint kiderült – a legközelebbi vulkán is hétszáz kilométerre fekszik.

Azonnal elővettem a hőmérőmet, a folyó átlag hőmérséklete 86 Celsius-fok volt. Nem pont száz, de azért elég meleg. És nagyon tiszta, ami a geotermikus rendszerek esetében nem túl gyakori. A víz íze is jó
– mondta.

Ahhoz, hogy tanulmányozhassa a folyót, szüksége volt a sámán áldására. Meg is kapta, egy feltétellel: vehet mintákat a vízből, el is viheti a világ bármelyik laboratóriumába vizsgálatra, de utána vissza kell öntenie őket a folyóba.

A helyiek mindig is ismerték ezt a helyet, része az életüknek. Innen vesznek vizet a főzéshez, a takarításhoz, ezzel veszik be orvosságaikat – mondta.

A folyó több mint hat kilométer hosszú, jó széles – kétsávos útnak megfelelő – szakaszán tűzforró a víz, a meder mélysége hat méter.

Az viszont rejtélyt jelentett, hogy miért forró a víz.

A helyiek Shanay-timpishkának hívják a folyót, ami azt jelenti: a Nap által felmelegített.

Andrés Ruzo szerint ez arra utal, hogy már az indiánokat is érdekelte, hogy mitől meleg a víz. Mivel vulkánok nincsenek a közelben, a magyarázat az lehet, hogy a folyó hidrotermikus rendszer eredménye. Andrés Ruzo több év kutatás és más szakemberek bevonása után úgy véli, hogy a víz az Andok gleccsereiből származhat, majd lejut a föld mélyére, ahonnan a geotermikus tevékenységnek köszönhetően forrón tör a felszínre. Mindehhez egyedülálló földrajzi fekvésre van szükség.

Andrés Ruzo szerint a tudósok nem ismernek ennél nagyobb nem vulkanikus geotermikus rendszert. A National Geographic támogatásával végzett kutatásai során munkatársaival vizsgálták a folyóban és a környékén honos élőlényeket, és új fajokat találtak.

A folyó vízének hőmérséklete egyébiránt igen érdekes képet mutat: eleinte hideg, aztán meleg, utána újra hideg, majd meleg, ismét csökken, majd újra emelkedik, végül pedig újra csökkenni kezd, és beleömlik egy másik folyóba.

A sámán és az ott élők számára ez szent hely. Számomra tudósként egyedülálló geotermikus jelenség. Az illegális fakitermelőknek és az állattenyésztőknek viszont csak egy újabb vidék, amelyet kizsákmányolhatnak. A perui kormánynak pedig olyan terület, amely nem áll védelem alatt, fejlesztésre kész
– mondta Andrés Ruzo, hozzátéve, az a célja, hogy még jobban feltérképezhessék a helyet.

Olyan világban élünk, amelyben a sámánok még mindig énekelnek az erdő szellemeinek, amelyben forr a folyók vize és a legendák életre kelnek.

(forrás:sokszinuvidek.24.hu)

Köszönöm Anyukám

Odafent a köztes létben választottalak ki Téged, s tudtam, Te leszel az, ki a legtöbbet tudja nyújtani nekem.

Tanulni és fejlődni jöttem ide újra, és én általad akartam elsőként megtapasztaláshoz jutni. Akkor még tudtam azt, amit később elfelejtettem... De most újra emlékezni kezdtem.

Te voltál az, kinek keze elsőként földi ruhám érintette, s melletted kisgyermekként biztonságomat leltem.

Ahogy teltek az évek, egyre erősebb tükröt tartottál elém, melyben felismerni véltem valódi önmagam. Ami zavart Benned, csupán árnyoldalam visszatükröződése volt, ma már tudom.

Akkoriban tudatlanként sokszor bántottalak Téged, többször éreztem azt, talán valami elcsúszott a teremtésben.

Ma már tudom, bármi is történt a múltban, mind én akartam, hogy így legyen, s Te voltál az, ki bevállalta, hogy mindezt megtanítja nekem.

Köszönöm, hogy azért is létezel, hogy én világra jöhessek, köszönöm az áldozatot, mit értem hoztál. 

Ma már tudom, hogy pont oda születtem, ahová akartam. Pont oda születtem, ahová kellett. Te adtál nekem szárnyakat, s bármi is történt a múltban, én ezek miatt tudok önmagam lenni. Hálás szívvel köszönöm a tanítást, amit Tőled kaptad.

Sokszor éreztem magam magányosnak, és úgy gondoltam, kevés amit kapok. Irigyeltem másokat, akik látszólag boldogok.

Ma már tudom, hogy pontosan azt kaptam, ami nekem kellett. Tudom, hogy odaadtad mindened, amid volt. Ez nekem éppen elég, hiszen ezért választottalak Téged!

Hálás a szívem, hogy mindezt bevállaltad értem, és tudom, hogy Te is ugyanezt érzed. Köszönöm a legnagyobb kincset, amit ember kaphat, köszönöm az életemet!

Köszönöm, hogy utat mutattál, köszönök mindent, amit általad tapasztalhatok meg ebben a csodás világban. Köszönöm, hogy a gyermeked lehetek, és megtanítottad nekem, milyen feltétel nélkül szeretni. Köszönök minden felismerést, melyhez juttattál, de leginkább azt köszönöm, hogy létezel. Létezéseddel tanítasz engem és a világot. Köszönöm Anyukám, nagyon szeretlek!

(Mohácsi Viktória)

Lelki betegségek gyógyítása előző életek emlékképeivel

A Samsara az az út, melyet minden léleknek végig kell járnia, hogy elérhesse végső felszabadulását, és ismét összekapcsolódjon a Teljességgel az Élet minden formájának kezdetével és végével.

A keleti vallások a lélek útját egy szanszkrit szóval a SAMSARA-val írják le, melynek jelentése vándorlás. Gyakran egy kerék alakjával szimbolizálják, ami a halál és újjászületés ciklikus változásait jelképezi.

A Földi lét során a lélek egy fizikai burkot kap – a testet – így könnyebben tud megnyilvánulni és tapasztalatokat szerezni az anyagi valóságban. A halál pillanatában a lélek elhagyja a fizikai testét és magasabb szellemi síkok fele emelkedik. Itt készül fel a következő testbe való megszületésre. A lélek ebben a köztes állapotban megérti az utolsó létével kapcsolatos életeseményeket, megtapasztalásokat.  Igyekszik megtisztítani azokat, kitörlődik az emlék, hogy megszabadulhasson az utolsó létében kialakított valóságának a kötelékeiből. Azonban a lélek tudása, tudatszintje, amit a ciklusok során szerez nem vesztődik el, hanem újra és újra hozzáadódik az új élet által megszerzett tudás.

Azokban az esetekben, ahol a halál váratlanul, vagy gyorsan következett be és a köztes lét rövid, vagy a lélek gyorsan reinkarnálódott, előfordulhat, hogy az előző életek eseményei, emlékképei felszínre jönnek. Erre leginkább gyerekkorban kerül sor. Egyre többen állítják, hogy az előző életeikből származó eseményekre, lelkiállapotokra, és képekre emlékeznek.

A pszichológia és az orvostudomány is igyekszik feltérképezni létünk ezen valóságát. A leghitelesebb anyagok két nyugati pszichiáter nevéhez fűződnek, akik a reinkarnációt és az előző életeket kutatták.
(Silvia Canevaro írása nyomán)

Ian Stewenson, a Virginiai Egyetem professzora, pszichiáter és parapszichológus, pályafutását a hagyományos orvoslásban kezdte, aztán egyre közelebb került a parapszichológiához és a reinkarnáció elméletéhez. Tudományos kutatásai során arra kereste a választ, hogy valóban tovább folytatódik-e az élet a lélek számára a halál után. Olyan gyerekeket tanulmányozott, akiknek pontos emlékeik voltak az előző életeikből.

 Ian Stewenson

Stewenson :”Ha nem fogadjuk el a reinkarnáció elképzelését, az ilyen jellegű emlékek (amelyek elhalványulnak az évek múlásával) megmagyarázhatatlanok maradnak.”

A kutató megfigyelései során megállapította, hogy azok a gyerekek, akiknél szokatlan viselkedések, félelmek, fóbiák jelentkeztek gyakran részletesen beszámoltak olyan előző életi traumákról, tapasztalatokról, amik egy más korból származtak, amikor máshol éltek és más valakik voltak.  Ezekre a történetekre a tudomány jelenlegi álláspontja szerint illetve a gyerek élet és családi körülményeinek megfelelően nem találtak magyarázatot.

A “20 eset a reinkarnáció alátámasztására” című könyvében a szerző 30 éven át gyűjtött kutatási anyagát publikálja, ahol több mint 2000 esetet elemzett ki és létrehozott egy szuggesztív reinkarnációs térképet.

A másik orvos, aki jelentős személyiség az előző életek kutatásában, Brian Weiss, aki nemcsak a spontán beszámolókat jegyezte fel, hanem egy olyan technikát is kifejlesztett, amely által felszínre hozhatók az előző életek töredékei, képei. A pszichiáter a regresszív hipnózis módszerét alkalmazta, amely egy olyan spirituális pszichoterápiás technika, amely lehetővé teszi, hogy megkeressük az aktuális élet problémáinak a gyökereit az előző életekből. Hipnózisban a páciens visszamehet az időben és előhívhatja a korábbi létezésének az emlékképeit. A terápia célkitűzése nemcsak egy jelenlegi probléma okának a feltárása, hanem tágabb értelemben a páciens karmájának a kibontása, megismerése és tudatosítása.

 Brian Weiss

Weiss a “Sok élet sok mester” című írásában jegyezte le egyik leghíresebb esetét.

Catherine nevű páciensének vízfóbiája volt, megmagyarázhatatlan módon félt a vízbefúlástól. Sok sikertelen próbálkozás és különböző terápiák sora után került el a gyógyulás reményében Weiss professzorhoz. A regresszív hipnózis során a nő olyan emlékeket idézett fel, amelyeket egy jóval korábbi élete alatt élt át. Egyik előző létében Egyiptomban Kr.E. 1863-ban élt egy Aronda nevű nő személyében, aki egy áradás során fulladt vízbe. A terápia után Catherine félelme már a következő hetekben elmúlt és tudatosította problémáját. Weiss attól kezdve egyre gyakrabban alkalmazta a hipnózist és a reinkarnációs elméletet.

A “Molte vite, un solo amore” munkájában a következő esetet ismerteti Brian Weiss:

“Egy alkalommal egy dél-amerikai származású férfit irányítottam vissza az időben, aki felidézte azt a nagy bűntudatot, amit egy előző életében élt át, amikor annak a csapatnak volt a tagja, amelyik részt vett a hiroshimai atombomba megépítésében és ledobásában. Most amikor egy nagy kórház röntgenorvosaként dolgozik a sugárzást és a modern technikát életek megmentésére és nem kioltására használja. Ebben az életben nagyon kedves, rokonszenves és nyíltszívű ember. Íme, egy példa arra, hogyan tud a lélek fokozatosan fejlődni és átalakulni a legméltatlanabb élet után is. Ami számít az az, hogy ne csak ítélkezünk, hanem tanuljunk is. Ez az ember a második világháború idején az előző életben megszerzett ügyességét és tapasztalatait arra használta, hogy ebben az életben, más lelkek megmentésének szentelje magát. Nem olyan fontos az előző életből örökölt bűn, mint amennyire fontos az, hogy tanuljunk a múltból, anélkül, hogy csak állnánk, és saját bűntudatunkon rágódnánk.”

(forrás: http://filantropikum.com)

Dr. Robert Almeder filozófiaprofesszor beszél a reinkarnációról és Dr. Ian Stevenson munkásságáról - videó

Varázslatos kert Ausztráliában

Bruno Torfs Dél-Amerikában született, és 15 éves koráig ott élt a családjával. Ezután Európába költöztek, ahol Bruno professzionális művésszé vált. Egyedi stílusa, jellegzetes karaktere, és a sok utazás, amit egyedül, illetve feleségével, Marleen-nel tett, különlegessé tette művészetét.

Bruno Torfs

Miután éveken át folytatták ezt az életmódot, összecsomagoltak, és átköltöztek Ausztráliába, ahol tökéletes helyet találtak egy kis viktoriánus faluban, Marysville-ben egy szobrokkal teli csodálatos kert számára, amely egy esőerdőhöz csatlakozik. Öt hónap megerőltető munka után az egyedülálló látványosságot megnyitották a nagyközönség előtt.

A kert eleinte  mindössze tizenöt életnagyságú terrakotta szobrot tartalmazott, ma már több mint 115 darab látható itt, és Bruno rendszeres újabbakat készít. Az egyedülálló élmény – a kert és csodálatos lakói – több ezer látogatót vonz évente.

Sajnos 2009. február hetedikén bozóttűz tombolt a településen, irgalom nélkül megtizedelve mindent, ami az útjába került, és barátok, szomszédok életét követelte. Bruno és családja túlélte, azonban otthonuk és a művészeti galéria is sajnos teljesen elpusztult a lángok között.

Bruno úgy döntött, hogy felfüggeszti egy időre  otthona helyreállítását,  minden erejét és idejét szeretett kertje újraalkotására fordítja. A növények újra nőnek, a megrongálódott szobrokat helyrehozta, és egyre újabbakat alkot.

“A bozóttűz mélyen megérintett mindannyiunkat. Lehetővé tette, hogy meglássam,  az emberek megnyitják a szívüket egymásnak. Amikor a helyzet egyre súlyosabb lett,  a legjobbat hozta ki belőlünk. Sokat veszítettünk, de az élet lehetőséget biztosít számunkra szerezni egy új elképzelést, sok új barátot, és egy üres vásznat, hogy újra festhessünk. Időközben, a természet már regenerálja magát. A zöld lassan visszatér, és a folyók új mederben, új utakon folynak.” (Bruno Torfs)

(forrás:kalandozomagyarok.cafeblog.hu)

 Bruno Torfs kertje - videó