A halál utáni élet és a reinkarnáció

Ha az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll az, amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a fizikai testből és megkezdi halál utáni életét.

Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél napon keresztül a halott saját földi életét látja nagy és egyre nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt, benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen életveszélyes pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt, egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb. 3 és fél nap múlva szertefoszlik és visszaadatik minden tudás- és emlékezet-tartalmával a világéternek, amely ezáltal minden földi történést (a legkisebbektől kezdve) megőriz magában. Ebbe képesek a beavatottak betekinteni, ez az úgynevezett Akasha Krónika.

Beavatottak és Tanítványok

Az okkultizmus aktív gyakorlását végzik a beavatottak, akik szellemi fejlõdésük során elnyerték azt a képességet, hogy saját maguk közvetlen kapcsolatba lépjenek a szellemi világok alacsonyabb vagy magasabb régióival (a beavatottak száma a mai materialista világban minimálisan kevés).

Passzív gyakorlói az úgynevezett tanítványok, akik a beavatottak közléseibõl tudomást szereznek a szellemi világról, s annak tényeirõl és a beavatottak által elõírt gyakorlatok végzésével törekedhetnek maguk is a beavatás útjára lépni. 

Kivételes esetekben, megrögzött materialistáknál és gonosz morálú embereknél az étertest leválása nem megy ilyen simán, sokkal hosszabb ideig tart. Sőt, néha még az is előfordul, hogy az étertestet valósággal “le kell tépni” a magasabb léttagozatokról, hogy azok túlvilági életüket megfelelően folytathassák (ez az úgynevezett “második halál”).

Az étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben (a haláltól kezdve visszafelé a születésig) éspedig nem a tényleges történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai más emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai lelkében. 

Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése előtt a túlvilágon milyen karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott. Ez a visszatekintés kb. egyharmad része az utolsó inkarnáció időtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a világasztrálnak.

A szellem, az Én pedig egyedül folytatja útját a magasabb szférákba és fejlettségi fokától függ, hogy ezekben a szférákban meddig tudja öntudatát megőrizni. Szférák alatt nem szabad térbeli távolságokat és helyeket érteni, hiszen a fizikai test megszűnésével a tér is megszűnik (az idő nem, hiszen a lélek élményeinek egymás után következése időt jelent), hanem a lélek és a szellem finomsági, tudatossági fokát.

A földi életben az Én hajlékony, befolyásolható, nevelhető, a túlvilágon nem. Ugyanaz marad, amilyen a halál pillanatában volt. Ugyanaz marad embertársaival való viszonya is. Változtatni, jóvátenni, kibékülni, karmát kiegyenlíteni a túlvilágon nem lehet, ebből a célból megint vissza kell jönni a Földre.

Tehát, amikor a szellem saját kvalitásának megfelelően a legmagasabb fokra jutott a halál után a túlvilágon, hatalmas vágy fogja el, hogy ismét reinkarnálódjon a Földön további fejlődése és az utóbbi inkarnációk folyamán létrejött karmája kiegyenlítése végett. A hierarchiák közreműködésével alkotja meg leendő inkarnációjának vázlatát, hogy milyen korban, milyen országban, milyen családban szülessék újra és hogy nagy vonalakban milyen sorsfordulatokon fog keresztül menni. Milyen személyek körében, akikkel neki, vagy akiknek vele karmikus tartozásokat rendezni, karmát kiegyenlíteni kell. 

 Rudolf Steiner kiemeli, hogy az ilyen reinkarnáció-előkészítés rendkívül bonyolult művelet, mert nagyon sok szempontot és emberi inkarnációt kell összehangolni.

Ebbe a nagyvonalú vázlatba épül bele azután a földi élet folyamán a részletes karma, amely annak függvénye, hogy az ember az új földi élete alatt hogyan fejlődött, illetőleg visszafejlődött. Ezt a részletes karmát az ember állandóan az alvások alatt dolgozza ki a túlvilágon a hierarchiákkal együtt.

A reinkarnáció egyik célja tehát a karma-adósság csökkentése, de a gyarló ember emellett még újabb karmákat is létesít, s még jó eset, ha többet törleszt az élet folyamán, mint amennyi újat teremt.

Az újabb földi élet kereteinek maghatározása után megindul a reinkarnációs processzus: az Én az új földi élet kitűzött céljainak megfelelõ minőségű asztrál- majd étertestet kap és végül megszületik a Földön megfelelő időben, helyen és családban.

A reinkarnációs intervallumok (újjászületések között eltelt idő), bizonyos korokban hosszúak (sok évszázad), más korokban pedig rövidek, mint például jelenleg, amikor óriási tragikus földi civilizációs összeomlás előtt állunk. Ebben minél több emberszellem (Én) akar részt venni, mert odaátról látják, hogy a csapásokban való részvételekben lehet a legjobban fejlődni. Szenvedés nélkül nincs fejlõdés. Ezért van ma ilyen egészségtelenül sok ember inkarnálva a Földön. Később megint széthúzódnak a reinkarnációs intervallumok és a földi népsűrűség ismét normális lesz.

Az egyének reinkarnációs intervallumait befolyásolja az inkarnáció kitöltésének milyensége is. A kívánatos a kevés, de jól kihasznált inkarnáció. Ilyen esetekben elég lenne egy világhónap alatt (2160 év, lásd bővebben: “Világkorszakok”) két inkarnáció, egyszer mint férfi, egyszer mint nő. De mivel manapság, a materializmus idején kevés a jól kihasznált inkarnáció, az intervallumok csökkennek és sokszor kell reinkarnálódni.

Minden inkarnáció fejleszti az embert és mivel mindenki reinkarnálódik, lassan az egész emberiség fejlődik a Teremtés által meghatározott irányban. A fejlődés azért nehéz, mert az ember tudatában még mindig nem világos itt a Földön, hogy mit kell tennie. Az embernek magának kell rájönnie arra, hogy a helyeset és jót a dologért önmagáért kell cselekedni.
(Dr. Dubravszky László: Az antropozófia körvonalai - Rudolf Steiner írásaiból)

dr. Daubner Béla tanít Karma, Reinkarnáció,Terápia - videó