Rudolf Steiner: Antropozófiai vezérlő tételek

 

A második Goetheanum, az antropozófia központi épülete a svájci Dornachban

1-37: Irányelvek

1924. február 17.

1. Az antropozófia egy megismerési út, mely az ember lényében lévő szellemiséget a világmindenség szellemiségéhez kívánja vezetni. Megjelenik az emberben, mint a szív és az érzés igénye. Jogosultságát azzal kell igazolnia, hogy ennek az igénynek eleget tud tenni. Elismerni pedig csak az tudja, aki megtalálja benne, amit lelke indíttatására keresnie kell. Antropozófus tehát csak olyan ember lehet, aki az ember és a világ mivoltára vonatkozó bizonyos kérdéseket olyan életszükségletnek érez, mint az éhséget és szomjúságot.

2. Az antropozófia szellemi módon szerzett megismeréseket közvetít. Ezt csak azért teszi, mert a fizikai észlelésre és az értelmi tevékenységre alapozott tudomány az élet útjának olyan határához vezet el, ahol az ember lelki léte el kell haljon, ha át nem tudja lépni ezt a határt. A mindennapi élet és a tudomány nem úgy vezet a határhoz, mintha ott meg kellene állni, mert maga a lélek nyitja meg az utat itt a szellemi világ látásához.

3. Vannak, akik azt hiszik, hogy a fizikai látás határával minden látás határa is adott. Ha ezek az emberek felfigyelnének arra, hogy hogyan jutottak e határok tudatára, akkor felfedezhetnék ebben a tudatban a határok átlépésének képességét is. A hal a víz határáig úszik; vissza kell forduljon, mert nincsenek olyan szervei, amelyekkel a vízen túl is élhet. Az ember a fizikai szemlélet határához jut; felismerheti, hogy útja közben lelki erőket szerzett, és így élhet abban az elemben, melyet a fizikai érzékelés nem fog körül.

1924. február 24.

4. Az embernek, hogy érzései biztosak legyenek, és akarata erőteljesen kibontakozhasson, szüksége van a szellemi világ megismerésére. Mert érezheti bár a természeti világ nagyságát, szépségét és bölcsességét a legnagyobb körben: ez a világ nem ad választ az ember saját mivoltát kereső kérdésekre. Saját lénye a természet anyagait és erőit csak addig tartja össze az élőn mozgékony emberi formában, amíg át nem halad a halál kapuján. Azután a természet magához veszi ezt a formát. De azt összetartani nem tudja, csak szétrombolni. A nagy, szép és bölcs természet arra a kérdésre ad választ, hogy miként oldódik fel az emberi forma, de arra nem, hogy hogyan van összetartva. Ezt a kérdést ki nem olthatja semmilyen teoretikus ellenvetés az érző emberi lélekből, hacsak az el nem bódítja magát. Éppen folytonos jelenléte kell minden igazán éber lélekben mozgékonyan tartsa a vágyat, mely a világ szellemi megismerésének útjára vezet.

5. Az embernek a belső nyugalomhoz szellemi önmegismerésre van szüksége. Gondolkozásában, érzésében és akaratában megtalálja önmagát. Látja, hogy a gondolkozás, érzés és akarat függ az ember természeti mivoltától. Ezeknek kibontakozása a test egészségéhez, betegségéhez, erősödéséhez és károsodásához kell igazodjon. Minden alvás kioltja őket. Az átlagos élettapasztalat szerint az ember szellemi átélése a legnagyobb mértékben függ a testi léttől. Ezért felébred az emberben annak tudata, hogy az átlagos élettapasztalatban elveszhet az önmegismerés. Ezután felmerül az aggódó kérdés: vajon létezik-e az átlagos élettapasztalaton túlterjedő önmegismerés, ami által eljuthatunk valódi énünk bizonyosságához? Az antropozófia a biztos szellemi tapasztalat alapján akar választ adni erre a kérdésre. Eközben nem egy véleményre vagy hitre támaszkodik, hanem szellemi átélésre, mely mivoltánál fogva olyan biztos, mint a testi átélés.

1924. március 2.

6. Ha tekintetünket az élettelen természet felé fordítjuk, olyan világot látunk, amely törvényszerű összefüggésekben nyilatkozik meg. Az ember ezeket az összefüggéseket keresve a természeti törvények tartalmában talál rájuk. Egyben arra is rátalál, hogy ezek által záródik egy egésszé az élettelen természet a Földdel. Azután ebből a minden élettelenben működő föld-összefüggésből tovább haladhat az élő növényvilág szemléletéhez. Látja, hogy a Földön kívüli világ a tér messzeségeiből küldi le az erőket, melyek az élettelen öléből az élőt előhozzák. Így a puszta földi összefüggésből magát kiszakító lényszerűséget észlelhet az élőben, mely megnyilatkoztatójává válik a kozmikus tér messzeségeiből a Földre érkező hatásoknak. A legigénytelenebb növényben is észlelhető a Földön kívüli fény mivolta, úgy, amint a szemben is az előtte álló fényes tárgy képe. Tehát így, az élettelentől az élőhöz emelkedő szemléletben látható, mi a különbség az élettelenben megnyilatkozó földiség-fizikaiság, és az élőben erővel ható Földön kívüli éteriség között.

7. Az ember mivoltának szellemén és lelkén kívüli része a földiségnek és Földön-kívüliségnek ebbe a világába van beállítva. Azáltal, hogy az élettelent magába foglaló földiségbe van állítva, fizikai teste van. Azáltal, hogy kifejleszti magában az erőket, melyek a kozmikus messzeségből a földiségbe vonják az élőt, éterteste, vagyis életteste van. Ezt az ellentétet a földiség és az éteriség között az újabb kor megismerési iránya egészen figyelmen kívül hagyta. Ezért az éteriségröl a legképtelenebb nézeteket hozta létre. Félt, hogy belevész a fantasztikumba, s ez visszatartotta attól, hogy erről az ellentétről beszéljen. E beszéd nélkül azonban emberrel és világgal kapcsolatban belátásához jutni nem lehet.

1924. március 9.

8. Vizsgálhatjuk az ember lényét fizikai és éterteste alapján. Azt fogjuk látni, hogy azok a jelenségek, melyek ebből a részből származnak, nem vezetnek tudathoz, hanem a tudat alatt maradnak. A tudat nem lesz világosabb, hanem éppen sötétebb, ha a fizikai és az étertest működése fokozódik. Azt lehet mondani, hogy az ájult állapot éppen az ilyen fokozott működésnek az eredménye Ennek az ítélet-alkotásnak az irányát tovább követve annak az elismeréséhez jutunk, hogy az ember – és az állat – organizációjába belenyúl valami, ami különbözik a fizikaiságtól és az éteriségtől. Ez nem akkor hatékony, mikor a fizikaiság és az éteriség saját erői tevékenykednek, hanem akkor, mikor azok megszűnnek a maguk módján hatni. Így az ember eljut az asztráltest fogalmához.

9. Az asztráltest valóságát akkor találjuk meg, ha az érzékek által felkeltett gondolkodástól eljutunk a belső szemlélethez. Ehhez a külsőleg felkeltett gondolkodást bensőleg meg kell ragadjuk, és a lélekben, mint a külvilági vonatkozásoktól független gondolkodást, intenzíven át kell éljük; ezután azzal a lelkierővel, melyet a gondolkodás megragadásával és átélésével sajátítottunk el, észlelni tudjuk, hogy vannak belső érzékszervek, melyek szellemiséget látnak ott, ahol az emberben és az állatban a fizikai és az étertest korlátok közé van szorítva, hogy tudat keletkezzen.

10. A tudat nem a fizikai és étertest tevékenységének eredményét folytatva keletkezik, hanem úgy, hogy ezeknek a testeknek a működése a null- pontig, sőt az alá kell szálljon, hogy „hely adódjon” a tudat működésének. E testek nem létrehozói a tudatnak, csak alapot adnak a szellem számára, amin az megállhasson, és tudatot hozhasson létre a földi életben. Amint az embernek itt a Földön talajra van szüksége, hogy megállhasson, úgy van a szellemiségnek is szüksége itt, a földiségben materiális alapra, hogy kibontakozhasson. És amint a világűrben a bolygónak sincs szüksége materiális alapra, hogy helyét megállapítsa, úgy annak a szellemnek, amelynek látását nem a külső érzékek irányítják a matéria felé, hanem látása saját erejéből irányul a szellem felé, tudatos tevékenysége megindításához ugyancsak nincs szüksége erre a materiális alapra.

1924. március 16.

11. Az öntudat, mely az „én”-ben van összefogva, a tudatból kerül felszínre. A tudat akkor keletkezik, mikor a fizikai és étertest erői csökkentik e testek működését, s ez által a szellem belép az emberbe. Ezeknek a testeknek a leépítése adja a talajt, amin a tudat kibontakoztatja életét. A leépítést azonban – hogy az organizmus el ne pusztuljon – felépítés kell, hogy kövesse. Tehát, ha a tudat átélése érdekében megtörtént a leépülés, azt az el- pusztítottnak pontos újraépítése kell kövesse. Ennek az újjáépítésnek az észlelésében van adva az öntudat átélése. A folyamat belső szemlélettel követhető. Észlelhető, hogy a tudatos azáltal lesz az öntudatba átvezetve, hogy az ember önmagából megteremti a pusztán tudatosnak a képmását. Ami pusztán tudatos, annak a képe ott van a leépítés által szinte üressé vált szervezetben. Ez beköltözik az öntudatba akkor, mikor az üresség belülről újra megtelik. Azt a lényszerűséget, mely erre a megtöltésre képes, „én”-ként éljük át.

12. Az „én” valósága akkor található meg, mikor az ember az asztráltestet megismeréssel megragadó belső szemléletet azáltal fejleszti tovább, hogy az átélt gondolkodást a meditációban akarattal hatja át. Először akarat nélkül adjuk át magunkat a gondolkodásnak, és ezzel odáig jutunk, hogy szellemiség kerül a gondolkodásba, mint ahogyan a fizikai észlelés közben szín kerül szemünkbe, hang a fülünkbe. Ha képessé tettük magunkat arra, hogy amit így, passzív odaadással tudatunkban megelevenítettünk, azt egy akarati aktussal magunk idézzük elő, akkor ebben az akarati aktusban bekövetkezik saját „énünk” észlelése.

13. Meditáció útján az „én” átlagos tudatban megjelenő formáján kívül még három további formáját találhatjuk meg:

1.Az étertestet megragadó tudatban az „én” mint kép jelenik meg, de ez a kép ugyanakkor tevékeny lény is, és mint ilyen, az embernek alakot, növekedést és képzőerőket ad.

2.Az asztráltestet megragadó tudatban az „én” a szellemi világ egy tagjaként nyilatkozik meg, s onnan kapja erőit is.

3.Abban a tudatban, melyet, mint a végső elérendőt mutattunk be, az „én” szellemi környezetétől viszonylag független, önálló szellemi lény.

1924. március 23.

14. Az „én” második formája, melyre az előbbiekben rámutattunk, az én „képeként” jelenik meg. Ennek a kép-jellegnek az észlelésével fény derül a gondolat lényszerűségére is, melyben az átlagos tudat előtt az én megjelenik. A legkülönbözőbb vizsgálódásokkal keresik az „igazi ént” az átlagos tudatban; e tudat élményeinek komoly vizsgálata azonban azt mutatja, hogy abban az „igazi én” nem található, ott csak annak gondolatszerű visszfénye jelenik meg, mely kevesebb, mint a kép. Ennek a tényállásnak az igazsága akkor ragadja meg az embert, mikor eljut az „énhez” mint „képhez”, mely az étertestben él. Így kapunk aztán igazán indítékot az énnek, mint az ember valódi mivoltának a keresésére.

15. Ha megismerjük az énnek az asztráltestben élő formáját, akkor helyesen érzékeljük, hogy milyen viszonyban van az ember a szellemi világgal. Ez az én-forma a mindennapi átélésben az öntudatlanság sötét mélységeibe merül. Ebben a mélységben az ember a világ szellemi lényszerűségével lép kapcsolatba az inspiráció által. Az átlagos tudatban csak gyenge, érzésbeli visszfénye van meg annak az inspirációnak, mely a szellemi világ mesz- szeségeiből származik, és a lélek mélységeiben hat.

16. Az én harmadik formájának észlelésével megismerjük az ember önálló mivoltát a szellemi világban. Ez az én-forma azt az érzést kelti fel bennünk, hogy az ember, mikor a maga földi, fizikai természetével néz szembe, akkor a maga valóságos mivoltának csak megnyilatkozását látja. Ezzel meg van adva a valódi önmegismerés kiindulópontja. Mert az ember igazi mivoltát kialakító „én” csak akkor nyilatkozik meg a megismerés számára, ha az én gondolatától annak képéhez, a képtől a teremtő erőkhöz, és az erőktől azok szellemi hordozóihoz emelkedünk fel.

1924. március 30.

17.Az ember olyan lény, aki a világnak két területe között bontakoztatja ki életét. Testi fejlődésével egy „alsó világba” tagozódik, lelki mivoltával egy középső világot alkot, és szellemi erőivel egy „felső világ” felé törekszik. Testi fejlődését abból meríti, amit a természet ad neki; lelki mivoltát, mint saját részét hordozza magában; a szellemi erőket ajándékként találja meg önmagában, ezek önmaga fölé emelik, hogy részt vehessen egy isteni világ életében.

A Goetheanum nagy előadótermének üvegablakai

18. A szellem a világnak ezen a három területén teremtőn működik. A természet nem szellem-nélküli. A megismerésben is elveszíti az ember a természetet, ha nem veszi észre benne a szellemet. Igaz, a természetben a szellem mintegy alvó állapotban van. Amint az ember életében is megvan az alvásnak a feladata, és az énnek egy bizonyos ideig aludnia kell, hogy máskor igazán ébren lehessen, úgy a kozmikus szellemnek is aludnia kell a „természeti helyen”, hogy máshol igazán éber lehessen.

19. A világgal szemben az emberlélek álmodó lény, hacsak nem igazodik a mivoltában működő szellemhez. Ez a szellem ébreszti fel az ember benső világában szövődő lelki álmokat, hogy részt vehessenek abban a világban, melyből az ember valódi mivolta származik. Ahogyan az álmodó saját magába gubózva elzárkózik a fizikai környezettől, úgy veszítené el a lélek is kapcsolatát azzal a világgal, melyből származik, ha nem akarná meghallani magában a szellem ébresztő kiáltását.

1924. április 6.

20. Az ember lelki életének helyes kibontakozásához hozzátartozik, hogy tudatossá tegye a maga számára a saját lényében működő szellemet. Az újabb természettudományos világnézet sok kővetője annyira rabja előítéleteinek, hogy azt vallja: a világ minden jelenségében uralkodik az általános oksági elv. Ha az ember azt hiszi, hogy saját magából is merítheti valaminek az okát, ez csak illúzió lehet. Az újabb természet-megismerés mindenben hűségesen akarja követni a megfigyelést, a tapasztalatot. Az emberi indítékokban rejtetten működő oksági elv előítéletével azonban vét saját alapelve ellen. Mert az emberi önmegismerésnek egészen elementáris eredménye az, hogy az embernek van szabad működése, s ehhez az indítékot saját benső világából meríti. Ezt megtagadni nem szabad, de összhangba kell hozni a természeti rend általános oksági elvébe való betekintéssel.

21. Annak el nem ismerése, hogy az ember szabad működésének szellemi indítéka van, s az mivoltának benső világából származik – ez a szellemi világba való betekintés elérésének a legnagyobb akadálya. Mert saját mivoltunkat beletagozni a természeti összefüggésekbe annyit jelent, mint lelki tekintetünket elfordítani saját mivoltunktól. A szellemi világba pedig nem lehet másként behatolni, mint hogy ott ragadjuk meg először a szellemet, ahol egészen közvetlenül adódik: az elfogulatlan önmegfigyelésben.

22. Az önmegfigyelés a szellemi megfigyelés kezdete. Azért lehet ez kezdete a szellemi megfigyelésnek, mert az ember, ha magára-eszmélése valódi, akkor nem áll meg az önmegfigyelésnél, hanem tovább kell haladjon a világ többi szellemi tartalma felé. Amint az ember teste is elkorcsosul, ha nem kap fizikai táplálékot, úgy az önmagát helyesen megfigyelő ember is pusz- tulónak érzi énjét, ha nem látja, hogy abba egy rajta kívül tevékenykedő szellemi világ erői hatnak.

1924. április 13.

23. A halál kapuján áthaladva az ember belép a szellemi világba, miközben érzi, hogy lehullt róla mindaz a lelki tartalom és benyomás, amit a földi élet alatt a test érzékeivel és az aggyal szerzett meg. Tudata előtt, mint átfogó képsorozat, mint egy tabló, ott van mindaz, amit földi vándorlása alatt élete tartalmául képnélküli gondolatok formájában emlékezetébe tudott idézni, vagy ami a földi tudat számára észrevétlen maradt ugyan, de tudat alatt hatással volt a lélekre. Ezek a képek néhány nap alatt a teljes eltűnésig halványodnak. Amikor teljesen elvesznek, akkor tudja az ember, hogy levetette étertestét, amelyben felismerhette a képek hordozóját.

24. Az étertest levetése után az embernek még megmaradó tagjai az asztráltest és az én. Amíg az asztráltest még körülveszi, az lehetővé teszi az ember tudatának, hogy átélje mindazt, ami az alvásban nyugvó lélek tudattalan tartalmát a földi élet során kialakította. Ebben vannak azok az ítéletek, melyeket egy magasabb világ szellemi lényei vésnek az asztráltestbe az alvás-idők alatt, de a földi tudat elől elrejtőznek. Az ember még egyszer átéli földi életét, most azonban úgy, hogy lelke tartalmát cselekedeteinek és gondolatainak a szellemi világ szempontjából adódó ítéletei alkotják. Az átélés fordított sorrendben történik: először az utolsó éjszaka, azután az utolsó előtti és így tovább.

25. A halál kapujának átlépése után az élet megítélésének élménye az asztráltestben annyi ideig tart, amennyi a földi életben az alvásra fordított idők összege.

1924. április 20.

26. Az ember csak asztrálteste levetése után, miután az élet egésze megítéltetett, lép a szellemi világba. Itt a tisztán szellemi természetű lényekkel olyan kapcsolatban van, mint a Földön a természeti világok lényeivel és folyamataival. Most a szellemi átélésben minden, ami a Földön külvilág volt, benső világgá lesz. Az ember most nem csak észleli a külvilágot, mint a Földön, hanem annak a földi élet alatt rejtett szellemiségét éli át, mint benső világát.

27. Az ember földi ember-volta a szellemi területen külvilággá válik. Úgy tekint rá, mint a Földön a csillagokra, hegyekre, felhőkre, folyókra. És ez a külvilág nem kevésbé tartalmas, mint amilyennek az ember a földi élet alatt a kozmosz jelenségeit látja.

28. Azok az erők, melyeket az ember szelleme a szellemi területeken alakít ki, tovább működnek a földi ember kialakításában, amint a fizikai ember által végrehajtott tettek is tovább hatnak lelki tartalomként a halál utáni életben.

1924. április 27.

29. A kifejlett imaginatív megismerésben az az erő működik, amely lelki- leg-szellemileg az ember bensőjében él, életében a fizikai testet alakítja, amellyel megalapozza a fizikai világban az emberi lét kibontakozását. Az anyagcserében önmagát egyre megújító fizikai testtel így szemben áll a születéstől (ill. fogamzástól) halálig állandó folyamatossággal bontakozó benső emberi lény, a fizikai térbeli testtel szemben áll az időbeli test.

30. Az inspiratív megismerésben képszerűen él az, amit az emberi lény a halál és az újabb születés közötti időben tapasztal a szellemi környezetben. Itt láthatóvá válik, hogy a kozmikus összefüggésekben mi is az ember a maga mivoltánál fogva fizikai és éterteste nélkül, melyekkel végrehajtja földi életét

31. Az intuitív megismerés során tudatossá válik, hogy hogyan hatnak át a jelenbe az előző földi életek. Ezek az előző földi életek továbbfejlődésükben levetették régi összefüggésüket a fizikai világgal. Tisztán szellemi magvává váltak az ember lényének, s így hatnak a jelenlegi életben. Így tárgyai az imagináló és inspiratív megismerés kibontakozásából adódó megismerésnek is.

1924. május 4.

32. Az ember fejében a fizikai organizáció a szellemi individualitásnak a lenyomata. A fej fizikai és éteri része a szelleminek lezárt képe, s mellette áll, önálló lelki-szellemi lényként az asztrális és az én-rész. Az emberi fejben tehát, egymás melletti fejlődésben, egyrészt a viszonylag önálló fizikaiság- éteriséggel, másrészt az asztrális- és az én-organizációval van dolgunk.

33. Az anyagcsere-végtagrendszerben az ember mivoltának négy része bensőséges kapcsolatban van egymással. Az én-organizáció és az asztráltest nem mellette van a fizikai és éteri résznek, hanem abban benne van; élteti, növekedésében, mozgásképességében stb. működik. Ezáltal az anyagcsere-végtag rész olyan, mint egy csíra, tovább akar fejlődni, folytonosan fejjé válni törekszik, de az ember földi élete alatt ettől folyamatosan visz- sza van tartva.

34. A ritmikus rendszer a kettő között, középen van. Itt az én-organizáció és az asztráltest váltakozva hol hozzákapcsolódik a fizikai- és az étertesthez, hol eloldódik tőle. A lélegzés és a vérkeringés ennek az egyesülésnek és eloldódásnak a fizikai lenyomata. A belégzés folyamata az egyesülés képe, a kilégzés viszont az eloldódásé. Az artériás vér folyamatai a kapcsolódást, a vénás vér folyamatai az eloldódást mutatják.

1924. május 11.

35. Az ember fizikai mivoltát csak úgy érthetjük meg, ha azt a lelkiség és szellemiség képének tekintjük. Az ember fizikai teste önmagában véve érthetetlen. Mégis, különböző részel különböző módon képei a szellemiségnek-lelkiségnek. A fej annak legtökéletesebb, lezárt érzékelhető képe. Mindaz, ami az anyagcsere-végtag rendszerhez tartozik, olyan, mint egy kép, mely még nem öltött végleges formát, melyen még dolgoznak. Mindaz, ami a ritmikus rendszerhez tartozik, a lelkiségnek-szellemiségnek a testhez való viszonyát tekintve – e két ellentét között van.

36. Aki ebből a szempontból nézi az emberi fejet, annak ez a szemlélet segítséget ad a szellemi imagináció megértéséhez; a fej formáiban az ima- ginatív formák ugyanis szinte fizikai sűrűségűvé alvadtak meg.

37. Ugyanígy az emberi organizáció ritmikus részének a szemlélete segítségül szolgálhat az inspiráció megértésében. Az életritmusok fizikai képe az inspiratív jelleget nyilatkoztatja meg. Az anyagcsere-végtag rendszer, ha azt teljes aktivitásában, szükséges és lehetséges folyamatainak kibontakozása közben szemléljük, fizikai-érzékfeletti képét adja a tisztán érzékfeletti intuíciónak.

- forrás: antropozofia.hu -

- - - - - - 

Rudolf Steiner és az antropozófia - Takáts Péter | Athanor műsor - videó

forrás:Triography by Amega Média

Ki volt Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója? Mi az antropozófia lényege? Miért jelentős Steiner számos témát és életterületet (pl. pedagógia, orvoslás, mezőgazdaság, mozgásművészet) átfogó munkássága? Ki volt Göllner Mária? Mivel foglalkozik a budapesti székhelyű Magyar Antropozófiai Társaság? Többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk Takáts Péterrel, a Magyar Antropozófiai Társaság képviselőtestületi tagjával.

A Magyar Antropozófiai Társaság honlapja: https://antropozofia.hu/

Medek Tamás: A létezés nyomában – a halál

 

A tudatunk valószínűleg a testünk megfogantatásától van jelen, és a halál pillanataiban hagyja el azt, mely a klinikai halál állapotában megélt jelenségben válik számunkra nyilvánvalóvá.

Függetlenül történelmi kortól, nemtől, életkortól, vallási-, etnikumbeli hovatartozástól a megélt élmények főbb momentumai közösek, tehát teljességgel kizárható, hogy pusztán kitalációk lennének. Azonban a körülmények már egyénfüggők, mindenkinek az érzelmi és tudati állapotának megfelelően. Hiszen ebben az állapotban is a közös tudatmezőhöz kapcsolódunk, amiben mindenki főként a saját érzelmi kötődéseinek megfelelő információt képes látni.

Tehát a főbb momentumok a következők: mindenki elhagyja a testét, felülről érzékeli a közben, a testével történő eseményeket, melyeket később, hitelt érdemlő módon bizonyítani képes.

Majd megjelenik előtte ”élete filmje”, tehát szembesül azzal a naplóval, melyet a tudat alattija életében készített. Ún. panorámatudat jön létre, időnélküliségben, egyszerre látja az egész életét, egyszerre szembesül mindazzal, amit életében elkövetett. Egyesek még átérezni is vélik tetteik másoknak okozott következményeit.

Talán ez a pont is valószínűsíti a karma létezését: szembesülünk azzal, amit mi okoztunk, s ha létezik reinkarnáció, talán ennek alapján kerül ”rögzítésre” a következő fizikai élet tartalmi minősége. Ebben némi igazságosság is lenne, hiszen joggal várhatnánk el, hogy különböző életminőség után ne ugyanolyan ”megváltásban” részesüljön mindenki. Hiszen valaki szent volt, valaki tömeggyilkos.

A halál közeli élményt megtapasztalt egyén ezután találkozik halott szeretteivel, tehát a közös tudatmezőben megtalálja a hozzá érzelmileg köthető információkat, ez esetben a hozzá érzelmileg köthető egyéni tudatokat. Végül halad a fény felé, melyet mindenki egy végtelen, elmondhatatlan szeretetet árasztó fénylényként ír le, tehát halad a tényleges halál beálltakor jelentkező valószínűsíthető eseményhez, mely az ezen a fénylényen való áthaladás lehet, vagy az azzal való egybeolvadás.

Ez a fényjelenség tulajdonképpen nem más lehet, mint az általunk ismert életet és halált elválasztó kapu. Ha azon túljutottunk, többé már nem jöhetünk vissza abba a fizikai testünkbe, melyben addig éltünk.

Érdemes elgondolkozni: hogy ha valaki ilyenkor képes a már régen meghalt egyének tudatával találkozni, akkor az azt feltételezi, hogy a tudat valóban tovább él és képes kapcsolatba lépni az újonnan érkezett egyéni tudattal.

Valószínűleg tényleg megtörténik a találkozás, hiszen a kitaláció (a rengeteg egyező eset miatt) kizártnak tekinthető.

A kérdés, hogy a néhai egyéni tudatok tényleg ”élő” állapotban vannak-e jelen a közös tudatmezőn, vagy csak annak egyfajta ”lenyomataként”. Ha képesek vagyunk velük érdemi kommunikációra, akkor valószínű az előbbi eshetőség áll fenn.

A halál közeli élmény végső momentumaként mivel ezek az egyének még nem halnak meg, orvosai közben visszahozzák őket az életbe, egy rántást éreznek vissza a testükbe, vagy valaki közli velük, hogy vissza kell térjenek, még nem jött el az idejük.

A visszatértek egybehangzóan állítják, hogy legszívesebben maradtak volna odaát. Elmondásuk szerint a Földön megélt legnagyobb boldogság is eltörpül az ott tapasztaltaktól. Ez talán arra világít rá, hogy a tudatunk igazi otthona (tehát a mi igazi otthonunk) az a világ és nem az anyagi, amit mindannyian ismerünk.

Az átélt személyek, elményük után más emberek lesznek. Többé nem félnek a haláltól, értékrendjük megváltozik. Az anyagi javak háttérbe szorulnak, az érzelmi javak előre törnek.

Hangsúlyozandó, hogy a halál közeli élmények főbb momentumai teljes bizonyossággal nem kitalációk, s nem az agyunknak valamiféle halucinációi. Egyfelől nem volnának közösek a megélt élmények főbb elemei minden más (történelmi, etnikai, stb.) körülménytől függetlenül. Másfelől a visszatértek, a tárgyi környezetet, hitelt érdemlő módon leíró beszámolói alapján egyértelműen megállapítható: a tudatunk a fizikai testünktől függetlenül is képes működni.

Külön megjegyzés, hogy ennek az ismeretnek a konklúziója mindannyiunkban képes lehet a félelmeink nagyobb részét kizárni az életünkből, tekintve, hogy félelmeink nagy részét végső soron halálfélelmünk teszi ki. S mivel a félelem egy nagy stressz, valójában nagyon sok értelmetlen stressztől menthetjük meg magunkat. Hiszen a haláltól való félelem értelmetlen. Saját halálunk ”csak” szeretteinknek jelent borzalmas dolgokat az ő fizikai életük hosszában, de a fentiekben való hit rajtuk is lényegesen segíthet.

Fontos még, hogy valószínűleg mindenkinek vannak halál közeli élményei a klinikai halál állapotában, csak nem mindenki emlékszik rá. Csupán a visszajöttek harmada. A többiek semmire sem emlékeznek, ők általában megkérdőjelezik az élmények voltát is. Ne felejtsük el azonban, hogy éjjel is mindenki álmodik, ha emlékszik rá reggel, ha nem.

Mégegyszer: e jelenség okán egy dolog teljes bizonyossággal állítható: a tudatunk a testünktől teljesen függetlenül is képes létezni.

Végül egy apró kiegészítés a halál témaköréhez: az öngyilkosság minden bizonnyal a létező legrosszabb, amit tehetünk. Ha nem áll módunkban a (le)születésünk pillanatát sem meghatározni, így a halálunk időpontjának megválasztása sem a mi feladatunk. A feladatunk csupán annyi, hogy viselve a korábbi (vagy a mostani) életünk következményeit, a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból a születésünk és a halálunk pillanata között.

- Medek Tamás spirituális író, segítő -

A vallások eredete

Az emberiség történelme alapvetően annak a története, amikor a nagy szellemi küldöttek elhagyták rejtett lakóhelyeiket, hogy inspiráljanak, segítsenek, és az emberiséget egy újabb szakaszán vezessék és kísérjék.

Ma is várjuk az égi küldötteket, hogy kivezessék az emberiséget, az egyre növekvő válságából. Mert a szellemünk halhatatlan és örökké tart, és a fejlődés útján, a céltól célig, szakaszról szakaszra, kibontakozva halad.

Ha a korai kezdetekbe – mintegy egymillió évvel ezelőttre – visszatekintünk, az élet túlélése és az élelem beszerzése nagy nehézsége volt. Ezért a történelmileg legrégebbi rituálék az állat- és növényvilághoz kapcsolódtak, és az emberiség kezdetén, a vallás legkorábbi bizonyítékai is, a halálhoz kötődtek. 

Kr. e. 4000 és 2000 között, az újkőkor végén, az emberek elkezdtek letelepedni. A folyami oázisokban nagycsaládok, majd falvak, és később a folyóvidékeken még fallal körülvett városok is kialakultak. Így jöttek létre az első ősi vallások a: Sárga-folyó – kínai vallás, Indus – hindu vallás, Nílus – egyiptomi vallás, Eufrátesz és Tigris – mezopotámiai vallás. Mert az ember isteni származásába vetett hit ugyanolyan régi, mint maga az emberiség. 

A MEGALITIKUS VALLÁS – a halottak kultusza – már az egész világon elterjedt, mert mély a hit, hogy az élet tovább is él. A megalitikus vallás egyik jelképe a menhir (keltául: magas kő). Ezek a függőlegesen felállított, akár húsz méter magas kőoszlopok az emberiség kozmikus eredetére utalnak. A menhirekből kialakított cromlechek vagy kőkörök általában hatalmas méretűek, és sokszor fontos istentiszteleti és gyülekezési helyekhez kapcsolódnak. Ennek a hitnek a bizonyítékaiként épültek a megalitikus sírok, a dolmenek is. A dolmeneket (szintén kelta: kőtábla) négy-hat függőlegesen felállított pillérből és egy-két föléjük helyezett zárókőből alakitották ki a kőkamrás sírt, amit földdel is felhalmoztak.

A megalitikus vallás az őskori vallások közé tartozik, és Írországból kiindulva egész Európában, a Földközi-tengeri szigeteken, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, Kínában, Japánban, Dél-Amerikában és a Húsvét-szigeteken is elterjedt. 

A leghíresebb és legnagyobb menhir-kőkör a Salisbury közelében található STONEHENGE a már korábban is létező égi kultuszra, és a Nap és Hold pontos mozgásának az ismeretére utal.

Minden út – ha különböző formában is – Istenhez vezet 

A szellem leszáll a lélekhez, és a lélek a személyiséghez. Ezt az utat aztán újra járjuk az ellenkező irányba. A hármas – fizikai, asztrális és mentális – embernek meg kell találnia az utat vissza. Az első az eggyé válás, majd a személyiséggel, a lélekkel és később a szellemmel is eggyé lesz. Ez a fokozatos egésszé válás egy tudatos folyamat. A szellem útja lefelé lassú, és több millió évig is tarthat. Így a felfelé vezető útja is hosszú, ugyanis a felfelé irányuló összeköttetésekhez kellenek a rezgési frekvenciák is. Tehát a kapcsolódás csak akkor jöhet létre, ha azonosak a rezgések. 

A saját vallás útjain járva ugyan – mint keresztény, hindu, buddhista, vagy valami más –, de mindegyik út Istenhez vezet. Nincs a Földünkön olyan ország, ahol ne lenne vallás, mert az határozza meg a történelmet is. Egy országnak az egységéhez három összetevőre van szüksége: az égre, a földre és az emberre.

A legrégebbi vallások Kr. e. 3000 körül: 

Kína: Kr. e. 3000 körül Kínát a turániak lakták, akik a letűnt Atlantiszról érkeztek. A kivándorlás aztán kiterjedt az egész világra is. Később a mongolok is, akik még a harmadik ciklusban éltek, eljutottak Kínába. Az ősi turániak a mongol vallással együtt EGY VALÓSÁGOT, a Nap és a Hold körforgását imádták. A történelem előtti időkben a különböző vallások együttesen mint ősi tanítások léteztek. Az emberek hittek a szellem, a lélek és a test háromságában, ahogy az újjászületésben is. 

Az UNIVERZIZMUS 4000 éven át volt a kínai nép közös vallása. Ebből alakult ki később a TAOIZMUS, a KONFUCIANIZMUSHOZ és a KÍNAI BUDDHIZMUS. 

India volt az egyik első nagy civilizáció Kr. e. 3000 körül. Az indiaiak az Eufrátesz és a Tigris folyók között fekvő Dél-Mezopotámiából érkeztek, és egy régebbi kultúrát hoztak magukkal. Az indiaiak építették fel a sumér birodalmat is Mezopotámiában, és már akkor kidolgozták a csillagok mélyreható magyarázatát és az asztrológiai rendszerét. 

Kr. e. 1600 körül a nomádok, a harcias pásztorok népe Közép-Ázsiából a Közel-Keletre és Indiába vándorolt. Elpusztították a meglévő kultúrát, és benépesítették Észak-India nagy részét. A bevándorlók fehér bőrű hódítók voltak, és a sötét bőrű lakosságot jobbágyokká és rabszolgákká tették. 

Az árja bevándorlók kasztjai a harcosok, a tanító papok és a földművelők voltak. De az árják már az ötödik ciklusban éltek, és egy új embertípust alkottak. A VÉDÁK, az árja indiaiak legrégebbi írott emlékei, melyek a bölcsességeket szanszkrit nyelven, India legrégebbi árja nyelvén adják át. A VÉDIZMUS (Kr. e. 1500) volt a BRAHMANIZMUS, majd később – az alapító Siddhartha Gautama révén – a BUDDHIZMUS (Kr. e. 563) és a HINDUIZMUS (Kr. e. 400) alapja. 

Egyiptom: az egyiptomi vallást a nép vallásának nevezték, és Kr. e. 2955 körül, a két birodalom – Felső- és Alsó-Egyiptom, vagyis a Nílus-völgy és a Nílus-delta – egyesülésekor alakult ki. Egyiptom görögül: a „Nílus ajándéka”. Kr. e. 30-ban Egyiptom római provincia lett, majd Kr. u. 639 körül az iszlám arabok hódították meg. 

Az istenek és istennők világa az egyiptomi vallásban nagyon összetett és rendezett egység. Ré a napisten, és Ozirisz a holdisten, aki éjszaka világít, és a halottak birodalmának istene is. Ízisz az anyaistennő, Hórusz anyja. A sólyom alakú Hórusz a védelmező, és a harmadik égisten Ré-Nappal és Ozirisz-Holddal együtt. 

A „HALOTTAK KÖNYVÉBEN” az emberi lélek újjászületéséről és a „Logosz”-hoz való zarándoklásáról olvashatunk. Mind a holttest gondos bebalzsamozása – hogy megóvják a sérülésektől –, mind az ajándékok a túlvilági életre utalnak. 

A nagy kozmikus istenek vezetnek, és a többi isten az élet különböző feladatait kíséri. Isten Fia, a Mesterek – akik vezetnek, tanítanak és segítik a következő lépést –, és az Angyalok velünk járnak és vigyáznak ránk. A mennyei fény minden színen átsugárzik, így minden szín tovább hozza a fényt az élet összes síkjára is.

- forrás:Eva Gostoni spirituális tanító és írónő -

- - - - - - 

Kapcsolódó írás

A Halál felfogása a különböző vallásokban

https://dszilvia.blogspot.com/2017/04/a-halal-felfogasa-kulonbozo-vallasokban.html

- - - - - - -

Térkép mutatja, hogyan terjedt el a vallás a világon - videó

forrás:Business Insider

Gulácsy Lajos: A varázsló kertje

Gulácsy Lajos: A varázsló kertje

- Magyar Nemzeti Galéria -

Gulácsy jellegzetes színei, a vörös, a zöld és az aranybarna árnyalatainak meleg tónusába ágyazódik az a telített illat, amely a kép jobb oldalán látható füstölőből száll fel, a szerelemtől bódult és mámoros pár állapotának hangsúlyozására.

A festmény előterében két alakot - egymással szembeforduló és egymást átölelő férfit meg nőt - látunk, ezenkívül néhány faágat, tömjénégető edényt, amelyből gomolygó füst száll fel. Végül foltszerű részleteket kapunk a zöld talajból és a szürkés égboltból. A férfi alakjában Gulácsyra ismerünk. Öltözete, mármint sapkája és köpenye Rembrandt-festményeken látható motívumra emlékeztet. Az anatómiai vagy alakrajzi megoldás akadémikus értelemben nem elfogadható. Gulácsy szeme, a nő alakja, nyaka, karja és kézfeje nem a valóságos, hanem a Gulácsy művészetében kialakult "anatómiá"-nak felel meg. A festmény mégis nagyon meggyőző, hű tükre annak a kedélyállapotnak, amelyet a két ember egymásrautaltsága érzéki, érzelmi és gondolati szempontból föltételez. Gulácsy arcáról az esendő tekintet, a tanácsra, segítségre váró vonások olvashatók le, s a nő erőteljes alakjában, szépen formált fejében és ragaszkodó tekintetében támaszt és segítséget érezhet az ember. Hasonlóan harmonikus kapcsolatot érzékeltet a festmény az ember és a külvilág, pontosabban a lélek és a természet között. A két alakot jobbról és balról behajló faágak ölelik körül, jelzésszerűen, sejtelmesen, mondhatni szeretettel. Virágok nyílnak a faágakon, némelyikük színe melegpiros, szinte a vér színére emlékeztet, mint ahogyan a zöldek is oly élettel teliek, hogy a viruló élet jelképeiként is felfoghatók. Baudelaire Esti harmónia című versének sorai jutnak eszünkbe: "ontja minden virág a szent tömjénszagot, járják az est legét a hangok s illatok". Talán a költő versei ihlették Gulácsyt, amikor a különféle érzékterületek adataiból fakadó közös élményt akarta megfesteni. Mindeme festői szépség és érzelmi gazdagság közepette is Gulácsy arcán a bizonytalanság érzését, ruházatán a múltra vagy a mulandóságra való emlékezés jeleit látjuk.

- forrás: Hessky Orsolya írása -

- - - - - - -

Ugorj a képbe - Gulácsy Lajos: A varázsló kertje - videó

forrás:Rita Budai

Létezhet a halál utáni élet egy friss kutatás szerint

Noha számos vallás hirdeti a halál utáni élet reményét, maga a halál elkerülhetetlen biológiai realitás. A hívő ember számára mindez nem jelent problémát, mivel vallásos meggyőződése szerint a lélek a test halála után is tovább él. Ezt viszont a tudományos bizonyosság szintjén egyelőre még senkinek sem sikerült igazolnia. Dr. Stuart Hameroff, az Arizonai Egyetem aneszteziológus professzora frissen publikált tanulmányában viszont egy olyan általa felfedezett halál utáni jelenségről számol be, ami a lélek létezésére utalhat.

Szokatlan jelenség a halál pillanatában

Vizsgálatai során Hameroff professzor érzékelőket helyezett el hét olyan beteg agyára, akiknek már csak percei voltak hátra az életből és addig figyelte a vérnyomásukat, valamint a szívműködésüket, amíg azok nulla értékre nem zuhantak és a betegeket elhunytnak nem nyilvánították. A professzor azt tapasztalta, hogy az elektroencefalogram (EEG) egy nagyon furcsa energiakitörést rögzített, ami röviddel a halál után következett be. Dr. Stuart Hameroff a Project Unitynek nyilatkozva kifejtette: látták, hogy először minden élettevékenységre utaló jel eltűnt, majd ezt követően észlelték ezt a szokatlan energiakitörést, holott a páciensnek ekkor már sem pulzusa, sem pedig vérnyomása nem volt.

A klinikai halál pillanatában szokatlan energiakitörést azonosítottak több páciensnél 

( a kép illusztráció) Fotó: AFP

A professzor egyelőre óvatosan fogalmaz a mindeddig ismeretlen jelenség eredetéről:

"Tehát ez egyaránt lehet egyfajta halálközeli élmény jele, de akár arra utaló impulzus is, hogy a lélek elhagyja a testet."

Hameroff szerint a klinikai halál beállta után tapasztalt energiakitörés a gamma-szinkróniának nevezett jelenséggel azonos, amely egy olyan hullámmintázat, ami jellemzően a tudatos gondolkodásunkhoz és érzékeléshez, illetve az éberséghez kapcsolódik.

Könnyen elképzelhető, hogy a tudat ilyenkor hagyja el a testet

A furcsa energiakitörésre utaló jeleket 30 és 90 másodperces időintervallum között észlelték az EEG segítségével. Miután beállt a klinikai halál, a jelek teljesen megszűntek. Hameroff azt állítja, hogy a tudat „kvantumszinten” működő jelenség, ami nem pusztán az agyban lévő idegsejtek közötti elektromos impulzusokból, hanem sokkal inkább az idegsejtekben található mikrotubulusokból származik.

Dr. Hameroff álláspontja szerint a tudatosság rendkívül alacsony energiaszintű folyamat.

"Ez a kutatás azt is megmagyarázhatja, hogy miért tudjuk olyan állapotban is érzékelni a környezetünket, mint az altatás, vagy a mélyalvás" -hangoztatja a professzor, akit az Unilad Tech portál idéz. Az agyi aktivitás e kitörései lehetnek az oxigénhiány következményei is, de dr. Hameroff szerint könnyen elképzelhető, hogy a tudat ilyenkor hagyja el a testet. 

Fotó: Pixabay

De más kutatók is tapasztaltak már ehhez nagyon hasonló jelenséget. Dr. Lakhmir Chawla aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos fő kutatási területe az agyi aktivitás és a tudatosság kérdésköre, különös figyelemmel a halál beállta előtt az EEG segítségével mért agyi hullámokra. Dr. Chawla megpróbálta bebizonyítani az agyi aktivitás teljes hiányát olyan, már az agyhalál állapotába került pácienseknél, akik szervdonorok voltak. Egyik legnagyobb ismertségre szert tett tanulmányában egy hirtelen fellépő és rövid ideig tartó agyi aktivitást írt le a halál beálltának pillanataiban, amit egyesek a tudat túlélésének, vagy a lélek testből való eltávozása bizonyítékának értékeltek.

El kell gondolkodni mindazon, amit a halál pillanatáról eddig tudtunk

Azt, hogy mi állhat a felfedezés hátterében még tovább árnyalja egy megfigyelés, miszerint nem mindenkinél, csak a vizsgált páciensek 50 százalékánál jelentkezett a halál bekövetkezésekor mért furcsa energiakitörés. Ezért úgy is feltehető a kérdés, hogy ezek szerint nincs mindenkinek lelke? Tehát még egyáltalán nem állítható a bizonyosság szintjén, hogy a Pixar népszerű, Lelki ismeretek című filmje nem fikció, hanem a lélek és a tudat összekapcsolódása bizonyított természettudományos tény lenne.

Az úgynevezett halálközeli élmények (HKÉ, angolul Near-Death Experience, NDE) régóta ismertek.

Ezek olyan esetek, amikor a klinikai halál állapotába került emberek - a sikeres újjáélesztésük után - élénk és részletgazdag tapasztalatokról számolnak be, amiket az élet és a halál mezsgyéjén szereztek. Az átéltek között több olyan élmény is azonosítható amelyekről csaknem az összes páciens beszámolt , ilyen például a test elhagyásának vagy egy fényalagúton való áthaladásnak az emlékezete. 

Fotó: Pixabay

Az NDE - élmények olyan körülmények között is előfordultak, amikor a megfigyelések szerint a páciens agy és szívműködése már bizonyíthatóan leállt. Bizonyos NDE -jelenségek megmagyarázhatók a szívleállás miatt fellépő apoxiás, vagyis oxigénhiányos állapottal, sok részletre nincs azonban elfogadható magyarázat. Abból kiindulva, hogy ezek az élmények kultúrkörtől és vallási háttértől függetlenül nagyon hasonlóak, egyesek szerint ez azt bizonyítja, hogy a tudat nem pusztán az agyműködés terméke, hanem olyan önálló entitás, ami a halál után is fennmaradhat. Még ha ez a feltételezés tudományos körökben nem is általánosan elfogadott, de az ehhez kapcsolódó kutatások eredményei alapján bizonyosan el kell gondolkodni mindazon, amit a halál pillanatairól eddig tudtunk.

- forrás: Elter Tamás magyarnemzet.hu -

Dr. Raymond A. Moody amerikai filozófus, pszichiáter, orvos és író, a halálközeli élmény vezető kutatója és szaktekintélye. Tizenegy bestseller szerzője. 

'Élet az élet után' című könyve, amely úttörő mű volt ezen a területen, és amely azóta több mint 10 millió példányban kelt el.

ÉLET AZ ÉLET UTÁN - RAYMOND A. MOODY - videó hangoskönyv

forrás:Blahó Julianna

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=i4adzsY-SrY&t=0s

Dr. Raymond Moody

Egy ügyvéd beszámolója, aki egy műtét közben a klinikai halál állapotába került

„A tapasztalatom teljesen más volt, mint amit az egyház tanított nekem”

Fotó: Nanci L. Danison/Facebook

Nanci Danison, egy ohiói ügyvéd 1994-ben egy műtét során került a klinikai halál állapotába. Most, 74 évesen megosztotta megdöbbentő tapasztalatait, amikről azt mondja, teljesen más jellegűek voltak, mint amit az egyház tanításai alapján várt volna.

Danison, aki hívő katolikusként nőtt fel, 1994-ben daganatos betegség miatt esett át egy műtéten, a beavatkozás közben azonban rövid időre a klinikai halál állapotába került. A nő, aki akkoriban egészségügyi jogászként dolgozott, azt mondja, igyekezett válaszokat találni „túlvilági utazásában”, és az teljesen átalakította az életét, valamint az értékrendjét.

„Fogalmam sem volt róla, hogy a testem haldoklik. Egy pillanatra sem vesztettem el az öntudatomat, a testem haldoklása és halála, illetve a túlvilági élményeim során. Végig tudatomnál voltam, és mindenre emlékszem” – magyarázta a nő.

Danison beszámolója sokban különbözik a katolikus egyház hagyományos tanításaitól. Azt mondta, „fénylényekkel” találkozott, és nemcsak a saját életét élte át újra, hanem több száz vagy ezer másikat is – írja a Daily Mail.

Az egész világ történelmét nyomon követhette, mintha egy dokumentumfilmet nézett volna végig, amely bemutatta, hogyan alakultak ki a vallások, és azt is megmagyarázta, miért tanított neki téves információkat a saját vallása.

Látta a saját testét a műtőasztalon, és tudatában volt annak, hogy fényesség veszi körül. Aztán a valóság természetével kapcsolatos kérdések merültek fel benne, például a következők: Mi az Isten? Mi vagyok én? Mit vár el tőlem Isten? Mi az élet célja? Hol van a mennyország? Hol van a pokol? Mi az egyetlen igaz vallás?

Azt is elmondta, hogy belépett a fénybe, amit önmaga körül tapasztalt, és ott öt másik „fénylénnyel” találkozott, akikkel egyesülve utazott tovább, így megtapasztalhatta „fizikai létezésüket.” Olyasmiként írta le az érzést, mint egy virtuális valóságra épülő játék, de annál sokkal kifinomultabb és valóságosabb.

„Ezután mi öten áthaladtunk azon az energiamezőn, amelyet én Forrásnak, mások pedig Istennek, Jahvénak, Allahnak, Teremtőnek stb. neveznek. Ahogy egyre mélyebbre kerültem a Forrás-jelenség energiamezőjébe, végignéztem az univerzum teremtését, miközben maga a Forrás magyarázta el nekem az élet értelmét és célját” – idézte fel a nő.

Azt mondta, megértette, hogy ő és minden ember a földön tulajdonképpen a Forrás része. „Te és én valójában a Forrás vagyunk, egyszerűen csak hasonló szerepet játszunk, mint amilyet az álmainkban is eljátszunk. Megmutatták nekem, hogy soha nem voltam különálló a Forrástól, és hogy valójában az öntudatának integrált része vagyok, amely csak átmenetileg lakozik egy emberi testben. Az élet célja, hogy a Forrás megtapasztalhassa az általa teremtett univerzum érzéseit, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi is megtapasztaljuk álmainkat önmagunk álombeli karakterein keresztül” – mondta.

„Amikor a testünk meghal, egyszerűen felébredünk az emberi élet álmából, és folytatjuk a spirituális életet abban, amit mi túlvilágnak nevezünk” – tette hozzá.

Danison szerint a tapasztalatai gyökeresen megváltoztatták az életét, ezért otthagyta az ügyvédi irodát, ahol korábban dolgozott, és saját irodát nyitott, közben pilótaengedélyt szerzett, magándetektív lett, és több könyvet is írt a tapasztalatairól, hogy másokhoz is eljutassa az üzenetet, amit kapott – azt, hogy a szeretet az egyetlen dolog, ami igazán számít.

2001-ben ismét súlyos betegségben szenvedett, és újabb halálközeli élményben volt része. Ekkor állítása szerint figyelmeztetést kapott, hogy nagyon nehéz idők várnak rá, és a teste talán nem lesz elég erős.

„Ha emberi gazdatestemben maradok, mondták nekem, állandó szenvedést fogok tapasztalni. Annak ellenére, amit a jövőmről mondtak nekem, úgy döntöttem, hogy emberi formában maradok. Nem akartam kudarcot vallani abban a küldetésben, amit a Forrás adott nekem, hogy elmondjam mindenkinek, amit a túlvilágon tanultam” – fogalmazott Danison.

Mindazoknak, akik közel állnak a halálhoz, egyszerű üzenete van: összpontosítsanak a szeretetre, és ne féljenek, mert a halál valójában egy hazatérés.

„Koncentrálj a szeretetre – minden emberre, akit szeretsz, minden helyre, ahol szeretve érezted magadat, minden eseményre, ami boldoggá tett, és minden boldogságra, amit a halálod után is érezni fogsz. Haza fogsz menni az igazi otthonodba, a feltétel nélküli szeretethez és elfogadáshoz. Ne feledd, hogy minden fájdalmat és szomorúságot magad mögött hagysz, amikor elmész, de magaddal viszel minden szeretetet és dédelgetett emléket” – mondta a nő, hozzátéve, hogy szeretteink nemcsak az emberi életben, hanem a túlvilágon is mellettünk lesznek.

- forrás:twice.hu -

- - - - - -

Meghalt, és rájött az élet értelmére - Nanci Danison története - videó

forrás: Bethany Kay

A bolygószférákon át vezető útról

“Halálunk és újabb születésünk között kitágul életünk az univerzumba, a kozmoszba, és azokat az erőket, amelyeket nem tudunk a földi világban megszerezni, a földi világhoz tartozó más égitestekről gyűjtjük be. Bennük vannak az erőtartalékok emberi burkaink számára. A Föld csak arra ad erőt az embernek, hogy énjét állandóan helyreállítsa; az emberi organizáció többi része más világokból kell hogy megszerezze erőit! Nézzük először az asztráltestet. Az ember élete halála után szó szerint beletágul a bolygószférákba. Lelki-szellemi lénye először – a kámalóka idején – akkorára tágul, hogy határa a Hold Föld körüli pályájának íve lesz. Ez természetesen azzal jár, hogy az egyes lények áthatják egymást. Azután tovább tágul a Merkúr-szféráig, vagyis addig, amit az okkultizmusban Merkúrnak neveznek, majd a Vénusz-szféráig, a Mars-szféráig, a Jupiter-szféráig, és végül a Szaturnusz-szféráig. Az ember egyre inkább kitágul. Azzal a lényével, amit átvitt a halál kapuján, úgy él, hogy előbb Merkúr-lakó lesz, majd Vénusz-lakó, Mars-lakó és így tovább, bizonyos módon meg kell hogy legyen a képessége arra, hogy ezekben a planetáris világokban otthonossá váljék. Mitől függ, hogy otthonossá lesz-e valahol vagy sem?

Először is arra van szüksége, hogy a kámalóka befejezte után legyen benne magában valami, ami képessé teszi arra, hogy rokonságban álljon a Merkúr-szféra erőivel, ahová akkor kerül. Ha haláluk és újraszületésük között megvizsgáljuk a különböző emberek életét, azt találjuk, hogy itteni életük szempontjából különbözőek. Határozott különbség mutatkozik köztük aszerint, hogy morális életfelfogással, vagyis egy morális vagy pedig egy immorális élet eredményeivel élik bele magukat a Merkúr-szférába. Itt természetesen az átmenet összes árnyalata megtalálható. Aki morális lelkületű, tehát egy morális élet eredményeit hozta magával, azzá válik a Merkúr-szférában, amit szellemi társas lénynek nevezhetnénk. Megvan a lehetősége arra, hogy más lényekkel – korábban elhunyt emberekkel vagy a Merkúr szféra lényeivel – kapcsolatba kerüljön, velük társas életet éljen. Az immorális ember viszont remetévé válik – úgy érzi, hogy ki van rekesztve e szféra többi lakóinak közösségéből. A halál és újraszületés közötti életben ezt vonja maga után a morális vagy immorális lelkület. Fontos, hogy megértsük: ebben a szférában a moralitás úgy hat, hogy lehetővé teszi kapcsolódásunkat az itt élő lényekhez; immorális lelkületünk viszont úgyszólván börtönbe zár. Tudjuk, hogy a többi lény itt van, de mintha burokban volnánk, nem tudunk hozzájuk közeledni. Az antiszociális, immorális földi életnek tehát itt, a Merkúr-szférában elmagányosodás az eredménye.

Arra nézve, hogy az ember miként tud más lényekkel kapcsolatot teremteni a következő szférában, amit egyelőre Vénusz-szférának nevezünk – az okkultizmus mindig is így nevezi, arra a vallásos lelkület a mérvadó. Akik földi életükben átérezték, hogy minden, ami a dolgokban és magában az emberben múlandó, összefüggésben áll valami örökkévalóval, és érezték, hogy az egyes életek lelki hangulatának Isten és a szellemiség felé kell hajolnia, azok az emberek kapcsolatot tudnak teremteni e szféra lényeivel. Ezzel szemben az, aki materialista felfogású, aki lelkét nem tudja afelé fordítani, ami örökkévaló, ami nem múlandó, ami isteni, az saját lénye fogságába esik, ebben a szférában magányosságra lesz kárhoztatva. Okkult kutatással éppen ebben a szférában láthatjuk a legjobban, hogy azzal a móddal, ahogy itt a Földön élünk, hogyan teremtjük meg asztráltestünkben az életfeltételeket ehhez a szférához. Bizonyos módon már a Földön meg kell teremtenünk a megértést és a hajlandóságot az iránt, amihez itt kapcsolatot akarunk találni. Vegyük azt a tényt, hogy az emberiség a Földön a különböző korokban a legkülönfélébb vallási felekezetek és világnézetek közvetítésével kapcsolódott az isteni-szellemi világ életéhez, hiszen ennek így is kellett lennie. Az emberiség fejlődése csak úgy haladhatott előre, hogy a vallásos élet egységes forrásából a különböző korokban a különböző népeknek adottságaik, klimatikus és egyéb viszonyaik szerint különböző vallásokat adtak azok, akik a világ mindenkori körülményei folytán erre hivatottak voltak. Ezek a hitvallások tehát egységes forrásból származnak, de az egyes népek feltételei szerint különböző fokon állnak. Az emberek még jelen korunkban is külön csoportokra oszlanak vallási felekezetük és világnézetük tekintetében. Nos tehát, amit vallásunk és világfelfogásunk lelkünkben kialakít, az készíti elő megértésünket és kapcsolódási képességünket a Vénusz-szféra számára. A hindu, a kínai, a muzulmán, a keresztény ember vallásos érzései úgy készítik elő lelkét, hogy az a Vénusz-szférában mindenekelőtt azok iránt a lények iránt tanúsít majd megértést, azok iránt fog vonzódást érezni, akiknek hasonlók az érzései, akik lelküket ugyanazokban a felekezetekben formálták.

A Vénusz-szféra után a Nap-szférát éli át az ember. Halálunk és újraszületésünk között mint lelkek valóban Nap-lakókká válunk. A Nap-szférában pedig valami másra is szükség van, mint a Vénusz-szférában. Ha a Nap-szférában jó körülmények között akarunk élni halálunk és újraszületésünk között, akkor nem csak egy bizonyos embercsoportot kell megértenünk, hanem minden emberi lelket, hogy minden lélekhez tudjunk kapcsolódási pontot találni. A Nap-szférában már magányosnak, remetének érezzük magunkat, ha beszűkültünk egy vallási felekezet előítéleteibe és nem vagyunk képesek megérteni azt, aki egy másik vallással hatotta át a lelkét. Aki például a Földön csak arra talált lehetőséget, hogy egy bizonyos vallási felekezetnek érezze át minden nagyszerűségét, az a Nap-szférában nem érti meg más felekezetek híveit. De ez a meg nem értés nem olyan, mint a Földön. Itt a Földön az emberek meglehetnek egymás mellett anélkül, hogy lelkük mélyén megértenék egymást; különböző lehet a vallásuk, világnézetük. A Nap-szférában, minthogy ebbe mindnyájan beletágulunk és áthatjuk egymást, egyszerre vagyunk együtt, és bensőnkben elválasztva egymástól. Itt azonban minden különváltság, minden meg nem értés rettenetes szenvedés forrása. Ha a Földön nem neveltük rá magunkat a megértésre, akkor elkerülhetetlen szemrehányásként éljük meg találkozásunkat minden más felekezethez tartozóval. 

Földi fejlődésünkben a Nap-szférán való helyes áthaladáshoz az első indíttatást – miután az Ótestamentum népe ehhez az előkészületeket megtette – a golgotai misztérium adta meg. … a kereszténység legmélyebb gyökerével kezdettől fogva arra volt szabva, hogy minden ember hitvallása legyen, tekintet nélkül nemzetiségére, törzsi és faji hovatartozására és mindarra, ami az embereket egymástól megkülönbözteti. A kereszténységet akkor értjük meg helyesen, ha úgy fogjuk fel, hogy az emberben csak azt érinti, ami emberi, ami minden emberben benne van. Nagy tévedés volna, ha valaki azt állítaná, hogy a golgotai misztérium csak azokért történt, akik keresztényeknek nevezik magukat! Minden emberért történt! …a kereszténységet csak az érti meg gyökeréig, aki úgy tekint egy másik vallásrendszer hívére – legyen az kínai, hindu vagy bármi más-, hogy közben azt kérdi: ,,Mennyi van benne abból, ami krisztusi?” Nem az a fontos, hogy ezt meg is tudja válaszolni, hanem az, hogy tudja, mi a kereszténységben a realitás… Csak ha majd a keresztények annyira keresztények lesznek, hogy minden más lélekben megkeresik azt, ami benne keresztény – anélkül, hogy előbb mindenféle térítési kísérlettel próbálnák azt beleoltani a lelkekbe -, akkor értik majd meg valóban a kereszténység gyökereit. Minden a kereszténység helyes megértésén múlik!

A Nap-szférában való életünk attól függ, hogy milyen viszonyba kerültünk a golgotai misztériummal. Annyiban függ ettől, hogy a Nap-szférában csak akkor tudunk minden emberrel kapcsolatot teremteni, ha a golgotai misztériummal olyan viszonyba kerültünk, amit az előbb jellemeztem, ami már nem szűkít be valamilyen keresztény felekezet még tökéletlen formájába. Különben a Nap-szférában mindenképpen magányos emberekké válunk, akik más emberek lelkét nem képesek megtalálni. Van egy mondás, ami még a Nap szférában is megtartja erejét, ami ha érvényes ránk, akkor a Nap-szférában egy másik emberrel találkozva azzal társas életet élhetünk, saját lényünk nem fog visszalökni tőle. Ez a mondás pedig a következő: ,,Ahol ketten együtt vannak az én nevemben, én is ott vagyok köztük”? A Nap-szférában Krisztus valódi megismerésében találhat egymásra minden ember. S hogy egymásra találjanak, az végtelenül fontos, mi több életbevágó! Mert valami eldől az ember számára a Nap szférában: ott meg kell értenie egy bizonyos dolgot. Azt, hogy minek a megértéséről van szó, legjobban egy rendkívül jelentős ténnyel tudjuk megvilágítani, amely tulajdonképpen ott állhatna minden lélek előtt, de az emberi lelkek nem mindig tudatosítják magukban.

Az Újtestamentum egyik legszebb helye az, ahol Jézus Krisztus annak tudatára akarja az embereket ébreszteni, hogy lényüknek van egy isteni-szellemi belső magja, hogy „isteni szikraként” minden emberben benne él Isten, hogy minden emberben van valami isteni. Jézus Krisztus különös erővel hangsúlyozta ezt, amikor azt mondta: ,,Mindnyájan Istenek vagytok!” Kijelentésének hangsúlyából látjuk, hogy ezt tartotta az ember helyes megjelölésének. Ugyanezt a kijelentést tette egy másik lény is. Hogy milyen alkalomból, azt szimbolikusan az Ótestamentum fejezi ki. Lucifer jelenti ki az emberiség fejlődésének kezdetén: „Olyanok lesztek, mint az istenek!”. Egy ilyen tényt észre kell vennünk! Két lény – Lucifer és Krisztus – tartalmilag ugyanazt mondja: olyanok lesztek vagy vagytok, mint az Istenek. Mit akar a Biblia mondani, amikor mindkettőjük kijelentését hangsúlyozza? Azt, hogy ha ez a kijelentés Lucifer lényéből árad ki, átokká, ha viszont Krisztuséból, akkor a legnagyobb áldássá válik. Csodálatos titkot rejt ez magában. Amit Lucifer a kísértő hangján vet az ember elé, azt Krisztus a legmagasabb bölcsességként mondja az embernek. Nyomatékosan meg van írva a Bibliában, hogy egy kijelentésnek nemcsak a tartalma fontos, hanem az is lényeges, hogy kitől származik. Egy ilyen tényből meg kell éreznünk, hogy a dolgoknak mindig a mélyére kell hatolnunk, és hogy nagyon sokat tanulhatunk már abból is, ami exoterikusan rendelkezésünkre áll.

Halálunk és újraszületésünk között a Nap-szférában állandóan újra és újra halljuk, amint ezek a szavak hatalmas erővel szólnak emberi lelkünkhöz: ,,Isten vagy, Istennek kell lenned! Egy valamit tehát mindig egészen biztosan tudunk, amikor a Nap-szférába érkezünk: tudjuk, hogy ott újra találkozunk Luciferrel, és ő igen nyomatékosan megteszi lelkünknek ezt a kijelentést. Ettől kezdve Lucifert kezdjük igen jól megérteni – Krisztust viszont csak akkor, ha a Földön fokozatosan előkészültünk megértésére! A Nap-szférába nem viszünk magunkkal megértést e kijelentés számára – amennyiben Krisztus lényéből hangzik fel-, ha nem tettünk szert erre a megértésre a Földön a golgotai misztériumhoz való kapcsolatunk révén. Triviálisan azt is mondhatnám: a Nap-szférában két trónt találunk. Az egyik Lucifer trónja. Ezen mindig ott találjuk Lucifert, és csábítóan hangzanak felőle az istenségről szóló szavak. A másik trón ezzel szemben bizony még jobbára üresnek tűnik nekünk, jobban mondva számos embernek, mert ezen a trónon a Nap-szférában halálunk és újraszületésünk között meg kell találnunk azt, amit Krisztus Akasha-képének nevezhetünk. Ha megtaláljuk, akkor – amint az a későbbiekből kiderül – ez javunkra szolgál. De csak azért tudjuk megtalálni, mert Krisztus leszállt a Napról és egyesült a Föld-szférával. Ahhoz, hogy Krisztus trónját a Napon ne lássuk üresnek, hanem lássuk akkori tetteit, amikor még ő maga is a Napon létezett, ahhoz szellemi szemünket a Földön, a golgotai misztérium megértésével kell élesítenünk. Ilyen magasztos dolgokról többé-kevésbé csak képekben lehet beszélni, ezért mondtam, hogy triviálisan kell kifejeznem magam, ha erről a két trónról akarok szólni. Aki azonban fokozatosan felküzdi magát az efféle dolgok megértéséhez, az tudni fogja, hogy a földi szavak nem alkalmasak kifejezésükre, s ezért ha az ember meg akarja magát értetni, kénytelen képekhez folyamodni.

Azt, amire a Nap-szférában szükségünk van, csak akkor tudjuk megérteni, csak akkor tudunk vele kapcsolatot teremteni, ha a Földön szert tettünk valami olyasmire is, ami nemcsak asztrális erőinkre, hanem éteri erőinkre is hatni képes. Ha követték azt, amit elmondtam, tudják, hogy az éteri erőkre a vallások hatnak, azok dolgoznak az ember étertestén. Mindnyájan jelentős szellemi örökség birtokába jutunk, ha a golgotai misztérium megértésével képessé tesszük lelkünket arra, hogy áthassák a Nap-szféra erői. Mert a Nap-szférából kell azokat az erőket megszereznünk, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy következő inkarnációnkban megfelelő étertestet kapjunk. Ezzel szemben a többi planétáról szerezzük meg azokat az erőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy következő inkarnációnkban megfelelő asztráltesttel rendelkezzünk.

Olyan jövő felé haladunk, amelyben az emberek, ha eltávolodnak a golgotai misztériumtól, egyre inkább megfosztják magukat attól a lehetőségtől, hogy haláluk és újraszületésük között helyesen éljék át a Nap-szférát. Az igazság az, hogy minden lélekben meg kell keresnünk, hogy mi a krisztusi benne. Ha meg akarjuk érteni a kereszténység gyökerét, meg kell kérdeznünk magunktól, valahányszor szemben állunk egy emberrel: mennyi az, ami benne krisztusi? Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember kizárhatja magát a kereszténységből azáltal, hogy nem tudatosítja magában a másikban rejlő krisztusi magot. S ha most megismételjük Pál apostol szavait: „Krisztus nemcsak a zsidókért, ha nem a pogányokért is meghalt”, hozzátehetjük: ha azonban az emberiség további előrehaladása során az emberek kizárják magukat a megváltásból, mert egyre tudatosabban elutasítják a golgotai misztériumot, akkor az megakadályozza, hogy eljusson hozzájuk az, ami értük történt. A golgotai misztérium jótette minden emberért történt! Minden embernek szabadságában áll, hogy engedje magára hatni ezt a jótettet. De hogy ezt milyen módon teszi, nos, a jövőben egyre inkább attól fog függni, hogy mennyire lesz képes a Nap-szférában megszerezni azokat az erőket, amelyek következő inkarnációja étertestének helyes módon történő kialakításához szükségesek. A kereszténység tehát, amely – bár kevés megértéssel, de mégis – a golgotai misztériumhoz kapcsolódott, az emberiség első előkészülete arra, hogy a Nap-szférával ismét minden lélek helyes viszonyba kerüljön. A második impulzus ezek után a golgotai misztérium helyes, antropozófus megértése kell hogy legyen. A Nap-szférával akkor juthatunk helyes viszonyba, ha megtanulunk egyre mélyebben behatolni a golgotai misztériumba!

Ha az ember beleélte magát a Nap-szférába, továbbtágul, és beleéli magát a Mars-szférába. Nagyon lényeges ugyanis, hogy ne csak a Nap-szférában lévő Nap-erőkkel kerüljön helyes kapcsolatba, hanem hogy ezt a kapcsolódó képességét magával vigye a Mars-szférába is. Annak érdekében, hogy tudata ne tompuljon le, ne szüljön meg a Nap-szféra után, hanem magával vihesse azt a Mars-szférába és az utána következő Jupiter-szférába is, ahhoz az emberi fejlődés jelenlegi szakaszában az szükséges, hogy az emberi lelkek szellemileg megértsék azt, ami vallásainkban és világnézeteinkben él. Ezért kell törekednünk a vallások és világnézetek megértésére.”

forrás: Balogh Gábor antropozofus.hu

- RUDOLF STEINER: ÉLET A HALÁL ÉS AZ ÚJRASZÜLETÉS KÖZÖTT (GA141) -

- - - - - - -

Univerzum - videó

forrás:gyulaihirlap

Boldogasszony Kápolna a Gébárti-tónál

 

A kápolna Makovecz Imre tervei alapján készült egy Szűzanya-látomás alapján.

Története:

Dr. Buksa Ildikó, marosvásárhelyi származású, zalaegerszegi orvos és népdalénekes 2009 februárjában levélben fordult Makovecz Imréhez. Ebben beszámolt arról, hogy a zalaegerszegi Gébártitó mellett Mária-jelenésnek volt tanúja imatársával, Koltainé Markos Évával. 2005. november 20-án, érezve a Szűzanya jelenlétét, látták, ahogy felhőszerű köpenyét kelet felé fújta a szél, majd a rózsafüzér imádkozása közben a kápolna szót vélték hallani. A látomást le is rajzolták. A vázlaton egy gyermekét ölében tartó Boldogasszony alakja körvonalazódik. Újabb megerősítésre várva többször visszatértek a helyszínre, ahová a Szűzanya tiszteletére kápolnát kell építeni. Helyét a tó déli oldalán jelölte meg, s kérte Makovecz Imrét, hogy készítse el a kápolna tervét. A Mester rövid időn belül két vázlatot is készített. Az első változatban a látomást idézi meg az épület belső kialakítása: a „Szűzanya gyermekével” körvonala jelenik meg, és hullámzik végig a kápolna hosszában. A másik vázlat

egyszerűbb megoldást mutat: egy téglaboltozatú, vakolt, meszelt kápolnában az oltárnál ül a Boldogasszony a kisdeddel. A választás végül az első variációra esett. 

Többéves egyeztetéssorozat és terület-előkészítés után Zalaegerszeg városának önkormányzata 2016 áprilisában tervezési szerződést kötött a Makona Kft.-vel. A vázlatterv kidolgozása így a Mester szellemiségének megőrzésével készülhetett az egykori munkatársak keze alatt. Az alapkövet 2018-ban rakták le. A település zarándokközpont és múzeum építésével tiszteleg Mindszenty József bíboros helyi tevékenysége előtt, mindemellett Makovecz Imre emlékét is szeretnék megőrizni. Mivel a terv készítésekor járt utoljára a városban, sokan várták a kápolna építését, nagy volt az érdeklődés a lakosság körében. A telken a kápolna mellett elkészült a 35 éves Gébárti Kézművesek Házának bővítése is (építész: Fülöp Tibor), ahol egy állandó kiállítás keretében emlékeznek meg a Mester zalai alkotásairól.

A zalaegerszegi Gébárti-tó déli oldalán, a gát melletti ligetes részen álló templomot a magyar organikus építészet mestere, Makovecz Imre, néhány évvel a halála előtt tervezte, 2009-ben. Egy földből kinövő, égbe nyíló élő testet jelenít meg. A 68 négyzetméter alapterületű, ovális alaprajzú Boldogasszony kápolna felszentelésére 2019 nyarán került sor.

"Az Isten háza rendkívüli feladat. A renkívüliségnek árnyalatai vannak. Ezek az árnyalatok a vallások különbözőségeiből, a különböző helyzetekből, a helyi lelki és testi különbözőségekből keletkeznek.

Én abban a kegyelemben részesültem, hogy sokféle vallásnak és alapvetően különböző helyekre kellett templomokat terveznem. A templom egy földből kinövő, égbe nyíló élő testet jelenít meg, melynek föld fölötti része az égből ereszkedik alá, és egyben az égbe tör. Az általam tervezett templomokra a fentiek érvényesek, függetlenül attól, hogy melyik vallásnak épülnek.

Mert hisz egy a teremtő és fenntartó Úristen."

- Makovecz Imre -

forrás: makovecz.hu - epa.hu -

fotók:zalaegerszeg.hu

Boldogasszony Kápolna a Gébárti-tónál - videó

forrás:Balaicz Zoltán polgármester

Dr. Földes László: A hatodik érzék működése

Amióta csak ember létezik a Földön, azóta sejti, hogy a látható világ mögött egy szemmel nem látható, szellemi világ húzódik. Voltak olyan kultúrkorszakok az emberiség történetében, amikor a fizikai világban élő ember állandóan észlelte a szellemi világ hatásait, és voltak olyanok, amikor ez az észlelés elsötétült. Mindig voltak olyanok, akik keresték és kutatták a szellemi világot, ezáltal akarták jobban megérteni a földi világunkat mozgató törvényeket. Voltak idők, mikor az „útkeresőket” csodálták az emberek, földöntúli hatalmat tulajdonítottak nekik, és voltak idők, amikor őrültnek tartották és üldözték őket.

Élet a barlangban

Platón, az ókori görög bölcs egy barlanghasonlattal jól rávilágít arra, hogyan is állunk a szellemi világgal és a hatodik érzékkel: „Képzeljünk el egy hatalmas barlangot, melynek a mélyén már kora gyermekkoruktól fogva leláncolt emberek élnek. Ezek az emberek még soha nem hagyhatták el a barlangot, ezért nem is sejtik, hogy azon kívül más valóság is létezik.

A barlangban nagy tűz ég, a tűz előtt pedig egy hatalmas fal van. Az őrök a fal mögül mindenféle tárgyakat mutatnak fel, valahogy úgy, ahogyan a bábosok a bábokat a nézőknek. A tárgyak árnyékát a tűz a barlang falára vetíti. A szerencsétlen leláncolt emberek csupán ezeket az árnyékokat láthatják. Az őrök beszélgetnek egymással, azonban a barlangüreg eltorzítja a hangjukat. A barlang falán látott árnyékokat és az őrök eltorzított hangját tartják a rabok valóságnak.

Egy nap az őrök az egyik leláncolt emberről leveszik a láncokat, és felvezetik őt a barlang szájához. Miután a felszabadított rab kilép a sötétből, kezdetben nagyon kellemetlennek érzi a kinti világot: a Nap elvakítja, és nem lát semmit. Idővel azonban, miután a szeme hozzászokott a világossághoz, megpillantja a dolgokat a maguk valóságában. Ekkor rájön, hogy mindaz, amit eddigi életében valóságnak hitt, csupán a valódi dolgok árnyéka volt.

Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok tükörképét, később magukat a dolgokat; aztán már könnyebben szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak fényét.

Miután a felszabadított rab megismerkedett a barlangon kívüli világgal, az őrök újra láncra verik, és visszaviszik a barlangba. A visszatért rab el fogja mesélni a társainak, hogy mit látott, hogy a falon látott dolgok csupán csak árnyékok. A társai azonban kinevetik és őrültnek tartják, a visszatért rabnak pedig soha többet nem lesz nyugta a barlang mélyén, hanem vissza fog vágyni a fenti világba.

A hatodik érzék működése során egy nem látható világból észleljük az információt

És ha ismét amaz árnyak böngészésében kellene versengenie az ottani örökös rabokkal, és vakoskodnék csak, míg a szeme meg nem szokná a sötétet – és ez az idő, míg megszokna ismét, nem is volna rövid –, hát nem kacagnák ki, nem mondanák-e róla: úgy kell neki, miért ment fel, íme, szeme világát vesztve jött vissza, hát lám, nem éri meg a felmenetel!

És ha valaki eztán megpróbálná béklyóikat megoldani, és felvezetni őket, azt, ha nyakon csíphetnék és megölhetnék – vajon nem ölnék-e meg?”

Az ember, amikor a szellemi világot kutatja, először kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyekre nem talál választ a látható fizikai világban. E kérdésekre válasz érkezik a nem látható világból, amit a kérdező valamilyen módon értelmez. A hatodik érzék működése tulajdonképpen azt jelenti, hogy észleljük a válasz megérkezését, és megértjük annak tartalmát, vagy legalábbis annak a ránk vonatkozó részét.

A szellemi világ kutatása

Az extrapszichológia tudománya szerint a nem tudatos elme (a tudattalan, a kollektív tudattalan, a nem látható szellemi világ) tartalmazza a világra jellemző összes információt, vagyis benne van minden, ami a világ múltjával, jelenével és részben jövőjével kapcsolatos. A tudatos elme azonban a tudattalan tartalmához nem vagy csak kis részben fér hozzá. Ezért van szükség olyan módszerekre, az elme olyan speciális működtetésére, amelyek segítségével a nem látható világ tartalma kutathatóvá válik.

A hatodik érzék tulajdonképpen nem más, mint a láthatatlan szellemi világ, a tudattalan érzékelésének és kutatásának lehetősége. A hatodik érzékünket az extraszenzorika segítségével fejleszthetjük és használhatjuk. Az „extra” azt jelenti, hogy „valamin kívül lévő”, a „szenzor” pedig azt: „érzékelő, ami érzékel”.

Az extraszenzorika tehát olyan érzékelést jelent, ami nem a fizikai test érzékszerveivel történik. A szellemi világból származó híradás azonban testi érzetekkel (képekkel, hangokkal, illatokkal, érzelmekkel stb.) jelenik meg. Tudatos gyakorlással és fejlesztéssel megszerezhető az a képesség, hogy a szellemi világ jelenségei között eligazodjunk.

A jelenségek helyes értelmezését az teszi lehetővé, ha ellenőrzött feltételek mellett gyakorolunk. A feltételek következetes betartása mellett ez a képesség tanulható.

Az extraszenzorika tulajdonképpen a megtanult érzékelés. Ez azt jelenti, hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat tanulás közben, amikor valamilyen érzetnek fel kell lépnie. Addig gyakorolunk, amíg ezt az érzetet képesek leszünk átélni, tudatosítjuk, hogy mit kell éreznünk, és addig gyakorolunk, amíg valóban képesek vagyunk arra, hogy ezt megérezzük. Később, amikor már használjuk extraszenz képességünket, akkor megérzünk valamilyen érzetet, és tudjuk róla, hogy milyen feltételrendszer mellett jön létre. Így fogunk tudni jól tájékozódni a nem látható világban.

A hatodik érzék fejleszthető

A hatodik érzékkel való érzékelés megtanulását mindig olyasmivel kell kezdeni, aminek van fizikai megnyilvánulása. Első lépésben meg kell tanulnunk érzékelni egy fizikailag is látható dolog szellemi megnyilvánulását. Csak ezután kezdhetünk olyan jelenségek után kutatni a nem látható világban, aminek csak szellemi tartalma van és nincs fizikai teste. Ennek a sorrendnek a betartása alapvető az egészséges szellemi fejlődés érdekében. Ezért javasoljuk minden kezdő szellemi kutatónak az extraszenz kézgyakorlatokat, mint legelső gyakorlási lehetőséget.

Mivel egy adott dolog számtalan adatot tartalmaz a nem megnyilvánult világban, szükséges, hogy legyen egy pontosan megfogalmazott, koncentrált kérdésünk. A szűrőfeltételek a szellemi jelenségek közötti pontos tájékozódást segítik elő, tulajdonképpen a feladatra való koncentrálást jelentik.

Az egészséges fejlődés szempontjából rendkívül fontos, hogy ellenőrizni tudjuk azt, amit extraszenz képességünkkel tapasztaltunk. Nagy hiba, ha a kezdetben olyan dolgokkal, eseményekkel foglalkozunk, amik a fizikai világban nem ellenőrizhetőek. Ha rendszeresen megbizonyosodunk a visszaellenőrzések kapcsán arról, hogy helyes és pontos volt az extraszenz érzékelésünk, akkor és csak akkor kezdjünk el foglalkozni nem ellenőrizhető dolgokkal.

Tanulást és gyakorlást igényel a hatodik érzék fejlesztése

A hatodik érzék használatakor a kapott érzet nagyban hasonlít ahhoz, mint ha valamelyik fizikai érzékszervvel történt volna az érzékelés. Így az extraszenz érzékeléseket annak alapján osztályozzuk, melyik fizikai érzékszerv észleléséhez hasonlít a kapott tartalom. Mivel a nem látható világ érzeteit egész szellemi lényünkkel érzékeljük – és nem csak a 3. szemmel, ahogyan azt sokan tévesen gondolják –, így nincs különbség az extraszenz érzékelés különböző formáival kapott információk között.

Semmivel nem ad többet az ún. „látás”, mint a „hallás”, a „tapintás” vagy az elménkben megjelenő válasz, az intuíció. Ugyan a szellemi világ érzékelését gyakran szellemi látásnak is nevezzük, mégis, az egész szellemi lényünkkel való érzékelést értjük alatta, és semmiképpen nem csupán a csukott szemmel látott képek érzékelését.

Most vegyük sorra az egyes fizikai érzékszerveknek megfelelő érzetet!

• A tapintási extraszenzorika esetében az érzet valamilyen egyszerű testi érzéshez hasonlít: hideg-meleg, ritka-sűrű, húzás-nyomás stb. Valamennyi forma közül a legkönnyebben tanulható, a leggyorsabban vezet eredményre. Ezen a módon tudjuk a legkönnyebben elsajátítani azt a képességet, hogy egy fizikai dolognak a szellemi tartalmát érzékeljük.

• A látási extraszenzorika esetében az érzet valamilyen formához, alakhoz, színhez hasonlít. A szellemi színeket nem úgy kell elképzelnünk, mint a fizikai világban tapasztaltakat. Az érzékelés során sem arra kell törekedni, hogy csukott szemmel úgy lássuk ezeket, mint nyitott szemmel a fizikai színeket. Ha a hatodik érzékkel látunk egy színt, akkor az nem azonos a valódi színek látásával. Sokkal inkább arról van szó, hogy a szellemi úton látott szín olyan élményt jelent, amit akkor érzünk, amikor ezt a színt a fizikai szemmel látjuk. Tulajdonképpen a valódi színek látásával kapcsolatos élményeink „színezik ki” a szellemileg látott képet.

Nem szabad erőltetni, hogy mindenképpen színeket lássunk a szellemi világban. Inkább engedni kell, hogy a látott dolog hangulata magával ragadjon bennünket, és ez az érzés fogja megjeleníteni számunkra a dolog színeit. Nagyon fontos egészséges szellemi fejlődésünk szempontjából, hogy a fenti gondolatot a magunkévá tegyük.

• A hallási extraszenzorika esetében az érzet valamilyen zajhoz, hanghoz vagy beszédhez hasonlít. Ezekre az érzetekre is igaz az, amit a látási extraszenzorikáról írtam. Szellemi hallásunkkal nem ténylegesen hallunk, hanem olyan élményeink öltöznek hangok formájába, amilyen élményeket akkor érzünk, amikor a fülünkkel halljuk ezeket a hangokat.

• A szaglási extraszenzorika esetében az érzet valamilyen szaghoz, illathoz hasonlít. Ebben az esetben is korábbi élményeink „illatosítják meg” szellemi tapasztalásunkat.

• Az ízlelési extraszenzorika során az érzet valamilyen ízhez hasonló. Nyilvánvalóan nem tényleges ízekkel, hanem „ízesített” élményekkel van dolgunk.

Az intuíció a leggyakoribb és a legjobban félreérhető extraszenzorika

• Az intuitív extraszenzorikát értelmezik félre a leggyakrabban. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a fantáziánk játéka valamilyen intuitív módon érkező üzenetet hordoz, amit szemrebbenés nélkül igaznak tekintünk. Ma egyenesen divatos arra hivatkozni, hogy tanulás és gyakorlás nélkül valaki intuitív módon valós tartalmú üzeneteket kap a szellemi világból. Természetesen vannak olyan különleges emberek, akik valóban képesek erre, de őket onnan ismerhetnénk fel, hogy mélyen hallgatnak. Kollégám, Joshi Bharat mondta egyszer: „Ma Magyarországon több tisztán látó jós van, mint eddig India történetében valaha volt.” Ez a kijelentés mindent elárul az intuíció félreértelmezéséről.

Egyik könyvében John Frawley a következő kérdést teszi fel: engednénk-e felülni gyermekeinket egy olyan iskolai kirándulóbuszra, amelyiknek a sofőrje azt állítja magáról, hogy sosem tanult vezetni, semmiféle gyakorlata nincs, és még a KRESZ-szabályokat sem ismeri, hanem intuitív módon közlekedik a busszal? Ha a válaszunk nem, akkor gondolkodjunk tovább: miért vagyunk képesek elhinni és megfogadni azokat a tanácsokat, amiket olyanoktól kapunk, akik azt állítják magukról, hogy egy halálközeli élmény vagy egy villámcsapás következtében, tanulás nélkül lettek tökéletesen intuitívek?

Az intuitív extraszenzorika egy ellenőrzött körülmények között megtanult és módszeresen begyakorolt észlelés. Távol áll tőle mindenféle fantáziálás.

Abban különbözik a többi extraszenzorika formától, hogy ebben az esetben a szellemi világból érkező választ nem jeleníti meg semmiféle testi érzet. A válasz egyszerűen „eszébe jut” a kérdést feltevőnek.

Hogyan lehet megkülönböztetni a fantáziálást a valódi intuitív élménytől?

Ehhez speciális feltételek mellett folytatott tanulás és gyakorlás szükséges. Speciális körülmények között megtanulható, hogy különbséget tegyünk a kósza, csapongó gondolati tartalom és a tiszta intuitív élmény között. Ilyen különleges körülményt biztosít – személyes tapasztalatom alapján – az extraszenz olvasás tanfolyam. Ezen a kurzuson a hallgatók a könyvet nem is nézve, néhányan közülük pedig csukott szemmel olvasnak szédítő sebességgel, átlagosan két oldalt másodpercenként úgy, hogy mindig megtalálják a könyvben a keresett adatokat.

Véleményem szerint az intuitív extraszenzorika tárgykörébe tartozik a tarot, a Ji King és a többi olyan sorselemzési módszer, amikben az intuitív élmény megszerzését valamilyen szimbólumrendszer használata segíti.

Különös utazás az extraszenzorika, érdemes jegyet váltani rá, vagyis tudatosan fejleszteni a hatodik érzékünket, és megtanulni a szellemi világgal való kommunikációt. Arra azonban készüljön fel, aki erre vágyik, hogy sok tanulásra és gyakorlásra lesz szüksége. Ennek során azonban új ajtók nyílnak meg az életében.

- Dr. Földes László -

- - - - - -

Extraszenzorika - Dr. Földes László - videó

forrás:Élet Spirituális