2022. április 28., csütörtök

Mi történik a halál után az indiai temetkezési szokások tüzében?

 

A halál nagy tanító. Mi történik a halál után a testtel? A hindu filozófia szerint a hamvasztás után mi történik a lélekkel? 

Az indiai temetkezési szokások közül a hamvasztás a leggyakoribb temetkezés Indiában. Leveles Zoltán hindu tanító a leghíresebb hamvasztóhelyen, Varanásziban, a Gangesz partján meséli el, hogy mi történik velünk a halál után a Védikus filozófia spirituális tanításai alapján. 

Mi van a halál után? A védikus tanítások szerint van élet a halál után. Mi történik a halál után? Van-e halál utáni élet? A halál után mi történik a lélekkel a védikus tanítások szerint? Mi van a halál után?

 Sokan ellátogatnak egy-egy indiai hamvasztó ghatra, mert kíváncsiak, a hamvasztás hogy történik Indiában. 

A hindu hagyományok szerint a hamvasztás a lélek számára egy utolsó utáni kenet, amikor is segítenek megszabadulni a testtől való ragaszkodástól. A halál után mi történik a lélekkel? 

Van e élet a halál után? Hogy mi történik velünk a halál után? A test elhamvad, a lélek megy tovább.

- Leveles Zoltán hindu tanító  -    

(a Bharata Kultúrtér alapítója, az India Klub Alapítvány ügyvivője, író, hindu tanító)

 - - - - - - - -

Hinduizmus | Leveles Zoltán spritiuális tanításai - videó

Mi történik a halál után az indiai temetkezési szokások tüzében?

 https://www.youtube.com/watch?v=PaDVkP1gsiU

2022. április 25., hétfő

Karmikus kapcsolatok fajtái


Mivel rengeteg kérdés érkezik hozzám a karmikus kapcsolatokról, arra gondoltam, összefoglalom Nektek az eddigi tapasztalataimat.
Életünk során számtalanszor keressük a magyarázatot egy-egy emberi kapcsolatunkra, és azt érezzük, ezek megértéséhez talán egy emberöltő is kevés. 
 

Az utóbbi évek tapasztalatai megerősítették bennem, hogy bármely találkozás, még a legrövidebb kaland is lehet karmikus, vagyis fejlődési lehetőséget biztosít számunkra. A kérdés csak az, felismerjük-e a leckét.
A lélektárs kapcsolatok sokszor katalizátor erejűek. Van, hogy néhány lelkitársunkkal csupán egyszer hoz össze az élet, mégis örökre nyomot hagynak bennünk.
Van, amikor egyetlen céllal érkezik életünkbe, és mindent úgy csinál, hogy egy bizonyos dolog felé fordítsa a figyelmünket, vagyis mindenképpen megértsük, mit akar tanítani a találkozás. Lehet, hogy ezek nem tűnnek nagy dolgoknak, mégis megváltoztatják az életünket. Pl. megtanítanak elengedni, megbocsátani, elfogadni, vagy hinni.
Elképzelhető, hogy lelkitársunkkal karmikus a kapcsolatunk, vagyis korábbi életeinkből maradt közöttünk kiegyenlítetlen adósság.
Ha pedig a lelkünk már megtisztult a nagyobb terhektől, és képesek vagyunk őszintén, játszmák nélkül élni, akkor egy lelkitárs találkozás a beteljesedést (és kiteljesedést) jelentheti a szerelemben. A tökéletes harmóniát, békét, feltétel nélküli szeretetet. Adás és kapást… egységet…

Karmikus kapcsolataink:

Szülő-gyermek kapcsolat: Tapasztalataim szerint kizárólag karmikus, előző életbeli kapcsolódások. Sokszor hordozunk nehéz karmát szüleinkkel, gyermekeinkkel. Mivel ez a legerősebb kapocs, a legtöbb sérülést okozhatja. Általában elmúlt életekben (valószínűleg sok életben) nem tudtuk kiegyenlíteni a köztünk lévő karmát, vagyis nem történt meg az elfogadás, azért választunk szülő-gyermek kapcsolatot, hiszen itt van egy bizonyos fokú “szeret kényszer”. Természetesen ebben a felállásban sem mindig sikerül elérni a feltétel nélküli elfogadást, ebben az esetben cipeljük tovább a fennálló karmikus terheket.

Áldozat-megmentő kapcsolat: A mártír emberek mellett rettentő nehéz az élet. Folytonos elégedetlenségükkel és önmaguk sajnálatával magukhoz vonzzák azokat, akik arra vágynak, hogy megmentők lehessenek. Kihasználják a másikat, visszaélnek a szeretetükkel, és önző módon elveszik, amire szükségük van.
Az áldozati szerep adódhat abból is, ha valakit gyermekkorában sokat kritizáltak és mindig ő volt a “bűnbak”. Annyira hozzászokott már, hogy felnőtt korában is képtelen kilépni az áldozatiságból. Mindkettő előfordulhat a párkapcsolatokban is.
Ha valakinek a szükségletei a másikéhoz illeszkednek, könnyen érezheti azt, hogy lelkitársi kapcsolódásról van szó. Pedig ez csak kölcsönös függésen alapuló kapcsolat. Az áldozatnak szüksége van az üldözőre, a megmentőnek pedig kell valaki, aki nem tud segíteni magán.
Ha valakit folyamatosan “megmentenek”, vagy állandóan felhánytorgatják, milyen “gyenge”, sohasem fog a saját erejére kapni, és öröklődni fog ez a szerep több generáción át.
Ezért is rendkívül fontos a családfa tisztítása, a generációs minták oldása, mert sosem tudhatjuk, miért nem halad az életünk, miért állunk egy helyben.

A domináns és az engedelmes: Ezek a karmikus kapcsolatok azon alapulnak, hogy az egyik félnek szüksége van arra, hogy megmondják, mit tegyen, vagyis sosem vállal felelősséget a saját döntéseiért. A másik félnek pedig pont ez a szerep hoz kielégülést.
Nagyon sokan rettentő nehezen tudnak kilépni bántalmazó kapcsolatokból, mert annyira megszokták már a megaláztatást, hogy szinte igényükké vált. Viselkedésükkel is ezt váltják ki a másikból. Sokszor gyermekkori bántalmazásokból ered (testi vagy lelki terror). Észre kell vinniük, hogy ez egy karmikus sablon, aminek csak úgy tudnak véget vetni, ha végre döntést hoznak, és tudatosan kilépnek belőle.
Sokszor nem csupán a bántalmazó a hibás, hanem a zsarnok engedelmeskedő is.
Előfordul, hogy a bántalmazott gyermekek bántalmazóvá válnak. Forog a karma tovább, de már a másik oldalról.
Bármelyik szerepben van az illető, ha észreveszi a sablont, önszántából képes kijönni belőle. Tudatossággal minden karmikus seb gyógyítható.

Függések: Tapasztalataim szerint sokszor keverik össze a feltétel nélküli szeretetet a függőségekkel. Vannak kapcsolatok, melyekben az egyik fél mindent megad a másiknak, a széltől is óvja. Kiszolgálja, rátelepszik a szeretetével. Minden felett szemet húny, és azt gondolja, ez a feltétel nélküli szeretet, pedig ez csupán függés! Megold a másik helyett mindent, ezzel elveszi a lehetőségét, hogy cselekedjen. Szinte megállítja a fejlődésben.
A feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk a másik ember döntéseit még akkor is, ha nem értünk vele egyet. Úgy szeretjük, ahogy van, a hibáival együtt. Tiszteletben tartjuk az általa választott utat, és hagyjuk, hogy úgy fejlődjön, ahogy neki jólesik.
Nem szabad hagynunk, hogy valaki a szeretet nevében átgázoljon rajtunk. Nem szabad hagyni, hogy más jobban tudja, mi a jó nekünk, mint mi magunk.

Akár baráti-, akár rokoni-, akár szerelmi kapcsolatokról van szó, akkor tudnak meggyógyulni a kötelékek, ha felismerjük a tanításokat, és felismerjük a saját szerepünket. Ha nem hagyjuk, hogy tovább játszassák velünk a szerepet. Ha levetjük az álarcokat, és merünk teljesen önmagunk lenni.

Ha teljes mértékben önmagad vagy, és jól érzed magad a másik ember társaságában, akkor biztosra veheted, hogy már nem nyomják súlyos karmikus terhek a kapcsolatotokat.

Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)

- - - - - - - 
 
Találkozás égi segítőinkkel meditáció - Guzsik-Mohácsi Viktória - videó
forrás:Az ébredés hajnalán
 

2022. április 24., vasárnap

Balogh Béla – A végső valóság – Az asztrális világ

  

A végső valóság talán az első olyan mű, amely áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is. A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új világkép ez, amely a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat.

AZ ASZTRÁLIS VILÁG 

„Való, tévedéstől mentes, biztos és igaz mindenek felett, hogy
ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez,
beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját. Ahogyan pedig az
összes dolog az Egynek az elgondolása szerint lett, úgy minden
ebből az Egyből vette eredetét egyetlen átváltozás által."
(Hermész Triszmegisztosz)

 
Balogh Béla
 
- Az emberek nagy többsége talán úgy gondolja, hogy a halál
utáni életről semmi biztosat nem lehet tudni, pedig az emberiség
nagy tanítómesterei minden korban megkísérelték átadni azt,
amit a halál utáni életről tudtak. 
 
A magasabb szintű beavatottak 
számára egyáltalán nem kétséges, hogy ezek a magasabb szférák
milyenek, és mi az, ami őket egymástól elválasztja. Az első
dolog, amivel tisztában kell lennünk az, hogy több egymást
átitató szféra létezik, és ezeket lényegében csak energiaszintjük
választja el egymástól. Hermész Triszmegisztosz szerint, ami
fent van, hasonló a lentihez, és ami lent van, hasonló a fentihez.
 
Ez annyit jelent, hogy a magasabb szférák világa hasonló az
anyagi világhoz, és a magasabb szférákban zajló élet ugyanúgy
biztosítja számunkra az anyagérzetet, valamint a tér és az idő
érzését, mint az általunk már jól ismert földi környezet. Az
anyagi világhoz energiaszintben legközelebb álló szférákat
általában asztrális szféráknak nevezik. 
Amikor az ember úgymond meghal, és fizikai testét 
elhagyja, rövid átmeneti időszak után behangolódik
az asztrális szférák valamelyikére. 

...És itt következik a dolog izgalmas és sok meglepetést ígérő
része. Emberi szemszögből nézve ugyanis az asztrális szférák
között lényeges különbség van. Létezik olyan asztrális szféra,
ahol az életkörülmények borzalmasak, és olyan is, ami -
jelképesen szólva - paradicsomi állapotokra emlékeztethet. 

- Mi az tehát, ami meghatározza, hogy valaki melyik asztrális
szférára hangolódik be?
- Nos, az asztrális szférák valamelyikére való behangolódás
nem más, mint egy rezonanciajelenség. Ami meghatározó ebben
az esetben, az az egyén gondolat- és érzésvilága, valamint
tudatosságának szintje. Egyes ezoterikus iskolák az asztrális
világot, mint egyetlen szférát említik, de még ebben az esetben is
különbséget tesznek alsó asztrális és felső asztrális világ között.
A különböző asztrális szintek részletesebb leírása megtalálható
Arthur Conan Doyle „Book of the Beyond" (A túlvilág könyve)
c. művében. Sir Arthur Conan Doyle neve a köztudatban
Sherlock Holmes mesterdetektívről szóló regényeihez fűződik.
Ez a könyv azonban több szempontból is más. Egyrészt a témája
tér el a Doyle tollából kikerekedett regényektől, de ez még
hagyján. A könyv szövegét maga Arthur Conan Doyle „mondta
tollba" - két évvel a halála után. Doyle 1930. július 7.-én hagyta
el a földi világot, de mintegy másfél év múlva ismét
„jelentkezett". Egy médium közvetítésével híven beszámolt a
túlvilági élet valóságáról - saját korábbi, túlvilágra vonatkozó
elképzeléseit is cáfolva. Aki e számunkra rendkívül értékes
információt lejegyezte - Grace Cooke -, korunk egyik
legérzékenyebb tisztánlátó médiuma volt. 
 
 
- Grace Cooke volt tehát a közvetítő a két világ között? 

- Igen. Az ülések hét hónapon át folytak, és 1932. június
elsejével értek véget. Az Arthur Conan Doylnak feltett
kérdések néha megtévesztők voltak, de ez inkább annak
tulajdonítható, hogy a Grace Cooke társaságában lévő emberek
az asztrális síkokat saját elképzelésük szerint számozták. Arthur
Conan Doyle mindazon által igyekezett a lehető legpontosabb
módon válaszolni. 
Az itt következő rész a tőle kapott információ rövid kivonata:
 
AZ ALSÓ ASZTRÁLIS VILÁG 

Az asztrális világok talán legfontosabb jellemzője, hogy ahhoz
az energiatesthez képest, amiben a fizikai test halála után
„magunkhoz térünk" az asztrális világot anyagi világként
érzékeljük. Csak a pontosság kedvéért szeretnénk megemlíteni,
hogy a számozásban ezúttal a földi világ energiaszintjétől
indulunk, és fokozatosan haladunk az egyre magasabb
energiaszinten létező szférák felé. 

Az első asztrális szféra 

A legalsó asztrális szféra lényegében a földi, fizikai lét
kiterjesztése. Ezt az illúziók szférájának is szokták nevezni. Ez
az első állomás, vagy tudatállapot, amivel közvetlenül a halál
után találkozhatunk. Ha valaki rendkívüli módon ragaszkodik az
anyagi világhoz, egy időre itt maradhat. Azt mondhatnánk,
továbbra is földi lakosnak számít, de amit lát, az nem a földi
emberek anyagi teste, hanem azoknak asztrális megfelelője. Az
élmény annyira valós, hogy sokan egyszerűen képtelenek
felfogni, hogy „meghaltak". így hát, saját meggyőződésük
rabjaként, képtelenek tovább lépni, és magasabb szintre
behangolódni a Fény által megnyitott úton. Ez a jelenség
tulajdonképpen nem olyan gyakori, mégis említést érdemel, mert
ezek azok a társaink, akiket az érzékenyebb emberek, mint
kísérteteket, vagy szellemeket látnak. A földi világban
megnyilvánuló paranormális
jelenségek egy része szintén az ő számlájukra írható. Néha
megtörténik, hogy rendkívüli módon feldühödnek, ha azt
tapasztalják, hogy nem veszünk róluk tudomást. Egyszerűen
nem értik, hogyan lehetséges, hogy ők látnak és hallanak
bennünket, mi pedig „levegőnek" nézzük őket. 

Azok a társaink, akiknek klinikai halálközeli élményük volt,
szintén gyakran említik beszámolóikban, milyen reménytelen
akadályokba ütköznek, amikor megkísérelnek kapcsolatot
teremteni a „földi" világban élőkkel.
Az első asztrális szférában bolyongó „szellemekre" úgy
kellene gondolnunk, mint testvéreinkre, akiknek szeretetre és
segítségre van szükségük a továbbjutáshoz. 

A második asztrális szféra 

Egyáltalán nem tartozik a kellemes „helyek", vagy
tudatállapotok közé. Önző gondolatokat tápláló, ösztöneiknek és
vágyaiknak, ha kell, erőszakos módon is érvényt szerző társaink
halál utáni „gyülekező helye"ez, habár végső soron nem helyről,
hanem hasonló tudatállapotok közös vagy egyéni kivetítéséről
van szó. Akinek ide szól a „rezonancia-jegye", az földi életében
sem törődött önmagán kívül senki mással. A szeretet fénye a test
halála után is csak alig szivárog át a sűrű asztrális testen. 

A második asztrális szféra durva gondolatok, durva érzések és
fájdalmasan kielégíthetetlen földi vágyak sötét birodalma, tehát
„maga a pokol". A vallásos tanításokban szereplő pokol ilyen
szempontból valóban létezik, annyi különbséggel, hogy az a
bizonyos szurokban való főzés és az egyéb ijesztgetések szinte
elhalványulnak az ide behangolódó testvéreink lelki
szenvedéséhez képest. Nem jelent ugyan vigaszt, de érdekes
megjegyezni, hogy a földi világnál még a „pokol" is magasabb
rezgéstartományban létezik. (A könyvben külön fejezet
szemlélteti a második asztrális szint borzalmait.)

A harmadik asztrális szféra 

Azokban a testvéreinkben, akik erre a szintre hangolódnak be,
már megnyilvánulnak a szeretetnek bizonyos jelei, de ez is
inkább csak a tárgyakhoz való ragaszkodásban, esetleg a
természet iránt érzett szeretetben mutatkozik. Valamivel több a
fény, de - mint minden szférában - itt is a lelki tulajdonságok
határozzák meg, hogy mennyi fény van a kivetített valóságban.
Azt lehetne mondani, hogy az egész környezet leginkább egy
ködös, nyirkos novemberi reggelhez hasonlít. A növényzet
satnya, az emberek ruházata szürke.
Bármennyire kellemetlenek is az alsó asztrális szférák,
vigasztalóul szolgálhat az, hogy jelen időben viszonylag kevesen
hangolódnak be ezekre. Az emberiség magasabb lelki fejlettségi
szintre jutott, és ez a magasabb asztrális világok felé irányítja a
földről távozókat. 
 

A FELSŐ ASZTRÁLIS VILÁG 

A negyedik asztrális szféra 

A magasabb asztrális világban már lényegesen kellemesebb
környezet fogad bennünket. Az ide behangolódó emberekben
már erősebben világít a szeretet fénye. Földi életükben is
szeretettel fordultak társaik, - első sorban családtagjaik - felé, és
a természet iránt is több érdeklődést mutattak. 

Erősen kötődtek viszont bizonyos anyagi tárgyakhoz, vagy
anyagi értéknek tekintett dolgokhoz. A negyedik asztrális szféra
minden esetre már kezd emlékeztetni a megszokott földi
körülményekre, habár a házak némileg elhanyagoltak. A
beavatottak szerint ide hangolódnak be azok is, akik hisznek
Istenben, sőt, rendszeresen járnak templomba is, de az önzetlen
szeretetet és segítségnyújtást nem sikerül alkalmazniuk 
a hétköznapi gyakorlatban. 
Talán meg lehetne kockáztatni azt a kijelentést, hogy a földi emberek
nagy többsége ezen a szinten talál új otthonára. A negyedik
asztrális síkon élő lelkek már erősen törekednek a Fény felé,
helyzetük ezért sokkal reményteljesebb. 

Az ötödik asztrális szféra 

Végre itthon, mondanák közülünk sokan, ha ebben a
szférában találnának túlvilági otthonukra. Az ötödik szféra az
ami leginkább hasonlít a földi élethez. Lényeges különbség,
hogy ez a szféra mentes mindazoktól a gondoktól, amelyek földi
életünket megnehezítették. Gyönyörű a természet, gazdag és
színpompás a növényzet, szépek és ápoltak az épületek. (Olyan
minta lehet ez, aminek megvalósítására a földi környezetben is
szüntelenül törekszünk.) Vannak hangversenytermek és
színházak, kutatólaboratóriumok és könyvtárak. Nagy méretű
előadótermekben folyik a magasabb világokról szóló oktatás,
természetesen olyan szinten, amit az érdeklődők el tudnak
sajátítani. (Talán érdemes itt megjegyezni, hogy bizonyos szintű
oktatás az alacsonyabb szférákban is van.) A családok együtt
vannak, és az élet a földi élet folytatásának tűnik, csak éppen a
hétköznapi gondok hiányoznak belőle. 

A hatodik asztrális szféra 

Minden részletében csodálatos világ. Ragyogó tájak, csillogó
vizek, pazar épületek, gyönyörű templomok és szentélyek
alkotják a környezetet. A létnek azon asztrális szintje ez, ahol az
emberek gondolat- és érzésvilágát a tisztaság, a testvéri szeretet
és a magas erkölcs jellemzi. Itt találkozhatunk azokkal a lelkekkel, 
akik hozzánk nagyon közel állnak, és
ez az a szféra, ami a tökéletes harmónia érzését biztosítja. Az
„Újraegyesülés Kertjének", vagy az „Örök Nyár Kertjének" is
nevezik. 

Az újraegyesülés akkor is lehetséges, ha két, - egymást szerető
- lélek közül csak az egyiknek sikerült ezt a szintet elérnie. Ő
rövid időre magához emelheti társát. Még ha társa nem is
maradhat sokáig ebben a világban, megpillant valamit, ami oly
szép, és oly jó, hogy kitörölhetetlenül bevésődik emlékezetébe,
és később ellenállhatatlan tudat alatti ösztönző erővé válik. 


E rövid áttekintés után talán érdemes lenne elgondolkodni
azon, hogy a fizikai létet elhagyó ember nem megy
nyílegyenesen a különböző vallások által ígért mennyországba,
nirvánába, vagy örök vadászmezőkre, függetlenül attól, hogy
miben hisz. 
Mindenki arra az asztrális szintre hangolódik be,
amit fejlődési szintje, gondolatainak és érzéseinek rezgésszáma
lehetővé tesz. Ugyanakkor azt is meg kell említenünk, hogy a
vallásos tanítások mégis sok igazságot tartalmaznak. Az asztrális
világ ugyanis sokkal könnyebben és főként gyorsabban
engedelmeskedik a kivetített gondolat erejének, így a kivetített
gondolatok fizikai valóságként jelennek meg (ugyanígy a Földön
is, csak néha sokat kell rájuk várni). Nem különös tehát, ha a
vallásos egyén eleinte úgy érzi, hogy elvárásainak megfelelő
környezetbe került.
Egy kivétellel.
Ez a kivétel, amire talán senki nem tud kellőképpen
felkészülni: a második asztrális szféra... 
 
(Részlet a könyvből)

- - - - - - - -

Balogh Béla – Végső valóság – Az asztrális világ - videó

forrás:Petra Szabó

2022. április 22., péntek

DR. KENNETH RING, DR. SHARON COOPER: Lelki látás: halálközeli és testen kívüli élmények a vakok körében

Mielőtt megvizsgálnánk, hogy a vakok látnak-e és milyen értelemben látnak a halálközeli élményük (HKÉ) során, először is meg kell állapítanunk, hogy az ilyen személyeknek valójában van-e HKÉ-je és ha igen, akkor azok hasonlítanak-e a látó személyek által leírtakhoz vagy pedig különböznek azoktól. 

E kérdés vizsgálatához a mintánkban szereplő huszonegy válaszadóra - tizenkét nőre és kilenc férfira - kell szorítkoznunk, akik közül tízen születésüktől fogva voltak vakok, kilencen szerzett vakságban szenvedtek, ketten pedig súlyosan látássérültnek minősültek. A mintánkban szereplő vak személyek, még azok is, akik születésüktől fogva vakok, olyan élményekről számolnak be, amelyek egyértelműen megfelelnek a klasszikus HKÉ ismert prototípusának, amelyet először Raymond „Élet az élet után” című könyvében (1975) publikált. Elbeszéléseik a klasszikus HKÉ-t meghatározó elemek tekintetében általában nem különböznek a látó személyek elbeszéléseitől, mint például az élményt kísérő nagy béke és jólét, a fizikai testtől való elszakadás érzése, az alagúton vagy sötét téren való utazás élménye, a fénnyel való találkozás, az életút áttekintése.

Esetismertetés

Vicki egy Washington állambeli, házasságban élő, negyvenhárom éves nő, akinek két halálközeli élménye (a továbbiakban HKÉ) is volt. Az első tizenkét éves korában, 1963. február 12-én történt, vakbélgyulladás és hashártyagyulladás következtében. Második HKÉ-jére majdnem pontosan egy évtizeddel később, 1973. február 2-án éjjel került sor, amikor egy autóbalesetben súlyosan megsérült.

Vicki koraszülöttként jött a világra és mindössze huszonkét hetet tölthetett édesanyja méhében. Születésekor csupán három fontot nyomott. Testtömege ezt követően egy fontra és tizennégy unciára esett vissza, és mint ahogy az a koraszülötteknél a huszadik század közepén (az USA-ban) általános volt, őt is egy új típusú, légmentesen záródó inkubátorba helyezték, amelybe oxigént adagoltak. Sajnos az oxigénellátás nem megfelelő szabályozása miatt Vicki túl nagy oxigén adagot kapott és így a mintegy 50000, az Egyesült Államokban, ugyanabban az időszakban született koraszülötthöz hasonlóan olyan súlyos látóideg-károsodást szenvedett, hogy teljesen megvakult. 

Amint azt egy másik kutatóval, Greg Wilsonnal készített első interjújában - aki szíves rendelkezésünkre bocsátotta a szalagokat és az átiratokat - világossá teszi, Vicki előzőleg soha semmilyen vizuális tapasztalatot nem szerzett, és még a fény mibenlétével sem volt tisztában. 

- Greg: Látott valaha bármit is? 

- Vicki: Semmit, soha. Sem fényt, sem árnyékot, soha semmit. 

- Greg: Tehát a látóideg mindkét szemében tönkrement. 

- Vicki: Igen, és így soha nem voltam képes értelmezni még a fény fogalmát sem. 

Érdekes módon Vicki két HKÉ-jének - amelyeket tíz év választott el egymástól - lefolyása rendkívül hasonló volt, szinte mintha ismétlődne, bizonyos eltérésekkel, amelyek Vicki aktuális életkörülményeinek sajátosságaiból adódtak. Az ismétlések elkerülése érdekében itt csak Vicki második, huszonkét éves korában bekövetkezett HKÉ-jét mutatjuk be teljes részletességgel, mivel saját bevallása szerint is ez volt a kettő közül a részletgazdagabb és érdekesebb. A későbbi megbeszélések megalapozása érdekében azonban itt meg kell jegyeznünk, hogy mindegyik élménye során arról számolt be, hogy képes volt látni - még ha csak rövid ideig is - az őt körülvevő világot, valamint túlvilági látomásai is voltak. Ezen túlmenően mind a gyermekkori, mind a felnőttkori HKÉ-je egy teljes panorámaszerű életút áttekintést tartalmazott, amelyek során állítása szerint képes volt látni élete jelentős személyeit és eseményeit. Íme tehát Vicki második HKÉ-jének története. 

1973 elején, az akkor huszonkét éves Vicki alkalmi énekesként dolgozott egy Seattle-i éjszakai klubban. Egyik este záráskor nem tudott taxit hívni, hogy hazajusson és így a körülmények arra kényszerítették, hogy az egyetlen alternatív lehetőséget válassza: egy Volkswagen mikrobuszon induljon haza olyan vendégek társaságában, akik mindketten ittasak voltak. Ennek - nem meglepő módon - súlyos baleset lett a következménye, melynek során Vicki kizuhant az összetört mikrobuszból. Sérülései súlyosak és életveszélyesek voltak, többek között koponyatörést és agyrázkódást szenvedett, valamint megsérült a nyaka, a háta és az egyik lába. (Valójában a kórház elhagyása után egy teljes évbe telt, mire az ájulás veszélye nélkül képes volt felegyenesedve lábra állni.) 

Vicki tisztán emlékszik a baleset közvetlen ijesztő előzményeire, de arra csak homályosan emlékszik, hogy a baleset helyszínén hol a testén kívül, hol pedig újra a testében találta magát. Az egyetlen határozott emléke arról, hogy testén kívülről bármi külső dolgot érzékel, az egy nagyon rövid pillantás volt az összeroncsolódott VW mikrobuszra. Bár élményének ez az aspektusa zavaros volt, állítása szerint akkoriban teljes tudatában volt annak, hogy testen kívüli állapotában egy nem fizikai testben találta magát, amelynek határozott formája volt, és amely "olyan volt" - ahogy ő fogalmazott -, "mintha fényből lett volna". 

Nem emlékszik a Harborview kórházig mentőautóval megtett útjára, de miután megérkezett a kórház sürgősségi osztályára, ismét magához tért, ahol egyszer csak a plafon közelében találta magát, és onnét egy férfi orvost, valamint egy nőt (nem biztos benne, hogy a nő egy másik orvos vagy egy asszisztens volt) látott, amint éppen a testén dolgoztak. Hallotta aggódó beszélgetésüket is, amelyet arról folytattak, hogy Vicki dobhártyájának esetleges sérülése miatt a későbbiekben hallását is elvesztheti. Vicki kétségbeesetten próbálta közölni velük, hogy jól van, de természetesen nem kapott választ. Az is tudatosult benne, hogy látja maga alatt a testét, amelynek identitását számára azonosítható egyedi jegyek alapján ismerte fel (erre később még visszatérünk). 

Most nézzük, miről is állította pontosan Vicki, azt hogy látta. Vallomása szerint először egy gyorsan elillanó képet látott magáról, amint egy fémasztalon fekszik, és biztos volt benne – amint mondta -, hogy "én vagyok az", bár ez csak egy pillanatig tartott, mindenesetre a tényt sikerült rögzítenie. Erről később így számolt be: „Akkoriban elég vékony voltam. Meglehetősen magas és karcsú voltam abban az időben. Először rájöttem, hogy amit látok az egy test, de kezdetben még nem tudatosult bennem, hogy az enyém. Aztán érzékeltem, hogy fent vagyok a plafon közelében, és akkor erre gondoltam: «Hát…, ez elég furcsa. Mit keresek én itt fent?» Majd ez járt a gondolataimban: «Nos, ez biztos, hogy én vagyok. Tehát halott vagyok...? » Csak egy pillanatra láttam a testemet, mégis tudtam, hogy az enyém, hiszen nem voltam benne… Aztán egyre csak távolodtam tőle. Mindez nagyon gyorsan történt.”

 Emlékei szerint ezután, szinte azonnal azon kapta magát, hogy a kórház mennyezetén keresztül felfelé halad, egészen addig, amíg magának az épületnek a teteje fölé nem került, és ez alatt rövid időre panorámaszerűen látta a kórház környékét. Emelkedése során nagyon jó kedve támadt, rendkívül élvezte a korlátlan szabadságot, amit megtapasztalt. Egyúttal magasztos, szép és csodálatosan harmonikus zenét kezdett hallani, amely a szélcsengő hangjára emlékeztette. 

Egy alig észrevehető átmenetet követően felfedezte, hogy fejjel előre halad felfelé egy csőszerű környezetben, amelyben egyre feljebb jutott. Habár sötét volt körülötte, Vicki elmondta, hogy mégis tudatában volt annak, hogy a fény felé halad. Amikor elérte a csőszerű átjáró kijárati nyílását, a korábban hallott zene mintha himnuszokká változott volna (azokhoz hasonlókká, amelyeket az 1963-as első HKÉ során hallott), majd átjutását követően a fűben fekve találta magát. Fák, virágok és rengeteg ember vette körül a túláradó fényben, és Vicki szerint azt a fényt nem csak látni, de érezni is lehetett. Fényben ragyogtak az emberek is, akik körülvették. „Ott minden és mindenki fényből volt. És én is fényből voltam. És amit a fény közvetített…, az a szeretet volt. Mindenütt szeretet vett körül. Olyan volt, mintha a fűből, a madarakból és a fákból is szeretet áradt volna.” 

Vicki ezután felismert egyes személyeket is, akiket életükben ismert, és akik az ő köszöntésére érkeztek oda. Öt ilyen személy fogadta: ott volt Debby és Diane, akik Vicki vak iskolatársai voltak, és akik már évekkel korábban, tizenegy, illetve hat éves korukban meghaltak. Életükben mindketten súlyosan fogyatékosak és vakok voltak, de itt ragyogónak és gyönyörűnek, egészségesnek és életerősnek tűntek. Már nem voltak gyerekek, hanem, ahogy Vicki fogalmazott, "fénykorukban" voltak. Ezen kívül Vicki beszámolt arról is, hogy látta két gyermekkori gondozóját: Zilk urat és feleségét, Zilk asszonyt, akik szintén már korábban meghaltak. Végül ott volt Vicki nagymamája, aki őt valójában felnevelte, és aki mindössze két évvel a baleset előtt halt meg. A nagymamája, aki a többieknél hátrébb állt, kinyújtotta a kezét, hogy megölelje az unokáját. Vicki emlékei szerint mindezen találkozások során nem váltottak egymással tényleges szavakat, inkább a szeretet és a viszontlátás örömének érzését tapasztalta meg. 

A HKÉ közepette Vickit hirtelen a tudás teljességének érzése kerítette hatalmába: „Olyan érzésem volt, mintha mindent tudnék… és mintha mindennek egyszerre megvilágosult volna az értelme. Egyszerűen tudtam, hogy ott majd megtalálom a választ az élettel, a bolygónkkal, Istennel és minden egyébbel kapcsolatos kérdéseimre.... Mintha az a hely maga a tudás lett volna.” 

És akkor szinte elárasztották a vallással, valamint különféle tudományokkal, pl. a matematikával kapcsolatos ismeretek. Olyan nyelveket kezdett megérteni, amelyeket addig nem is ismert. Mindezen ismeretek elsajátításának mértéke megdöbbentette: „Nem értek sem a matematikához, sem más tudományhoz.... Ennek ellenére hirtelen intuitív módon megértettem szinte mindent, pl. a számtanról, vagy arról, hogy a bolygók hogyan keletkeznek. Pedig korábban ezekről semmit nem tudtam.... Úgy éreztem, nincs olyan, amit ne tudnék.” 

Miközben ezek a történések zajlottak, Vicki észrevette, hogy olyasvalaki közelít felé, akinek a kisugárzása sokkal nagyobb volt, mint bármely más személyé, akivel eddig ott találkozott. Azonnal felismerte, hogy ez a valaki Jézus (mert egyszer már látta őt az 1963-as HKÉ-je során), aki szeretettel üdvözölte Vickit, miközben ő megosztotta vele az újonnan szerzett mindentudása miatti lelkesedését és örömét, hogy ismét vele lehet. Telepatikusan úton kommunikált Vickivel és ezeket mondta: "Hát nem csodálatos? Minden gyönyörű itt, és minden összeillik. Te is újra idetalálsz majd, de most még nem maradhatsz itt. Még nem jött el a te időd, és vissza kell menned". 

Vicki érthető módon rendkívül csalódottan reagált, hevesen tiltakozott: "Nem, én veled akarok maradni!" Jézus azonban megnyugtatta, hogy vissza fog térni, de előbb "vissza kell mennie, és többet kell még tanulnia és tanítania a szeretetről és a megbocsátásról." 

A még mindig ellenálló Vicki ekkor tudta meg azt is, hogy neki azért is vissza kell mennie, hogy megszülethessenek majdani gyermekei. Ezzel Vicki, aki akkor még gyermektelen volt, de "iszonyatosan vágyakozott" a gyermekvállalásra (azóta már három gyermeknek életet adott), szinte már lelkesedett a visszatérésért, és végül bele is egyezett. 

Mielőtt azonban Vicki visszaindult, Jézus a következő szavakkal fordult hozzá: "De előbb nézd ezt meg". És Vicki ezután végignézhetett egy teljes, panorámaszerű áttekintést az életéről, "mindent a születéstől kezdve" és miközben ezt szemlélte, Jézus gyengéden megjegyzéseket fűzött hozzá, hogy segítsen neki megérteni addigi tettei jelentőségét és azok következményeit. Az utolsó dolog, amire Vicki emlékszik miután életútjának áttekintése befejeződött, a következő szavak voltak: "Most el kell menned". Ezután "kellemetlen zöttyenést" tapasztalt, mintha egy hullámvasúton visszafelé indult volna, majd újra a testében találta magát, amelyet nehéznek és igen fájdalmasnak érzett. 

Interjúk 

1994 februárjában, egy HKÉ átélőket segítő csoportnak tartott előadás során Vickinek alkalma volt kijelenteni mindkét HKÉ-je kapcsán: "Mindkét élményem kivételes alkalom volt számomra. Kapcsolatba kerülhettem a látással és mindazzal, ami fény, mert megtapasztalhattam." 

Amikor Greg Wilson megkérdezte tőle, mi volt a legelső reakciója, amikor az 1963-as HKÉ-je során képes volt látni, Vicki ezt válaszolta: „Megdöbbentem. El voltam ájulva. Úgy értem, le sem tudom írni, amit gondoltam: «Hát, szóval ilyen ez….» De aztán ez a gondolatom támadt: «Hiszen ez még annál is jobb, mint amit el tudtam róla képzelni».”

Hogyan tudta Vicki feldolgozni kezdetben a látás élményét? Nem meglepő módon ez először bizony megterhelő volt számára, egyszerre volt idegen és zavaró is. Greg Wilsonnak így számolt be erről: „Nemigen tudtam mit kezdeni vele (a látással). Nagyon nehéz dolgom volt ezzel kapcsolatban, mert még soha nem tapasztaltam ilyet, így számomra nagyon idegen volt.... Nézzük csak, hogyan tudnám mindezt szavakba önteni? Olyan volt, mintha hallanám a szavakat, de nem érteném meg őket, viszont tudnám, hogy ezek szavak. És mindezt úgy, mintha előtte még soha nem hallottam volna semmit. Valami egészen új dolog volt, amihez korábban nem tudtam volna semmiféle jelentést társítani.” 

Amikor néhány hónappal később interjút készítettünk Vickivel, megerősítette ezeket a reakciókat, de aztán tovább folytatta kellemetlen, sőt ijesztő érzelmi töltésük érzékeltetését: 

- Vicki: Nagyon idegen volt számomra, hogy bármi ilyesmit érzékeljek. Az igazat megvallva, nagyon kellemetlen volt. Eleinte nem volt jó dolog, inkább ijesztő volt. Nem tudtam azonosulni vele. 

- Kérdező: Úgy hangzik, mintha zavaró lett volna az ön számára. 

- Vicki: Ijesztő volt. 

- Kérdező: Ijesztő? Tehát több mint zavaró. Félelmetes volt? 

- Vicki: Igen, mert nem értettem, hogy mi történik. 

Ugyanakkor bármennyire is felkavaró volt kezdetben a látás élménye, Vicki - néhány más válaszadóhoz hasonlóan - azt állította, hogy a látás ténye önmagában nem volt számára annyira fontos. Az interjú során így nyilatkozott erről: 

- Kérdező: Mennyire volt fontos önnek a látás a HKÉ során, összehasonlítva az élmény más aspektusaival? 

- Vicki: Nem nagyon. 

- Kérdező: Nem nagyon? Tehát nem is volt olyan nagy dolog? 

- Vicki: Nem. Viszont nehéz volt hozzászokni - ebben az értelemben viszont nagy dolog volt. Eleinte ijesztő is volt, aztán megtetszett és minden rendben volt. Nehezen tudtam egymáshoz viszonyítani a dolgokat - amit láttam és érzékeltem, szemben azzal, amit megérintettem és ismertem, ahogy egész életemben megismertem a dolgokat... Sokan meglepődtek azon, hogy (a látás) ilyen csekély hatást gyakorolt rám. 

Bár ez esetben nincs szükség hosszú kommentárra, de aki ismeri azt a munkát, amelyet korábban olyan vak emberekkel végeztek, akiknek a látását műtéti úton sikerült helyreállítani (pl. Gregory, 1966; von Senden, 1960), annak nem lesznek teljesen meglepőek Vicki megjegyzései. Az ilyen betegek gyakran beszélnek a "látás elsajátításával" járó nehézségekről és sokan kísértésbe esnek, hogy visszautasítsák az orvosi beavatkozás révén kapott "ajándékot". Vicki megjegyzése: "De ez (a látás) valami új volt, valami, aminek korábban nem tudtam semmilyen jelentést tulajdonítani" hasonlít Annie Dillard (1975) von Senden pácienseire vonatkozó megfigyeléseire: "Az újonnan látók számára a látás olyan tiszta érzés, amelyet nem terhel jelentés". A vak válaszadóink vizuális ingerekre adott azonnali reakciói és azon személyek reakciói közötti hasonlóságokat és különbségeket, akik felnőttként hirtelen szembesülnek a látás világával, később ebben a könyvben újra tárgyalni fogjuk. Mindenesetre most, hogy már van fogalmunk arról, hogy Vicki vizuális benyomásai mennyire egyértelműek, és hogy kezdetben milyen nehezen tudott megbirkózni velük, térjünk rá konkrétabban arra, hogy állítása szerint pontosan mit is látott. Vallomásának vizsgálatát megelőzően azonban különbséget kell tennünk a látszólagos vizuális észlelések két típusa között. 

Nyilvánvaló, hogy Vicki észlelései, akárcsak más vak válaszadóinkéi, általában két különböző kategóriába sorolhatók: egyrészt a fizikai világról a testen kívüli nézőpontból származó szubjektív benyomások, másrészt pedig a túlvilági környezetről szóló beszámolók. Ugyanilyen nyilvánvaló, hogy csak az előbbiek alkalmasak az objektív megerősítésre. Ezért az "evilág dolgairól szóló észlelésekről szóló beszámolók" elsődleges értékkel bírnak jelen kutatás szempontjából, amely azt igyekszik meghatározni, hogy a vakok látásról szóló állításai valaha is igaznak bizonyulnak-e, vagy konvencionális módon megmagyaráz-hatatlanok. A túlvilági látomások ezzel szemben - bár önmagukban is jelentős érdeklődésre tartanak számot - , ebben az összefüggésben nem bizonyító erejűek. Ezen okok miatt tehát azzal kezdjük, hogy közelebbről megvizsgáljuk, mit mondott nekünk Vicki az evilági, testen kívüli észleléseiről. 

Ebben az összefüggésben a legjobb, ha idézünk abból az interjúból, amelyet 1994 májusában készítettünk Vickivel, és amelyet egy évvel később egy utóinterjú egészített ki az 1973-as HKÉ releváns aspektusairól. 

- Vicki: Az első dolog, amire igazán felfigyeltem, hogy fent voltam a plafonon, és hallottam, amiről az orvos - egy férfi orvos – beszélt. Ahogy lenéztem, megláttam azt a testet. Először nem voltam biztos benne, hogy az én testem. De felismertem a hajamról. 

- Kérdező: Hogy nézett ki (a haja)? 

- Vicki: Nagyon hosszú hajam volt... egészen a derekamig ért. Egy részét le kellett borotválni, és emlékszem, hogy emiatt feldúlt voltam... Aztán megláttam a jegygyűrűmet a bal kezemen, a jobb kezemen pedig apám jegygyűrűje volt, és még egy egyszerűbb aranygyűrű is, ami a sajátom volt. 

(Ezután hallotta, ahogy az orvos azt mondja a jelen lévő nővérnek, hogy kár, hogy Vicki fülének sérülése miatt a végén süket is lehet.) 

- Vicki: Én is átéltem az érzéseiket. Onnan fentről, a plafonról láttam, ahogy a testemen dolgoznak és éreztem, hogy nagyon aggódnak. 

(Próbált kommunikálni velük, de nem tudott és ezért nagyon frusztráltnak érezte magát.) 

- Kérdező: Miután nem sikerült kommunikálnia velük, mi a következő dolog, amire emlékszik? 

- Vicki: Akkor áthaladtam a plafonon... És az elképesztő volt! 

- Kérdező: Milyen érzés volt ez az ön számára? 

- Vicki: Hú! Olyan volt, mintha a tető nem is létezne, mintha csak elolvadt volna.

- Kérdező: Volt egyfajta felfelé irányuló mozgás? 

- Vicki: Igen. 

- Kérdező: Igen, szóval Vicki, a kórház teteje fölött találta magát? 

- Vicki: Igen. 

- Kérdező: Mit vett észre, amikor oda felért? 

- Vicki: Fényeket, odalent az utcákat és mindent. Nagyon összezavarodtam ettől. 

- Kérdező: Látta a kórház tetejét maga alatt? 

- Vicki: Igen. 

- Kérdező: Mit látott maga körül? 

- Vicki: Fényeket láttam. 

- Kérdező: A város fényeit? 

- Vicki: Igen. 

- Kérdező: Vicki, látott más épületeket is? 

- Vicki: Igen, láttam más épületeket is, de az is nagyon gyorsan történt. 

Ezután a gyors vizuális élmény után Vicki szinte azonnal bekerült a csőszerű átjáróba és nekivágott a HKÉ további, túlvilági részének. 

Sajnos, mivel egyrészt az 1973-as élménye óta már eltelt több mint húsz év, másrészt mivel Vicki eddig nem azonosította az orvosi kezelésében részt vevő személyeket, most már lehetetlen külső megerősítést kapnia az akkori fizikai környezetről detektált érzékeléseihez. Mindazonáltal kérdéseinkre adott válaszai alapján világos, hogy ami magát Vickit illeti, ő maga teljesen meg van győződve arról, hogy valóban látta mindazt, amiről beszámolt. Ugyanakkor, ha nem volt biztos néhány részletben, akkor azt őszintén el is mondta. Jó példa biztos meggyőződésére egy interjú, amelyben az általa viselt gyűrűkkel kapcsolatban Vicki ezt nyilatkozta: „Mint mondtam, ez nem teljesen világos, de azt hiszem... a jobb gyűrűsujjamon a sima aranygyűrűt viseltem, mellette pedig apám jegygyűrűjét. A jegygyűrűmet egészen biztosan láttam..... Ez volt az, ami a leginkább feltűnt nekem, mert nem szokványos, narancsvirágok vannak rajta.”

Vicki vallomásai a testen kívüli látomásáról tehát lényegében meg nem erősített és objektíve nem ellenőrizhető vallomások. Továbbá természetesen lehetne azzal érvelni, hogy a látáson kívül más módon is tudhatta, hogy a haja hosszú volt, és hogy bizonyos gyűrűket viselt abban az időben. Mindazonáltal azt is meg kell jegyezni, hogy Vicki nem zavarodott össze a látás élményétől, csak néhány részletet illetően volt bizonytalan, amit el is ismert, mivel ez egy rendkívül rövid, felkavaró és hirtelen, mintegy robbanásszerűen bekövetkező vizuális élmény volt. Ezen túlmenően az élménye alábbiakban részletezett egyéb aspektusainak további vizsgálata még inkább megerősíti állítását, hogy valóban képes volt látni a HKÉ során. Nézzük például Vicki élményének életút áttekintésre vonatkozó részét.

A fizikai világból származó és a tisztán túlvilági környezetre vonatkozó benyomások között félúton helyezkedik el az életút áttekintése, azaz életünk minden eseményének panorámaszerű áttekintése és újraélése. Vickinek mind a két HKÉ-je során külön-külön életút áttekintésben volt része, és mindkét esetben azt állította, mint a legtöbb látó ember, hogy látta az életében lezajlott eseményeket. Vicki számára - legalábbis az 1963-as életút áttekintés során - természetesen ez volt a legelső alkalom, hogy vizuálisan is megjelentek ezek az események. 

A legtöbb HKÉ-t átélő számára az életút áttekintése a HKÉ legfontosabb, a további életet meghatározó eseménye, amely lehetővé teszi az átélőnek, hogy átfogó és szinte mindenre kiterjedő képet kapjon az életéről, amelyen keresztül elfogultság nélkül (az önértékeléstől eltekintve) megvizsgálhatja viselkedésének okait és következményeit. Az életút áttekintése során a hangsúly általában az érzéseken, az érzelmeken, valamint az egyén indítékain van, és az élmény tisztán vizuális aspektusai másodlagosak. Ez különösen igaz Vicki esetében, mivel - mint már tudjuk -, az élmény vizuális összetevője nem volt különösebben fontos számára. Ennek ellenére számunkra éppen ez az a jellemző, ami kiemelt jelentőségű, ezért Vickitől eltérően ezt fogjuk hangsúlyozni. Ez a tanulmány minden bizonnyal indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonít Vicki életszemlélete vizuális oldalának, annak a mindennapi életre vonatkozó fontos tanulságai rovására, de ezeket bizonyos mértékig - legalábbis ebben a részben - fel kell áldoznunk annak érdekében, ami jelen kutatás szempontjából lényegesebb. 

Folytassuk most Vicki legelső tapasztalataival. Tizenkét éves gyermekként addigi életének áttekintésén ment keresztül, amikor először került ki a csőszerű átjáróból. És nem kérdés, hogy akkor is látta az életútját, ahogyan azt a Greg Wilsonnak adott interjújában el is mondta: 

-Vicki: És akkor láttam az életemet, tudja, az egész addigi életemet, ahogyan lepergett előttem. 

-Greg: Az életét látta leperegni maga előtt? 

-Vicki: Igen. 

-Greg: Vicki, biztosan meglepődött azon, hogy mindezt láthatta. 

-Vicki: Igen, így volt. Olyan volt, mintha minden nagyon részletesen, de mégis nagyon gyorsan zajlana le előttem. 

A Vickivel készített későbbi interjúnkban tovább faggattuk őt az életút áttekintéséről, hogy megerősítsünk és tisztázzunk néhányat korábbi állításai közül. 

- Kérdező: Amikor ez az élmény megtörtént önnel, inkább olyan volt, mintha látta volna az életét vagy mintha bizonyos értelemben újra átélte volna? 

- Vicki: Mindkettő.... Olyan volt, mintha láttam és éreztem volna, pl. éreztem volna az ízeket és minden mást. Olyan volt, mintha mindez bennem zajlott volna, de mégis elhaladt mellettem. 

- Kérdező: Ez teljes mértékű érzékszervi érintettséget jelentett? 

- Vicki: Igen. Olyan volt, mintha egy nekem lejátszott filmet látnék, de ugyanakkor szerepelnék is benne, de egyúttal kívülről is nézném.

- Kérdező: Vicki, amikor ez történt önnel, látta az egész életét? 

- Vicki: Igen. Mindent láttam és éreztem is mindent, nemcsak amit én átéltem, hanem mindazt, amit velem kapcsolatban mások éreztek. 

Vicki ezután mind a Greg Wilsonnal készített interjúban, mind a mi interjúnkban számos konkrét példát hozott fel életének különböző eseményeivel kapcsolatban, amelyeknek tanúja volt életútjának áttekintése során. Ezekből az epizódokból mutatunk be itt hármat. 

Az első akkor történt, amikor Vicki körülbelül nyolcéves volt és a vakok iskolájának tanulója volt Oregonban. Egy másik vak kislányról, Bunnyról volt szó, akinek volt egy feszülete, amelyet nagy becsben tartott, de Vicki szerette volna, ha az övé lehetett volna. Vicki így mesélt erről: „Elvesztette az ebédlőben, én pedig megtaláltam és hallottam, ahogy sírt emiatt. Nem mondtam meg neki azonnal, hogy nálam van és emiatt bűntudatom volt. Aztán elmondtam neki.... Ezt mondtam: "Be kell vallanom, hogy kölcsönvettem egy kis időre, de nem akartam, hogy még több fájdalmat kelljen átélned, ezért azonnal vissza akarom adni neked." 

Amikor ez a jelenet lejátszódott Vicki számára az életút áttekintése során, akkor nemcsak a saját és Bunny érzéseit élte át újra, hanem azt is látta, hogy hol történt az esemény. Állítása szerint mindent látott: "Székeket, asztalokat, ágyakat stb. A kollégiumban voltunk, amikor visszaadtam neki. Láttam a szobánkat és láttam mindent.... Olyan volt, mintha egy filmben lettem volna." 

Amikor az interjú során megkértük Vickit, hogy beszéljen tovább az akkori észleléseiről, akkor olyan választ adott, amely sok mindent elárul arról, hogy életútjának áttekintése során szerzett benyomásai gyökeresen eltértek attól, ahogyan vak gyermekként szokta érzékelni a környezetét, és ahogy kapcsolatba szokott lépni vele: „Amikor az ebédlőben vagy kollégiumban közlekedtem, természetesen úgy érzékeltem a dolgokat, hogy nekik ütköztem vagy megérintettem őket vagy hasonló. Ezúttal viszont már messziről láttam őket. Nem az volt a helyzet, hogy közvetlenül mellettük kellett lennem, hogy megérintsem őket vagy ráülnöm vagy bármi más, mielőtt észrevettem volna őket. Nem nagyon tudom elképzelni a dolgokat az elmémben, amíg oda nem érek. Nagyon nehezen tudok megbirkózni a dolgok képeivel, amikor nem vagyok ott közvetlenül mellettük. Ezúttal olyan volt, hogy nem kellett közvetlenül ott lennem ahhoz, hogy tudatában legyek a székeknek. Láttam a fémszékeket, amelyeken gyerekként ültünk és a kerek asztalokat az étkezőben és műanyag terítő volt rajtuk. Nem kellett megérintenem a műanyag asztalterítőket, hogy tudatosítsam őket.” 

Ugyanebben az interjúban megkérdeztük Vickitől, hogy az életének áttekintése során látott-e valaha olyan jeleneteket, amelyekben két barátnője, Debby és Diane szerepelt, akikkel mindkét HKÉ-je során találkozott. Amikor Vicki igennel válaszolt, megkértük, hogy írja le nekünk ezeket a jeleneteket. „Diane mozgássérült volt, ezért sok gondja volt a járással. Debby eléggé duci volt, és jelentős folyadékvisszatartási problémája volt. Sönt volt a nyakában, mert vízfejű is volt.” 

Történt egyszer, hogy Vicki megosztotta HKÉ-je történetét kollégiumi nevelőnőjével, aki nagyon közel állt hozzá és feltétlenül hitt neki. És ami számunkra különösen érdekes, hogy Vicki azt mondta, hogy a nevelőnő is megerősítette a két lányról szóló leírását. "Azt mondta, hogy Diane valóban így nézett ki, hogy nagyon törékeny alkatú volt. Debby pedig valóban duci volt, ezt is meg erősítette..... Jelezte, hogy igazam volt". 

Természetesen, mivel Vicki korábban mindkét lányt megölelte, és tisztában volt az alkatukkal, így más információforrásai is voltak, amelyek alapján leírhatta a külsejüket. De számára is teljesen egyértelmű, hogy ebben az esetben a róluk alkotott benyomásai az életút áttekintésből, a vizuális tapasztalatokból származnak. 

Vicki hasonlóan nyilatkozott az utolsó példánkban, amely ebben az esetben egy eléggé erőszakos jelenetre vonatkozott a nagymamájával kapcsolatban, aki mentálisan beteg volt, és aki már kisgyermekként arra kényszerítette Vickit, hogy gyakori szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Ezt az esetet eredetileg Greg Wilsonnak írta le: 

-Egy alkalommal, amikor tízéves voltam, a nagymamám a kanapén feküdt és a kezemet a torkára akartam tenni, mert annyira gyűlöltem őt amiatt, amit velem tett. És emlékszem, hogy a körmeimet a tenyerembe vájtam, nagyon, nagyon keményen..... Aztán bementem a szobámba… -Ezt is újra átéltem.

 -Greg: De ezúttal látta is... 

-Vicki: Igen, láttam magam, ahogy mindezt csinálom. És láttam a nagymamámat is. 

-Greg: Vicki, tehát ez volt az első alkalom, hogy ténylegesen látta a nagymamáját. 

-Vicki: Igen. 

-Greg: Mi volt a reakciója, amikor meglátta a nagymamáját? Voltak olyan reakciói, hogy "Ó, így néz ki?” vagy: "Nem gondoltam volna, hogy így néz ki"? 

-Vicki: Nem, nem is annyira az volt rám hatással, hogyan nézett ki, hanem inkább az érzéseim, amelyeket akkor éreztem, amikor megláttam. 

Az ezt követő interjúnkban megkérdeztük Vickit, hogy le tudná-e írni, hogyan jelent meg a nagymamája abban az incidensben. Le tudta írni és a következőket mondta arról, amit látott: 

„Rövid, göndör haja volt és természetes ősz hajszíne. Ezt addig is tudtam, de az ősz hajszín nem igazán jelentett számomra sokat. A rövid és göndör haja eléggé dús volt. Alacsonyabb termetű volt nálam.” 

Vickinek nyilvánvalóan volt valamilyen elképzelése a nagymamája külsejéről már a HKÉ előtt is, de azt állította, hogy a nagymamája külsejéről szóló beszámolója azon alapult, amit az életútjának áttekintése során látott, bár újra hangsúlyozta, hogy a nagymamája vizuális megjelenése akkoriban nem volt különösebben érdekes számára. 

A fenti néhány epizód Vicki tizenkét éves gyermekkori életút áttekintéséből szerinte egytől egyig összhangban van azzal, amit életútjának áttekintésekor tapasztalt, amit vizuális képek formájában látott. Az, hogy ezek a képek közel sem voltak olyan fontosak számára, mint a belőlük levonható tanulságok, minden bizonnyal érthető - bár számunkra természetesen itt rendkívüli jelentőséggel bírnak, különösen, ha olyan meggyőző bizonyítékokkal párosulnak, amelyek arra utalnak, hogy Vicki valóban a vizuális érzékelés egy olyan módját élte át - bármennyire is megmagyarázhatatlanul-, amelyről addig sejtelme sem volt. 

Amint azt már említettük, Vicki 1973-ban egy második életút áttekintésben részesült, amelyet az a mondat indított el, amelyet az általa Jézussal azonosított fénylő személy mondott: "De előbb nézd ezt meg." 

Azonnal látta az egész életét, a születésétől kezdve. Ezúttal azonban általánosabban beszélt életének áttekintéséről, és arról, hogy mit tárult fel előtte: „Újra láttam, ahogy nagyanyám bántalmazott engem. Láttam anyám visszaéléseit velem szemben, és azt, hogy józanul csodálatos volt, de részegen már nem annyira. Újra éreztem mindezeket a dolgokat, és újra láthattam mindent. Láttam magam az iskolában, a különböző helyzetekben, átéltem akkori érzéseimet. Láttam az önző dolgokat és a szeretetteljes dolgokat is, amiket tettem. Láttam, hogy milyen hatással voltam másokra, amikor ezeket tettem és azt is, hogy mások hogyan hatottak rám, mindent.” 

Ahogy azt Vicki a Greg Wilsonnal és velünk a második életút áttekintésről készített interjúkban világossá tette, egy érettebb szemléletű reflexióra volt lehetősége, hiszen Vicki akkor már a húszas évei elején járt és sokszor utalt az önsajnálat és a mások elítélése mellőzésének fontosságára. Mindezt azonban egyfajta fanyar humorral tette, amely az említett fénylényből áradt, aki láthatóan lehetővé tette Vicki számára ezt a tapasztalatot, miközben kommentálta és ezen kívül tanította is őt. 

Ennek egyik mulatságos példája a köznyelvi beszéd használata volt, amelyet a fénylény nem csakhogy nem vetett meg, hanem Vicki és más HKÉ-sek szerint is tűnt, hogy a saját korának és kultúrájának megfelelő nyelven beszélt hozzá. Ebben az epizódban Vicki féltékenységi rohamában letépte a gombokat és az összes csipkét egyik osztálytársa díszes ruhájáról. Mint később Greg Wilsonnak elmondta, a fénylény gyengéden megdorgálta ezért az impulzív viselkedésért, olyan módon, hogy szinte nevetni kezdett, és ez bizonyára minket is megnevettet.

- Vicki: Olyan volt, mintha, éreztem volna Jézus megértését és együttérzését azzal kapcsolatban, hogy miért éreztem így, és miért tettem ezt. Olyan volt, mintha beszélgetett volna velem ez idő alatt. Azt mondta: "Igen, ez nem volt túl menő dolog." 

- Kérdező: Tényleg? 

- Vicki: A gondolat, ami eszembe jutott... amit mondott nekem, az volt, hogy "Igen, ez nem volt túl menő". 

- Kérdező: Nem viccel velem, ugye? 

- Vicki: Nem, pontosan ezt mondta. 

Amint Vicki belépett élményének túlvilági szegmensébe, tudatában volt annak, hogy vizuális érzékelésének természete teljesen megváltozott. Amikor életében először kapott vizuális információt a fizikai világról, ahhoz nehéz volt alkalmazkodnia és mélységesen zavarba ejtő volt, most viszont mindez könnyű és természetes volt számára. Így jellemezte nekünk, amikor erről a kérdésről érdeklődtünk: az érzékelés itt "közvetlenebb" és "tisztább" volt. Valójában, folytatta Vicki, ez az ő szemében "olyan volt, amilyennek lennie kell". A vizuális ábrázolás a túlvilági birodalomban tehát többé nem fáradságos vagy problematikus - egyszerűen csak úgy van, ahogy van. 

Vicki azt állítja, hogy azonnal tudatában volt annak, hogy fákat, madarakat, füvet és virágokat látott, amelyek mind egyfajta természetfeletti pompában ragyogtak, és minden átható fénnyel volt átitatva. De még így sem feltétlenül azonos a látomása azzal, amit egy látó személytől várnánk. Vicki például azt állítja, hogy nem tudta megkülönböztetni a látott tárgyak színét. Amikor megkérték, hogy írja le egy virág színét, csak ennyit tudott mondani: 

„Különböző fényességük volt. Ez minden, amivel le tudom írni. És különböző árnyalatok voltak.... Én nem tudom, hogyan viszonyuljak a színekhez, de azt tudom, hogy különböző fényárnyalatok voltak..... (A virágok) a fény különböző fényességei voltak.” 

Mindazonáltal úgy tűnik, hogy maguknak a tárgyaknak és a személyeknek az érzékelése Vicki számára vizuálisan normális volt. Beszámolt például arról, hogy látta az öt elhunyt személyt, akiket az életben ismert: a barátnőit: Debbyt és Diane-t, a gondozóit: Zilk urat és Zilk asszonyt, és a második élményében a nagymamáját, és "intuitíve felismerte őket". Ez annak ellenére volt így, hogy - ahogy Vicki állította - ezek a személyek ebben a környezetben másképp jelentek meg számára, mint az életút áttekintésben. Ebben a túlvilági birodalomban nem voltak jelen sem fizikai, sem mentális fogyatékosságok. "Ott semmi baj nem volt velük" - jegyezte meg Vicki. Már láttuk, hogy Vicki szerint a nevelőnője képes volt megerősíteni Debby és Diane általános fizikai leírását, amelyet Vicki állítása szerint az 1963-as HKÉ során róluk látott látomásából származott. 

Talán a legrészletesebb leírást egy túlvilági személyről adott, a fénylényről, akiben Jézust ismerte fel. A Vickivel készített interjúnkban számos alapos kérdést tettünk fel neki arról, hogy pontosan hogyan is nézett ki és hogyan lehetett biztos a személyazonosságában, kezdve a vele való első találkozással az 1963-as élményében. 

- Kérdező: Látott egy férfit, akit Jézusként azonosított és a Greggel készített interjúban elég pontosan leírta őt. Elmondaná, hogy mire emlékszik, hogy mit vett észre, amikor Jézust látta? Hogy nézett ki…, és így tovább? 

- Vicki: Nagyon közel voltam hozzá. Valójában megölelt engem. Megölelt és éreztem a szakállát és a haját. Nagyon közel volt hozzám, igazából átölelt engem - ez az egyetlen szó, ami eszembe jut, hogy leírjam. Melegséggel és szeretettel és a tényleges fizikai jelenlétének érzésével vett körül. 

- Kérdező: Mit vett észre a haján? Azt mondta, hogy érezte a szakállát és a haját. Milyen volt például a haja formája? 

- Vicki: A haja nem volt teljesen egyenes, de nem is volt göndör. Elég durva volt. 

- Kérdező: Hosszú volt vagy rövid? 

- Vicki: Hosszú, a válla fölé ért. 

- Kérdező: Látta a szemét is? 

- Vicki: Átható tekintete volt. Olyan volt, mintha minden porcikámon átlátna, de... nem rossz értelemben. Olyan volt, mintha nem is tudtam volna hazudni semmiről, és ő ahova csak nézett ott mindent látott. Mégis mindent fel akartam fedni előtte. 

- Kérdező: Volt rajta valamilyen ruha? 

- Vicki: Igen, és a szakállában nagyon világos fények voltak. Mármint benne. 

- Kérdező: Mint az ékszerek vagy a fénysugarak? 

- Vicki: Olyan volt, mintha fény jött volna ki belőle. 

- Kérdező: Szikrák vagy összefüggőbb fényformák? Talán ezt nehéz megválaszolnia.

-Vicki: Csak fény volt, ami magából a szakállból jött ki. 

- Kérdező: Mi a helyzet a ruházatával? Milyen ruhája volt? 

-Vicki: Semmi sem volt a lábán. Láttam az öt lábujját. Egyáltalán nem volt semmi a lábán. Volt rajta valami köntös, ami nem ért le egészen a lábáig. A térde alatt volt, de a bokája felett..... Nyitott volt, úgyhogy elölről látszott a mellkasa. Aztán a derékrészénél volt egy öv, és ez volt az egyetlen dolog, ami összetartotta. Egyáltalán nem volt rajta más rögzítő elem. Még az öve is, aláhulló végeivel szinte olyan volt, mintha élne. 

- Kérdező: Vicki, ezt nem szkeptikus kérdésnek szánom, de előre szólok, hogy úgy hangozhat. Az a benyomás, amit Jézusról szerzett megfelelt-e a vele kapcsolatos elvárásainak, amit a Biblia olvasásából és esetleg a vallásos képzése más formáiból ismert? 

- Vicki: Nem igazán tudom, mert nem tudtam elképzelni. Lehet, hogy ez nagyon hülyén hangzik, de mivel soha nem láttam, nincs róla igazi képem. Amúgy sem tudnám igazán felfogni, amit a Biblia mond róla. 

- Kérdező: Amikor ezt az élményt átélte, még ha ez egy kinyilatkoztatás is volt az ön számára abból a szempontból, hogy korábban soha nem volt képe Jézusról, azonosította magát az ön számára Jézusként, vagy csak intuitíve tudta, hogy ő az? 

- Vicki: Olyan volt, mintha intuitíve felismertem volna őt, és tudtam, hogy ő az. Azt is mondta nekem: "Most nem mehetsz az én Atyám házába". 

- Kérdező: Vicki, hogyan közölte ezt önnel? Mentálisan? Telepatikusan?

- Vicki: Szavakkal. Szavak voltak, de nem hangosak. Olyan volt, mintha közvetlenül az elmémben szólt volna hozzám. 

- Kérdező: Vicki, volt valami fényesség, ami Jézushoz kapcsolódott? 

- Vicki: Sokkal inkább, mint ott bárki más esetén. Összességében Ő volt a legfényesebb az ottaniak közül. 

- Kérdező: Nehéz volt ránézni arra a fényességre? Kellemetlen volt? 

- Vicki: Nem. Nem volt kellemetlen, hanem hihetetlenül szép és meleg volt. Nagyon intenzív volt. Tudom, hogy nem tudtam volna elviselni, ha a rendes önmagam lettem volna, de mivel tudtam, hogy nem vagyok a rendes önmagam, tudtam azt is, hogy el tudom viselni. 

Amikor megkérdeztük Vickit, vajon a Jézus kép, amellyel 1973-as tapasztalata során találkozott, ugyanaz vagy más, habozás nélkül így válaszolt: "Ugyanaz"

Vicki teljes vallomása arról, hogy mit vett észre a túlvilági tapasztalatok alatt mindkét HKÉ-je során, összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy világos, részletes és természetesnek tűnő vizuális képet kapott az adott terület személyeiről és környezetéről. Az a tény, hogy nem volt képes megkülönböztetni a színeket abban a világban (és a fizikai világban sem volt képes erre), csak még hihetőbbé teszi a beszámolóját, mivel, mint mondja, nem volt korábbi alapja arra, hogy megértse a színek jelentését. Ugyanakkor nehéz értékelni az általa Jézusként értelmezett lényről alkotott képét. Egyrészt Vicki, mint mélyen vallásos ember, már gyermekkorában is biztosan ismerte a Jézusról szóló leírásokat. Másrészt azt állítja, hogy születése óta tartó vaksága miatt ezek a leírások soha nem alkottak összefüggő képet az elméjében Jézusról. Ha vallomását nemcsak őszintének, hanem igaznak is tekintjük, akkor az a tény, hogy a róla alkotott képe ilyen jól megfelel a hagyománynak, bizonyára olyan rejtély, amelyen érdemes elgondolkodni. Így csak annyit tehetünk, arra a következtetésre juthatunk, hogy függetlenül attól, hogy mi Vicki Jézusról alkotott képének forrása, a vele való érintkezéséről szóló beszámolója egy újabb ok arra, hogy azt feltételezzük, hogy amit Vicki a túlvilágon tapasztalt, azt látta is. 

A fordító záró gondolatai és megjegyzés 

Az "ars moriendi" tudásanyaga a későközépkorban közismert volt (Polcz A., 1997). Ez a tudásanyag a mainál lényegesen stabilabb keresztény hittel alátámasztva több, mint 500 éven keresztül segítette a haldoklókat a jó halálra való felkészülésben és alapvető kézikönyve volt a lelkipásztoroknak a haldoklók felkészítésében, valamint vigasztalást, megnyugvást jelentett a hozzátartozók számára (Balogh F., 2004). Egyetértek Kovács Dénessel (2010), aki szerint az ars bene moriendi táblák a vallás képi jelrendszerével olyan leírást adnak a haldoklóban lejátszódó gondolat-, illetve érzelemvilágról, hogy érdemes „leporolni” őket. Ugyanakkor, figyelembe véve jelen társadalmunk többségében szekuláris szemléletmódját, az egyre kevésbé ismert vallási szimbólumok és ősi tudás felelevenítésén kívül szükség van - ahogy Nemes László (2020) fogalmazott - egy modern Ars moriendi megalkotására is. A halálközeli élmények tudományos kutatása terén olyan mennyiségű tudás (pl. lektorált folyóiratokban és könyvekben) felhalmozódott anyag gyűlt össze, főként Raymond Moody (1975) korszakalkotó művének kiadását követően, hogy meg vagyok győződve arról, hogy ez a tudásanyag kulcsszerepet kap egy modern Ars moriendi megalkotásában. A test halálának ténye, amely életünk része, ugyanúgy megkerülhetetlen és elkerülhetetlen a mai modern ember számára, mint amilyen a középkori emberek számára volt. Úgy gondolom, hogy a jelen helyzetben az Egyház örökérvényű tanítását alapul véve tájékoztatást kell adnunk kortársaink számára arról, hogy mi vár rájuk a halál pillanatában. A spirituális tudás egyfajta szintézisére van szükség. Nyilván nem véletlen, hogy a HKÉ-t átélő személyek sok esetben számolnak be az un. életút áttekintésről, amely egyébként „különítélet” néven évszázadok óta jelen van a Katolikus Egyház tanításában. Idézet a Katolikus Egyház Katekizmusána Kompendiumából: „Az örök élet az, mely azonnal a halál után elkezdődik. Soha nem lesz vége. Mindenki számára különítélet előzi meg, melyet Krisztus mond ki, aki az élők és holtak bírája, és az utolsó ítélet fogja megpecsételni.” (ld. lenti weblinket). A Vicki Umipeg fent részletezett esetismertetésében szereplő életút áttekintés és az Egyház által tanított különítélet feltűnő hasonlósága nyilvánvaló (még a vak is látja) – és ez csak egy kiragadott példája a nyilvánvaló egyezéseknek. 

A magyar fordítás, amely Prof. Dr. Kenneth Ring engedélyével kerül publikálásra, az alábbi könyv részleteit (22.-28., 41.-59. oldal) tartalmazza: Kenneth Ring and Sharon Cooper: Mindsight - Near-Death and Out-of-Body Experiences in the Blind, William James Center for Consciousness Studies, First Edition 1999.

(DR. KENNETH RING, DR. SHARON COOPER Lelki látás: halálközeli és testen kívüli élmények a vakok körében. Esetismertetés)

Dr. Kenneth Ring a University of Connecticut emeritus peofesszora volt, jelenleg nyugállományban van. 

Dr. Sharon Cooper Dr. Ring egykori doktorandusz hallgatója a Mindsight c. könyvben leírt kutatások lezárulása és a doktori fokozat megszerzése óta gyakorló pszichológusként dolgozik Connecticut-ban.

Fordította: Dr. Magyary István habilitált egyetemi adjunktus PTE KPVK Alkalmazott Ontológiai Kutatócsoport.

- - - - - - - - 

Kapcsolódó írás

„Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” - egy vak lány vizuális élményei 

https://dszilvia.blogspot.com/2018/11/csak-azt-tudom-hogy-vak-voltam-es-most.html 

- - - - - - - -

 Vicki Noratuk élménye - videó

forrás: marius molac

2022. április 20., szerda

Kiket küldenek vissza a halálból?



Sok halálközeli élménybeszámolóból kiderül, hogy akinek még van itt valami dolga, annak vissza kell jönnie. Tudható-e, hogy valójában mi történik ilyenkor? 
 

Az emberek valamiért nem becsülik és értékelik az életet. Nem azért, mert hálátlanok, hanem valamiért ilyen a beállítottságuk. Azonban, amikor az élet-halál küszöbén megtapasztalják az elmúlást, amikor megérinti őket a halál szele, ez általában meg szokott változni. 
 
Mi az, amit mi szándékunk szerint változtathatunk a hozzáállásunkon, és mi az, ami nem rajtunk múlik? Mik a haldoklás jelei? Hogyan tudjuk ezt másokon észrevenni? Saját magunkról vajon tudhatjuk-e ezt?
 
 Mindnyájan keressük a kiutat, de vajon miből szeretnénk ténylegesen kijutni, és mi a kiút? 
 
Szollár Szilvia és Horányi Ágnes beszélgetése - videó
forrás:VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
 

Könyvajánló
 
Szollár Szilvia Katalin: Kiút
Életveszély elemzés, mint az önmegvalósítás eszköze

Az életveszélyek biológiája volna a boldogulásunk útja?

"Ezt a feltáró munkát mindenkinek minél előbb el kellene végeznie magán, hogy senki se kínlódja végig az életét."

"Elkezdtem ura lenni saját személyiségemnek, mert megtudtam, mi a mozgatója."

"Létezik az az élet, ahol minden lehetséges, mert nincsenek korlátaid; olyan korlátok, amik létezéséről eddig nem is tudtál."

"A harag és az áldozati szerepkör elengedését kínálja a biológia megértése: a valódi szabadság élményét nyújtja."
 

2022. április 18., hétfő

Léteznek Angyalok? (Müller Anna igaz története)



Szeretném megosztani veletek életem egy apró részét, mely megváltoztatta az életem és bizonyította Nekem egy Égi nemzet létezését. 
 
 
2016 nyarán meghaltam a Városliget közepén a barátaim és a szerelmem szeme láttára. Tudtomon kívül biofüvet szívtam, ezután pár perccel később eszméletemet vesztettem. Kórházba szállítottak, ahol 7,5 órát voltam öntudatlan állapotban, s eközben vízióim voltak.

Ezek közül, ami a témához kötődik az közvetlen azelőtt volt, mielőtt magamhoz tértem. Feküdtem egy ágyon kikötözve és égő bilincsek voltak a kezemen. Felettem a mennyezet templomi ólomüveg, eközben valami angyali ének szólt. Hét fényes alak állt körülöttem, akiknek az arca csak fény volt és a ruhájuk is ragyogó fehér. Csak álltak körülöttem és egy pár pillanat múlva egy fénycsóva világított meg engem a mennyezeti üvegen keresztül. Soha nem éreztem még azt a meleg szeretet, mint akkor. Olyan boldogságot éreztem, hogy kicsordult a könnyem. Tudom, hogy Isten fénye ragyogott rám, de pár másodperc után a fénycsóva eltűnt és az égő bilincsek elrobbantak a kezemről, én pedig kinyitottam a szemem és a kórház neon lámpáját láttam. A könnycsepp még mindig ott volt az arcomon……. Ezután az élmény után érdekesebb lett a világ. Színesebbnek láttam mindent. Úgy éreztem, hogy mindent és mindenki szeretek. Pillangókat és gyönyörű virágokat láttam mindenhol. (Na meg spirálokat. Esetleg valakinek van ötlete miért?) Valahogy azt éreztem, hogy mindig süt rám a nap. Akármerre mentem madártollak üldöztek…. (Olyan helyeken is találtam, ahol madár életébe nem járhatott) 
Elmentem egy könyvesboltba, ahol szó szerint a lábam elé esett egy könyv…… Vajon mi lehet az elején???? 
 
 
Szerintetek az véletlen, hogy ez a könyv éppen a Megváltás misztériumáról szól?
Többször emeltem már ki Rohr Atya gondolatait az írásaimban, mert ez a könyv indított el engem tudatosan Isten felé. Sőt! Ahányszor elolvasom, mindig van benne olyan rész, ami ismeretlennek tűnik. Mindig tud valami újat mutatni. 

Szerencsémre az Angyalok akkor is segítettek, mikor még nem volt hitem, bár ekkor még “véletlen szerencsesorozat”-ként gondoltam az eseményeket. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de nagyon tetszett. 
 

Mostanra már a nevükön szólítom Őket és az életem részei lettek. Imádkozom hozzájuk és hiszem, hogy mellettem állnak. Hálás vagyok Istennek, hogy segítségünkre küldi Őket. 

Köszönöm, hogy elolvastad!
Áldott napot!
M. Anna
forrás: nememind1.hu

 - - - - - - -

 Richard Rohr - Emelkedő zuhanás (hangoskönyv) - videó

https://www.youtube.com/watch?v=U23zvzS6bbo 

- - - - - - - -

Müller Anna: Léteznek Angyalok? - videó
 forrás: Fogolyán Szellő
 

2022. április 17., vasárnap

A Húsvét misztériuma


Egy mediális közléssel szeretnék kellemes húsvéti ünnepet kívánni mindenkinek!

Nagyon örülök, hogy a nagyon sokan komolyan foglalkoznak a szellemtudományokkal.

Sok közlés néha félelmetes, de ezek a félelmek csak a fizikai testben jelentkeznek, de ott is csak azoknál, akik még alacsony spirituális szinten állnak, mert a lélek soha nem fél, és várja a felemelkedést, a segítséget, amit a szellemi tanítóktól meg is kap. 
 
 
Idézet a Lélekben és igazságban c. könyv a Biblia értelmezése mediális közlésből a Clevelandi Magyar Szellemkutatók Zita médium által.

„Hiszen nemcsak a pogányok, hanem az úgynevezett választott nép is nem egyszer bizonyságot tett arról, hogy mennyire a testi ember elgondolásait, a testi ember kívánságait juttatta érvényre. Hiszen pontosan azért ölték meg és kövezték meg a prófétákat, mert azok nem a testi ember igényei szerint beszéltek, hanem beszédjükkel ostromolták tetteiket, tehát ezzel mintegy kihívták maguk ellen a testi ember haragját.

Mert a testi ember nem akar hallani a megtérésről, hogy a test emberét minden csúnya, bűnös tulajdonságával fel kell áldoznia az áldozati oltáron, hanem azt akarták, hogy Isten emberei megerősítsék, és jóváhagyják azt, ahogyan ők élnek, ahogy ők cselekednek.”

Sajnos a mai fiatalok közül soknak fogalma sincs róla, hogy mi a húsvéti misztérium, milyen csodálatos dolog történt a Megváltással a mi érdekünkben! Jézus fényt hozott a szellemi sötétségbe a fizikai síkra, és utat mutatott mindenkinek, aki tiszta szívvel vissza szeretne térni a csodálatos Mennyei síkokra, ahova teremtve lettünk, ahonnan eljöttünk.

Jézus olyan tanításokat adott nekünk, melyeknek segítségével lehetőségünk van a felemelkedésre, ilyen a "Hegyibeszéd" csodálatos tanítása is, amit nagyon fontos áttenni a gyakorlatba.

Most ezzel a közléssel kívánok mindenkinek újra kellemes ünnepet, és kérek mindenkit, hogy egy kis időre vonuljon el egy csendes helyre, gyújtson egy gyertyát, imádkozzon, meditáljon, és köszönje meg Jézusnak csodálatos tettét!

Drága Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten! 
Befogadlak, mint Uramat, Megváltómat. 
Kinyitom előtted életem kapuját, és kérlek, irányítsd úgy az életem, 
Ahogyan azt Te szeretnéd! Ámen. 
 
 
"KRISZTUS ÁLDOZATA – AZ EMBER ÉLETE ÉS HALÁLA

Az Isteni parancsolat a régieknek így szólt: „a hetedik napot megszenteld..” ez az isteni parancsolat azóta is min­den egyes emberléleknek szól e Földön, kiegészítve azzal, hogy az ünnepnapokat is megtartsák. A régiek más ünnepeket tartottak, de amióta Krisztus eljött, azóta a hetedik nap megszentelése mellett fontos a keresztény világ részére, hogy megtartsa azokat az ünnepeket is, ame­lyek Krisztussal és az Ő munkájával kapcsolatosak.

Ezek az ünnepek két nagy ünnepkörből: a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörből állnak. Ez Krisztus születésével, Karácsonnyal kezdődik és Karácsony után következnek azok az ünnepek, amelyek megemlékezések arról, amin Neki keresztül kellett mennie, hogy a megváltás nagy művét elvégezhesse Isten akarata szerint.

Krisztus fiatal korában bölcsességben és kedvességben növekedett, és már ekkor is igen nagy munka hárult Rá: hogy mire a harmincadik életévét eléri, addigra megszabaduljon mindazoknak a bűnöknek és bűnös tendenciáknak a kísértésétől, amelyeket az Isten akaratától eltértek, a bukottak hoztak létre. Krisztus ezen ellentétes erőket fel­tisztította, hogy amikor a világ elé lép, akkor ezek az erők engedelmeskedjenek Neki. És Krisztus vállalta, hogy az emberek lelkéből továbbra is Feléje áramló rossz, ellentétes erőket is feltisztítsa és ezáltal az embereket betegségeiktől, nyavalyáiktól, szellemi haláluktól megszabadítsa.

Tudjátok jól, hogy Krisztus milyen gyanúsításoknak, megaláztatásoknak, majd szenvedéseknek volt kitéve; hogy a virágvasárnapi bevonulástól a nagypénteki gyötredelmes szenvedésén keresztül, a kereszthalál áldozatán keresztül eljusson a feltámadás nagy és dicső pillana­tához. Ez a feltámadás szellemben, lélekben, igazságban és fizikai testben is megtörtént, és nem annyira az Úrért magáért, hanem, hogy az emberek lássanak, hogy az em­berek a meggyőződésen keresztül hithez jussanak és ezál­tal Isten igazságát töltsék be és Isten akaratát szolgálják.

Krisztus a feltámadása után még 40 napig maradt az Írások szerint a földi világban azért, hogy mindazokat az erőket, amelyek az Ő megváltó munkája és feltámadása által tisz­ta, élő, eleven erőkké váltak, itt hagyja és minden helyen pontosan, meghatározott törvény szerint szétossza és oda juttassa, ahol nemcsak abban az időkben, hanem az elkövetkezendő későbbi évszázadokban – helyesebben: az elkövetkezendő kétezer esztendőben is – a megtérésre kí­vánkozó emberek rendelkezésére álljanak; és hogy ezek az erők lélekben és igazságban őket megerősítsék és ezál­tal az emberek a maguk tisztulását, a maguk megtérését elvégezhessék.

Ez alatt a 40 nap alatt az erők osztályozottan, pontosan, abban a mennyiségben és odakerültek és ott meg is tar­tattak – mint mondottam, az elkövetkezendő kétezer esztendőre – és ezek az erők azokról a helyekről el nem fogytak, hanem élő, eleven forrásként újra és újra felbu­zogtak, hogy mindenki, aki ezekre a tiszta erőkre vágyik, meríthessen belőle.

Krisztus a földi életével, minden munkájával és a feltámadásával óriási rést ütött az ellentét hálóján. És annak ellenére, hogy az ellentét a hitet akarja az emberi lelkekben megölni, a hívő világ részére nagy bizonyságtétel az Úr feltámadása. Sőt, a hitetlen világ is, ha előbb nem, utóbb kénytelen lesz mindazt elismerni, mindazt elhinni, mindazt elfogadni, amit a mi Urunk, a Jézus Krisztus az Ő feltámadásával bizonyított. Nem voltak sokan jelen, akik részesülhettek a mennybemenetel csodálatos látványában, csak a tanítványok.

Az Úr mennybemenetele az utolsó állomás, a nagy feladat utolsó állomása, a befejezés. Egyetlen dolog van csak még hátra: hogy az Ő ígérete a Szentlélek elküldéséről beteljesedjék.

Krisztus azért emelkedhetett fel a mennybe, mert mindazok az erők, amelyeket a Földre jövetelével magára szedett, teljesen megtisztultak, és mivel meg­tisztultak, ezért felemeltettek. Tehát mivel Krisztus a legmagasabb világok tiszta erőivel rendelkezett és eredeti otthona a mi Atyánknak, Istenünknek a közelségében volt, ezért mindezeket a megtisztított erőket az Ő halálával visszaadta a magasságba, az Isten közelségébe. 
 
* * *
Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni azt, hogy min­den halálon keresztülment ember – tehát minden fizikai­lag meghalt ember – annyi erőt, annyi szellemi erőt vihet magával a földi világból a saját otthonába, a saját szférájá­ba, amennyit annyira megtisztított, amennyit az a szféra megkíván, amely szférába a meghalt ember lelke távozik.

Amikor egy földi ember meghal, akkor a halál törvénye először is a legsúlyosabb, a legsűrűbb, a legbűnösebb ten­denciákkal megterhelt erőréteget bontja le róla. Ezek az erőrétegek természetesen a szennyezettségüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy ezeket az ember az ő lelki szfé­rájába, az ő lelki hajlékába magával vigye. Krisztus maga volt képes az erőit, mint illanó olajokat szétszedni, de az embernél a természettörvény bontja le ezt a réteget. Ter­mészetes temetkezés esetén a földbe temetik az embert ­szó szerint is értve – és a földben, a temetéssel együtt in­dul meg a test és a lelki erők bomlása, ahogy ott a minősí­tési törvény szétszedi és különböző – már akkor nem fizi­kai, hanem lelki – erőrétegekbe helyezi el a különböző lelki erőket.

Abban az esetben, ha az embert elhamvasztják, végered­ményben akkor is porrá lesz a test, de ez a folyamat, az erőknek ez a minősítés szerint való szétszedése mestersé­gesen felgyorsul, és ebben a felgyorsult állapotban a lélek az érzékenységénél fogva – mivel ez súlyosan bele van pré­selődve az ő lelkivilágába – a maga tisztaságától vagy szennyezettségétől fogva kisebb vagy nagyobb fájdalmakat okoz neki. Tehát nem is annyira az égés folyamata az, ami ezt a fájdalmat előidézi, hanem amilyen nagy sebesség­gel és gyorsan válnak ki és esnek szét ezek az erők a hő hatására.

Na már most, amikor a minősítési törvény az erőkből valamennyit feljebb enged – ez is megint különböző egyénenként – tehát azokat viheti át a túlsó partra a lélek vilá­gában a lélek magával, hogy ezekből rendezze az ő lelki hajlékát, amely már ott bizonyos erőkből felépült, vagy legalább is mint építőanyag az ő otthonában, az ő szférájában várják őt. Mert azok az erők, amelyek várják őt, azok szintén az ő előző testetöltései révén kerültek oda, amikor a halál, illetve a minősítési törvény ezeket átengedte. 
 
 
Tehát fontos, hogy egy ember az életéből, és minden leélt földi életéből mennyi erőt képes a minősítési törvényen keresztül az ő lelki otthonába eljuttatni, mert ez az építőanyaga – és azok milyen minőségűek. Tehát először is a mennyiség és azután a minőség határozza meg, hogy a lélek milyen nagy hajlékot építhet és hogy azt milyenné építheti, úgy mint ahogy a Földön is többféle anyagból lehet építkezni. De ami a lényegesebb, hogy mi­lyen anyagokat képes felhasználni arra, hogy otthona ké­nyelmes, békességes, megnyugtató, szép, tehát az ő célja­inak megfelelő legyen.

Tehát testvéreim, minden halál alkalmával az ember is – hát így mondom: hogy az ég felhőibe, vagyis a szférákba visz magával bizonyos anyagokat, de természetesen a sűrű anyagi teste, amely meghalt, nem támadt fel, mint Krisz­tusnál, hanem a földben szétbomlik. A test bomlásához is bizonyos feltételek szükségesek: amikor a test nincs elte­metve – mondjuk: erős hőség éri, vagy az állatvilág mar­cangolásának van kitéve – ez nehezíti a lélek elszakadását a testtől, még akkor is, ha a test gyorsan bomlik. Mert nem az a lényeg, hogy végeredményben a bomlás folyamata milyen módon történik, hanem az, hogy minél több értékes elem választódhassék ki, mert ezek az erők, az értékes elemek veszik körül a lélek érzékeny felületét és megóvják a lélek érzékenységét a különböző fájdalmaktól vagy különböző szenvedésektől.

Akiken viszont a minősítési törvény nem képes egy halál alatt – tehát amikor a fizikai halál bekövetkezik – lebontani azokat az erőket, amiknek a lebontása feltétlenül szükséges lenne a megkönnyebbüléshez, akkor azok addig képtelenek megkönnyebbülni, magukat jobban érezni, légiesebbnek érezni, nem annyira embernek érezni, emberies érzékenységgel és olyan vágyakkal, amiket csak az ember érezhet: hideget, meleget, éhséget, szenvedélyek kielégülése utáni vágyat stb. Hanem mindaddig ebben a szenvedésteljes állapotban időznek, amíg egy újabb halál be nem következik náluk. Rendszerint az újabb halál bekövetkezéséhez némi világossághoz kell jutniuk, vagy nagy-nagy szenvedések préselik ki belőlük azt, hogy azoktól a szenvedtető erőrétegektől szabadulni akarjanak. Az ilyen lelkek úgy mondják, hogy le akarnak vetkőzni, vagy úgy mondják, hogy kemény dolgokat éreznek magukon, vagy a megkötöttség állapotaiban érzik magukat.

Tehát a halál lefolyása, a test felbomlása, a lélek állapota pontos törvény szerint alakul és nem is olyan fontos nektek ezeket a törvényeket ismerni.

Én most ezeket csak azért mondottam el, és ezért is mondjuk néktek gyakran, hogy tudjátok, hogy nektek már itt, a fizikai testben szellemi emberré kell válnotok! Azaz a ti jóakaratú próbálkozásotokkal, a bűntől való szabadulási vágyatokkal, erőfeszítésetekkel a bűn páncélját mindegy megrepeszthetitek és ezáltal ezek a rétegek gyorsabban, könnyebben és kevesebb fájdalom árán esnek le rólatok, és a fizikai halál bekövetkezése után teljesen le is válhatnak rólatok, tehát nem szükséges egy esetleges második, vagy harmadik halálon keresztül mennetek.

A mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak a feltámadása és mennybemenetele nem valami csoda volt, hanem egy magasabbrendű törvény szerint történt. Hiszen Krisztus, amíg ember volt, akkor is egy magasabbrendű törvénykörben élt, egy magasabbrendű törvény ismeretével tette és cselekedte azokat, amik itt, a Földön az embereknek csodáknak tűntek. Ezek mind pontos törvény szerint történtek és ezek az erők, amiket magával emelt – tehát nem hagyott itt – ezek az erők elraktározva az Ő saját otthoná­ban, éppen úgy, mint az embernél elmondtam az előbb, a rendelkezésére állnak. És majd annak idején, amikor Krisztus második eljövetele bekövetkezik, akkor is a ren­delkezésére állnak ezek az erők, amelyek – hát így mon­dom: a földből vétettek, mert Ő földi anyától született, és még ha más és magasabb törvény szerint történt is az Ő születése – mivel a születéséhez szükséges erők innen vé­tettek, tehát Ő ezekben az erőkben fog eljönni.

De ezeken az erőkön át fog törni az Ő nagy hatalma és dicsősége. Tehát Ő a saját természete szerint nyilvánul meg majd ezekben az erőkben, amelyek csodálatos pom­pával, csodálatos fénnyel fognak sugározni. Ezt az erő ki­sugárzást láthatják és észlelhetik majd azok, akik ezt a cso­dálatos jelenséget megérik, de még azok is, akik a szférák világában időznek.

És az Úr dicsőséges megjelenésében láthatja meg majd a hitetlen világ is – hiszen kétharmad rész ezért dobatik ki, mert az emberek nem tudtak igaz hitre szert tenni, és megmaradtak bűneikben – tehát a hitetlen világ előtt is nyilvánvalóvá válik mindannak a meglátása és megértése, ami valóság; és nyilvánvalóvá válik Krisztus nagysága, ere­je, hatalma, az Ő dicsősége és az Ő „minden hatalma égen és földön.”

* * *
És azután még röviden arról is szólni kívánok, hogy mennyire fontos volt az Úr ígéretének a beteljesedése. Az Úr a mennybemenetele előtt mondta a tanítványainak, hogy menjenek vissza a városba és várják ki a városban az Ő ígéretének beteljesedését, vagyis a Szentlélek kitölte­tését.

Olvastátok is és hallottátok is, hogy milyen nagy szüksége van az embernek a megtérésre, az átalakulásra, a hitben való megerősödésre, az igazság megismerésére, az igazság megértésére, az igazság élésére, de főképpen arra, hogy Szentlelket vegyen! 
 
 
Mert a Szentlélek bátorrá teszi az embert, mert a Szentlelket vett embernek még félelmetes időszakokban is, tehát amikor a bíróságok elé cipelik, akkor sem kell félnie, mert a Lélek megmondja, hogy mit szóljon és hogyan viselkedjék és a hajszála sem görbülhet meg, ha azt Isten úgy akarja. Ha pedig nincs benne Isten akaratában, akkor mindenképpen megerősíti Isten kegyelme az ilyen embert a Szentlélek erején keresztül arra, hogy a fájdalmakat, a nehézségeket, a gyötrelmeket, vagy akár a mártírhalált is elviselje. Mert bár az ilyen emberben előzőleg már a Szentlélek lakozást vett, és meg is tudta világítani és erősíteni, de még akkor is van esetleg bizonytalanság, kétely vagy félelem benne. De a Szentlélek által a halál pillanatában megvilágosodik előtte az a másik világ és az a szellemi ott­hon, amely őt várja és előtte teljes bizonyosság és valóság képeként áll az – mert hát az valóság is – ami vár rá a jövőben. Tehát nem érzékeli annyira, nem fél annyira attól, ami előtt pillanatnyilag áll – már mint amit a gonosz embe­rek ellene elkövetni igyekeznek – hanem azt, ami ennek kapcsán az ő számára, mint csodálatos lehetőség a szel­lemvilágban fent áll.

Szükséges – ti tudjátok, hogy szükséges –, hogy az embe­r víz- és tűzkeresztségben részesüljön! Ti tudjátok, hogy a Szentlélek vétele az igazi tűzkeresztség és szükséges, hogy ez a tűzkeresztség átjárja valóban keresztény szellemmel az embert. De szükséges az is, hogy Pünkösd­höz közeledvén, vagy Pünkösd vasárnapján – abban az időben látható, de napjaitokban láthatatlan – tüzes nyelvek alakjában az emberben élő pünkösdi tüzet, a benne égő Szentlelket újabb tűzzel táplálja, újabb tűzzel erősítse, hogy ezáltal az élete minden egyes évvel, minden egyes Pünkösddel erősebbé és határozottabbá váljék a jóban, az igazban, Krisztus követésében.

Mert minden, ami Krisztussal történt, minden, amin Krisztus keresztül ment, az az ember és csakis az ember és a bukottak érdekében történt. A tisztán maradtaknak, a tiszta világok lakóinak nem volt szükségük Krisztus mér­hetetlen nagy áldozatára, nincs szükségük a Szentlélek vé­telére sem, mert a Szentlélek közösségében élnek. A bu­kottaknak, így az embereknek van szükségük arra, hogy Pünkösd ünnepén új és új pünkösdi tüzekkel, lángnyel­vekkel megerősítsék magukban a már egyszer vett tűzkeresztséget.

* * *
A vízkeresztségben is tulajdonképpen nem a külső forma ­az, ami lényeges, hanem az, hogy a víz, mint közvetítő – úgy, mint a delejezésnél vagy a vallásoknál a szentelt víz, vagy mint az Úrvacsoránál a kenyér és a bor – hordozója legyen azoknak az erőknek, vagy azoknak a Krisztus pará­nyoknak, amelyek révén kereszténnyé – mármint arra az életre kereszténnyé – tud alakulni. Mert minden szellem, amikor mint csecsemő megszületik, végeredményben mindenét, amit megszerzett szellemileg, ott hagy; életeiről és a szellemvilágbeli életéről is elhomályosul az emlékezése és mint Krisztust nem ismerő valaki – tehát így is mondhatnám, hogy mint pogány – éri el a Földet. De nem pogány ő igazán, csak olyan értelemben, ahogyan az ismeretek hiányával van, amikor e Földre jön. De mégsem okos és mégsem bölcs dolog piciny gyermekeket, csecsemőket keresztelni, mert bizonyos tudat, bizonyos ismeret szükséges ahhoz, hogy ezeket az erőket az ember kívánja és óhajtsa, hogy ezekben az erőkben részesüljön.

Azoknál, akiket fiatal korban keresztelnek meg, a bérmálkozás, a konfirmáció szolgálja azt, hogy a vízkereszt­ségben elnyert erőket maguk előtt tudatosítsák, hogy eze­ket szeretnék megtartani, hogy ezekben megerősítést nyerjenek, és hogy életük további szakaszában ezek hatóerők legyenek.

* * *
Tehát ilyen alapon a vízkeresztség is, a bérmálás vagy konfirmáció is, az Úr Szent vacsorája is, és a pünkösdi tüzek kitöltése is mind-mind új, tiszta erők elnyerését célozza! Erre az embernek vágynia kell, ezt az embernek kérnie kell, ezt az embernek vonzania kell, ennél az embernek a bűneit meg kell bánnia és szent fogadalmat kell tennie arra, hogy ezekkel az erőkkel megerősödve a bűneit, ha nem is tudja elhagyni, de meggyengíti és lassanként leszámol velük évről-évre, testetöltésről-testetöltésre.

Tehát az idők végére el kellett volna jutnia az embereknek arra a szintre, hogy a megtérésük ezek révén –­ amit elmondtam nektek az erőkben való részesülés révén – bekövetkezzék.

Tehát senki sem szólíttatik fel csak úgy hirtelen, és úgy, hogy időt és alkalmat, és a testetöltések sorozatát ne kapta volna meg a megtéréshez. Tehát – ha teszem föl – egy-egy élet csecsemőkorban, vagy fiatalon végződik, ez még nem azt jelenti, amit az ember lát benne, hogy nem adatott meg neki lehetőség arra, hogy megtérjen, hogy átalakul­jon, hogy átváltozzék, hogy Krisztusban feltámadhasson. Mert az előző életei alatt, a hihetetlen mennyiségű idő alatt ezekre minden emberléleknek alkalma és lehetősége volt! Minden emberléleknek alkalma és lehetősége volt!

Tehát újra csak azt mondhatom, hogy „Krisztus az út, Krisztus az Igazság, Krisztus az élet!” Krisztus az Úr a halál felett!.. Krisztusban kell az embernek már itt a földi világban feltámadnia, hogy azután a test levetése után a szellemvilágban is feltámadhasson az örök életre!

Nagy-nagy tanulságok, de főképpen nagy-nagy remény­ségek vannak Krisztus minden cselekedetében, mindazok­ban a lehetőségekben, amelyet születésével, tanításával, az Ige hirdetésével, szenvedésével, kereszthalálával, feltáma­dásával és mennybemenetelével megcselekedett. Mind­ezek az embernek új és új lehetőséget, új és új erőforrást, új és új bátorságra segítő erőt adnak. És ahogyan mondot­tam, végül, mint végakkordot, Krisztus teljesíti az ígéretét, hogy amikor Ő a mennybe ment, amikor Ő visszatért a saját hazájába, akkor a mozgósított, az elküldött, a kitölte­tett és az utolsó időkre megígért szellemi mozgalom az embert új igazsággal, új céllal, új erővel lássa el.

Ez a szellemi mozgalom, az Evangéliumi Spiritizmus Krisztus igazságát, a nagy isteni igazságot közelhozza az emberhez és megtanítja, hogyan kell először is értel­mezni, majd megvilágosodni általa, és végül betölteni azt! Ez az, amiért Krisztus született, amiért Krisztus szenvedett és meghalt: hogy az ember magasabb, szellemi létállapotban folytathassa életét.

Aki pedig ezt az időt, az elmúlt kétezer évet elpazarolta, ezeket az erőket hagyta maga mellett elfolyni, ennek a mu­lasztásnak a súlyos következményét aratja, vagyis „kidobatik a külső sötétségre, ahol lészen fogak csikorgatása.”

Készüljetek nap-mint nap lélekben és igazságban a nagy napra, a Krisztusban való feltámadásra.

Isten legyen mindannyiótokkal! Isten veletek!"

forrás: angyalszarny

(OKTATÁSOK, MEGNYILATKOZÁSOK ÉS LÁTOMÁNYOK ZITA MÉDIUM ÁLTAL (37-48. oldal) KIADJA: Magyar Szellemkutatók Társasága)

- - - - - - -

A hegyi beszéd - videó

forrás:Újszövetségi rövidfilmek