Szinte minden ember, aki már veszített el szeretett hozzátartozóját, határtalan tehetetlenséggel és keserűséggel éli meg, hogy többé nem beszélhet vele, gondolatait nem juttathatja el hozzá, válaszát többé nem hallhatja. Utolsó mentsvárként, sokszor bármi áron, bármi lehetőséget megragadnak, ami mégis ennek létrejöttével kecsegtetné őket. Fontos tudnunk azonban, hogy egyrészt sok tévhit él a köztudatban ezzel kapcsolatosan (többek között különböző - például anyagi - érdekek miatt), másrészt a kapcsolatfelvételre mi magunk is képesek vagyunk!
Több helyütt írtam már, itt is fontos megemlíteni, a gondolataink erős energiák, melyeknek előjele annak az érzelemnek az előjelétől függ, mellyel felruháztuk azt, s azonnal annál a személynél vannak, akinek címeztük azt. A gondolat tehát az általunk létezőnek tekintett időt és teret nem ismerve működik, s mozgató rugója szellemi mivoltunk különféle tevékenységének, így a kommunikációnak (telepátia), a helyváltoztatásnak, a különböző valóságok megteremtésének, stb. A legtöbb ember nem képes azokat a gondolati energiákat észlelni, melyeket neki küldtek, azonban test nélküli állapotban ez természetes.
A testi halálát követően, a lélek tehát minden olyan gondolatot észlel, melyet neki szántak, feléje intéztek, sőt annak érzelmi minősége is hatást gyakorol rá. Így biztosak lehetünk abban, hogy egy elhunyt személy, minden gondolatunkat, melyet vele kapcsolatban alkotunk meg, észlelni fog - amennyiben észlelni szeretne, ám ez ismerősi, hozzátartozói kapcsolat esetén nyilvánvaló. Az, hogy miként reagál rá, vagy hogy egyáltalán reagál-e rá, az már rajta, a lelke fejlettségén, állapotán múlik. Reagálása esetén pedig, hogy mindebből mi mit veszünk észre, rajtunk múlik - bár elmondható, a legtöbbünk nem képes észlelni azt.
Ebből egyenesen következik két fontos dolog. Az egyik, hogy elhunyt szeretteinkkel bármikor, könnyedén felvehetjük a kapcsolatot - igaz, az esetek többségében ez egyoldalú kommunikációt jelent. A másik pedig, hogy nagyon nem mindegy, mit gondolunk egy eltávozott szerettünkről, s hogy milyen érzelmekkel viszonyulunk irányába, hiszen azokat folyamatosan érzékelni képes.
Sokan kecsegtetnek azzal a reménnyel, hogy különböző módokon lehetőséget nyújtanak az elhunyt szerettünkkel való kommunikációra. Azonban ez valójában nem ilyen egyszerű, s sokszor veszélyeket is rejthet magában. Csak egy példát említve: egy médiumnál sosem tudhatjuk biztosan, hogy valóban a szerettünk jelentkezik-e be, lehet csak egy rossz szándékú szellem leli örömét a mi megtévesztésünkben - s ez még akkor is elképzelhető, ha tud olyat mondani, amit csak mi és a szerettünk tudott, hiszen egy szellemi lény könnyedén olvashat a gondolatainkban is. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy minden esetben kételkednünk kellene egy esetleges médiumi közlés alkalmával vagy teljesen el kellene zárkózzunk előle. Egyrészt az üzenet jellegéből, illetve a médium személyiségéből ítéljük meg, hogy az jó vagy rossz szándékot, indíttatást éreztet-e, másrészt legyünk tudatosak s a kommunikációt inkább végezzük magunk, a fentebb leírt módon. Hiszen ha gondolatainkat erősen és érzelmekkel áthatva a szerettünk irányába sugározzuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ő azt valóban meg is kapja, ráadásul ezt bárhol, bármikor megtehetjük. Az a hétköznapokban elterjedt nézet, hogy bármikor, bárkivel felvehető a kapcsolat egy médiumon keresztül, sajnos csak egy félreértelmezett tévhit. A veszélyei mellett a legtöbb esetben nem is igaz. Megidézni, megszólítani, beszélgetni hívni egy eltávozott lelket egyszerűen nem illik, ugyanis abban az állapotban már nem szeretik a lelkek, hogy így zavarjuk őket, ráadásul sok esetben nem is áll módjában rendelkezésre állni. Fontos megjegyezni, hogy nem azért nem szeretnének vagy nem tudnak a rendelkezésünkre állni, amiért mi most hinnénk, hogy nem is akarnak, vagy nem érdekelnénk őket! Felsőbb szellemi erők engedélye is szükséges lehet olykor, hogy egy ilyen kétoldalú kommunikáció létrejöhessen, ami még a mi megélni kívánt vagy kénytelen sorsutunktól is függ. Olyan helyzetben azonban, amikor kifejezetten az adott lélek szeretne üzenetet átadni számunkra, arra igyekszik is minden lehetőséget megragadni. Akár egy médiumon, egy jelen, egy eseményen, egy különös érzeten, egy álmon keresztül igyekezni fog majd bennünket elérni, melyek esetében ha egyiket sem vesszük észre tudatosan, többnyire azért fordulhat elő, mert nem figyelünk rá eléggé.
A testünk halála után már egészen más, jóval szélesebb tudatossággal bírunk, már tudjuk, hogy mit is jelent valóban mindaz, amit most életnek hívunk, s annak megfelelően értékeljük azt. Tudjuk jól, hogy csupán egy láncszeme volt mindez a teljes létezésünknek, s azt is, hogy senkitől nem váltunk el örökre, csupán - meghatározott és nyilvánvaló ok miatt - előbb hazatértünk, mint más. Tudjuk jól, hogy mit kell tennünk, hogy milyen feladatok várnak ránk, az éppen elmúlt és a következő életünk közötti időben. Összegezve egy eltávozott lélek már egészen más fajsúllyal gondol a létezésre, mint most mi. S ilyenkor - bár nem könnyű elfogadni, de - a lelket nem szabad, nem illik, létezésének e szakaszában (meg)zavarni. Sőt, mint írtam, egyes lelkeknek lehetősége sincs arra, hogy válaszolni tudjanak, hiszen ehhez bizonyos esetekben szellemi feljebbvalójuk engedélye is szükséges. A legtöbb esetben meg kell elégednünk azzal, hogy a saját gondolatainkat eljuttassuk hozzájuk, amire a fentebb leírt módon bármikor, bárhol, egyszerűen képesek vagyunk. Annyit tehetünk még, hogy lefekvés előtt gondolatban vagy szóban megkérjük őt, ha szeretne, s ha van rá lehetősége, látogasson el hozzánk álmainkban, amikor a legérzékenyebb vagyunk az ő észlelésére. S ha szeretne, és ha módjában áll (s ha mi is képesek vagyunk azt észlelni, arra reggel emlékezni), akkor pár napon belül álmodni fogunk vele. Ha mégsem történne meg tehát, ne csüggedjünk, fogadjuk el azt a helyzetet is megértéssel és szeretettel. S ami a legfontosabb, hogy tudjuk, semmiről nem maradunk le, semmit sem szalasztunk el, hiszen amikor nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk valamennyi szerettünkkel.
Említettem már fentebb, hogy mennyire fontos, milyen gondolatokkal és érzelmekkel viszonyulunk egy elhunyt személyhez, az eltávozott szeretteinkhez. Mindent érezni fognak ugyanis ebből. Ha képtelenek vagyunk elengedni őket, ha túlságosan mély a gyászunk, vagy ha haraggal, negatív gondolatokkal vagyunk tele irányukba, ezek a nehéz energiák őket is (kisebb-nagyobb mértékben) gátolni fogják a létezésükben. Ám ha érzik rajtunk, hogy megértettük a létezésünk tényleges valóságát, s - ugyan szeretettel gondolunk rájuk mindig, de - képesek lettünk elengedni őket, ha boldognak látnak bennünket, akkor ők is azok lesznek, s ténylegesen is megnyugszanak. A legfontosabb tehát, hogy tudjuk biztosan, senkit sem örökre veszítettünk el, eltávozása - bármilyen körülmények között is - okkal történt, s hogy nagyon fontos a számukra, mi mit és hogyan gondolunk róluk, milyen érzelmeket táplálunk irántuk!
Azokban az esetekben, amikor a testének halála után a lélek, meghatározott időn belül, annak rendje módja szerint nem kel át a szellemvilágba, hanem hosszabb-rövidebb ideig itt ragadt lélek lesz belőle, többek között az is lehet az oka, hogy érzi, valaki vagy valakik még érzelmeikkel ideláncolják. Tehát ilyen esetekben mi magunk segíthetjük a legtöbbet, eltávozott szerettünkön, csupán azzal, ha megváltoztatjuk a gondolkozásmódunkat, s ezzel hagyjuk megnyugodni, továbblépni őt. Olykor ez nagyon nehéz, de ezt az ő érdekében kell, hogy megtegyük. Igazi szeretetünket pontosan úgy tudjuk bizonyítani irányukba, hogy túllépve a saját magunk veszteségén, fájdalmán, biztosítani tudjuk őket arról, hogy nem gátoljuk, hanem épp ellenkezőleg segítjük őket gondolatainkkal a továbblépésben, a létezésüknek boldog, zavartalan folytatásában. Ne feledjük, annyira lesznek nyugodtak és boldogak a szeretteink a szellemvilágban, mint amilyennek ők, bennünket látnak.
Több helyütt írtam már, itt is fontos megemlíteni, a gondolataink erős energiák, melyeknek előjele annak az érzelemnek az előjelétől függ, mellyel felruháztuk azt, s azonnal annál a személynél vannak, akinek címeztük azt. A gondolat tehát az általunk létezőnek tekintett időt és teret nem ismerve működik, s mozgató rugója szellemi mivoltunk különféle tevékenységének, így a kommunikációnak (telepátia), a helyváltoztatásnak, a különböző valóságok megteremtésének, stb. A legtöbb ember nem képes azokat a gondolati energiákat észlelni, melyeket neki küldtek, azonban test nélküli állapotban ez természetes.
A testi halálát követően, a lélek tehát minden olyan gondolatot észlel, melyet neki szántak, feléje intéztek, sőt annak érzelmi minősége is hatást gyakorol rá. Így biztosak lehetünk abban, hogy egy elhunyt személy, minden gondolatunkat, melyet vele kapcsolatban alkotunk meg, észlelni fog - amennyiben észlelni szeretne, ám ez ismerősi, hozzátartozói kapcsolat esetén nyilvánvaló. Az, hogy miként reagál rá, vagy hogy egyáltalán reagál-e rá, az már rajta, a lelke fejlettségén, állapotán múlik. Reagálása esetén pedig, hogy mindebből mi mit veszünk észre, rajtunk múlik - bár elmondható, a legtöbbünk nem képes észlelni azt.
Ebből egyenesen következik két fontos dolog. Az egyik, hogy elhunyt szeretteinkkel bármikor, könnyedén felvehetjük a kapcsolatot - igaz, az esetek többségében ez egyoldalú kommunikációt jelent. A másik pedig, hogy nagyon nem mindegy, mit gondolunk egy eltávozott szerettünkről, s hogy milyen érzelmekkel viszonyulunk irányába, hiszen azokat folyamatosan érzékelni képes.
Sokan kecsegtetnek azzal a reménnyel, hogy különböző módokon lehetőséget nyújtanak az elhunyt szerettünkkel való kommunikációra. Azonban ez valójában nem ilyen egyszerű, s sokszor veszélyeket is rejthet magában. Csak egy példát említve: egy médiumnál sosem tudhatjuk biztosan, hogy valóban a szerettünk jelentkezik-e be, lehet csak egy rossz szándékú szellem leli örömét a mi megtévesztésünkben - s ez még akkor is elképzelhető, ha tud olyat mondani, amit csak mi és a szerettünk tudott, hiszen egy szellemi lény könnyedén olvashat a gondolatainkban is. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy minden esetben kételkednünk kellene egy esetleges médiumi közlés alkalmával vagy teljesen el kellene zárkózzunk előle. Egyrészt az üzenet jellegéből, illetve a médium személyiségéből ítéljük meg, hogy az jó vagy rossz szándékot, indíttatást éreztet-e, másrészt legyünk tudatosak s a kommunikációt inkább végezzük magunk, a fentebb leírt módon. Hiszen ha gondolatainkat erősen és érzelmekkel áthatva a szerettünk irányába sugározzuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ő azt valóban meg is kapja, ráadásul ezt bárhol, bármikor megtehetjük. Az a hétköznapokban elterjedt nézet, hogy bármikor, bárkivel felvehető a kapcsolat egy médiumon keresztül, sajnos csak egy félreértelmezett tévhit. A veszélyei mellett a legtöbb esetben nem is igaz. Megidézni, megszólítani, beszélgetni hívni egy eltávozott lelket egyszerűen nem illik, ugyanis abban az állapotban már nem szeretik a lelkek, hogy így zavarjuk őket, ráadásul sok esetben nem is áll módjában rendelkezésre állni. Fontos megjegyezni, hogy nem azért nem szeretnének vagy nem tudnak a rendelkezésünkre állni, amiért mi most hinnénk, hogy nem is akarnak, vagy nem érdekelnénk őket! Felsőbb szellemi erők engedélye is szükséges lehet olykor, hogy egy ilyen kétoldalú kommunikáció létrejöhessen, ami még a mi megélni kívánt vagy kénytelen sorsutunktól is függ. Olyan helyzetben azonban, amikor kifejezetten az adott lélek szeretne üzenetet átadni számunkra, arra igyekszik is minden lehetőséget megragadni. Akár egy médiumon, egy jelen, egy eseményen, egy különös érzeten, egy álmon keresztül igyekezni fog majd bennünket elérni, melyek esetében ha egyiket sem vesszük észre tudatosan, többnyire azért fordulhat elő, mert nem figyelünk rá eléggé.
A testünk halála után már egészen más, jóval szélesebb tudatossággal bírunk, már tudjuk, hogy mit is jelent valóban mindaz, amit most életnek hívunk, s annak megfelelően értékeljük azt. Tudjuk jól, hogy csupán egy láncszeme volt mindez a teljes létezésünknek, s azt is, hogy senkitől nem váltunk el örökre, csupán - meghatározott és nyilvánvaló ok miatt - előbb hazatértünk, mint más. Tudjuk jól, hogy mit kell tennünk, hogy milyen feladatok várnak ránk, az éppen elmúlt és a következő életünk közötti időben. Összegezve egy eltávozott lélek már egészen más fajsúllyal gondol a létezésre, mint most mi. S ilyenkor - bár nem könnyű elfogadni, de - a lelket nem szabad, nem illik, létezésének e szakaszában (meg)zavarni. Sőt, mint írtam, egyes lelkeknek lehetősége sincs arra, hogy válaszolni tudjanak, hiszen ehhez bizonyos esetekben szellemi feljebbvalójuk engedélye is szükséges. A legtöbb esetben meg kell elégednünk azzal, hogy a saját gondolatainkat eljuttassuk hozzájuk, amire a fentebb leírt módon bármikor, bárhol, egyszerűen képesek vagyunk. Annyit tehetünk még, hogy lefekvés előtt gondolatban vagy szóban megkérjük őt, ha szeretne, s ha van rá lehetősége, látogasson el hozzánk álmainkban, amikor a legérzékenyebb vagyunk az ő észlelésére. S ha szeretne, és ha módjában áll (s ha mi is képesek vagyunk azt észlelni, arra reggel emlékezni), akkor pár napon belül álmodni fogunk vele. Ha mégsem történne meg tehát, ne csüggedjünk, fogadjuk el azt a helyzetet is megértéssel és szeretettel. S ami a legfontosabb, hogy tudjuk, semmiről nem maradunk le, semmit sem szalasztunk el, hiszen amikor nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk valamennyi szerettünkkel.
Említettem már fentebb, hogy mennyire fontos, milyen gondolatokkal és érzelmekkel viszonyulunk egy elhunyt személyhez, az eltávozott szeretteinkhez. Mindent érezni fognak ugyanis ebből. Ha képtelenek vagyunk elengedni őket, ha túlságosan mély a gyászunk, vagy ha haraggal, negatív gondolatokkal vagyunk tele irányukba, ezek a nehéz energiák őket is (kisebb-nagyobb mértékben) gátolni fogják a létezésükben. Ám ha érzik rajtunk, hogy megértettük a létezésünk tényleges valóságát, s - ugyan szeretettel gondolunk rájuk mindig, de - képesek lettünk elengedni őket, ha boldognak látnak bennünket, akkor ők is azok lesznek, s ténylegesen is megnyugszanak. A legfontosabb tehát, hogy tudjuk biztosan, senkit sem örökre veszítettünk el, eltávozása - bármilyen körülmények között is - okkal történt, s hogy nagyon fontos a számukra, mi mit és hogyan gondolunk róluk, milyen érzelmeket táplálunk irántuk!
Azokban az esetekben, amikor a testének halála után a lélek, meghatározott időn belül, annak rendje módja szerint nem kel át a szellemvilágba, hanem hosszabb-rövidebb ideig itt ragadt lélek lesz belőle, többek között az is lehet az oka, hogy érzi, valaki vagy valakik még érzelmeikkel ideláncolják. Tehát ilyen esetekben mi magunk segíthetjük a legtöbbet, eltávozott szerettünkön, csupán azzal, ha megváltoztatjuk a gondolkozásmódunkat, s ezzel hagyjuk megnyugodni, továbblépni őt. Olykor ez nagyon nehéz, de ezt az ő érdekében kell, hogy megtegyük. Igazi szeretetünket pontosan úgy tudjuk bizonyítani irányukba, hogy túllépve a saját magunk veszteségén, fájdalmán, biztosítani tudjuk őket arról, hogy nem gátoljuk, hanem épp ellenkezőleg segítjük őket gondolatainkkal a továbblépésben, a létezésüknek boldog, zavartalan folytatásában. Ne feledjük, annyira lesznek nyugodtak és boldogak a szeretteink a szellemvilágban, mint amilyennek ők, bennünket látnak.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
