A Tudat

A tudat már eleve tudatos. Az a megnyilvánulatlan, az örök. Az univerzum azonban csak fokozatosan válik tudatossá. Maga a tudat időtlen, és ezért nem fejlődik. Sohasem született és nem hal meg.

Amikor a tudat megnyilvánult univerzummá válik, akkor látszólag ki van téve az időnek, és látszólag evolúciós folyamaton megy keresztül. Emberi elme képtelen teljesen megérteni e folyamat okát. Ám önmagunkban megpillanthatjuk ezt a folyamatot, és annak tudatos résztvevői lehetünk.
A tudat a forma megjelenése mögötti intelligencia, a szervező elv. A tudat már évmilliók óta készít formákat, hogy rajtuk keresztül kifejezhesse magát a megnyilvánultban.
Bár a színtiszta tudat megnyilvánulatlan birodalmát tekinthetnénk egy másik dimenziónak, az nem különül el a forma e dimenziójától. A forma és a formamentes egymásba hatol. A megnyilvánulatlan tudatosságként, belső térként, jelenlétként áramlik bele ebbe a dimenzióba. Hogyan teszi ezt? Az emberi formán keresztül, amelyik tudatossá válik, s betölti küldetését. Az emberi forma erre a magasabb célra teremtetett, és ahhoz egyéb formák milliói készítették elő a terepet.
Tudat inkarnálódik a megnyilvánult dimenzióba, vagyis az formává válik. Amikor ezt teszi, álomszerű állapotba jut. Az intelligencia megmarad, ám a tudat már nincs önmaga tudatában. Elveszti magát a formákban, azonosul a formákkal. Úgy is le lehetne ezt írni, hogy: az isteni leszáll az anyagba. Az univerzum evolúciójának e stádiumában a teljes kiáradó mozgás ebben az álomszerű állapotban zajlik. Fölébredés futó pillanatai csak az egyedi forma szétesésekor adódnak, tehát a meghalás idején. Ezt követően kezdetét veszi a következő inkarnáció, a formával való következő azonosulás, a következő egyedi álom, ami része a kollektív álomnak.
Amikor az oroszlán széttépi a zebra testét, akkor a zebraformába inkarnálódott tudat leválasztja magát a széteső formáról, és egy rövid pillanatra ráébred tudatként való lényegi, halhatatlan természetére; majd azt követően azonnal alvásba zuhan vissza: újra inkarnálódik egy másik formába. Amikor az oroszlán megöregszik, és többé már képtelen vadászni, ahogy az utolsót lélegzi, ismét megtörténik a pillanatnyi fölébredés, amit egy újabb forma álma követ.
Bolygónkon az emberi ego képviseli az egyetemes alvás végső stádiumát, a tudat formával történő azonosulását. A tudat fejlődésében ez szükséges stádium volt.
Az emberi agy egy magasan differenciált forma, amin keresztül tudat lép be e dimenzióba. Körülbelül százmilliárd idegsejtet (neuront) tartalmaz, ugyanannyit, mint ahány csillag található a galaxisunkban, amit tekinthetünk makrokozmikus agynak. Az agy nem teremt tudatot, hanem a tudat teremtette meg az agyat – a legösszetettebb földi formát – önmaga kifejezésére. Ha az agyad megsérül, az nem azt jelenti, hogy te tudatot vesztettél . Azt jelenti, hogy azt a formát a tudat már nem tudja használni ahhoz, hogy belépjen e dimenzióba. Nem veszíthetsz tudatot, mert lényegedet tekintve te tudat vagy. Csak olyan dolgot veszíthetsz el, ami a tiéd, de képtelenség elveszíteni valamit, ami te magad vagy.

(Eckhart Tolle)

Találkozások a szférákban

 

Sok emberben felmerül a kérdés, hogy vajon fogok-e „odaát” találkozni valakivel, aki fontos volt számomra? Ilyenkor elsősorban szeretteinkre gondolunk, és sokszor az segít elviselni a gyászt, ha tudjuk, reméljük, hogy egyszer viszontlátjuk egymást.

 

 

 

A szférákban a hasonlók találkoznak, ami a fényesebb szférákban örömmel és boldogsággal jár, a sötétebb szférákban viszont nem. Az alsó világokba ugyanis helytelen tettek és súlyos emberi hibák révén jutnak a lelkek, akik ott egymás között vannak. Ezért gyakran fordul elő, hogy az ellenségek itt találkoznak újra. Ez nagyon keserves állapotokat hoz létre, hiszen gyűlöleten alapul. Így az ilyen helyzetbe jutott emberi szellemek egymás üldözése és bosszúja elől folyton csak menekülnek, és – idővel, amikor ebben már nagyon kimerültek – minden lehetőséget felhasználnak arra, hogy ellenségük ne találja meg őket. Ezért még akár javulni is hajlandóak! Ilyenkor a Gondviselés egy olyan földi életet ajándékoz nekik, ahol anyagi testben újra összehozza őket a sors ellenségükkel, és alkalmuk nyílik békét kötni a másikkal, - mialatt kiegyenlítik karmikus tartozásaikat is. Ezek nem könnyű életek, és nem örömteli találkozások, de lehetőséget adnak a probléma megoldására, amire a szférákban nincs mód. Mivel ezek drámai, végzetes találkozások a Földön, amiben a lélek megtisztulhat, vagy elbukhat, ezért egy-egy ilyen élet után a szellem vagy felemelkedik egy magasabb létállapotba, vagy mélyebbre süllyed, mint volt.

Ha egy lélek bejutott egy viszonylag magasabb szférába (pl. a III. szféra felső részébe), akkor van lehetősége találkozni szeretteivel. Ez a lehetőség azonban mindkét félen múlik. Ha ugyanis a másik fél nem abba a szférába jutott, hanem egy távol esőbe, akkor minimális a találkozás esélye. Ha pl. egy házaspár egyik tagja szép, értékes földi életet élt, akkor ő bejuthat a magasabb szférába. Viszont ha párja olyan dolgokat követett el, ami miatt az alsóbb szférákba jut, akkor egy jó ideig nem fognak találkozni. Emiatt a tisztább szférákban – itt főleg a III–ról van szó) – sokan szomorkodhatnak is amiatt, hogy nem találják hozzátartozójukat. Ebbe bele kell nyugodniuk, hiszen mindenki magát juttatja oda, ahová kerül. A szomorúság azonban nem tart túl sokáig az ilyen helyeken, mivel tele van szeretetteljes, békés, segíteni vágyó lelkekkel, akik nem hagynak senkit sem szenvedni.

Szerencsére még ilyen esetekben is van remény az újra találkozásra: ha a túlvilágra „frissen” átkerült lélek megnyugodott, feldolgozta előző, földi életét, és fejlődni szeretne, akkor egy idő után – amikor már ő maga is fejlettebb állapotba kerül – mégis csak találkozhat szerettével. Ilyen gyakran előfordul.
Ezek az összefüggések vonatkoznak a halál órájára is: a haldokló lelki szemei előtt már a halál előtt is megjelenhetnek azok a túlvilági segítők, akik hivatottak őt átsegíteni ezen a nehéz szakaszon. Ezek a segítők lehetnek átköltözött hozzátartozók, amennyiben ők abban a helyzetben vannak, hogy el tudnak jönni segíteni. Ha viszont a volt földi hozzátartozók nem kerültek fényes szférába, vagy éppen a következő inkarnációjukra készülnek – és számos más ok is lehet – akkor nem ők fogják átkísérni a lelket a túlvilágra. Ezért csak az a biztos, hogy természetes halál esetében mindig jönnek segítők, akiket a haldokló láthat. Nem kell viszont arra számítani, hogy hozzátartozó jön, mert ez nem biztos. Ha az ember ebben az állapotban idegeneket pillantana meg, akikből szeretet és segítség sugárzik, akkor bátran bízzon meg bennük, és kövesse őket.

(Szabó Judit – A szférák)

 

A spirituális változás folyamata és a boldogság

A spirituális fejlődés egy hosszú és fáradságos utazás, mert az út idegen tájakon át vezet, melyek épp úgy telve vannak meglepetésekkel, örömökkel és szépséggel, mint nehézségekkel is. Az utazásunk fő állomásait az eddig szunnyadó képességeink felébresztése, a tudatunk új síkokra való emelése, és a személyiségünk gyökeres átalakítását jelenti.

Ebben az értelemben a „spirituális” szó nemcsak a hagyományosan vallási értelemben vett tapasztalatokat jelenti, hanem a tudat fejlődésének valamennyi állapotát, amelyeknek a magasabb és az átlagon felüli értékek adják az alapját. A Felettes Tudat, az alacsonyabb tudatalattinak a magasabb rendű ellenpárja, az emberi élet egységet teremtő központja, és ezáltal a magasabb Énünk, vagyis a lelkünk síkja. Ennek a síknak a felismerése és tudatosítása, a spirituális tapasztalatok értelme.

Ám a tudatunk azonosulása az egyén feletti magasabb Énünkkel, csak fokozatosan tud kialakulni. Ennek az alapvető és mélyreható átalakulásnak több kritikus szakasza van, amelyek különféle szellemi, érzelmi vagy fizikai problémákkal is járhatnak együtt. Ebben a folyamatban főleg négy fejlődési lépést ismerhetünk fel:

• a spirituális ébredést megelőző válságok,
• a spirituális ébredés által kiváltott válságok,
• a spirituális ébredés reakciói, és
• a változás folyamatának a szakaszai.

1. A spirituális ébredést megelőző válságok

Az emberről általánosságban elmondható, hogy alapvetően passzívan éli az életét, ahelyett, hogy azt maga is aktívan alakítaná. Olyannak fogadja el az életet, amilyen, és nem törődik a dolgok értelmével, az értékekkel és az idővel. Kizárolagosan a személyes igényei és vágyai beteljesülésére törekszik. Ki akarja elégíteni az érzékeit, és érzelmi örömökre, anyagi biztonságra, valamint a személyes becsvágya kielégítésére összpontosít. És még akkor is vallásosnak és istenhívőnek tartja magát, ha ez a vallásosság csak külsődleges, és csak a hagyományokon alapul. Vagyis ha betartja az egyháza parancsolatait, részt vesz a szertartásokban, mert ezzel már ki is alakult benne az az érzés, hogy megtett mindent, amit tennie kellett.

Tehát a változás mindig az elégedetlenség fokozódó érzésével kezdődik. Ilyenkor egyre erősebbé válik az az érzés, hogy üres az élet. A személyünkkel összefüggő kérdések is, amelyeknek eddig oly sok figyelmet szenteltünk, lassan a háttérbe húzódnak és elveszítik a volt jelentőségüket, ha elkezdjük az élet értelmét és a szenvedéseink okát kutatni. Egy új felelősségtudat alakul ki bennünk, ami azonban egyuttal erős önvádat és lelkiismeret-furdalást is kivált. Ezért a spirituális gondolatokkal való találkozást, a nagyobb dimenziók iránti sejtelmek felbukkanását az életünkben, az emberi élet egyik legnagyobb fordulópontjának tekinthetjük. Ezek a válságok pozitív válságok, amelyek felszínre hozzák a személyiségünk azon vonásait, amelyeket a fejlődés érdekében észre kell hogy vegyünk, és meg kell hogy változtassunk.

2. A spirituális ébredés által kiváltott válságok

Amikor a fény és az energiák áramlásának hatására megnyílik a tudatos és a tudattalan síkok közötti, vagyis az „én” és az „Én” közötti csatorna, ennek a megélése csodálatos enyhülést tud eredményezni. Ilyenkor megszűnnek az előző időszakot jellemző konfliktusok és szenvedések, mind az általuk kiváltott lelki és fizikai tünetekkel együtt. Ez bizonyítja azt is, hogy a testi panaszainkat nagyon sokszor nem a fizikai problémák okozzák, hanem egy belső küzdelem következményeiként jelennek meg. Minden ilyen esetben is, a spirituális ébredés egy valódi gyógyulást jelent.

De sokszor a személyiség még nem elég érett ahhoz, hogy a teste kellőképpen tudja befogadni és vezetni a fény és az erő áradását, ezért az intenzív meditációkban fájdalmat érez. Ez például megtörténhet, ha az értelem még nem kiegyensúlyozott, az érzelmek és a képzelőerő még kontrollálatlan, vagy az idegrendszerünk még túlságosan érzékeny. Hisz az intenzív áradása a spirituális energiáknak erős reakciókat vált ki a testben, ami elsőre ugyan megzavar, viszont elősegíti és lehetővé teszi a következő lépést.

Egy másik ismert probléma az út kezdetén, hogyha félreismerjük a lélek változásra hívó üzenetét. Ez különösen akkor történik, ha hajlunk az önelégültségre és a hiúságra, és dicséretnek, és elismerésnek véljük az energiák érintését, és nem mint egy változásra hívó impulzust. Az abszolút és a relatív, vagyis az „én” és az „Én” közötti különbségek elmosódnak, és a beáramló spirituális energia a személyiséget fújja fel.

A különösen érzékeny emberekben még a parapszichológiai képességek is felébredhetnek. Látomásaik vannak, magasabb szellemiségű lények hangját hallják, elkezdik gyakorolni az automatikus írást, majd kritika nélkül fogadják el az üzeneteket, és fenntartások nélkül engedelmeskednek is nekik. Az ilyen üzenetek ugyan tudnak különböző értékeket is képviselni, és néha valóban fontos jeladásokat is tudnak tartalmazni. Ezért fontos egy egészséges ítélőképességgel és fokozott megkülönböztetéssel vizsgálni őket, anélkül, hogy engednénk, hogy elvakítson a szokatlan eredetük, vagy az állítólagos személyisége a közvetítőnek. Sohasem szabad hitelt adnunk az olyan üzeneteknek, amelyek egyértelmű utasítást tartalmaznak, engedelmességet követelnek, vagy felnagyítják a befogadó személyiségének a fontosságát.

3. A spirituális ébredésre adott reakciók

Ha a belső ébredést az öröm és a szellemi megvilágosodás érzése kíséri, és a tapasztalatok bepillantást engednek az élet céljába és értelmébe, megszűnik a kételkedés, megoldásokat találunk a problémáinkra, és biztonságérzet tölt el bennünket. Felismerjük, hogy minden élet egy egységet alkot, és a szeretet érzése áramlik bennünk mások, és az egész teremtés felé. A korábbi személyiség, annak minden tökéletlenségével és csiszolatlanságával, kezd a háttérbe szorulni, és egy új, szeretetteljes, szeretetreméltó lény nevet a világra. A felébredt Énünk sürgető kényszert érez, hogy szolgáljon, hogy másokkal is meg tudja osztani az újonnan megtalált szellemi gazdagságot.

Ám ez a felfokozott állapot mindig csak egy bizonyos ideig tart, majd ismét véget ér. A fény és a szeretet áradása mindig egy ritmust követ, akárcsak mint minden más is a világegyetemben, hisz minden dagályt, egy apály követ. A személyiség átformálódása ugyan megkezdődött, de az egyes átalakulások ritkán teljesek és tartósak. Igy a személyiség elemeinek nagy része legtöbbször ismét visszatér a korábbi állapotába. Tehát ennek a folyamatnak háromféle kimenetelét különböztethetjük meg:

1.      Ha a lélek energiája elég erős ahhoz, hogy egy magasabb síkra emelje a tudatot, és szétrombolja, ill. átnemesítse a személyiség mintáit, szokásait, nézeteit és hajlamait, mielőtt az energia áramlása véget ér, akkor az új integráció tartós lesz.

2.      Ha a lélek sugárzó energiája még nem olyan intenzív, vagy a tudat még nem elég érzékeny és befogadó, akkor el lehetett ugyan érni egy magasabb szintet, de a személyiség régi mintáinak csak egy része alakult át.

3.      De ha a lélek által közvetített energia még nem volt elegendő ahhoz, hogy a tudat egy magasabb szintet érintsen meg, akkor még túl erősek az ősrégi minták és blokádok, és elnyelik az energiát. Viszont a megélt folyamat során sok minden tudott napvilágra kerülni, aminek révén a magasabb sík már észlelhetővé és megközelíthetővé vált. És mégis, az ilyen esetekből sokszor csak egy fájdalmas tapasztalat emléke marad, mert nem a lélek „érintését” éreztük, hanem csak a megzavarását annak, ami vagyunk.

4. A változás folyamatának a szakaszai

A magasabb célok és az önmegvalósítás felé vezető út lépcsőfokai, a személyiségben sok mélyreható átalakulási és megújulási lehetőséget hívnak elő. Ez egy hosszú és sokrétű folyamat, amelyben a sors nyújtotta lehetőségek által tanuljuk a személyiségünkben mindazt kiküszöbölni, amelyek a lélek szabad áramlását és hatását akadályozzák. Így ezek az ídők olyan képességek fejlődését tudják magukkal hozni, amelyek eddig kihasználatlanok voltak, vagy megrekedtek az alapszinten. Ilyenkor főleg a magasabb Énünk cselekszik, és mi egyre fogékonyabbá válunk erre a vezetésre.

De ezekben a sokszor nagyon eseménydús időkben, a fény és a sötétség, az öröm és a szenvedés állandóan váltogatja egymást. Ezekben a változó időkben egyre inkább távolodunk a régi szokásainktól és nézeteinktől anélkül, hogy elértünk volna már egy új szintet, egy új bizonyosságot. Ilyenkor az ember olyan, mint egy hernyó, amely végighalad a pillangóvá változás folyamatán. A különbség csak az, hogy az embert nem veszi körül óvón egy gubó, amelyben elszigetelten, teljes nyugalomban élhetné meg az átalakulás folyamatát. Neki tovább kell folytatnia az életét ott, ahol most áll, és mintha mi sem történt volna, minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy továbbra is megfeleljen a családi élet, a társadalom és a hivatás sokrétű kötelezettségeinek.

Ez világosan mutatja, hogy mennyire nehéz a mindennapi életben egy olyan nehéz feladatot, mint a személyiség átalakítása véghezvinni. Tehát nem is meglepőek azok az idők, amikor annyira elmerülünk az önmagunk változásainak a feladatába, hogy a képességeink, amellyel különben sikeresen kezeljük a mindennapi élet eseményeit és problémáit, most korlátozva vannak.

Ám az ilyen periódusok egyben a legfontosabb vizsgák ideje is, amelyeket az „Énné-válás” útján kell letennünk. Ezért ezek az időszakok rendkívül értékesek, megtanítanak leküzdeni a személyes érzékenységet, és lehetőséget adnak, hogy kifejlesszük magunkban a belső függetlenséget és önbizalmat. De ilyenkor az is megtörténhet, hogy valaki nem értette meg a „lélek, vagyis a sors” üzenetét, és nem néz szembe a saját problémáival. Így ahelyett, hogy ezeken változtatna, egy belső fantáziálásba menekül, és a vélt tökéletessége tükrében tetszeleg.

5. A képességek és készségek felébresztésének folyamata

A fejlődés útja, mindig a szeretet és az együttérzés kialakulásának az irányába vezet. Hisz ez a szellem munkájának a legfontosabb gyümölcse, a fejlődés leglényegesebb és legmagasabb célja. Ezt a szeretetet mint melegség és közelség éljük meg a kapcsolatainkban, mint a világ minden teremtményével való összetartozásnak az érzését, ami immár nem pusztán csak hit vagy képzelőerő, hanem egy igaz tapasztalat.

A tudatosság az a kapu, amelyen át belépünk a spiritualitás birodalmaiba.

De csak akkor, ha a tudatos létezés az élet mindenkori jelenjében cselekszik, és nem a múltba merül, vagy a jövőbe réved. Mert a múlt emlék, a jövő pedig elképzelés, és csak a mindenkori itt és most nyitja meg a kaput a magasabb tudat valamennyi régiójához, amelyek a megszokott, mindennapi életünk határain kívül vannak.

De hogy ezen az úton el tudjunk indulni, a fegyelem gyakorlására van szükségünk. Hasznos gyakorlatok például a tudatos lélegzés ritmusát figyelemmel követni, a gondolatainkból belső képeket alkotni, vagy meditációkba elmerülni, mert mindez a figyelem összpontosítását fejleszti. Ezáltal tudjuk a kapcsolatunkat úgy a testünkkel, mint a szellemünkkel is elmélyiteni. Viszont a csönd idejében gyakran észreveszük, hogyha csak önmagunkra figyelünk, a testünk fizikai tünetekkel reagál! Ez abból ered, hogy fokozatosan oldódnak a régi görcsös, merev minták, és felszínre kerülnek azok a mélyen gyökerező viselkedésmódok és blokádok, amelyek az eddigi életünk során mint energiacsomók a testünkbe rakódtak.

Hisz mindannyian „tartogatunk” még valamelyik testrészünkben eldugottan érzéseket vagy gondolatokat. Ezek lehetnek a testnek akár az állkapocs, az arcizmok, a nyak, a váll vagy a hát izmaiban, amely egy Stresszhelyzetben a feszültséget öszpontosítja és görcsösen összehúzodik. Csak a figyelem csöndjében tudunk ezekkel a belső energiamintákkal találkozni, és az ebben a fájdalomban élő feszültséget tudatosítani. Mert a feloldása ezeknek az akadályoknak és korlátozásoknak csak a tudatosítás által lesz lehetséges, ha már világosan felismertük, hogy mi is van mögöttük. A témáink lehetnek: vágy és kívánság, vagy ennek az ellentéte, ellenszenv, düh, elutasítás és félelem, amelyek bennünk élnek, és a felismerésüket szeretnék megakadályozni. Ezért a csend idelyében sokszor menekülünk az álmosságba, a letargiába, vagy annak az ellentétébe az izgatottságba és nyughatatlanságba, vagy a kételkedésünk jelentkezik. De ha elkezdünk ezekkel az akadályokkal dolgozni, és felkutatjuk annak eredetét, akkor a felismerések a meditációs gyakorlatunk hasznos részévé válhatnak.

Viszont sokan vannak azok is, akik a spirituális munkából csak azt szeretnék, ami az életüket megszépíti, de ez sajnos sokszor a megrekedés pontja is marad, ahonnan aztán a fejlődés nem megy tovább. Mert a spirituális út ugyan a felszabaduláshoz vezet, de meg is követeli az én fontosságának a feladását, az önmagunkról alkotott eddigi elképzeléseinknek a megváltoztatását. Egy csodálatos érzés lesz ha egyszer megértjük, hogy milyen nagy és átfogó az az elmúlási folyamat, amikor az ego készen áll arra, hogy a helyét a magasabb Énnek átadja. De nagy szomorúságot is tud okozni, ha az, aminek mi magunkat tartottuk, úgy érezzük, hogy lassan eltűnik.

De abban a pillanatban, amikor elengedtük a „különlegességünket”, részévé váltunk mindennek, és egy mindent átfogó harmóniában, a taó-ban vagyunk. Ahogy Mahatma Gandhi is mondta: „Aki elveszíti az egóját, az abban a pillanatban az élet szolgálatában találja magát, ami örömet, és elragadtatást jelent. Új emberré válik, aki sohasem lesz fáradt az életét a Teremtés szolgálatába állítani.”

Hisz végső soron a spirituális úton mindig csak önmagunkon dolgozunk. Mert mindaddig, amíg magunkban a béke, a nyugalom, a szeretet, és az öröm, a tudatosság, az egyenesség és az igazság értékeit nem fejlesztettük ki, addig minden tettünkre a személyiségünk teszi a bélyegét. És mivel a feladatainkkal nem várhatunk addig, amíg „megvilágosodtunk”, a legjobb lenne, ha az egész életünket egy spirituális útnak tekintenénk, amely csodálatos lehetőséget ad arra, hogy önmagunkon dolgozzunk.

„Mert csak abban a mértékben, ahogy mi a kis énünket az örökös változásnak újra és újra kitesszük, tud az örökké élő énünk a belsőnkbe lépni. Csak a mindig új átlépése a megsemmisülés határának teszi lehetővé, hogy a megsemmisíthetetlen Létezés síkját megéljük. Tehát minél jobban tudunk a sokszor oly értelmetlennek tünő világgal kapcsolatban élni, annál inkább nyílnak meg előttünk a nagyobb élet dimenziói, és egy új élethez és létezéshez vezető kapu”.

(Forrás: ujvilagtudat)

Fotó a lélekről, ami az emberi testet elhagyja

 

Egy orosz tudós megörökítette, hogy a haldokló emberi testből miként távozik el a lélek.

 

 

 

 

Konstantin Korotkov egy speciális bioelektrikus kamerával lencsevégre kapta az emberi lélek távozását a testből. A technika a Kirlian fotográfián alapul, amelynek az a lényege, hogy gázkisüléses vizualizációs metódussal jeleníti meg a képeket. Jelen esetben a kék szín az emberi életerőt jelenti. A felvételek tapasztalatai alapján az élet először a fejnél, és köldöknél távozik, majd az ágyék, és a szív körül lehet látni az elválást a testtől.

 

Korotkov szerint az erőszakos vagy váratlan halált halt emberek esetében olyan energiazavar lép fel, hogy az asztráltest napok múlva is visszakerülhet a holttesthez.

Ezt felfoghatjuk fel nem használt energiának is. Korotkov egy elismert tudós, aki a szentpétervári Research Institue of Physical Culture  igazgatója. Szerinte az energiaképező eljárással biofizikai egyensúly hiány figyelhető meg, amely valós időben diagnosztizálható.

(Forrás:paranormal.hu)

 

Végül egy idevágó film: 

 

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 7.

Meddig tart még ez, ó lélek, meddig sürgesselek, hogy lépj az ösvényre, mely a megváltáshoz és a boldogsághoz visz? Nem vagy hajlandó a vezetésemre bízni magadat! Meddig kényszerítesz, hogy veled menjek a pusztuláshoz vezető úton? Arra viszont én nem leszek hajlandó, hogy azt az utat járjam be veled.

Ha ez a nézeteltérés fennmarad közöttünk, ó lélek, akkor nem marad más hátra, el kell búcsúznunk egymástól. Útjaink elválnak, és mindegyikőnk arra megy, amerre kedve van, s amerre belső hajlama viszi.

Nem vagy őszinte, lélek. Nem cselekszel helyesen, sem bölcsen. Atyád oktat és int, s ez megszabadító és pompás eredményekhez vezet, ha szót fogadsz. Te viszont elfordulsz tőle, és a feleségedhez mégy, aki megtéveszt, csábít, hízeleg neked és édesen csalogat. Ennek a gyümölcse aztán aggály, gond és félelem, meg a csillapítatlan vágy fájdalma.

Győződj meg róla, lélek, hogy a fennkölt idegenek az alakulás világával léptek összeköttetésbe, és azt szolgálják. Erre a világra érkezve, mikor ennek a dolgaival megismerkedtek, elfeledkeztek saját világukról, a szellem világáról. Saját anyaglényük tudata elsötétült.

Ha sikerül felidézniük a feledésbe merültet, akkor mindkét életállapotot maguk előtt látják, és megállapíthatják a nagy különbséget, hogy az egyik nemes, a másik alantas. Mivel mindkét életterületet észlelik, szabadon dönthetnek, hogy hol akarnak lakni. Ha igaz gondolkodási képességükkel meglátják az egyik életállapot nagyszerűségét és magasztosságát a másikhoz képest, akkor mégis inkább visszatérnek a velük rokon dolgokhoz, és undorral tépik le magukról az ideiglenes kapcsolatokat.

Intés és dorgálás kisimítja és kifényesíti a lelkeket, megtisztítja őket szégyenfoltjaiktól. Az átmeneti befolyás révén homályossá vált tükröt dörzsöléssel és törléssel tisztítják. Ha azonban egy tükör homályossága ismétlődő befolyás által tartóssá vált, akkor a tükör más jelleget kapott, és elromlott. Az ilyen tükröt csak tisztító tűzzel lehet rendbe hozni. Hacsak nem végzetes folt esett rajtuk, a lelkeket is meg lehet tisztítani intés és dorgálás révén; ez ugyanis felidézi egykori életállapotuk emlékét. Viszont a lényük mélyéig elsötétült lelkeket csak úgy lehet rendbe hozni, ha a nyomorúságba zuhannak, sokáig ott maradnak, és ismételten megélik a siralmas állapotot.

Mennyiszer kell tűzbe tartani a más fémekkel elvegyült aranyat, míg tisztán és fényesen kerül elő belőle? Hányszor kell felizzítani a görbe rudat, míg egyenesre lehet kovácsolni? Hányszor kell a gabonát megszitálni, míg el lehet választani a belekeveredett pelyvától? És mennyiszer kell megélniük a szenvedést és mindenféle fájdalmat a tisztátalanná vált, megdermedt lelkeknek, míg megtalálják a helyes utat, és újra elnyerik eredeti tisztaságukat?

Mennyivel jobban ízlik az édes méz valamiféle keserű gyümölcsnél! Ezt persze csak az tudja, aki mindkettőt kóstolta. A lélek is csak úgy különbözetheti meg az édes boldogságot a fájdalmak keserűségétől, ha mindkettőt megélte. Nagy a különbség aközött, aki valamit elvet és lenéz, miután megvizsgálta, és aközött, akit a megvizsgálás vágya hajt. Aki a fegyverzet súlyát és a fáradalmakat a csatatérről ismeri, az ettől visszavonul. Aki soha nem volt csatában, az lelkesen a megismerésére törekszik.

Ha aztán, ó lélek, számos tapasztalatod után úgy véled, hogy a végére értél, akkor térj vissza legmagasságosabb lehetőségedhez, amelynek egykor birtokában voltál, amelyet elfelejtettél. Törekedj a legnagyobb célra, azon gondolkozz, és ahhoz igazodj, aki sem kezdetet, sem véget nem ismer, mindig jelenvaló a legrégibb múlttól a legtávolabbi jövőig, aki mindent megjelentet és feloszlat, nyit és zár, odaállít és elvesz, aki minden mindenben és minden egyes dolog külön-külön.

Vedd észre, lélek, hogy elválasztott dolgok nem lehetnek állandók és tartósak. Eltűnnek, elveszítik önállóságukat, és visszatérnek az általánoshoz, amelyhez tartoznak. Hasonlóképpen, az általánosságok is megfelelnek az első, örök elv örökös haladásának. Amikor erejük csökken, akkor idejüket múlván elpusztulnak. Tehát az általánosságok is szüntelenül változnak, valóságról mulandóságra váltanak.

Mily különbség áll fenn két barátod között, ó lélek. Az egyik a kirablásod révén gazdagodik meg, valójában gyűlöl és lebecsül, szegénységbe és szükségbe taszít. Fájdalmat és szenvedést hoz rád, megkísérel nevetségessé tenni, becsapni és megszentségteleníteni, hogy elveszítsed a becsületedet; elvakít, ha látni szeretnél, tévútra visz, ha a helyes úton akarsz járni; eláraszt hamis szeretetével, mely igaztalan és alantas, talmi dolgokat kívántat veled. Ennek eredményeként szegénység és szükség görnyeszt, aggály és gond terhel, lehúz a sötétség, bepiszkolódsz, és visszakerülsz a rabszolgaság állapotába.

Valahányszor ezt a barátodat gazdagítod, annál nagyobb lesz a szegénysége. Minél jobban tisztogatod, annál koszosabb és tisztátalanabb. Minél gyakrabban meggyógyítod, annál betegebb és rokkantabb lesz. Azt hiszed, barátsága tartós és állhatatos. De könnyen határoz úgy, hogy megválik tőled és cserben hagy. Ekkor a búcsú fájdalmát zúdítja rád, és megzavarodnak a gondolataid. Végül is azonban te vagy a hibás. Saját figyelmetlenséged, elvakultságod és butaságod sodort ebbe az állapotba.

Mennyire más a másik, aki szintén a barátod lehet. Ez gazdagít, segít a szükségben, a helyes útra vezérel, ha eltévelyegsz, oktat és tanít, amikor tájékozatlan vagy, felnyitja a szemed, ha vak vagy. Ez a barát - a másikkal ellentétben - nem sodor nehézségekbe, nem okoz neked nehéz munkát, se gondot, se feszültségeket. Ezenkívül örökké veled marad, a baráti kapcsolatot sohasem szakítja meg, nem hagy cserben, sem meg nem tagad tégedet. Az ő társaságában mindig is nagy megtiszteltetés ér az ő méltósága miatt, felvilágosulsz az ő világossága révén, élethez jutsz élete által, bölcsességhez és intelligenciához jutsz az ő bölcsessége és intelligenciája révén. Békesség és hatalom a részed az ő békéje és hatalma miatt. Javakkal áraszt el, melyeknek forrása örökké buzog. Igaz örömöt ad néked, melynek semmi köze az érzékekhez. Ha vele vagy, csak nyersz, semmit sem veszítesz. Őt válaszd barátodnak, ó lélek, lépj kapcsolatba és egyesülj vele.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)

Túl az elmén

A Fényben a látomás és a valóság egyek. Te ott ülsz, én pedig itt állok. Mondjuk azt, hogy én vagyok a látomás, és te a valóság. Rád kell néznem, és beléd kell hatolnom, hogy megismerjelek. De a legmagasabb meditációban a látomás és a valóság egyek.

Ahol te vagy, ott vagyok én is, ahol én vagyok, ott vagy te is. Egyek vagyunk. A legmagasabb meditációban ezért nincs szükségünk gondolatokra. A legmagasabb meditációban az ismerő és az ismeret tárgya egyek.

Még az elmélkedés is, ami egyfajta befelé tekintő csendes gondolkodás, messze áll a meditáció fegyelmezett tágasságától. Amint gondolkodni kezdünk, a korlátozottsággal és a kötöttséggel játszunk. Gondolataink, bármily édesek és kellemesek legyenek is az adott pillanatban, hosszú távon fájdalmasak, mert korlátoznak és megkötnek. A gondolkodó elmében nincs valóság. Minden pillanatban felépítünk egy világot, a következő pillanatban pedig leromboljuk. Az elmének is megvan a maga feladata, de a spirituális életben magasan felül kell emelkedni az értelmen oda, ahol örök béke, örök bölcsesség és örök Fény honol. Csak ha törekvésünkkel és meditációnkkal túllépünk a gondolkodáson, akkor láthatjuk és élvezhetjük egyszerre Isten valóságát és Isten látomását.

(Sri Chinmoy)

Egyiptom hagyatéka

Aki Egyiptomot igazán meg szeretné ismerni, annak nyitottnak kell lennie az ezotéria irányába. Egyiptom egykoron valóban a mágia fellegvára volt, egy Földre szállt isteni csoda, amelyet félistenekként tisztelt és imádott lények hoztak létre a sivatag
homokjából, s amihez foghatót még nem hordott a Föld a hátán.

MISZTÉRIUMISKOLÁK

Misztériumiskoláknak nevezzük azokat az ezoterikus műhelyeket és szent templomokat, ahová az atlantiszi tudás egy része át lett mentve a mitikus kontinens elsüllyedése után. Az egyiptomiak tökéletes csillagászati és csillagbölcseleti tudásuk birtokában ismerték az emberi testet öltött lélek evolúcióját. A Föld precessziós mozgásának (25920 éves nagy és 2160 éves
kis ciklusok) segítségével kirajzolódott előttük az ember spirituális felemelkedésének mikéntje. Előre látták, hogy az emberiség milyen korszakokon fog keresztül menni és miként
fog bukdácsolni, s legfőképpen, mi vár rá. Tisztán érzékelték, hogy évezredeken át tartó megtapasztalásokra, életek százaira van szükség ahhoz, hogy a fejlődés rögös ösvényét, amelyet az istenek rendeltek el, bejárják a lelkek.

A félistenek tökéletes tudásukkal megteremtették a papságokat. Minthogy a nép vezetőit a félistenek képezték ki pusztán néhány száz év leforgása alatt, a nép csakhamar tapasztalta, hogy milyen perspektívák előtt áll. A papok természetfeletti tudás révén csodában éltek az emberek.
Az egész életüket áthatotta a kozmikus rend és a rendszer.

Az egyiptomi kultúra megalapítója Thot volt, azaz Dzsehuti, aki a későbbi korokban mint Hermész Triszmegisztosz, magyarul Háromszorosan Hatalmas/Háromszorosan Bölcs született
meg. Tőle idézek:

„Mindenkiben szunnyad valami az isteniből,
s ha ez megtermékenyül, akkor életre hívható az emberben minden olyan tulajdonság, amelyet az istenek magukból
adtak az ember számára. A mindenhatósághoz mindenekelőtt szellemi önuralom szükséges.”

Az ember tehát nem más, mint testté vált Ige.
Ige alatt nem gondolatot vagy szót értünk, hanem a szellemet. Így az ember elmondhatja, hogy az Isteni Tudatnak vagy Szellemnek a
megnyilvánulása, s ha ez megtermékenyül benne, akkor isteni tulajdonságai kifejlődnek és valóban a világ ura lesz. Nem úgy, mint az amerikai filmekben: másokat eltiporva, elnyomva,
hanem bölcsen használva természetfeletti adottságait.

Az egyiptomiak a misztériumiskolákként funkcionáló templomaikban asztrális kapukat működtettek. Ezt ma úgy
mondanánk, hogy dimenziókapukat használtak, melyek a magasabb világokkal kötötték őket össze. Ne feledjük, hogy évezredeken keresztül napi szinten működtették a csillagkapukat, így Egyiptomban ma is rengeteg energianyomot találunk a
fennmaradt templomokban. Ezeken az asztrális kapukon keresztül
a tudók ma is képesek kapcsolatba lépni a gondolat feletti valósággal, a csillagok birodalmával és a túlvilággal.
Annál is inkább, mert néhány évvel ezelőtt több ilyen kapu aktivizálódni kezdett. Egyiptom hagyatéka lassan napvilágra kerül!

Az egyiptomi építmények és szent helyek azért sem estek áldozatul az idő vasfogának, leszámítva az emberi vandalizmus
– , mert az örökkévalóság erői hatják át a szakrális építmények falait, szobrait és egész terét.

A misztériumiskolák az isteni (transzcendentális) tudás felfedésének különböző állomásai szerint jöttek létre. S minthogy az egyetlen Teremtő a Félistenek kezébe adta a kormányzást
és őket bízta meg az emberiség sorsának alakításával, így érthető, miért szólt Egyiptomban minden a félistenekről. Minden korszaknak
megvoltak a misztérium iskolái, illetve minden félistennek megvoltak a beavatotti templomai. Azonban a legerősebb és egyben legnagyobb csoport a Napisten iskolája volt, a Hórusz Szem Papság. Egyik központjuk Héliopoliszban (korábban Annu) jött létre az i.e. 7. évezredben. Itt a Napistent Atum - Ra - nak nevezték. Ez még az anyagi univerzum születése előtti állapotot
szimbolizálja, amikor még minden egységes és megnyilvánulatlan volt. A másik központ valamivel később, az i.e. 5. évezredben jött létre Memphiszben. Ekkor a Napistennek egy másik aspektusát imádták, akit Ptah Ra-nak hívtak. Ptah Ra testesíti meg azt
az állapotot, amikor a Napisten létrehozta az anyagi univerzumot, tehát amikor megszülettek a galaxisok és a bolygók.
Később egy újabb központ alakult i.e. 3. évezredben a Napisten
- kultusz kiteljesedésére Karnakban. (régen Théba, ma Luxor)
Ekkortájt a Napistent mint Amon-Ra-t imádták. Jóllehet ez a
megszólítás csak az Újbirodalom alatt vált teljesen közismertté. Ekkor már Amon-Ra-t mint az istenek királya tartották számon, vagyis a legerősebb félistenként tekintettek rá. Az istenség eme aspektusa azt ábrázolja, amikor a Napisten megteremti az emberi tudatot.

Ha ezek után végigtekintünk a főbb állomásokon, akkor láthatjuk,
hogy az ember anyagba merülésének és egyúttal a megvilágosodásának a kulcsait kapjuk a kezünkbe. Először a megnem nyilvánult lét, majd az anyagi lét, s az ember születése, végül mindez visszafelé : az ember spiritualizálódása. Alászállás és felemelkedés.
Materializáció és transzcendentálás.
Természetesen ebben sem lehet sietni vagy kikerülni az egyes állomásokat. A félistenek akarata és felügyelete mellett külön korszakok állnak az emberiség rendelkezésére, hogy egy - egy tudati állapotot megéljen és megoldjon magában. A középpontban a megismerés áll, melynek során az emberi tudat fokozatosan
elsajátíthatja a földi lét nyújtotta megannyi titkot.

A templomok egyben misztériumiskolák gyanánt is szolgáltak, ahol a tanulók, a Neofiták, lépésről-lépésre sajátíthatták el az Élet ismereteit : a csillagok tudományát (asztrológiát), a matematikát, a gyógyítás
művészetét, az alkímiát (természeti varázslást), a szent írásjelek
ismeretét, az istenhitet (teológiát) és így tovább. Mumifikációs tec
hnikáik magasan fejlett anatómiai és patológiai ismeretekről árulkodnak, számtalan műtétet, köztük szép számmal plasztikait is
végeztek. Minden kultúránál többre becsülték a nőt, a nőiséget és az élet feminin oldalát. Az illatszerek, a kozmetikumok és a
szépészet mesterei voltak. Kifinomult higiéniai igénnyel rendelkeztek, amivel az európaiak egy része még a felvilágosodás korában is eléggé hadilábon állt. Elegendő csak a 17. századi rizsporos és fejkaparós-parókás francia viszonyokra gondolunk.

A főpapok és a varázslók olyan erőket idéztek meg, amelyek élő csodákban részesítették a népet. Ezek a mágikus erők átjárták a templomok falait és egy bonyolult rendszer szerint mind
a mai napig sugározzák magukból a magasztos energiákat. Minden évnek megvannak a maga jellegzetes energetikai hatásai.
Találunk köztük képességfejlesztő, tudatossá tevő, rezgésemelő, gyógyító, karma-oldó és egyéb más, speciális energiák.

A papoknak évek - évtizedek álltak rendelkezésére, hogy ugyanezt a megismerő - felfedező utat bejárják. Az egyes misztériumiskolák aszerint szerveződtek, hogy az élet rejtelmeit az isteni
igazság melyik oldaláról kívánták megközelíteni. Eszerint minden templom más volt és egyedi szemszögből közelítette meg az univerzum tudását.

Philae iskolája a nőiséggel állt kapcsolatban, mind az anyagi, mind a spirituális vonatkozásaival. Ízisz papnői a finomabb érzékeléssel, az intuíciókkal, a jövőbelátással, a
magasabb szintű ismeretekre való ráhangolódással és az érzékeken túli érzékeléssel foglalatoskodtak. Kom Omboban áll az egyetlen olyan templom, amelyet két isten, Szobek és Hórusz tiszteletére emeltek. Kom Omboban a lét és a tudat kettősségével
és az univerzum polarizáltságával foglalkoztak.
Félelem és bátorság, pozitív és negatív, alászállás és felemelkedés, élet és halál, teremtés és pusztítás,
fény és sötétség, anyagi és szellemi megvalósulás.

A Hórusz tiszteletére emelt edfui templomban, valamint III. Ramszesz medinet habui templomában az idő és a tér korlátai közül való kiszabadulást tanították, illetve a spirituális
érzékszervek tökéletesítését és az előző életek megismerését.
A Mut istennőnek szentelt luxori templomban a képzés
a test feletti uralom megszerzését és a szellemi önuralom elsajátítását célozta meg. Koncentrációt, meditációt, elmélkedést és határtalan önfegyelmet tanultak a beavatottak.
Karnakban, a legnagyobb templomban, melyet a Napistennek szenteltek, az emberi tudatosság fejlesztése volt a fő cél. A szavak erejének, a mágia hatalmának és az érzékelés megannyi
fajtájának fejlesztése várt ott a neofitákra.
Denderában, Hathor templomában foglalkoztak a csillagászattal, az asztrológiával, a gyógyítással és itt kapták meg a legmagasabb rangú beavatásokat a főpapok.
Dendera volt a mágia valódi sasfészke.

Sok templomban nem csak emberek éltek, illetve tanítottak, bizony sokszor előfordult, hogy
földönkívüliek látogattak el egy-egy misztériumiskolába és adták át a tudást a főpapoknak. Ezért is találunk rengeteg földönkívülire, idegenre utaló ábrázolást és információt a misztériumiskolák falain. De ez már egy másik történet.

(Száraz György)

Karácsonyi szeretethimnusz

Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő
harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem
szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra,
ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt
készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok
egyéb, mint szakácsnő.
Ha a szegény konyhában segédkezem, az öregek otthonában, karácsonyi
énekeket zengek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a
családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit nem használ nekem.
Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel
díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban
énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg,
miről is szól a karácsony.
A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.
A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott
karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból,
hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel
ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik.
A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek
elavulnak.
De a szeretet ajándéka megmarad.

(Ismeretlen szerző)

Rudolf Steiner: A belső nyugalom

Törvény: úgy irányítsd minden tettedet és minden szavadat, hogy senkinek ne avatkozzál be szabadakarati elhatározásába.

Szabály: Teremtsd meg magadnak a belső nyugalom pillanatait, és tanuld meg ilyenkor a lényegeset megkülönböztetni a lényegtelentől.

Naponta legalább öt percre olyan területre kell koncentrálni, ami nem a mindennapi feladatok körébe tartozik. Ebben a legalább öt percben lelkünk előtt vonultassuk el örömeinket, szenvedéseinket, gondjainkat, tetteinket és tapasztalatainkat. Ezeket most szemléljük mintegy kívülről és felülről, mintha nem is velünk történtek volna meg, hanem valaki mással. Idegenként kell szembesülnünk önmagunkkal. Bíráló belső nyugalommal vizsgáljuk önmagunkat! Sorsunk régebbi eseményeivel ezt könnyebb megtennünk, mint a jelenlegi eseményekkel. Ilyenkor az a belső erő a lényeges, amivel megtaláljuk, megteremtjük magunkban a belső nyugalmat. Ennek a megtapasztalásnak időre van szüksége, érnie kell. Az érés abban mutatkozik meg, hogy „fölöttes énem” irányítja életemet, és nem sodornak a külső körülmények. A korábban félelmet keltő jelek már nem lesznek félelmetesek. „A tanítvány kezdi biztosan és határozottan irányítani élete hajóját az élet azelőtt őt ide-oda dobáló hullámain.”

Az ilyen nyugalom és biztonság hatással van az ember egész lényére is, ennek következtében megerősödik a belső ember és vele együtt erősödnek meg a magasabb megismeréshez vezető képességek is. Az ilyen irányú fejlődéssel lassanként elérkezik a tanítvány arra a pontra, ahol ő határozza meg, hogy milyen hatással legyen rá a külvilág. Ki kell fejlesztenem a képességet, hogy csak a saját magam által meghatározott módon engedjem közeledni magamhoz a külvilág benyomásait és csak akkor lehetek a szellemtudomány tanítványa. Erre komolyan kell törekednünk! Nem is az eredményre kell ügyelni, hanem a törekvésnek kell töretlennek lennie. Ennek a csendes szemlélődésnek életszükségletté kell válnia.

Eleinte a gondolatvilág uralja a lelket, majd lassan, mint aki bizonytalanul keresi egy ösvényen az átjárót, közelít a boldogító érzés. Olyan ez, mint amikor a nap bujkál a felhők mögött. Egy idő után a gondolatvilág olyan valósággá válik, mint a fizikai világ. Ilyenkor úgy kezeli a gondolatokat, mint a tárgyakat. Majd bekövetkezik az az idő is, amikor a gondolatvilágot már magasabb rendűnek tapasztalja meg, mint a fizikait. Belátja a tanítvány, hogy a gondolatok nem csupán árnyképek, hanem rejtett lények szólnak hozzá rajtuk keresztül. Kezdi már hallani a csendből feléje csendülő beszédet. Azelőtt csak a fülével hallott hangokat, most pedig már a lelkével hallja. Amikor először éli át ezt a pillanatot, a legnagyobb boldogság tölti be. Egész külső világát elárasztja a belső fény. Új életet kezd élni. Egy isteni és egyben Istennek tetsző világ árad a lelkébe…. Most már tudja, hogy ha dolgozik vagy szenved, egy nagy, szellemi, kozmikus összefüggés érdekében teszi.

A meditáció olyan út, amely az embert saját lénye örök, elpusztíthatatlan magvának meglátásához és megismeréséhez vezeti.

(Rudolf Steiner - Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez?)

Hála

Légy olyan hálás a Létezésnek, amennyire csak lehetséges - apró dolgokért is, ne csupán a nagy dolgokért... a puszta Lélegzésért.

 

 

Semmilyen jogos követelésünk nem lehet a létezéssel szemben, ezért minden, amit kapunk: Ajándék.
Legyen benned egyre több és több Hála és Köszönet; engedd, hogy ez legyen benned a legmeghatározóbb. Légy hálás Mindenkinek.
Ha megérted a hálát, akkor hálát érzel azokért a dolgokért, amelyeket társaid pozitívan tettek. Sőt azokért a dolgokért is hálás vagy, amelyeket Megtehettek Volna, de nem került rá sor. Hálát érzel azért, mert valaki segített neked - ez csupán a kezdet. Majd hálát kezdesz érezni azért is, mert valaki nem ártott neked - megtehette volna; kedves volt tőle, hogy nem tette meg.
Amint egyszer megérted a hála érzését, és engeded mélyen magadba ivódni, mindenért hálás leszel. És minél hálásabb leszel, annál kevesebbet panaszkodsz és morogsz. És ha egyszer eltűnik a panasz, eltűnik a boldogtalanság is.
A hála lehetetlenné teszi a boldogtalanságot. Ez az egyik legfontosabb Titok, amit meg kell tanulnod.
(Osho)

 

Spirituális szíved: a béke otthona

Ha a szívedben meditálsz, akkor ott meditálsz, ahol a lélek van. A lélek Fénye és tudata természetesen az egész testet áthatja, de van egy bizonyos hely, ahol a lélek a legtöbbet tartózkodik, és ez a szív.

Ha megvilágosulást akarsz, akkor azt a lelkedtől kell megkapnod, az pedig a szívedben van. Ha tudod, hogy mit akarsz, és hogy az hol található, akkor az az ésszerű, ha odamész. Máskülönben olyan lenne, mintha a vaskereskedésbe mennél kenyeret venni.

Hatalmas különbség van aközött, amit az értelemtől kaphatsz, és aközött, amit a szívtől. Az értelem korlátozott; a szív korlátlan. Mélyen benned végtelen béke, Fény és üdvösség van. Korlátozott mennyiséget szerezni belőlük könnyű feladat. Ezt az értelemben végzett meditáció is megadhatja. De végtelenül többre tehetsz szert, ha a szívre meditálsz. Tegyük fel, hogy két helyen is lehetőséged van dolgozni. Az egyik helyen kétszáz dollárt kereshetsz, a másikon pedig ötszázat. Ha bölcs vagy, nem vesztegeted az idődet az első helyen.

Mindaddig, amíg mélyen hiszel mindent összezavaró és bonyolító értelmedben, meditációd mindenképpen csalódást fog okozni. A hétköznapi emberek azt hiszik, hogy a bonyolultság bölcsesség. De a spirituális emberek tudják, hogy Isten nagyon egyszerű. A valódi igazság az egyszerűségben és az őszinteségben, nem pedig a bonyolultságban lakozik.

Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy az értelem rossz. Nem, ez egyáltalán nem szükségszerű. Az értelem ugyanakkor korlátozott. Az értelemtől a legjobb esetben is csak inspirációt kaphatunk, ami önmagában is korlátozott. A törekvés a szívből ered, mivel a lélek megvilágosulása mindig ott van. Amikor a szívedre meditálsz, akkor nemcsak törekvéshez jutsz, hanem megkapod ennek a törekvésnek a beteljesülését is: a lélek végtelen békéjét, Fényét és üdvösségét.

Maradj szíved napsütésében mindaddig, amíg megvilágosító sugarai el nem árasztják értelmedet is.

(Sri Chinmoy)

Hermész Triszmegisztosz - A Lélek Okulására 6.

A vízből elég egy korty, hogy megismerkedjünk a jellegével. A rész megtapasztalása révén az egészet ismerni lehet. Egy maréknyi homok, és általános képet kaptunk a Földről. Bár sokféle föld létezik, a fogalom és a lényeg mindig ugyanaz.

Szintúgy a barátok. Ha az ember egyhez fűződik, akkor rájön, hogy minden barátját megérti, ha ezt az egyet megértette. Ha valamelyikre fényt vet, akkor mind megvilágosodik. Elégedj meg ezzel a magyarázattal, ó lélek; erre támaszkodva belátásra tehetsz szert.

Látom, ó lélek, hogy az egyformák vonzzák egymást. Ennek igazságát neked is fel kell ismerned. Te, lélek, ragyogsz, részesülsz az életben és az Igében. Intelligens vagy, tisztességes, tiszta és folttalan. Megvan a megkülönböztető képességed és okos akaratod. Ne barátkozz tehát anyagi dolgokkal, mert azok romlottak és sötétek, nélkülözik a világosságot, az életet és a belátást, tisztességtelenek, tisztátalanok és piszkosak. Vak indulatok és változó vágyak hajtják őket.

Ha magyarázataimban nem bízol, ó lélek, akkor mutasd már meg, mennyiben egyeznek az általam felsorolt tulajdonságaid az anyagban lakók sajátosságaival. Két egymással ellenkező dolgot lehetetlen egyazon fogalomba foglalni.

A fuldoklónak eszébe sem jutna halat fogni; most fontosabb dolga van. Így vannak a világ lakói is. Amikor rádöbbennek siralmas állapotukra, akkor cselekvésük annyira a lelkük megmentésére irányul, hogy a világ javaira és örömeire ügyet sem vetnek többé.

Ha a boldoggá válás útján akarsz járni, ó lélek, akkor figyelmedet kizárólag arra irányítod, amit tapasztalatból ismersz, és azt keresed. Ha ismereteid az érzékszervekkel észlelhetőre szorítkoznak, akkor utadon ez vezet. Ha viszont tapasztalataid tárában megvan az, hogy betekintést nyertél a szellembe, s mindenekelőtt ehhez igazodsz, akkor ez lesz támaszod és irányvonalad.

Előtted két lakóhely fekszik: az egyik a te érzékszerveiddel, a másik pedig a szellem számára észlelhető. Mindkettőt megmutatják neked, mindkettőben tapasztalatot gyűjthetsz, mindkettőt láttad saját szemeddel. Válassz! Bármelyiket választod, egyik sem fog eltaszítani vagy elutasítani. Menj arra a területre, amelyet előnyben részesítesz.

Ha a világot választod, mely az érzékszervekkel észlelhető, akkor ezt a tartózkodási helyet fogadd el a tapasztalatból megismert feltételek mellett. Ha viszont a szellemmel észlelhető világba szándékozol beköltözni, akkor az érzékek világának elhagyása előtt világosan kell látnod bejárandó utadat, s hogy ezen hogyan haladhatsz lépésről lépésre és fokról fokra, míg el nem éred az örök békességet.

Ezt az utat választva ügyelj a búcsúzáskor, nehogy feledés és félelem tolakodjon az út és teközéd, nehogy az ösvényről letérj és rossz útra tévedj. Ha mégis a feledésbe támolyognál, akkor próbáld visszaszerezni az emléket azok híradásai segítségével, akik bejárták és tapasztalatból ismerik az utat. Ezek fénylenek a sötétségben, és elvezérelnek az úton, hogy célhoz érj.

Azt is tudnod kell, ó lélek, hogy ami felfelé tör, annak könnyűnek, tisztának és világosnak kell lennie, hogy hamar felérjen. Ami viszont lefelé hajlik, az nyilván nehéz és piszkos. Ez is úgy ér célt mielőbb, ha minél nehezebb.

A magasságos származású idegenek világukból leereszkednek a természetbe, hogy ezt szolgálják. Ám ha csupán testi szerveiket használják az íz, az illat, az érzelem és a látvány észlelésére, meg mindahhoz, ami ennek a tartozéka, akkor hamarosan elfeledik saját világukat annak sajátosságaival együtt, és azt hiszik, hogy más nem létezik, csak amit az érzékek világában látnak. Így a szellem világa kiesik az eszükből, s még az emléke is homályba vész. Ha nem lehet visszavinni őket a szellemet birtokló lények osztályához, akkor "halottnak" nyilvánítják valamennyijüket, mert belevesztek a természetbe, mely legyűrte őket.

Ha visszatérnek eredeti életmódjukhoz, és emlékeikből felidézik belső világukat, akkor azt mondják, hogy nem halottak többé, hanem feléledtek. Akkor gondolatban az őstípus működésére irányulnak, melyet szellemben felidéznek. Majd megkísérelik működését átgondolni és kipuhatolni, de nem csupán hatását méltatva, hanem feledésbe merült következményei miatt is. Amilyen mértékben aztán újra eszükbe jutnak az elfeledett dolgok, és megértik ezeket, úgy vonul el szemük elől a sötétség. Egyre egészségesebbek lesznek, és betegségükből kigyógyulnak. Belsőleg felfedezik, hogy az érzékvilág észlelése lázálom és látszat. Egy kép a valóságnak csak a padlóra vetett árnyéka vagy tükröződés a víz színén. Mivel a lelket foglyul ejtették a példázatok, és megszerette a formákat, nem a valóságot kedveli, a szellemet elfelejtette, amikor leszállt az érzékek világába.

Majd ha felötlik benne az őstípusok működésének emléke, akkor kigyógyul betegségéből, és a tudatlanság hosszú ideje után újra egészséges lesz. Ekkor elhagyja az érzékek világát, és visszatér a valóság ismeretéhez, a halhatatlansághoz és az örök élethez.

A szellem a lélek apja, a test a lélek felesége. A lélek mindkettőt figyelembe veszi. Az egyik pillanatban a szellemre irányul, mint fiú az apjára. Ez egy igaz és bensőséges cselekvés. A következő pillanatban a testi működésekre néz, mint a nejét kívánó férfi. Ez egy mellékes és mulandó hatás.

Nézd csak meg, mikor az asszony egyedül van a férjével, hogyan üdvözli őt nevetve és játékosan. Kedvesen és barátságosan beszél vele. Szándékát azonban véka alá rejti. Ugyanis a férfit rabszolgává akarja tenni, a saját céljai érdekében veszélybe taszítja. Mézzel eteti, mely azonban tele van halálos méreggel.

Amikor viszont az apa van egyedül fiával, akkor szigorúan inti és dorgálja, keményen beszél vele. Gondolatban ő is mást él át, nem azt, amit a látszat mutat. Tettének szándéka, hogy a fia előnyre és nyereségre tegyen szert az életben. A keserű ital, mellyel fiát itatja, s amelytől fia viszolyog, egészséget, életet és jó véget tartalmaz.

A testi természet a feleséged, ó lélek, a szellem az atyád. Atyádnak egy pofonja többet ér feleséged csókjánál. Atyádtól nem válhatsz el; rokonsága kötelékét nem szakíthatod el. Ha otthagyod, ha vele laksz, hogy jó vagy rossz a viszonyotok, a rokonság kötelez. A férfi elválhat feleségétől, ekkor az összeköttetés megszakad. Apját viszont nem válthatja le, hogy másik apát válasszon. Ha atyádnak engedelmeskedsz, ó lélek, akkor részesedsz az életben és a boldogságban. Ha viszont apádnak, a szellemnek nem engedelmeskedsz, hanem inkább a feleségednek, a testi természetnek, akkor beleveszel a halálba és a nyomorúságba.

Ha eljött a cselekvés ideje, ó lélek, és nem ragadod meg az alkalmat, akkor örömöd veszendőbe megy, s nem élvezheted jótettek gyümölcsét, és nem érdemelsz jutalmat. Ha nem ültetsz fát, amikor itt lenne az ideje, akkor gyümölcsöt sem szedhetsz, ha az lenne esedékes.

(Hermész Triszmegisztosz  - A Lélek Okulására)