Ha
az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll az,
amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a
fizikai testből és megkezdi halál utáni életét.
Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél
napon keresztül a halott saját földi életét látja nagy és egyre
nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt,
benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen
életveszélyes pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés
átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt,
egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb. 3 és
fél nap múlva szertefoszlik és visszaadatik minden tudás- és
emlékezet-tartalmával a világéternek, amely ezáltal minden földi történést (a
legkisebbektől kezdve) megőriz magában. Ebbe képesek a beavatottak betekinteni,
ez az úgynevezett Akasha Krónika.
Beavatottak
és Tanítványok
Az
okkultizmus aktív gyakorlását végzik a beavatottak,
akik szellemi fejlõdésük során elnyerték azt a képességet, hogy saját maguk
közvetlen kapcsolatba lépjenek a szellemi világok alacsonyabb vagy magasabb
régióival (a beavatottak száma a mai materialista világban minimálisan kevés).
Passzív
gyakorlói az úgynevezett tanítványok,
akik a beavatottak közléseibõl tudomást szereznek a szellemi világról, s annak
tényeirõl és a beavatottak által elõírt gyakorlatok végzésével törekedhetnek
maguk is a beavatás útjára lépni.
Kivételes esetekben, megrögzött materialistáknál és gonosz morálú embereknél az étertest leválása nem megy ilyen simán, sokkal hosszabb ideig tart. Sőt, néha még az is előfordul, hogy az étertestet valósággal “le kell tépni” a magasabb léttagozatokról, hogy azok túlvilági életüket megfelelően folytathassák (ez az úgynevezett “második halál”).
Kivételes esetekben, megrögzött materialistáknál és gonosz morálú embereknél az étertest leválása nem megy ilyen simán, sokkal hosszabb ideig tart. Sőt, néha még az is előfordul, hogy az étertestet valósággal “le kell tépni” a magasabb léttagozatokról, hogy azok túlvilági életüket megfelelően folytathassák (ez az úgynevezett “második halál”).
Az
étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét
veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben
(a haláltól kezdve visszafelé a születésig) éspedig nem a tényleges
történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai
más emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a
halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó
földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai
lelkében.
Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése előtt a túlvilágon
milyen karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat
nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt
életében elrontott. Ez a visszatekintés kb. egyharmad része az utolsó
inkarnáció időtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a
világasztrálnak.
A
szellem, az Én pedig egyedül folytatja útját a magasabb szférákba és
fejlettségi fokától függ, hogy ezekben a szférákban meddig tudja öntudatát
megőrizni. Szférák alatt nem szabad térbeli távolságokat és helyeket érteni,
hiszen a fizikai test megszűnésével a tér is megszűnik (az idő nem, hiszen a
lélek élményeinek egymás után következése időt jelent), hanem a lélek és a
szellem finomsági, tudatossági fokát.
A
földi életben az Én hajlékony, befolyásolható, nevelhető, a túlvilágon nem.
Ugyanaz marad, amilyen a halál pillanatában volt. Ugyanaz marad embertársaival
való viszonya is. Változtatni, jóvátenni, kibékülni, karmát kiegyenlíteni a
túlvilágon nem lehet, ebből a célból megint vissza kell jönni a Földre.
Tehát,
amikor a szellem saját kvalitásának megfelelően a legmagasabb fokra jutott a
halál után a túlvilágon, hatalmas vágy fogja el, hogy ismét reinkarnálódjon a
Földön további fejlődése és az utóbbi inkarnációk folyamán létrejött karmája
kiegyenlítése végett. A hierarchiák közreműködésével alkotja meg leendő
inkarnációjának vázlatát, hogy milyen korban, milyen országban, milyen
családban szülessék újra és hogy nagy vonalakban milyen sorsfordulatokon fog
keresztül menni. Milyen személyek körében, akikkel neki, vagy akiknek vele
karmikus tartozásokat rendezni, karmát kiegyenlíteni kell.
Rudolf Steiner kiemeli, hogy az
ilyen reinkarnáció-előkészítés rendkívül bonyolult művelet, mert nagyon sok
szempontot és emberi inkarnációt kell összehangolni.
Ebbe
a nagyvonalú vázlatba épül bele azután a földi élet folyamán a részletes
karma, amely annak függvénye, hogy az ember az új földi élete alatt hogyan
fejlődött, illetőleg visszafejlődött. Ezt a részletes karmát az ember állandóan
az alvások alatt dolgozza ki a túlvilágon a hierarchiákkal együtt.
A
reinkarnáció egyik célja tehát a karma-adósság csökkentése, de a gyarló ember
emellett még újabb karmákat is létesít, s még jó eset, ha többet törleszt az
élet folyamán, mint amennyi újat teremt.
Az
újabb földi élet kereteinek maghatározása után megindul a reinkarnációs
processzus: az Én az új földi élet kitűzött céljainak megfelelõ minőségű
asztrál- majd étertestet kap és végül megszületik a Földön megfelelő időben,
helyen és családban.
A reinkarnációs
intervallumok (újjászületések között eltelt idő), bizonyos korokban
hosszúak (sok évszázad), más korokban pedig rövidek, mint például jelenleg,
amikor óriási tragikus földi civilizációs összeomlás előtt állunk. Ebben minél
több emberszellem (Én) akar részt venni, mert odaátról látják, hogy a
csapásokban való részvételekben lehet a legjobban fejlődni. Szenvedés nélkül
nincs fejlõdés. Ezért van ma ilyen egészségtelenül sok ember inkarnálva a
Földön. Később megint széthúzódnak a reinkarnációs intervallumok és a földi
népsűrűség ismét normális lesz.
Az
egyének reinkarnációs intervallumait befolyásolja az inkarnáció kitöltésének
milyensége is. A kívánatos a kevés, de jól kihasznált inkarnáció. Ilyen
esetekben elég lenne egy világhónap alatt (2160 év, lásd bővebben:
“Világkorszakok”) két inkarnáció, egyszer mint férfi, egyszer mint nő. De mivel
manapság, a materializmus idején kevés a jól kihasznált inkarnáció, az
intervallumok csökkennek és sokszor kell reinkarnálódni.
Minden inkarnáció fejleszti az embert és mivel mindenki
reinkarnálódik, lassan az egész emberiség fejlődik a Teremtés által
meghatározott irányban. A fejlődés azért nehéz, mert az ember tudatában még
mindig nem világos itt a Földön, hogy mit kell tennie. Az embernek magának kell
rájönnie arra, hogy a helyeset és jót a dologért önmagáért kell cselekedni.
(Dr. Dubravszky László: Az antropozófia körvonalai - Rudolf Steiner írásaiból)
(Dr. Dubravszky László: Az antropozófia körvonalai - Rudolf Steiner írásaiból)